A Cserkész Rádió húsvétvasárnapi adásában Baki Tibor mikrofonja előtt szeretettel köszönti a hallgatókat. A mai műsor a feltámadás ünnepének, a megújulásnak, a közösségnek és az együtt megélt örömöknek szentelt, miközben visszatekint a márciusi programokra és bemutatja a közelgő eseményeket.
A Feltámadás Öröme – Húsvéti Pillanatok a Bocskai Rádióban
„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn3,16)
A feltámadás napja emlékeztet minket: a sötétség után mindig eljön a fény. Köszönjük, hogy megosztásukkal segítenek minél több hallgatóhoz eljutni! Kellemes rádiózást!
Nagygyűlést tart JD Vance és Orbán Viktor
Közös sajtótájékoztatót és nyilvános rendezvényt is tart Orbán Viktor miniszterelnök és JD Vance, az Amerikai Egyesült Államok alelnöke, aki jövő hét kedden érkezik Magyarországra. Utóbbi két napot tölt hazánkban és a tervek szerint kétoldalú tárgyalásokat is folytat majd a magyar kormányfővel.
J. D. Vance magyarországi látogatása erős üzenet
Az amerikai alelnök hazánkba érkezik, ahol tárgyalásokat folytat majd Orbán Viktor miniszterelnökkel. J. D. Vance már alelnökké válása előtt is méltatta Orbán Viktor és a kormány munkáját, a választás előtti látogatás pedig egyértelműen az amerikai kormányzat töretlen támogatásának a jele.
Roska Botonddal erősödött az Élvonal Alapítvány
Roska Botond csatlakozásával újabb világhírű magyar kutató áll az Élvonal Alapítvány mellé. Krausz Ferenc vezetésével a tehetséggondozó alapítvány célja, hogy Magyarország 2030-ra Európa tíz leginnovatívabb országa közé kerüljön. Ennek érdekében magyar tehetségeket hívnak haza és csúcskutatási központokat hoznak létre, az idegrendszeri betegek új terápiás lehetőségeket kaphatnak.
Jézus megtisztítja az emberről alkotott képünket
Az ember erősnek és nagynak érzi magát, amikor uralkodni tud, amikor félnek tőle, és úgy akar győzni, hogy megöli a vele egyenlőket, de Jézus megtisztítja az emberről alkotott képünket, és megtanít bennünket szeretni – mondta XIV. Leó pápa az utolsó vacsorát idéző nagycsütörtöki misén, amelyen a hagyománynak megfelelően megmosta és megcsókolta tizenkét paptársának a lábát a lateráni Szent János-bazilikában.
Olimpikonokat díjaztak Hargita megyében
Oklevéllel és emlékplakettel ismerte el a 2026-os olaszországi téli olimpia két székelyföldi résztvevője, a székelyudvarhelyi Bartalis Henrietta és a csíkszeredai Mandel Kata teljesítményét Hargita Megye Tanácsa.
Románia alkudni próbál a vakcinák ügyében
Ilie Bolojan miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy a román hatóságok felveszik a kapcsolatot a Pfizer gyógyszergyártóval a koronavírus elleni oltások ügyében született bírósági ítélet kapcsán. Eközben az egyik kormánypárti képviselő bűnvádi feljelentést tett Alexandru Rafila volt egészségügyi miniszter ellen.
Trump menesztette Pam Bondit
A Fehér Ház tisztviselői beszámoltak róla, hogy Donald Trump amerikai elnök menesztette igazságügyi miniszterét, Pam Bondit, mert elégedetlen volt azzal, ahogy kezelte a fiatalkorú lányokat prostitúcióra kényszerítő Jeffrey Epstein ügyét.
Puskás Ferenc unokája magyar állampolgárságot kapott
Puskás Ferenc unokája, Isabel Damborena Puskas, valamint az ő gyermeke és unokája magyar állampolgárságot kapott. A csütörtökön, a Bozsik Arénában tartott állampolgársági ünnepségen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mondott beszédet, és azt kívánta nekik, hogy ugyanolyan emelt fővel használják magyar útlevelüket, mint ahogy Puskás Ferenc viselte a nemzeti válogatott címeres mezét.
Ukrajna újra támadja a Török Áramlat gázvezetéket
Ukrajna újra támadja a Török Áramlat gázvezetéket, mindezt egy energiaválság felé rohanó világban, ezzel újra teljes energiablokád alá akarják venni Magyarországot – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Békés vármegyei Mezőkovácsházán, egy politikai gyűlésen.
Már több mint 50 ezer levélszavazatot adtak le
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) jövő hétfőtől ellenőrizheti a beérkezett levélszavazatok választót azonosító nyilatkozatait.
Ismét Kós Hubert az év egyetemi úszója
Egymás után másodszor Kós Hubert lett az év egyetemi úszója az Egyesült Államokban – számolt be róla a magyar szövetség.
Trump: A fő célok hamarosan megvalósulnak Iránban
Szokatlan időpontban és röviden tartott rendkívüli beszédet Donald Trump. Az amerikai elnök a Fehér Házból tartott tizenkilenc perces beszédében kijelentette, hogy az Egyesült Államok „kis kirándulása” Iránba gyakorlatilag minden kitűzött katonai célt teljesített.

















