A Bocskai Rádió a 2019/2020-as évre KCSP-ösztöndíjas munkatársat keres!

A korábbi évekhez hasonlóan a Nemzetpolitikai Államtitkárság február folyamán meghirdeti a Kőrösi Csoma Sándor Programot. A Bocskai Rádió olyan személyek jelentkezését várja, akik az alább felsorolt kvalitásokkal rendelkeznek, és szeretnének egy amerikai magyar rádiónál és online portálnál dolgozni.

Az ösztöndíjas kiválasztása a Nemzetpolitikai Államtitkárságon múlik, nekünk nincs semmilyen beleszólási lehetőségünk. A jelentkező elsősorban a NA által megjelölt kritériumoknak kell, hogy megfeleljen. Ezeket a feltételeket megtalálja a program weboldalán. Kérjük, jelentkezéskor külön jelezzék, hogy a Bocskai Rádióhoz szeretnének jönni szolgálatra!

Középfokú (társalgási) szintű angol nyelvtudással rendelkező ösztöndíjast várunk, aki magyar nyelven végzi rádiónknál a munkát: élő rádióadás-vezetést, interjúkészítést, hanganyag vágást, filmforgatást és -vágás, cikkek / élménybeszámolók írását.

Ugyanakkor csak és kizárólag gyakorlott vezetői tapasztalattal, illetve hajtási engedéllyel rendelkező pályázókat fogadunk, mert Clevelandben autó nélkül nagyon nehéz közlekedni, hiszen a tömegközlekedés nem fedi le az egész várost. A Clevelandben töltött időszak a program teljes időszakaszát lefedő lehető leghosszabb legyen (9 hó), mert csak így lehet olyan eredményeket elérni, amelyek a diaszpóra magyarságának igazán a hasznára válnak.

A pályázat benyújtása: a 2019. február 15. napjától 2019. március 12. napjáig.

Az ösztöndíj összege: 600.000,- Ft/hó

Tervezett megvalósítási időszak:  2019. szeptembertől  2020. júniusig (A legfeljebb 9 hónapig tartó külföldi programszakasz ezen időtartamon belül valósul meg azzal, hogy a programszakasz kezdete legkésőbb 2019. szeptember 10. napja. Az ösztöndíjas ezen időpontig köteles megkezdeni a külföldi programszakaszt.)

További részletek itt találhatóak.

Bármilyen kérdéssel kérjük, forduljanak Molnár Zsolt mentorhoz a következő email címen:  molnar.zsolt@bocskairadio.org .

Tisztelettel:
Molnár Zsolt, mentor

Részletes leírás az ösztöndíjastól elvárt kvalitásokra:

Szeretnénk, ha a Bocskai Rádióhoz jelentkező KCSP-ösztöndíjas megfelelne a következő szakmai és egyéb elvárásoknak, hogy itt tartózkodása alatt gyümölcsöző együttműködést valósíthassunk meg.

1. Nem szakmai, de kizáró jellegű elvárások (alap követelmények)Magyarázat
a. Társalgási/középfokú szinten beszélje az angol nyelvet.A munka nyelve magyar, de sokszor adódik olyan alkalom, hogy angolul kell bemutatkozni, rövid beszámolót tartani vagy képviselni a rádiót másod-, harmad generációs magyaroknak, akik már nem beszélik a magyar nyelvet.
b. Tapasztalt és gyakorló személygépkocsi vezető legyen.Clevelandben nem lehet közlekedni személygépkocsi nélkül. Ha a mentornak kell elvinnie az ösztöndíjast, akkor ő maga is el tudja végezni a munkát, így fölöslegessé válik az ösztöndíjas jelenléte. A videó felszerelés is autót igényel, nem lehet szállítani tömegközlekedési járműveken.
c. Tudja vállalni az ösztöndíj maximális hosszát, a 9 hónapi szolgálatot.Mire megismeri a helyi közösséget, a stúdiót és az egyéb munkákat, már távoznia is kell, ha 9 hónapnál rövidebb időre jön. Az első 3 hónap általában betanulási időszak.
d. Legyen média portfóliója, amit be tud mutatni indulás előtt.Audió-, videó- és sajtó portfólióra gondolunk.
e. Legyenek alapszintű számítógépes felhasználói ismeretei.Microsoft Office, Google Drive ismeretek szükségesek.
2.       Szakmai, kötelezően elvárt, kizáró jellegű követelmények
a. Tapasztalt legyen interjúk készítésében és azok feldolgozásában, úgy audió-, mint videóanyagok területén.
  • Ismerjen és kezeljen egy hangszerkesztő vágóprogramot.
Adobe Audition vagy Audacity vagy Nero Wave Editor vagy bármi más, amivel rendelkezik.
  • Ismerjen és kezeljen egy filmszerkesztő programot.
Adobe Premier Pro vagy Final Cut Pro vagy iMovie vagy Corel VideoStudio vagy Pinacle Studio vagy bármi más, amivel rendelkezik.
  • Legyen tapasztalata audió és videó felszerelések (hardware-ek) használatában.
A Rádiónak van 2 db Sony PXW-Z150 4K kamerája, ezekhez van 3 db drótnélküli mikrofon, valamint egyéb audió- és világítást kiegészítő eszközök.
  • Magyar helyesírás és fogalmazás
Tudjon írni cikkeket és forgatókönyveket a filmekhez.
3.       Ideális esetben ezt is szeretnénk. Előnyt jelentő (de nem kizáró) feltételek
a. Aktív és média szakmából érkezzen.Kijövetele előtt dolgozzon rádiónál, tévénél, valamilyen újságnál vagy online portálnál, amit igazolni tud az amerikai nagykövetségen.

Az ilyen jelentkezők nem turista vízummal (B2) érkeznek meg az Államokba, hanem  Media (I) vízummal. Ez azért előnyös, mert ez feljogosítja amerikai jogosítványra, így az autó kötelező biztosításának összege is töredéke lesz egy turista vízummal érkezővel szemben.

b. Ismerje a WordPress CMS rendszert.A Bocskai Rádió weboldala ezzel a rendszerrel működik.
c. Legyen pedagógiai ismerete.A Magyar Iskolával szorosan összedolgozunk, ők sokszor tanítókat igényelnek. (1-7 osztályosok számára tanítana magyart.)
d. Legyen cserkész.A cserkész háttér nagy előnyt jelent, mert a diaszpórában működő magyar közösségek a cserkészethez kapcsolódnak.
e. A weboldalunkból kiindulva ismerje a Bocskai Rádiót és annak tevékenységét.https://www.bocskairadio.org/

 

Kelt: 2018. november 12.

Molnár Zsolt, mentor