Eseménynaptár

hét ked sze csü pén szo vas
1
30 éves korában, vérhasban meghalt II. István magyar király, akit 4 éves korában királlyá koronáztak.
30 éves korában, vérhasban meghalt II. István magyar király, akit 4 éves korában királlyá koronáztak.
Már 1 – Már 2 egész nap
30 éves korában, vérhasban meghalt II. István magyar király, akit 4 éves korában királlyá koronáztak.
Apja, Könyves Kálmán koronáztatta meg így 1116 februárjában foglalta el a trónt. Külpolitikáját súlyos kudarcok jellemezték: 1116 májusában vereséget szenvedett I. Vladiszlav cseh fejedelemtől, 1118-ban a Velence elleni háborúban, majd az osztrák őrgróftól. 1124-25-ben ismét[...]
Bernhard Antal technikus, feltaláló, vízre bocsátotta a Carolina nevű első dunai gőzhajót.
Bernhard Antal technikus, feltaláló, vízre bocsátotta a Carolina nevű első dunai gőzhajót.
Már 1 – Már 2 egész nap
Bernhard Antal technikus, feltaláló, vízre bocsátotta a Carolina nevű első dunai gőzhajót.
Bernhard Antal (18. sz. második fele – Bécs, 1829 körül): technikus, feltaláló, az első dunai gőzhajó, a ,,Carolina” építője. Pécsett, utóbb Pozsonyban, majd Bécsben élt. Hajóját a Dráva melletti Béllyén 1816-1817-ben építette s 1817. márc.[...]
Megalapították a Magyar Távirati Irodát
Megalapították a Magyar Távirati Irodát
Már 1 – Már 2 egész nap
Megalapították a Magyar Távirati Irodát
A Magyar Távirati Iroda 1881. márciusa óta működtet magyar nyelvű hírszolgálatot a köz szolgálatában és a köz javára. Az Magyar Távirati Iroda (MTI) alapítása elsősorban két országgyűlési gyorsíró és szerkesztő, Maszák Hugó és Egyesy Géza[...]
Meghalt Zichy Mihály festő, grafikus, a magyar rajzművészet egyik úttörője.
Meghalt Zichy Mihály festő, grafikus, a magyar rajzművészet egyik úttörője.
Már 1 – Már 2 egész nap
Meghalt Zichy Mihály festő, grafikus, a magyar rajzművészet egyik úttörője.
Szentpéterváron cári udvari festő volt. Legjelentősebbek grafikái, különösen illusztrációi Madách: Az ember tragédiája. Ha tetszett kérünk oszd meg:TweetNyomtatás
Megszületett Barényi Béla feltaláló, mérnök, az autós törési teszt és a gyűrődési zóna kifejlesztője.
Megszületett Barényi Béla feltaláló, mérnök, az autós törési teszt és a gyűrődési zóna kifejlesztője.
Már 1 – Már 2 egész nap
Megszületett Barényi Béla feltaláló, mérnök, az autós törési teszt és a gyűrődési zóna kifejlesztője.
Bécs mellett született, a bécsi műszaki egyetem szerzett diplomát, s a 20-as évek elején kezdett az autóiparban dolgozni. Összesen 2500 (!) találmány és technikai vívmány fűződik nevéhez, melyek javarésze ma is megtalálható a legtöbb gépkocsiban.[...]
Megszületett Hegedűs Lajos nyelvész, tanár, a magyar nyelvjárások kutatója és gyűjtője.
Megszületett Hegedűs Lajos nyelvész, tanár, a magyar nyelvjárások kutatója és gyűjtője.
Már 1 – Már 2 egész nap
Létrehozta az első fonetikai laboratóriumot, és az általa készített felvételekből megalapította a magyar nyelvjárások múzeumát.Ha tetszett kérünk oszd meg:TweetNyomtatás
2
Megszületett Arany János, író, költő, műfordító, a Toldi szerzője.
Megszületett Arany János, író, költő, műfordító, a Toldi szerzője.
Már 2 – Már 3 egész nap
Megszületett Arany János, író, költő, műfordító, a Toldi szerzője.
Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára. Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal kezdődött, de[...]
3
Megszületett Maróczy Géza mérnök, sakkozó nagymester, sakkolimpiai bajnok, aki a világ egyik legjobbja volt
Megszületett Maróczy Géza mérnök, sakkozó nagymester, sakkolimpiai bajnok, aki a világ egyik legjobbja volt
Már 3 – Már 4 egész nap
Megszületett Maróczy Géza mérnök, sakkozó nagymester, sakkolimpiai bajnok, aki a világ egyik legjobbja volt
A chessmetrics módszer teljesítmény-számításai szerint 1904 és 1907 eleje között a világ legjobb játékosa volt. Ennek ellenére csak egyszer hívta ki a világbajnokot, 1906-ban, az Emanuel Lasker elleni mérkőzés azonban a helyszínként kijelölt Kuba politikai problémái miatt nem[...]
Megszületett Maróczy Géza mérnök, sakkozó nagymester, sakkolimpiai bajnok, aki a világ egyik legjobbja volt.

A chessmetrics módszer teljesítmény-számításai szerint 1904 és 1907 eleje közt a világ legjobb játékosa volt.  Ha tetszett kérünk oszd meg:TweetNyomtatás
Vitéz Dr. Kerecseny János elhunyt Clevelandben
Vitéz Dr. Kerecseny János elhunyt Clevelandben
Már 3 – Már 4 egész nap
Vitéz Dr. Kerecseny János  elhunyt Clevelandben
Vitéz Dr. Kerecseny János ügyvéd,  író, költő, történész 1970. március 3-án hunyt el Clevelandben. Az első világháborút, mint tartalékos főhadnagy harcolta végig, a híres pirosnadrágos „vörös ördögök” szakasz- és később századparancsnokaként. Résztvevője volt a dicsőséges[...]
4
Meghalt Meszlényi Zoltán Lajos, vértanú püspök
Meghalt Meszlényi Zoltán Lajos, vértanú püspök
Már 4 – Már 5 egész nap
Meghalt Meszlényi Zoltán Lajos, vértanú püspök
XI. Piusz pápa kinevezése nyomán, 1937. október 28-án Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás Sinope címzetes püspökévé szentelte. Ettől fogva a mindenkori hercegprímás-esztergomi érsek segédpüspöke volt. Élete során jelentős egyházjogi tevékenységet végzett, ebben a témában könyvet írt, és[...]
Meghalt Pály Elek színész, operaénekes, műfordító, a magyar opera megalapítója
Meghalt Pály Elek színész, operaénekes, műfordító, a magyar opera megalapítója
Már 4 – Már 5 egész nap
Meghalt Pály Elek színész, operaénekes, műfordító, a magyar opera megalapítója
Meghalt Pály Elek színész, operaénekes, műfordító, a magyar opera megalapítója. Ha tetszett kérünk oszd meg:TweetNyomtatás
Meghalt Simándy József operaénekes
Meghalt Simándy József operaénekes
Már 4 – Már 5 egész nap
Meghalt Simándy József operaénekes
Simándy József, magyar operaénekes, főiskolai tanár. Magyarország egyik leghíresebb tenoristája volt, akinek hangja és alakja elválaszthatatlanul forrt össze a ma élő magyar nemzedékek tudatában Erkel Ferenc Bánk bán című operájának címszerepével. Ha tetszett kérünk oszd meg:TweetNyomtatás
5
Megszületett I. (Nagy) Lajos magyar király, az első európai uralkodó, aki győzelmet aratott a törökök felett
Megszületett I. (Nagy) Lajos magyar király, az első európai uralkodó, aki győzelmet aratott a törökök felett
Már 5 – Már 6 egész nap
Megszületett I. (Nagy) Lajos magyar király, az első európai uralkodó, aki győzelmet aratott a törökök felett
I. (Nagy) Lajos egyidejűleg Lengyelország királya is volt. I. Károly (Róbert) és Erzsébet lengyel hercegnő gyermekeként két bátyja korai halála után, 3 éves korában trónörökös lett. A nyilvánosság előtt 1335-ben, a visegrádi kongresszuson szerepelt először, majd[...]
6
Meghalt Kodály Zoltán zeneszerző, zenetudós, népzenekutató, zenepedagógus.
Meghalt Kodály Zoltán zeneszerző, zenetudós, népzenekutató, zenepedagógus.
Már 6 – Már 7 egész nap
Meghalt Kodály Zoltán zeneszerző, zenetudós, népzenekutató, zenepedagógus.
46 éve halt meg  Kodály Zoltán zeneszerző, zenetudós, népzenekutató, zenepedagógus. Az 1882-ben született Kodály Zoltán igen fiatalon és önerőből tanult meg játszani négyféle hangszeren. 18 éves korától a bölcsészkarral párhuzamosan a Zeneakadémiára is járt, ahol[...]
Megszületett Michelangelo Buonarroti olasz festő, szobrász, építész és költő (Dávid, Piéta).
Megszületett Michelangelo Buonarroti olasz festő, szobrász, építész és költő (Dávid, Piéta).
Már 6 – Már 7 egész nap
Megszületett Michelangelo Buonarroti olasz festő, szobrász, építész és költő (Dávid, Piéta).
538 éve született meg Michelangelo Buonarroti olasz festő, szobrász, építész és költő (Dávid, Piéta). Az érett reneszánsz mestere és a barokk művészet atyja volt. Caprese-ben született. Firenzében kezdte tanulmányait, I. Lorenzo de’Medici volt a mecénása,[...]
7
Megszületett Erőss Zsolt székely hegymászó
Megszületett Erőss Zsolt székely hegymászó
Már 7 – Már 8 egész nap
Megszületett Erőss Zsolt székely hegymászó
Első magyar állampolgárként mászta meg a Föld legmagasabb hegyét, a Csomolungmát. Magyarország legeredményesebb magashegyi hegymászója, tíz 8000 m fölötti csúcsot hódított meg (ebből kettőt műlábbal), amivel a nemzetközi élmezőnybe is bekerült. 2003-ban Kollár Lajossal és[...]
Megtartották az első lottó sorsolást Magyarországon
Megtartották az első lottó sorsolást Magyarországon
Már 7 – Már 8 egész nap
Megtartották az első lottó sorsolást Magyarországon
1956. december 29-én kormányhatározat született a lottó magyarországi bevezetéséről. A pénzügyminiszter 4/1957. számú rendeletében 1957. január 17-i rendeletében megbízta az Országos Takarékpénztárt a magyar lottó szervezésével. Az 5/90-es lottó, a lutri 130 éves magyarországi gyakorlatát[...]
Pécsett megszületett Millner Tivadar, Kossuth-díjas vegyész, az alaktartó volfrámszál kifejlesztője
Pécsett megszületett Millner Tivadar, Kossuth-díjas vegyész, az alaktartó volfrámszál kifejlesztője
Már 7 – Már 8 egész nap
Pécsett megszületett Millner Tivadar, Kossuth-díjas vegyész, az alaktartó volfrámszál kifejlesztője
Millner Tivadar a budapesti Királyi József Műegyetem vegyészmérnöki karán doktorált, kedvenc tárgya a kémiai technológia volt. Szakmai tevékenysége elsősorban a Tungsram laboratóriumához kötötte, ahol főként a volfrámhuzalokkal foglalkozott. Legkiemelkedőbb eredményének az alaktartó volfrámszál kifejlesztése számít,[...]
Trónra került Báthory Gábor erdélyi fejedelem
Trónra került Báthory Gábor erdélyi fejedelem
Már 7 – Már 8 egész nap
Trónra került Báthory Gábor erdélyi fejedelem
Az erdélyiek, a Habsburgok és a törökök bizalmát megszerezve lett fejedelem. Az ifjú fejedelem a porta jóindulatát elsősorban Bethlen Gábor kiváló kapcsolatainak és a direkt e célból megtett sztambuli útjának köszönhette. “Mert minekutána Báthori Gábor[...]
8
Budapesten meghalt Bruckner Győző, a szerves kémia egyik legnagyobb magyar kutatója
Budapesten meghalt Bruckner Győző, a szerves kémia egyik legnagyobb magyar kutatója
Már 8 – Már 9 egész nap
Budapesten meghalt Bruckner Győző, a szerves kémia egyik legnagyobb magyar kutatója
Bruckner Győző a Budapesti Műegyetem Vegyészmérnöki Karán és a Szegedi Tudományegyetem Matematika és Természettudományi Karán tanult, majd 1926-tól 1929-ig Szegeden, Berlinben és Grazban dolgozott. Hazatérése után Szegeden megalapította mikroanalitikus iskoláját. 1938-ban lett a Szerves Kémiai[...]
Meghalt Galánthai gróf Esterházy János Csehszlovákia magyar mártír politikusa
Meghalt Galánthai gróf Esterházy János Csehszlovákia magyar mártír politikusa
Már 8 – Már 9 egész nap
Meghalt Galánthai gróf Esterházy János Csehszlovákia magyar mártír politikusa
1920-as évek közepén a magyarok visszaszorítását is magába foglaló csehszlovakizmus ellenzékeként lépett a közéletbe. 1932-ben az Országos Keresztényszocialista Párt elnöke, elsőként követelte magyar egyetem felállítását. 1935-ben képviselő a prágai parlamentben. 1936-ban az Egyesült Magyar Párt[...]
Mihály Dénes gépészmérnöknek először a világon sikerült mozgó televíziós közvetítést adnia
Mihály Dénes gépészmérnöknek először a világon sikerült mozgó televíziós közvetítést adnia
Már 8 – Már 9 egész nap
Mihály Dénes gépészmérnöknek először a világon sikerült mozgó televíziós közvetítést adnia
Mihály Dénes a Műegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet, de már középiskolás korában könyvei jelentek meg az automobilról és a motorkerékpárokról. Diploma után a telefongyárba került, ahol elkezdte a távolbalátással kapcsolatos kísérleteit. 1919-ben született meg a “Telehor”[...]
Nemzetközi Nőnap
Nemzetközi Nőnap
Már 8 – Már 9 egész nap
Nemzetközi Nőnap
1917 óta tartjuk minden év Március 8-án. A nemzetközi nőnap a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja. A nők évszázados küzdelmét eleveníti fel, melyet az egyenlő jogokért és lehetőségekért vívtak. 1866 Szeptember 3-8 között[...]
9
Megszületett Dömölky Lídia hétszeres magyar bajnok, olimpiai bajnok tőrvívó
Megszületett Dömölky Lídia hétszeres magyar bajnok, olimpiai bajnok tőrvívó
Már 9 – Már 10 egész nap
Megszületett Dömölky Lídia hétszeres magyar bajnok, olimpiai bajnok tőrvívó
1960-ban és 1968-ban az olimpián tagja volt az ezüstérmet szerzett női tőrcsapatnak, míg az 1964-es tokiói olimpián a női tőrcsapattal aranyérmet szerzett. Ha tetszett kérünk oszd meg:TweetNyomtatás
10
76 esztendős korában meghalt Ranschburg Jenő pszichológus, gyermekpszichológus, a pszichológia tudományok kandidátusa
76 esztendős korában meghalt Ranschburg Jenő pszichológus, gyermekpszichológus, a pszichológia tudományok kandidátusa
Már 10 – Már 11 egész nap
76 esztendős korában meghalt Ranschburg Jenő pszichológus, gyermekpszichológus, a pszichológia tudományok kandidátusa
Ranschburg Jenő 1935. december 19-én született Budapesten. A Madách Imre Gimnáziumban érettségizett. 1961-ben fejezte be a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolát, majd 1964-ben az ELTE bölcsészkarának pszichológia?magyar szakát. 1961-1963 között előbb Velencén, majd Budapesten dolgozott gyógypedagógus tanárként.[...]
Megszületett Mansfeld Péter, az 1956-os forradalmat követő megtorlások legfiatalabb áldozata
Megszületett Mansfeld Péter, az 1956-os forradalmat követő megtorlások legfiatalabb áldozata
Már 10 – Már 11 egész nap
Megszületett Mansfeld Péter, az 1956-os forradalmat követő megtorlások legfiatalabb áldozata
Budapest, 1941. március 10. – Budapest, 1959. március 21.Vasesztergályosszakmunkás-tanuló, a „pesti srácok” egyike, a forradalom mártírja. Személyét a kommunista rezsim annak a propagandának az erősítésére használta fel, amely a forradalmat köztörvényes bűnözők lázadásaként állította be.[...]
11
Meghalt Bódi László (Cipő) rockénekes, zeneszerző, dalszerző, a Republic együttes énekese
Meghalt Bódi László (Cipő) rockénekes, zeneszerző, dalszerző, a Republic együttes énekese
Már 11 – Már 12 egész nap
Meghalt Bódi László (Cipő) rockénekes, zeneszerző, dalszerző, a Republic együttes énekese
Bódi László magyar rockénekes, zeneszerző, dalszerző, a Republic együttes alapító tagja, énekese és frontembere; a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legsikeresebb zenésze, dalszerzője volt.Ha tetszett kérünk oszd meg:TweetNyomtatás
Szeles Mónika lett az első számú teniszezőnő a világon
Szeles Mónika lett az első számú teniszezőnő a világon
Már 11 – Már 12 egész nap
Szeles Mónika lett az első számú teniszezőnő a világon
A vajdasági Újvidéken született magyar családban. A legsikeresebb magyar teniszező: kilenc Grand Slam-győzelmet aratott, 1990-ben a francia Roland Garros legfiatalabb győztese. 1991-ben és 1992-ben a világ egyik legjobb női játékosa volt, de 1993-ban abba kellett[...]
12
Budapesten meghalt Hubay Jenő hegedűművész, zeneszerző, pedagógus, akadémikus, a magyar hegedűiskola megalapozója
Budapesten meghalt Hubay Jenő hegedűművész, zeneszerző, pedagógus, akadémikus, a magyar hegedűiskola megalapozója
Már 12 – Már 13 egész nap
Budapesten meghalt Hubay Jenő hegedűművész, zeneszerző, pedagógus, akadémikus, a magyar hegedűiskola megalapozója
1919-ben a Zeneakadémia igazgatója, majd 1920-34-ig főigazgatója volt. Operákat, szimfóniákat és hegedűversenyeket komponált. Ha tetszett kérünk oszd meg:TweetNyomtatás
Megszületett Hunfalvy Pál nyelvész, etnográfus
Megszületett Hunfalvy Pál nyelvész, etnográfus
Már 12 – Már 13 egész nap
Megszületett Hunfalvy Pál nyelvész, etnográfus
Miskolcon és Késmárkon folytatott filozófiai, majd jogtudományi és teológiai tanulmányokat. 1833-tól Podmaniczky Károly gyermekeinek nevelője. 1848–49-ben az országgyü lés tagja, a debreceni parlament egyik jegyzője; a békepárthoz csatlakozott. Követte a menekülő képviselőházat Szegedre, majd Aradra. A[...]
13
Budán 60 éves korában meghalt II. Ulászló magyar király, I. Ulászló néven Csehország királya
Budán 60 éves korában meghalt II. Ulászló magyar király, I. Ulászló néven Csehország királya
Már 13 – Már 14 egész nap
Budán 60 éves korában meghalt II. Ulászló magyar király, I. Ulászló néven Csehország királya
Fiára, II. Lajosra egy összeomlás előtt álló, teljes anarchiába zuhant országot hagyott. Kázmér lengyel király és Erzsébet magyar hercegnő fia volt, aki nagyapja révén tartott igényt a magyar koronára. A többi trónkövetelővel (Corvin János, Habsburg[...]
Elkezdődött a nagy pesti árvíz, melynek mentési munkáiban hősiesen vett részt báró Wesselényi Miklós
Elkezdődött a nagy pesti árvíz, melynek mentési munkáiban hősiesen vett részt báró Wesselényi Miklós
Már 13 – Már 14 egész nap
Elkezdődött a nagy pesti árvíz, melynek mentési munkáiban hősiesen vett részt báró Wesselényi Miklós
Az 1838-as pesti árvíz március 13. és március 18. között okozott súlyos pusztítást, főleg a mai Budapest pesti oldalán. Az árvíz szintjét és tetőzésének dátumát számos emléktábla jelzi több belvárosi épületen. A Duna magyarországi szakaszán[...]
Megszületett Dr. Mező Ferenc sporttörténész, olimpiai bajnok
Megszületett Dr. Mező Ferenc sporttörténész, olimpiai bajnok
Már 13 – Már 14 egész nap
Megszületett Dr. Mező Ferenc sporttörténész, olimpiai bajnok
Pölöskefőn szletett Grünfeld Ferenc néven. Gimnáziumba Nagykanizsán és Zalaegerszegen járt. Érettségi után bölcsészhallgató lett Budapesten. Tanári diplomát latin és görög nyelvből szerzett. Gyerekkorától kezdve erősen érdekelődött az atlétika, a tenisz, a birkózás és a sportlövészet,[...]
14
30 éves korában meghalt János Zsigmond erdélyi fejedelem, a szabad vallásgyakorlás támogatója
30 éves korában meghalt János Zsigmond erdélyi fejedelem, a szabad vallásgyakorlás támogatója
Már 14 – Már 15 egész nap
30 éves korában meghalt János Zsigmond erdélyi fejedelem, a szabad vallásgyakorlás támogatója
Gyulafehérváron halt meg. II. János néven Magyarország választott királya. Uralkodásának utolsó évében a tordai országgyűlés mondta ki – Európában elsőként -, a bevett vallások szabad gyakorlását. I. (Szapolyai) János magyar király és Izabella lengyel hercegnő[...]
A belháború során I. Géza a mogyoródi csatában győzelmet aratott Salamon magyar király felett, majd elfoglalta a trónt

1040. körül született Lengyelországban I. Béla magyar király és Richeza lengyel hercegnő gyermekeként. A “Magnus” (Nagy) nevet kapta keresztelésekor. Apja tragikus halála után, 1063 őszén Lengyelországba menekült, majd II. Boleszlav lengyel fejedelem serege élén vonult[...]
15
A pesti nép követelésére a Nemzeti Színházban bemutatatták Katona József Bánk Bánját
A pesti nép követelésére a Nemzeti Színházban bemutatatták Katona József Bánk Bánját
Már 15 – Már 16 egész nap
A pesti nép követelésére a Nemzeti Színházban bemutatatták Katona József Bánk Bánját
Bánk bán A drámát először 1833-ban mutatták be Kassán. Arany János egyike azoknak, akiknek tetszett a darab, Vörösmarty viszont inkább elmarasztalja, mint dicséri. A darab a 40-es években vált aktuálissá a nagyközönség számára. 1848. március[...]
A rendőrség erőszakkal lépett fel a Budapesten tüntető fiatalokkal szemben
A rendőrség erőszakkal lépett fel a Budapesten tüntető fiatalokkal szemben
Már 15 – Már 16 egész nap
A rendőrség erőszakkal lépett fel a Budapesten tüntető fiatalokkal szemben
A Petőfi térről indulva több ezer fiatal tüntetett a Belvárosban és a Batthyány-örökmécsesnél. A rendőrség erőszakkal lépett fel, többeket elfogtak, előállítottak. Váratlanul érte a tüntetőket, hogy a hatóságok erőszakot alkalmaztak ellenük 1986. március 15-én, mivel[...]
Budapesten háború ellenes tüntetést tartottak
Budapesten háború ellenes tüntetést tartottak
Már 15 – Már 16 egész nap
Budapesten háború ellenes tüntetést tartottak
A tüntetést a Magyar Történelmi Emlékbizottság szervezte. A magyar parasztság nevében a kisgazdapárti Bajcsy-Zsilinszky Endre és a parasztpárti Kovács Imre közösen megkoszorúzták a Petőfi-szobrot.Ha tetszett kérünk oszd meg:TweetNyomtatás
Győzött Pesten a forradalom. Március 15 jelképpé vált, nemzetünk szabadságszeretetét, szabadság utáni vágyát fejezi ki

A bécsi forradalom hírére a Pilvax Kör tagjai, élükön Petőfi Sándorral, Jókai Mórral és Vasvári Pállal elhatározták, hogy maguk szereznek érvényt a sajtószabadságnak. Alig náhányan indultak el Landerer Lajos és Heckenast Gusztáv nyomdájához, ahol cenzúra[...]
16
A szlovákiai Vágsellyén megszületett Kaszás Attila színművész
A szlovákiai Vágsellyén megszületett Kaszás Attila színművész
Már 16 – Már 17 egész nap
A szlovákiai Vágsellyén megszületett Kaszás Attila színművész
A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése óta, 1983-tól a Vígszínház tagja. 1988-ban Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt kapott, 1990-ben Jászai Mari-díjjal jutalmazták. Szerepeiből: Rádiós (Presser-Sztevanovity: A padlás), Vaszka Pepel (Gorkij: Éjjeli menedékhely), Bicska Maxi (Brecht-Weill: Koldusopera), filmjeiből: Cha-cha-cha,[...]
Meghalt Puskás Tivadar, Európa első telefonközpontjának megalkotója, a telefonhírmondó feltalálója
Meghalt Puskás Tivadar, Európa első telefonközpontjának megalkotója, a telefonhírmondó feltalálója
Már 16 – Már 17 egész nap
Meghalt Puskás Tivadar, Európa első telefonközpontjának megalkotója, a telefonhírmondó feltalálója
Puskás Tivadar a bécsi és a pesti Műegyetemen folytatott tanulmányai után Londonban és Amerikában élt hosszú évekig, ahol megismerkedett a vezetékes távíróval és az Edison-féle szénmikrofonnal. 1876-ban visszatért Európába, hogy Bell vadonatúj találmányát kihasználva telefonközpontot[...]
17
A pesti forradalom hírére bécsi udvar hozzájárult gróf Batthyány Lajos miniszterelnöki kinevezéséhez
A pesti forradalom hírére bécsi udvar hozzájárult gróf Batthyány Lajos miniszterelnöki kinevezéséhez
Már 17 – Már 18 egész nap
A pesti forradalom hírére bécsi udvar hozzájárult gróf Batthyány Lajos miniszterelnöki kinevezéséhez
A vonakodó bécsi udvar hozzájárult ahhoz, hogy a teljhatalommal felruházott István főherceg nádor kinevezze gróf Batthyány Lajost miniszterelnökké. Batthyány Lajos gróf a kormánynévsor felterjesztése után március 31-én foglalta el hivatalát, kormánya pedig április 7-én alakult[...]
Batthyány kiadta első elnöki körlevelét az ország hatóságaihoz a rend fenntartására
Batthyány kiadta első elnöki körlevelét az ország hatóságaihoz a rend fenntartására
Már 17 – Már 18 egész nap
Batthyány kiadta első elnöki körlevelét az ország hatóságaihoz a rend fenntartására
Hajnali kettőkor a Pozsonyba érkező gőzös meghozta Pestről a 12 pontot és a Nemzeti dalt, illetve az ottani események hírét. Hajnali fél öt körül az az akkor még téves hír terjedt el, hogy a király[...]
Megszületett Forrai Sándor, a székely-magyar rovásírás felélesztője és elterjesztője
Megszületett Forrai Sándor, a székely-magyar rovásírás felélesztője és elterjesztője
Már 17 – Már 18 egész nap
Megszületett Forrai Sándor, a székely-magyar rovásírás felélesztője és elterjesztője
Munkácson született a későbbi tanár, református presbiter. A világ jelenleg ismert legrégibb írásműveltsége a rovás-, más néven ómagyar írás, amelynek felélesztésében, terjesztésében vállalt meghatározó szerepet. Ha tetszett kérünk oszd meg:TweetNyomtatás
Szent Patrik nap
Szent Patrik nap
Már 17 – Már 18 egész nap
Szent Patrik nap
Szent Patrik napja évente tartott ünnep Szent Patrik, Írország egyik védőszentje tiszteletére, az írek nemzeti ünnepe. Március 17-én tartják, azon a napon, melyen a hagyomány szerint Patrik, az írek apostola, latin nyelvű vallási művek szerzője[...]
18
Kikiáltották az egységes olasz királyságot, amely egyesítette egész Itáliát, Róma és Velence kivételével
Kikiáltották az egységes olasz királyságot, amely egyesítette egész Itáliát, Róma és Velence kivételével
Már 18 – Már 19 egész nap
Kikiáltották az egységes olasz királyságot, amely egyesítette egész Itáliát, Róma és Velence kivételével
A király II. Viktor Emánuel, az átmeneti főváros Firenze volt. Ha tetszett kérünk oszd meg:TweetNyomtatás
Meghalt Rómer Flóris Ferenc művészettörténész, a magyar régészet atyja
Meghalt Rómer Flóris Ferenc művészettörténész, a magyar régészet atyja
Már 18 – Már 19 egész nap
Meghalt Rómer Flóris Ferenc művészettörténész, a magyar régészet atyja
A magyar ré­gi­ségtudomány egyik megalapítója volt. A szabadság­harc­ban kapitányi rangot szerzett. Festőművész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, nagyváradi nagyprépost-kanonok is volt. Alapító tagja volt a Magyar Történelmi Társulatnak. Mint elkötelezett kutató, bejárta az országot, valamint[...]
19
Megszületett Kabos Gyula színész, komikus (Hyppolit, a lakáj)
Megszületett Kabos Gyula színész, komikus (Hyppolit, a lakáj)
Már 19 – Már 20 egész nap
Megszületett Kabos Gyula színész, komikus (Hyppolit, a lakáj)
1887. március 19-én született Budapesten. 1905-ben Solymosi Elek színiiskoláját végezte el, pályáját még ez évben Szabadkán kezdte. 1906-1907 között Zomborban, 1907-1910 között ismét Szabadkán, Nagyváradon (1910-1913), majd a Királyi Színházban (1913-1914) és a Royal Sörkabaréban[...]
Megszületett Szécsi Pál táncdalénekes
Megszületett Szécsi Pál táncdalénekes
Már 19 – Már 20 egész nap
Megszületett Szécsi Pál táncdalénekes
1967-ben a salgótarjáni amatőr versenyen megnyerte az énekesek versenyét, ugyanebben az évben a Táncdalfesztiválon a Csak egy tánc című dallal második helyezést ért el. Tagja lett a Rádió Tánczenei Stúdiójának. 1974-ben, mindössze 30 évesen halt[...]
Német nyomásra Sztójay Dömét nevezte ki Horthy miniszterelnöknek, amely tisztséget 1944. 08. 29-ig töltötte be
Német nyomásra Sztójay Dömét nevezte ki Horthy miniszterelnöknek, amely tisztséget 1944. 08. 29-ig töltötte be
Már 19 – Már 20 egész nap
Német nyomásra Sztójay Dömét nevezte ki Horthy miniszterelnöknek, amely tisztséget 1944. 08. 29-ig töltötte be
Eredeti nevén: Sztojakovics Döme 1902-ben, a pécsi hadapródiskola elvégzése után zászlóssá avatták és a 28. honvéd gyalogezredhez került. 1910-ben elvégezte a bécsi Hadiiskolát, és beosztották a vezérkarhoz. Az I. világháborúban vezérkari századosként, majd őrnagyként szolgált,[...]
Németország megszállta Magyarországot
Németország megszállta Magyarországot
Már 19 – Már 20 egész nap
Németország megszállta Magyarországot
“Kérem feleségemmel közölni, jól érzem magam.” Ezzel az előzetes megbeszélések alapján írt távirattal jelezte a Hitlerrel való ausztriai tárgyalásról vonaton hazafelé igyekvő Ghyczy Jenő külügyminiszter az otthoni vezetésnek, a német megszállás tényét. Az üzenet 1944.[...]
20
A boldogság napja
A boldogság napja
Már 20 – Már 21 egész nap
A boldogság napja
Az ENSZ Közgyűlése 2012 júniusában nyilvánította a boldogság nemzetközi napjává március 20-át. Konszenzussal elfogadott határozatában a Közgyűlés hangsúlyozta, hogy a boldogság keresése az emberi lét egyik alapvető célja. A dokumentum egyben felszólította az ENSZ tagországait,[...]
Meghalt Kossuth Lajos, szabadságharcos, államfő
Meghalt Kossuth Lajos, szabadságharcos, államfő
Már 20 – Már 21 egész nap
Meghalt Kossuth Lajos, szabadságharcos, államfő
Kossuth a nemzeti függetlenségért, a feudális kiváltságok felszámolásáért, s a polgári szabadságjogok biztosításáért vívott XIX. századi küzdelem legnagyobb alakja volt. Nevéhez fűződött az Iparegylet megalakítása, valamint a gazdasági önállóság előmozdítására az első magyar Iparműkiállítás megszervezése.[...]
21
A költészet világnapja
A költészet világnapja
Már 21 – Már 22 egész nap
A költészet világnapja
Naima Tabet, a marokkói oktatási, kulturális és tudományos nemzeti bizottság főtitkára vetette fel 1998-ban a nemzetközi költészeti nap kijelölését. 1999. november 18-án az UNESCO közgyűlésének 30. ülésszaka március 21-ét, az északi félteke tavaszának első napját[...]

Meghalt Mansfeld Péter, az 1956-os forradalmat követő megtorlások legfiatalabb áldozata.

Budapest, 1941. március 10. – Budapest, 1959. március 21. Vasesztergályos szakmunkás -tanuló, a „pesti srácok” egyike, a forradalom mártírja. Személyét a kommunista rezsim annak a propagandának az erősítésére használta fel, amely a forradalmat köztörvényes bűnözők[...]
Meghalt Mansfeld Péter, az 1956-os forradalmat követő megtorlások legfiatalabb áldozata.
Meghalt Mansfeld Péter, az 1956-os forradalmat követő megtorlások legfiatalabb áldozata.
Már 21 – Már 22 egész nap
Meghalt Mansfeld Péter, az 1956-os forradalmat követő megtorlások legfiatalabb áldozata.
1941-ben született Budapesten. Vasesztergályosszakmunkás-tanuló, a „pesti srácok” egyike, a forradalom mártírja. Személyét a kommunista rezsim annak a propagandának az erősítésére használta fel, amely a forradalmat köztörvényes bűnözők lázadásaként állította be. Életsorsának feldolgozása máig tartó folyamat.[...]
22
A víz világnapja
A víz világnapja
Már 22 – Már 23 egész nap
A víz világnapja
A dublini környezetvédelmi világkonferencia javaslatára az ENSZ 47. ülésszaka ezt a napot a víz világnapjává nyilvánította.   Az ENSZ Közgyűlése a 2005-2015. közötti időszakot a „Víz az életért” cselekvés nemzetközi évtizedének nyilvánította, amely kiváló lehetőséget biztosít a problémák nagyságának[...]
Először mutatta be válogatott közönségének Auguste és Louis Lumiére a mozgóképet
Először mutatta be válogatott közönségének Auguste és Louis Lumiére a mozgóképet
Már 22 – Már 23 egész nap
Először mutatta be válogatott közönségének Auguste és Louis Lumiére a mozgóképet
A világ első mozgófilmjét a franciaországi Lyonban, valamikor 1894 augusztusában vagy szeptemberében vették fel. A “La Sortie des Ouvriers de l’Usine Lumiére” (A munkaidő vége a Lumiére üzemekben) című némafilm néhány percben mutatta a Lumiére[...]
Salzburgban meghalt Almásy László Ede autóversenyző, pilóta, Afrika-kutató, felfedező.
Salzburgban meghalt Almásy László Ede autóversenyző, pilóta, Afrika-kutató, felfedező.
Már 22 – Már 23 egész nap
Salzburgban meghalt Almásy László Ede autóversenyző, pilóta, Afrika-kutató, felfedező.
Felfedezte a Zarzura oázist, feltárta a Líbiai-sivatag addig ismeretlen fenn­sík­ját, a Gilf Kebirt. A történelem előtti korból szár­ma­zó sziklafestményeket talált az Uvainat-hegység bar­langjaiban. 1935-ben egy olyan Nílus-szigeti törzsről tudósított, mely azzal a hittel tartotta magát[...]
23
Meghalt Kaszás Attila színművész (Cha-cha-cha, Napló gyermekeimnek).
Meghalt Kaszás Attila színművész (Cha-cha-cha, Napló gyermekeimnek).
Már 23 – Már 24 egész nap
Meghalt Kaszás Attila színművész (Cha-cha-cha, Napló gyermekeimnek).
47 éves korában agyvérzés következtében hunyt el. A szlovákiai Vágsellyén született. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése óta, 1983-tól a Vígszínház tagja. 1988-ban Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt kapott, 1990-ben Jászai Mari-díjjal jutalmazták. Szerepeiből: Rádiós (Presser-Sztevanovity: A padlás),[...]
24
25
A kommunizmus áldozatainak emléknapja
A kommunizmus áldozatainak emléknapja
Már 25 – Már 26 egész nap
A kommunizmus áldozatainak emléknapja
Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata értelmében minden év február 25-én tartják a kommunizmus áldozatainak emléknapját annak emlékére, hogy Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet katonai hatóságok 1947. február 25-én jogtalanul[...]
26
Megszületett Erdős Pál Kossuth- és állami díjas matematikus, akadémikus
Megszületett Erdős Pál Kossuth- és állami díjas matematikus, akadémikus
Már 26 – Már 27 egész nap
Megszületett Erdős Pál Kossuth- és állami díjas matematikus, akadémikus
1983-ban a Nobel-díjjal egyenértékű Wolf-díjat kapta meg. Magyarországon Kossuth-díjjal (1958) és Állami Díjjal (1983) – számelméleti, approximáció- és interpoláció-elméleti, kombinatorikai, halmazelméleti, valószínűségszámítási, geometriai és komplex függvénytani kutatásaiért, iskolát teremtő tudományos és nevelő munkájáért – tüntették[...]
27
Megszületett Csurka István író, dramaturg, politikus.
Megszületett Csurka István író, dramaturg, politikus.
Már 27 – Már 28 egész nap
 Megszületett Csurka István író, dramaturg, politikus.
Született : Budapest  1934. március 27. Elhunyt:  Budapest 2012. február 4. (77 évesen) Kétszeres József Attila-díjas író, dramaturg, politikus. Irodalmi munkásságát elsősorban drámaíróként folytatta. A rendszerváltás idején aktívan részt vett a monori, illetve a lakiteleki[...]
28
Megszületett Psota Irén színésznő
Megszületett Psota Irén színésznő
Már 28 – Már 29 egész nap
Megszületett Psota Irén színésznő
1952-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, és még abban az évben leszerződött a Madách Színházhoz. 1980-ban a Népszínház, majd 1983-ban a Nemzeti Színház tagja lett, de 1990-ben visszatért a Madáchba. A Madách Színházban[...]
29
Meghalt Zsengellér Gyula válogatott labdarúgó, aki 1938-ban vált világhírűvé játékával
Meghalt Zsengellér Gyula válogatott labdarúgó, aki 1938-ban vált világhírűvé játékával
Már 29 – Már 30 egész nap
Meghalt Zsengellér Gyula válogatott labdarúgó, aki 1938-ban vált világhírűvé játékával
Az Újpest FC tagja volt. A magyar válogatott 1938-as világbajnoki szereplésekor vált ismertté, ő lett a torna második legtöbb gólt szerző játékosa, a brazil Leonidas mögött. “Zsengellér a futball Paganinije” – török újság szalagcíme –Ha tetszett kérünk[...]
Megszületett Kosztolányi Dezső költő, író, publicista
Megszületett Kosztolányi Dezső költő, író, publicista
Már 29 – Már 30 egész nap
Megszületett Kosztolányi Dezső költő, író, publicista
Nyugat egyik szerzője.  1885.március 29-én született Szabadkán. Apja, Kosztolányi Árpád a helyi gimnázium matematika-fizika szakos tanára, majd igazgatója volt. Anyja, Brenner Eulália. Elemi iskoláit és gimnáziumi tanulmányait Szabadkán végezte. 1901-ben osztálytársával, Friedmann /később Fenyves/ Ferenccel az[...]
Megszületett Mindszenty József bíboros-hercegprímás, esztergomi érsek
Megszületett Mindszenty József bíboros-hercegprímás, esztergomi érsek
Már 29 – Már 30 egész nap
Megszületett Mindszenty József bíboros-hercegprímás, esztergomi érsek
Eredeti nevén: Pehm József  1948 tavaszán a magyar kommunista kormánnyal konfliktusba keveredett a felekezeti iskolák államosítása miatt. 1949-ben hazaárulás vádjával életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek. Az 1956-os forradalom idején Mindszentyt kiszabadították háziőrizetéből. November 3-i beszédében többek között[...]
Megszületett Rejtő Jenő író, Fülig Jimmy, Vanek úr megalkotója
Megszületett Rejtő Jenő író, Fülig Jimmy, Vanek úr megalkotója
Már 29 – Már 30 egész nap
Megszületett Rejtő Jenő író, Fülig Jimmy, Vanek úr megalkotója
Reich Jenő néven, zsidó családban született a későbbi Rejtő Jenő, avagy P. Howard, avagy Gibson Lavery. Elvégezte Rákosi Szidi színiiskoláját, de színészi tehetség híján inkább a színdarabírással foglalkozott, szép sikerekkel. 21 évesen, pár fillérrel a[...]
Székesfehérvárott királlyá koronázták az 1458. óta uralkodó Hunyadi Mátyást
Székesfehérvárott királlyá koronázták az 1458. óta uralkodó Hunyadi Mátyást
Már 29 – Már 30 egész nap
Székesfehérvárott királlyá koronázták az 1458. óta uralkodó Hunyadi Mátyást
Hunyadi Mátyás magyar király. Nevezik Corvin Mátyásnak, az igazságos Mátyás királynak, hivatalosan I. Mátyásnak, de a köznyelv egyszerűen mint Mátyás királyt emlegeti. Magyarországon 1458 és 1490 között uralkodott. 1469-től cseh király, 1486-tól Ausztria hercege. A[...]
30
Elhunyt Szvetnik Joachim Kossuth-díjas ötvös, restaurátor
Elhunyt Szvetnik Joachim Kossuth-díjas ötvös, restaurátor
Már 30 – Már 31 egész nap
Elhunyt Szvetnik Joachim Kossuth-díjas ötvös, restaurátor
Részt vett az USA-ban őrzött koronázási jelvények azonosításában és hazaszállításának előkészítésében. Ha tetszett kérünk oszd meg:TweetNyomtatás
Megszületett Ágai Karola, operaénekes, drámai koloratúrszoprán
Megszületett Ágai Karola, operaénekes, drámai koloratúrszoprán
Már 30 – Már 31 egész nap
Megszületett Ágai Karola, operaénekes, drámai koloratúrszoprán
Énekesi pályáját a Honvéd Művészegyüttesnél kezdte.1955-ben debütált az Operaházban Mozart Varázsfuvolájának az Éj királynője szerepével, majd 1957-től az Operaház tagja lett. Rövid idő alatt az együttes vezető drámai koloratúr-szopránja lett, s elénekelte a repertoáron levő[...]
Megszületett Szokolay Sándor, Kossuth-díjas zeneszerző
Megszületett Szokolay Sándor, Kossuth-díjas zeneszerző
Már 30 – Már 31 egész nap
Megszületett Szokolay Sándor, Kossuth-díjas zeneszerző
Szokolay Sándor alkotásai meghatározóak a magyar zenei életben. Legismertebb színpadi művei a Vérnász, a Hamlet, Az áldozat és a Margit. Zeneszerzői munkásságát már korán elismerték, harmincöt évesen Kossuth-díjas lett, később minden jelentős elismerést megkapott, mint[...]
31