Főoldal Blog Page 25

Evangélikus felekezet 2026. február 20-i adása

A Bocskai Rádió egyházi műsorában Nt. Tamásy Éva evangélikus lelkész hirdeti az igét.

A böjt első vasárnapján a „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent” (Mt 5,8) igéje köré építette a prédikációt. A tiszta szív képét egy nagyon hétköznapi hasonlattal hozta közel: ahogy a lakásban időről időre szükség van nagytakarításra, úgy a lélekben is eljön az ideje a „belső nagytakarításnak”. A böjti időszak erre kapott, különös alkalom: felismerni, mi az, ami „nem odavaló” az életünkben, és ami eltakarítandó — csakhogy ezt nem tudjuk pusztán erőből végigcsinálni, hanem Jézus Krisztus szeretetére, áldozatára és erejére van szükség.

A lelkész hangsúlyozta a bűnvallás és az Ige komolyan vételének szerepét: a tisztulás nem elmélet, hanem napi, őszinte odafordulás Istenhez, figyelmes igehallgatás és engedelmesség. Arra bátorított, hogy ne „sietve”, fél figyelemmel akarjuk letudni a lelki életet, hanem adjunk időt Isten szavának, mert a megújulás ott kezdődik, hogy a Szentlélek munkálkodhat bennünk — „ahol az Úr Lelke, ott a szabadság”. A böjt így nem puszta lemondás, hanem Krisztushoz való visszatérés, a szív megtisztulása és az a reménység, hogy tiszta szívvel valóban „meglátjuk az Istent” az életünkben.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

A böjt nem mindig jelent lemondást – testi fegyelemtől a belső szabadságig

A hamvazószerdát követő időszakot sokan automatikusan a lemondással azonosítják. Pedig a keresztény hagyomány gazdagabb és árnyaltabb képet mutat. Érdekes módon már a néphagyomány is jelzi ezt a kettősséget: a hamvazószerda utáni csütörtököt több helyen „kövércsütörtöknek” vagy „torkoscsütörtöknek” nevezték, amikor még egyszer szabad volt – sőt olykor „kötelező” volt – elfogyasztani a farsangi maradékot. A bőség és az önmegtartóztatás különös ritmusa már itt megjelenik.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Köszönet támogatóinknak!

A 2026-os Radiothon lezárultával ismét megtapasztalhattuk, mit jelent az összefogás ereje a mindennapokban. Újra megbizonyosodtunk, hogy a Bocskai Rádió hallgatói nemcsak figyelemmel kísérik műsorainkat, közösségi felületeinket, hanem akkor is mellénk állnak, amikor a rádió jövője, stabilitása a tét.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Tonhalas rakott burgonya

A böjt nem tiltja a halfogyasztást, így remek húshelyettesítő lehet belőle. Halból pedig nemcsak leves, hanem mennyei főfogások is készíthetőek. Az egyik legegyszerűbb módja a hal elkészítésének, ha sóval és borssal befűszerezzük, a hal hasüregébe teszünk pár karika citromot, meglocsoljuk olajjal és sütőben megsütjük. Az aranydurbincs és a pisztráng erre a célra kitűnő. Halas receptek kapcsán szóba jöhet még a tonhal, a lazac, a harcsa, a tőkehal és persze a ponty is.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Dsida Jenő: Krisztus

A „Hét verse” rovatban ezúttal egy megrendítő, őszinte hangú költeményt olvasunk, amely a Krisztus-ábrázolás megszokott, idealizált formáival száll vitába. A vers beszélője nem a falra akasztott, megszépített ikon Krisztusát keresi, hanem a szenvedő, fáradt, emberi Megváltót – azt, aki osztozik a számkivetettek útjában, a nyomor és az éhség tapasztalatában.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Egy este, amely összeköt – A Chicagói Magyar Klub Gálabáljának összefoglalója

A Bocskai Rádió 2026. február 22-i adása ismét gazdag és sokszínű tartalommal várja hallgatóit. Műsorunkban hit és közélet, közösségi élmények és lélekemelő gondolatok találkoznak: szó lesz az április 12-i országgyűlési választásról a chicagói főkonzulátus tájékoztatója nyomán, visszatekintünk a Chicagói Magyar Klub gálabáljára, valamint kulturális és életmódbeli rovatokkal is készülünk. Tartsanak velünk ezen a tartalmas, közösséget erősítő rádiós délutánon!

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Fél évszázad magyar néptánca Észak-Amerikában – Clevelandbe jön a Pontozó néptánc találkozó!

2026. május 8-10. között Cleveland ad otthont Észak-Amerika legnagyobb magyar néptáncfesztiváljának, a 50. jubileumi Pontozónak. A rendezvény teljes zenei kíséretét a Gyanta zenekar biztosítja, a fő helyszín pedig a clevelandi Nyugat-oldali Magyar Református Templom lesz. A Pontozó Fesztivált a Clevelandi Magyar Cserkész Regös Csoport szervezi, és Észak-Amerika minden magyar táncosát szeretettel várják, legyen szó egyéni, vagy csoportos jelentkezőkről. A fesztivál nem csupán a megmérettetésről szól, hanem az egyéni út, az elköteleződés és a magyar kultúrához fűződő kapcsolat ünnepléséről, amit évtizedek óta követő szakértő zsűri értékel.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Magyar értékek, közös kötelékek

Kapcsolatépítés, kulturális értékközvetítés, többgenerációs közösségszervezés – a New York-i Magyar Főkonzulátus közösségi diplomáciája jóval túlmutat a hivatalos ügyintézésen. Dr. Novák Andrea közösségi diplomata arról beszélt, hogyan találkozik diplomácia és kultúra a világ egyik legpezsgőbb városában, miként erősítik a diaszpóra szervezeteit, és hogyan lehet a magyar örökséget inkluzív, kétnyelvű programokon keresztül a fiatalabb generációk számára is élővé tenni.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Orbán: normális ember nem akar háborút

A hivatalos kampányidőszak kezdetén Békéscsabán tartotta újabb háborúellenes gyűlését Orbán Viktor.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

A Barátság vezeték leállítása tudatos politikai döntés

A Barátság kőolajvezeték körüli döntés már nem magyarázható pusztán műszaki okokkal. Egy volt ukrajnai titkosszolgálati vezető stratégiai dimenzióba helyezte az ügyet, ami érdemben alátámasztja a budapesti érvelést.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Szembement Trump a Legfelsőbb Bírósággal

A Legfelsőbb Bíróság döntése nem állította meg az elnököt. Trump új rendelettel biztosítja, hogy az amerikai vámrendszer legalább átmenetileg fennmaradjon.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Szijjártó: blokkoljuk az Ukrajnának járó hadikölcsönt

Budapest, 2026. február 18. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatót tart a kormányülés után a Karmelita kolostorban 2026. február 18-án. Leállításra került Magyarországról a dízel üzemanyag szállítása Ukrajna felé, és mindaddig nem is indul újra, amíg Kijev nem állítja helyre a kõolajtranzitot a Barátság vezetéken hazánk irányába – jelentette be a miniszter. MTI/Bodnár Boglárka

Szijjártó Péter bejelentette: amíg nem indul újra a szállítás a Barátság vezetéken, Magyarország blokkolja az Ukrajnának járó, 90 milliárd eurós hadikölcsönt

Reklám
Tas J Nadas, Esq

A legfelsőbb bíróság érvénytelenítette Trump vámintézkedéseit

Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága 6-3 arányú döntéssel érvénytelenítette Donald Trump elnök globális vámintézkedéseit pénteken.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Trump: „Közösen megcsináltuk!”

Az amerikai elnök személyesen gratulált a a FIFA elnökének a labdarúgó világbajnokság jegyeladásainak sikeréhez.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,432FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe