Főoldal Blog Page 758

A málenykij robot áldozataira emlékeztek Nagyberegen

A KMKSZ Nagyberegi Alapszervezete és a Nagyberegi Református Líceum ünnepi megemlékezést szervezett november 17-én és 18-án. A rendezvény a helyi líceumban kezdődött, ahol az 1944-es vészterhes eseményeket és következményeit a Nagy Zoltán Mihály azonos című regénye alapján Zsigmond Dezső által rendezett A Sátán fattya című nagyjátékfilm vetítésével idézték fel az emlékezők.

Másnap a helyi református templomban folytatódott a megemlékezés. Az istentiszteletet követően a részvevők a temetőkertben felállított emlékműhöz mentek. A harangszó elhalkulása után az emlékbeszédek következtek.

– Emlékezzetek az ősrégi dolgokra (Ézsaiás 46,9) – kezdte beszédét Tóth László, a Nagyberegi Református Egyházközség lelkipásztora. – Nekünk kötelességünk az emlékezés. Ezt pedig kétféleképpen tehetjük meg: Istennel vagy nélküle. Ő mindennek az Ura, a történelemnek is, nem vizsgálhatjuk nélküle. Istennek terve van velünk, ha segítségül hívjuk és állhatatosan imádkozunk hozzá. Akkor szabadít meg, ha Benne bízunk, nem pedig emberekben, politikában vagy pártokban. Bármennyire el akarnak szakítani az Úrtól, tudnunk kell, hogy minden helyzetben megtapasztalhatjuk az Ő szavát, bármilyen nehézséggel kell szembe néznünk, Ő ott lesz velünk. Istenbe kapaszkodva emlékezzünk.

A rendezvényen a helyi református líceum diákjai emlékműsorral tisztelegtek az elhurcoltak emléke előtt. Az elmúlt évekhez hasonlóan a megemlékezésen idén is részt vettek határon túlról érkezett nemzettestvéreink.

Végezetül a résztvevők közösen elénekelték a Himnuszt, majd elhelyezték az emlékműnél a kegyelet virágait és koszorúit.

Kárpátalja.ma

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Theresa May: nincs B-terv

Már csak pár napja maradt Theresa Maynek, hogy rábírja a képviselőket a kilépési tervezetek támogatására, valamint arra, hogy eloszlassa több ország kételyeit. A teljes szöveg elfogadása elvben a vasárnapi csúcson esedékes, ahol a 27-ek csak ezzel a témával foglalkoznak majd.

A brit miniszterelnök szerint nem lehet arra számítani, hogy az Európai Unió a brit EU-tagság megszűnésének (brexit) feltételeiről és a majdani kétoldalú kapcsolatrendszer kereteiről kidolgozott tervezeteknél jobbat ajánlana fel Londonnak, ha a brit parlament e dokumentumokat elutasítja.

Theresa May péntek délután a BBC News brit közszolgálati hírtelevízió és a BBC rádió közös betelefonálós műsorának vendége volt. Arra a hallgatói kérdésre, hogy “van-e B-terv” arra az esetre, ha a londoni alsóház a december második hetében esedékes szavazáson nem fogadja el a brexit-megállapodásokat, May kijelentette: ha a megállapodás “nem megy át, akkor kezdhetünk mindent elölről”, és az országra még több bizonytalanság, megosztottság nehezedne.

A kormány ebben az esetben hiába térne vissza Brüsszelbe azzal, “hogy az embereknek ez az egyezség nem tetszett, kaphatnánk-e egy másikat. Nem hinném, hogy az Európai Unió válasza erre az lenne, hogy tessék, adunk egy jobb megállapodást” – fejtette ki.

Theresa May szerint az nem szerepelhet a lehetőségek között, hogy az Egyesült Királyság az Európai Unió tagja marad,

mivel az uniós tagságról 2016-ban rendezett népszavazáson a többség a kilépésre voksolt, és a kormánynak ezt teljesítenie kell.

A brit kormányfő azonban a múlt héten, amikor a londoni alsóház képviselőit tájékoztatta a kilépési megállapodástervezet részleteiről, még úgy fogalmazott, hogy a dokumentum elfogadásával szemben csak két egyéb választási lehetőség létezik: a megállapodás nélküli kilépés, vagy az, hogy az Egyesült Királyság ki sem lép az EU-ból.

Theresa May érvei

A BruxInfo írása szerint a brit kormányfő korábban utalt arra, hogy

  • az általa képviselt úton szavatolt lesz az Egyesült Királyság számára saját szuverén kereskedelmi megállapodások kötése – amelyek tárgyalásait már az átmeneti időszakban megkezdhetik -,
  • miközben a kilátásba helyezett igen szoros piaci-kereskedelmi-vámpolitikai EU-brit együttműködésnek, valamint jövőbeni technológiai fejlesztéseknek köszönhetően minden mód meg lesz arra, hogy egyszer és mindenkorra szavatolt legyen az ír-északír határ változatlanul teljes átjárhatósága.

Az érzékeny kérdések kapcsán Theresa May leszögezte, hogy nem lehet, és nem is lesz szó arról, hogy kormánya halászati jogokat „adna el” az EU-oldalnak a tárgyalások során más területeken remélt előnyökért. Hasonlóképpen, szerinte „Gibraltár szuverenitása” is szavatolt az asztalon lévő dokumentumok alapján.

Két elégedetlen tábor

A brexit-feltételeket tartalmazó 585 oldalas dokumentummal és a majdani kapcsolatok keretrendszerét felvázoló 26 oldalas politikai deklarációval a kormányzó Konzervatív Párt keményvonalas brexit-tábora és az ellenzék egyaránt rendkívül elégedetlen.

Az EU-szkeptikus tory frakciócsoport megítélése szerint e tervezetek a brexit után is túl szoros szálakkal fűznék az Egyesült Királyságot az EU-hoz.

A legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt ugyanakkor olyan módosításokat követel, amelyek lehetővé tennék Londonnak egy állandó vámuniós viszonyrendszer fenntartását az EU-val a kilépés után is, a Liberális Demokraták pedig új népszavazást követelnek, azzal az érvvel, hogy a 2016-os népszavazás kampányában a brexit-párti tábor félrevezető ígéretekkel vette rá a választókat a kilépés megszavazására.

Kérdéses az elfogadása

Ebben a helyzetben egyelőre kérdéses, hogy a kormány el tudja-e fogadtatni az alsóházzal a kilépési tervezeteket a decemberi szavazáson, különös tekintettel arra, hogy a Konzervatív Párt a tavalyi előrehozott választásokon addigi csekély többségét is elveszítette, és jelenleg a legnagyobb észak-írországi britpárti protestáns erő, a szintén rendkívül EU-szkeptikus irányvonalú Demokratikus Unionista Párt (DUP) frakciójának külső eseti támogatására szorul.

A DUP is jelezte már, hogy a kilépési tervezeteket jelenlegi formájukban nem tudja támogatni.

Theresa May a pénteki BBC-műsorban mindazonáltal kijelentette:

a következő napokban az ő feladata az lesz, hogy meggyőzze a képviselőket a megállapodástervezet támogatásának szükségességéről, és igyekszik elmagyarázni a választóknak is az egyezség előnyeit.

Nyitókép: Pixabay
Reklám
Tas J Nadas, Esq

Kinek a háborúja?

A man holds an Estelada (Catalan separatist flag) while taking part in a reenactment of the banned referendum on independence vote during an event to mark the first anniversary of the Catalan banned independence referendum in Sant Julia de Ramis, Spain, October 1, 2018. REUTERS/Jon Nazca - RC1EACF9A480

Magasra kellett ugrania a kalapáccsal annak, aki darabokra törte a Barcellonetta és a Maiorca utcák kerámia névtábláját a házfalakon. Nem valahol Közép-Európában vagyunk, még csak nem is Romániában, ahol 1918. december 1. tiszteletére népszokássá vált a magyar településnevek román nemzeti színű átsatírozása.

Hanem Algheróban, azaz L’Alguerben, Szardínia jelentős katalán kisebbségű tengerparti kisvárosában. Kisebbség a kisebbségben: dacos katalán öntudat él itt a dacos szárd öntudatú környezetben, az olaszországi autonóm tartomány északnyugati partvidékén, ahol a lakosság 24 százaléka katalán. És ahol még a szállodai hűtőszekrényen is ott virít a Catalan Frigor márkajel a miheztartás végett…

Múlt hétvégén e városka közelében, a nyaranta felkapott, most azonban szellemtelepként kongó üdülőhelyen, Stintinóban rendeztek kétnapos konferenciát az első világháború végére emlékezve. Egyszersmind ideinvitálva Európa veszélyeztetett kisebbségeinek képviselőit, hogy száz év távlatában az „európai álomról”, identitásról, nemzetiségekről és kisebbségekről tanácskozzanak. Mindehhez a súlyos hátteret azonban a Stintinótól látótávolságra fekvő földdarab, „az ördög szigete”, Asinara, azaz Szamár-sziget szenvedéstörténete adta.

E sorok íróját, a téma kutatóját is meghívták a szervezők, hogy képviselje Magyarországot, és az első világháborús osztrák–magyar hadifogoly-kálváriát magyar szemszögből mutassa be, illetve hogy a tanácskozás záróeseményeként levetítse a Szamár-sziget rabjai című filmet, amelyet Major Anita rendezett. 1915 telétől ugyanis több ezer magyar katona raboskodott a lágerszigeten – a sok ezer más nemzetiségű monarchiabeli hadifogoly mellett –, akik közül sokan Asinarán leltek végső nyughelyet a csontkamrában. A szervezők kiemelték a meghívólevélben, hogy az asinarai centenáriumi megemlékezéssorozat négy évének legkiemelkedőbb eseménye az volt, amikor Áder János köztársasági elnök 2016-ban emlékművet avatott a szigeten a magyar kápolnánál.

A tanácskozás különlegességét az adta, hogy egy légtérben jelenhetett meg katalán, korzikai, csehországi német, dél-tiroli olasz, szardíniai magyar kutató, illetve brüsszeli kisebbségvédő politikus – összességében lesújtó képet adva a jelenkori Európa etnikai kisebbségeinek helyzetéről. Amint arra többen is kitértek, 1918 őszén a kontinens nemzeti viszonyai gyökeresen megváltoztak, a nemzetiség és kisebbség fogalma átértékelődött, és az első világháborús áldozatvállalás a későbbiekben olyan statisztikai vitákba torkollott, amelyek a mai napig meghatározzák az emlékezetpolitikát.

Jó példa erre, hogy három éve ugyanezen a helyszínen Szerbia római nagykövet asszonya hisztérikusan kirohant volna az előadóteremből, ha tapintatosan meg nem állítják, amikor e sorok írója előadásában arra figyelmeztetett, hogy a táborok áldozatait nem használhatjuk föl efféle számháborúzásra az emlékezetpolitikai vitáinkban, és hogy minden nemzet kutatóinak törekedniük kell a valós adatok megjelölésére, kezdve azzal, ami a foglyok nemzetiségi összetételét illeti. Szerbia ugyanis minden követ megmozgatott azért, hogy átírja a sziget történetét, többek között a Balkánról Szardíniára deportált hadifoglyok szerbiai őreiből és sanyargatóiból kreálva áldozatot.

Halál az életért – ezzel a címmel tartott előadást Didier Rey, a Korzikai Egyetem történésze, aki bemutatta, hogyan módosítgatták a franciák és a korzikai nacionalisták az első világháború korzikai áldozatainak számát az elmúlt száz évben, hol alá-, hol fölébecsülve azt, attól függően, melyik csoportnak éppen mik voltak az aktuális politikai érdekei.

Abban azonban mindig is nagy volt a francia konszenzus, hogy a korzikaiakat többnyire „semmirekellőnek”, „semmirevalónak” tartsák. Giorgio Ma-deddu szárd történész is azt hangsúlyozta, hogy az olasz hadseregen belül aránytalanul nagy volt a szárd férfiak mozgósítása (és persze vesztesége): a nagy háború idején 800 ezer lélek élt a szigeten, ennek mintegy tíz százaléka került ki a frontra.

Az ő munkaerejüket pótolták osztrák–­magyar hadifoglyokkal, akik a legfrissebb kutatások szerint Szardínia 74 táborában voltak elhelyezve és dolgoztatva – a termőföldektől a bányákig. Azt mi tettük hozzá előadásunkban, hogy az Isonzónál és a Doberdón sokszor szárdok néztek farkasszemet magyarokkal, miközben ők egységesen „osztrák–magyarként”, mi pedig „olaszként” kezeltük az ellenséget.

Hétmillióan beszélik a katalán nyelvet a spanyolországi Katalóniában, a világon összesen több mint tízmillióan vannak, többen, mint a portugálok vagy a görögök – nyomatékosította Joan Elies Adell Pitarch, a barcelonai Institució de les Lletres Catalanes szakembere. Annak ellenére, hogy e kisebbség története többnyire elnyomások hosszú időszakaiból áll, amelyeket időnként a demokrácia felvillanásai szakítanak meg.

A csehországi Richard Neugebauer kevésbé derűlátó képet festett a csehországi németek helyzetéről: míg a két világháború között 3,3 milliós német ajkú közössége volt Csehszlovákiának, a 2011-es népszámlálás már csak 18 ezret mutatott ki, a csehországi lakosság mintegy három százalékát. Attól tart, hogy a következő cenzus már csak tízezer alatti német kisebbségről számol be, ami szerinte egyet jelent azzal, hogy Csehországban megszűnik a németség politikai, nemzetiségi jelenléte – és kormányzati támogatása is.

Neugebauer úgy vélekedett, hogy részben a Cseh Királyság német és cseh lakossága közötti feszültségek vezettek az osztrák–magyar birodalom felbomlásához: a háború hasznából ugyanúgy részesült mindkét csoport, ám a problémáiból már korántsem; míg a németek mindvégig hűségesek maradtak a Monarchiához, a csehek előszeretettel dezertáltak, mivel „ez nem az ő háborújuk volt”; a német parasztok többsége hadikölcsönbe fektette megtakarításait (és tönkrement), míg a csehek ettől megkímélték magukat.

Richard Neugebauer érdekességként jegyezte meg, hogy a Szudéta-vidék gauleitere, náci helytartója, Konrad Henlein SS-tiszt is a közeli Szamár-szigeten raboskodott az első világháborúban mint a Monarchia hadapródja…

„Az erdélyi magyarok nem értenek minket, amikor finnországi svéd kisebbségként Finnországnak szurkolunk a Svédország elleni meccsen, náluk ez elő sem fordulhat – mondta Johan Häggman, a brüsszeli FUEN, azaz az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának képviselője. – Mi ugyanis nem etnikai, hanem nyelvi kisebbségként határozzuk meg magunkat. Az erdélyi magyarok sosem drukkolnának Romániának, ha a magyarokkal játszanak, a katalánok pedig mindenkinek drukkolnak, aki Spanyolországgal küzd meg.”

Häggman szerint azonban tény, hogy a Minority SafePack civil kezdeményezés a maga több mint egymillió aláírásával az európai kisebbségek ügyében arra kényszeríti az Európai Tanácsot, hogy garantálja a kontinens kulturális és nyelvi sokszínűségét a törvénykezésben is.

Mindenesetre, amíg a tanács egyet megmozdul, addig is még számos névtáblát törnek össze vagy mázolnak át a szardíniai Algherótól az erdélyi megyékig. Az erdélyi magyarok és a katalánok meg elszántan szurkolnak.

Forrás: magyaridok.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Összecsaptak a rendőrökkel a párizsi tüntetők

YouTube player

Barikádokat emeltek és összecsaptak a rendőrökkel a „sárga mellényesek” közé keveredő radikális jobboldaliak.

Könnygázzal oszlatták szombaton a francia rendőrök az üzemanyagadó emelése ellen tüntető „sárga mellényesek” közé keveredő szélsőségeseket a párizsi Champs-Elysées sugárúton.

A rendőrség szerint az incidensek azért robbantak ki, mert a tömeg elején mintegy száz jobboldali szélsőséges rátámadt a rendőrökre. A szélsőségesek feltörték az utcaköveket és barikádokat kezdtek építeni az úton, illetve feldöntötték a biztosítókordonokat.

A pártoktól és szakszervezeti támogatásoktól mentes, a közösségi oldalakon spontán szerveződött tiltakozó mozgalom egy hete kezdett útblokádokkal tüntetni országszerte az üzemanyagokra kivetett környezetvédelmi adó január 1-jére tervezett emelése ellen. A tiltakozás „második felvonását” jelentő tömegtüntetést szombatra hirdették meg Párizsba. Jóllehet a prefektúra csak az Eiffel torony-előtti Mars-mezőn engedélyezte a megmozdulást, délelőtt már több ezren gyülekeztek a Champs-Elysées-n.

(MTI) / mandiner.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Végül nagy lett ránk a harmadik kalap

Soccer Football - UEFA Nations League - League C - Group 1 - Scotland v Israel - Hampden Park, Glasgow, Britain - November 20, 2018 Scotland's Stuart Armstrong in action with Israel's Dor Peretz Action Images via Reuters/Lee Smith - RC17AA0C9B20
Kedd éjszaka eldőlt, hogy labdarúgó-válogatottunk a negyedik kalapból várhatja az Eb-selejtezők sorsolását, de miként azt már megírtuk, a Nemzetek Ligája rájátszása is esélyt adhat arra, hogy kijussunk a kontinenstornára.

Nem sokon múlt, hogy az Eb-selejtezők jövő vasárnapi, dublini sorsolásán ne a negyedik kalapba kerüljünk, hanem a harmadikba. A C liga 4. csoportjában Románia kedden csak 1-0-ra győzött Montenegróban, és úgy végzett a második helyen, hogy nem nézve a negyedik, litvánok elleni eredményeit, hat pontot szerzett és 3-2 a gólkülönbsége. A Nemzetek Ligájában (NL) a végső sorrend megállapításánál a C ligában így kellett számolni, mert az 1. csoportban csak három együttes volt. Nekünk az észtek elleni 3-3 és 2-0 esett ki, így hat ponttal, 4-3-as gólkülönbséggel kerültünk be az összevetésbe, és több lőtt gólunkkal előztük meg a románokat.

Az 1. csoportból az ott második izraeliek ugyanígy hajszállal kerültek elénk, nekik a hat pontjukhoz 6-5-ös gólkülönbség társul. Kedden Glasgow-ban az izraeliek szerezték meg a vezetést, de ezután Forrest háromszor is bevette a kapujukat, és a 3-1-es skót győzelem nagyon jól jött volna nekünk. Ám a 75. percben a túloldalon Zahavi is betalált, így az NL-ben Izrael lett a 30., mi pedig a 31. helyen kötöttünk ki.

Ezt azért bánhatjuk, mert az Eb-selejtezők sorsolásán a kiemelésnél az első, a második és a harmadik kalapban is tíz csapat lesz, így mi a negyedikbe kerültünk. Szívhatják a fogukat a németek is, akik az A liga 1. csoportjában utolsók lettek, és a ligán belül csak Izlandot előzték meg, így Dublinban a második kalapban lesznek. Kedden a lengyelek idegenben 1-1-et játszottak Portugáliával, és a németekhez hasonlóan kiestek az elitből, de a ligában jobb gólkülönbségükkel megelőzték Thomas Mülleréket. Akik hétfőn talán nem is gondolták, milyen sokba kerül nekik a hollandok egyenlítése a 94. percben ellenük.

Ami számunkra jó hír: válogatottunknak él a reménye arra, hogy a Nemzetek Ligájában 2020 márciusában – sikertelen kvalifikáció esetén – részt vehessen a még négy Eb-helyért zajló rájátszásban. Alapesetben a ligák csoportgyőztesei meccselnek elődöntő, döntő rendszerben a fennmaradt helyekért, ám a selejtezőt sikeresen abszolválók helyére az adott osztály következő legjobbja lép előre. Ha valamelyik ligából kevesebb mint négy csapat nem jutott tovább a selejtezőből, akkor az NL rangsora alapján a következő legjobb(ak) tölti(k) be az űrt.

Az Eb-re a selejtezőből 20 csapat jut ki, az NL rájátszásában további 16 csapat szerepel, de ebben ott van a D ligából is négy, a miénknél rosszabb helyezésű együttes is. Vagyis a kulcsszám a 32, és ha a Nemzetek Ligájában mögöttünk végzett csapatok közül csak egy jut ki az Eb-re a selejtezőből, mi pedig nem, akkor az NL rájátszásában is esélyt kapunk. De talán egy lengyel, osztrák, finn trió mellett nem is lenne szükségünk a „pótselejtezőre”…

Az Eb-selejtezők kalapbeosztása:
1. kalap: 1. Portugália, 2. Svájc, 3. Hollandia, 4. Anglia, 5. Belgium, 6. Franciaország, 7. Spanyolország, 8. Olaszország, 9. Horvátország, 10. Lengyelország.
2. kalap: 11. Németország, 12. Izland, 13. Bosznia-Hercegovina, 14. Ukrajna, 15. Dánia, 16. Svédország, 17. Oroszország, 18. Ausztria, 19. Wales, 20. Csehország.
3. kalap: 21. Szlovákia, 22. Törökország, 23. Írország, 24. Észak-Írország, 25. Skócia, 26. Norvégia, 27. Szerbia, 28. Finnország, 29. Bulgária, 30. Izrael.
4. kalap: 31. Magyarország, 32. Románia, 33. Görögország, 34. Albánia, 35. Montenegró, 36. Ciprus, 37. Észtország, 38. Szlovénia, 39. Litvánia, 40. Grúzia.
5. kalap: 41. Macedónia, 42. Koszovó, 43. Fehéroroszország, 44. Luxemburg, 45. Örményország, 46. Azerbajdzsán, 47. Kazahsztán, 48. Moldova, 49. Gibraltár, 50. Feröer.
6. kalap: 51. Lettország, 52. Liechtenstein, 53. Andorra, 54. Málta, 55. San Marino.

(A helyezések a Nemzetek Ligája végeredményét jelentik, az első négy helyezettet kivéve; a portugálok, a svájciak, a hollandok és az angolok júniusban meccselnek a négyes döntőben.)

Forrás: magyaridok.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Egy nagyon büszke Székely

Az összes selejtező lezárultával már matematikai bizonyossággá vált, hogy bár a magyar női kosárlabda-válogatott három ponttal kikapott Oroszországban, a legjobb másodikok közé kerülve kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra.

Most gratuláljunk vagy részvétet nyilvánítsunk?

Komolyan így volt. A magyar női kosárlabda-válogatott hatalmasat küzdött a világ elitjébe tartozó Oroszország ellen, kis szerencsével nyerhetett is volna, de végül kikapott – hogyan lehetne egy vereség után gratulálni? A játékosok gyenge első félidővel rukkoltak elő, de a szünet után minden erejüket megfeszítve kimásztak a gödörből, ledolgozták a hátrányt, a vezetést is megszerezték, ám mindezt hiába, három ponttal kikaptak – okkal sajnálhatjuk őket.

„Inkább gratuláljanak, mert szerintem megérdemli a csapat – ezt Studer Ágnes, a válogatott egyik irányítója, a szünet utáni feltámadás egyik motorja felelte a kérdésre szemlátomást roppant fáradtan, majd így folytatta: – Egyáltalán nem vallottunk szégyent, ugyanakkor az igaz, hogy eleinte kissé megrémisztett minket az ellenfél nagy fizikai fölénye, kapkodtunk, pontatlanul játszottunk, de a jó védekezéssel tartani tudtuk magunkat. Akadtak közöttünk olyanok, akik először léptek pályára ekkora és ilyen remek hangulatú csarnokban, szóval mindent egybevetve én biztosan gratulálok a társaimnak, hasznos és jó meccset játszottunk, amelyből sokat tanultunk is.”

Valóban: vereség az oroszok ellen, mindössze három ponttal, idegenben – ez maradéktalanul vállalható. Rá­adásul nagy jelentősége nincs is ennek a vereségnek, mert ahogyan arra számítani lehetett, csoda egyik meccsen sem történt, a józan számítás pedig az oroszok elleni találkozó előtt is a csapatunk kijutását ígérte az Európa-bajnokságra. Végül a csoportunkban Oroszország lett az első, Magyarország a második, a harmadik helyen a mi együttesünknél előbbre sorolt, ám a selejtezők során mindkétszer legyőzött Litvánia végzett, a pofozógép albánok negyedik helye pedig előre borítékolható volt.

Székely Norbert szövetségi kapitány közvetlenül a mérkőzés után azt hangsúlyozta, hogy mennyire büszke a csapatára, tegnap reggel pedig lapunknak már a jövőre, azaz az Európa-bajnokságra is gondolva fogalmazta meg az oroszok elleni találkozó ­tanulságait: „Láthattuk, hogy tudunk mérkőzés közben taktikát változtatni, tapasztalhattuk, hogy az összpontosítást rövid időre sem szabad lazítani, érezhettük, a világ elitjébe tartozó válogatottak ellen milyen sebességgel kell kosárlabdázni, és mi képesek voltunk felvenni ezt a ritmust. Bizonyságot nyert, hogy lehet magyar fia­talokkal magas szinten kosárlabdázni, és mindez biztató az Eb-re gondolva.”

A kapitány arra a felvetésre, hogy bár a válogatott elérte a célját, ott lesz június-júliusban az Európa-bajnokságon, cseppet sem tűnik felszabadultnak, azt felelte, hogy nagyon fáradt, még emésztenie kell ezt a sikert, de ígéri, hamarosan sokat fog mosolyogni. Már csak azért is, mert szerinte remek csapata van. „Ezek a lányok nekem végig nagy biztonságérzetet adtak. Nehéz kiszámítani, hogy adott napon ki mire lesz képes, de ők a selejtezősorozatban mindig hozták a magas színvonalat. Hittek magukban és az elképzeléseinkben. Sokat jelentett az is, hogy a problémákat a pályán és azon kívül is jó szellemben kezelték.”

A magyar női válogatott tehát sorozatban harmadszor is ott lesz a kontinens legjobbjainak tornáján, a nyolc csoport hat legjobb másodikjának dukál a részvétel, és Székely Norbert együttese ebben az összevetésben majdnem kétszázas pozitív pontkülönbségével a negyedik helyen végzett.

Az Európa-bajnokság csoportjainak a sorsolását december 12-én rendezi meg a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség. A magyar együttes nevét alighanem a harmadik kalapból húzzák majd ki, és ez akkor is így lenne, ha szerdán legalább nyolc ponttal legyőzve az oroszokat a selejtező csoport élén végez. A kapitány tehát rövid pihenőt engedhet meg magának, máris kezdheti a felkészülés megtervezését, az ellenfelek feltérképezését.

Ám ismerjük el: ezek kellemes gondok egy kapitány életében.

Forrás: magyaridok.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Jerika köve

“Csomafalva terjedelmes erdőségei között egy Várhegy nevezetü havas levén, ez elnevezés oly vonzerővel hatott reám, hogy bár nagy távolra van, bár utja kényelmetlen és fáradságos, én egy várrom felfedezésének vágyától lelkesedve, mégis elhatároztam oda rándulni. Utunk jó darabig a Somlyó vize* terén vezetett, azután a Kis-Somlyó hegyek közé mélyedő völgyébe tért be, hol fürészmalmok és kásatörők* képviselik az ipart. Fennebb e völgy havasias küllemet ölt, szép fenyvesek-koronázta sziklák tornyosodnak fel, melyek alján az összeszoritott patak haragosan tombol sziklamedrében, aKőzúgónál pedig szép zuhatagot alkotva rohan le. E zuhatag nem annyira nagy esése (alig 3 öl), mint környezete miatt nem csak meglepően szép, hanem nagyszerünek mondható. Mindkét oldalán függélyesen felmeredő sziklák emelkednek, melyeknek fenyves-árnyalta alján szirtfokról zobognak le a pataknak habbá tört hullámai, ezredévek türelmével vájt gyönyörü sziklamedenczébe veszve, mely fölé függő pallókat maga a patak elsodort fatörzsekből alkot, keresztül fekteté szirtöble felett azokat, hogy legyen erkély, a honnan elbámulja a néző vizének szeszélyes játékát, hogy legyen alap, a honnan gyönyörködjék az ezüst hullámoknak zajongó lerohanásán, de mintha a természet a nagyon ritkán idejövő utasnak minden kényelmet biztositani akart volna a sziklaszorulatban, hol különben lennebb menni nem lehetne, kényelmes lépcsőzetet vésett a meredek sziklaoldalba, ekként alólról valódi festői nézpontjáról is bámultatni engedvén ezen sajátszerü zuhatagot, melynek környezetét nagyszerüen ékité, a mennyiben a sziklák oldalait élénk szinü mohákkal, lecsüngő zuzmókkal vonta be, a mederszéleket pedig a vizi flóra gazdag szinvegyületü virágágyaival ültette be, hogy a sziklák kietlenének ezen büvös oázát nagyszerüsége mellett kiessé is tegye.”

Orbán Balázs: A Székelyföld leírása

A legenda meghallgatható a legendarium.ro weboldalon.
Reklám
Tas J Nadas, Esq

595. honismereti rejtvényjáték – 2018.11.25.

A BOCSKAI RÁDIÓ
595. honismereti rejtvényjátéka – 2018. november 25.

 

A kérdéseket Veress Sándor állította össze.
Helyes megfejtők: Jakab Márta, Thurner Klára, Kaczvinszky Borbála, Závodi Éva voltak.

Minden helyes megfejtést beküldő személy a Clevelandi Magyar Múzeum felajánlásából:

  1. Hetente egy könyv ajándékhoz jogosult.
  2. A könyvet saját maga választhatja ki az erre felajánlott könyvek közül.
  3. Ajándékát 30 napon belül fel kell vegye a Magyar Múzeumban.

Cím:
Magyar Múzeum, Galéria
1301 East 9th Street
(földszint)
Cleveland, Ohio 44114

Telefon:
(216) 523-3900

Nyitvatartási idők:
Keddtől Péntekig de. 11-től du. 3 ig.
Szombaton csak rendezvények alkalmával.

Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 ó

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Ady Endre: A perc-emberkék után

Otthon bolondját járja a világ,

Majmos, zavaros, perces, hittelen,

Nagy, súlyos álmok kiterítve lenn,

Fenn zűrös, olcsó, kis komédiák.

 

Magyar Bábelnek ostoba kora,

Ments, Atyaisten, hogy benne legyek:

Engemet kötnek égbeli jegyek

S el kell hogy jöjjön nászaink sora.

 

Most perc-emberkék dáridója tart,

De épitésre készen a kövünk,

Nagyot végezni mégis mi jövünk,

Nagyot és szépet, emberit s magyart.

 

Robogok honról rejtett vonaton,

Ebek hazája ma, nem az enyém

S ha marad csak egy hivőm, szent legény,

Még a holttestem is ellopatom.

 

Ez a ricsaj majd dallá simul át,

Addig halottan avagy éberen

Pihenjen a szent láz s az értelem,

Míg eltünnek a mai figurák.

 

Magyar leszek majd, hogyha akarom,

Ha nem sutáké lesz itt a világ

S fölcsap minden szent és igazi láng

Rejtekből avagy ravatalon.

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Téli madáretetés

Az első fagyokkal együtt megkezdődött a madáretetés szezonja, hiszen ilyenkor a madarak is kevesebb táplálékot találnak. Ha viszont odaszoktak az etetőnkre, tartsunk ki tavaszig, mert számítani fognak ránk. S ne csak ennivalóról, hanem vízről is gondoskodjunk – figyelmeztet a Magyar Madártani Egyesület, egy nemrégiben kiadott útmutatójában.

Mire figyeljünk az etető kihelyezésekor?

Az etetőt célszerű mellmagasságban rögzíteni, így a madaraknak van idejük észrevenni a lopakodó macskákat. A természetes ragadozókkal szemben nem tudjuk megvédeni őket, ám arra ügyelhetünk, hogy a vetélytársak, mint pl. a mókusok vagy a galambok minél kevésbé férjenek hozzá az eleséghez. Ezért érdemes olyan etetőt kihelyezni, ahova ők nem férnek be, vagy amin nem tudnak megkapaszkodni.

Milyen eleséget rakjunk ki?

Könnyen összeállíthatunk olyan keveréket, amely minden madár igényeinek megfelel. A legfontosabb összetevő a sima, nem sózott, fekete napraforgómag, ehhez érdemes kölest keverni, és rakhatunk mellé natúr diót, mogyorót vagy más olajos magvat. Fontos az állati zsiradék is, ami lehet sertés zsírszalonna, vajtömb vagy készen vásárolt cinkegolyó. Ne feledkezzünk meg a gyümölcsökről sem, a legegyszerűbb, ha almát szúrunk a bokrok ágaira.

Soha ne adjunk: kenyeret, péksüteményt, sós szalonnát, sózott magvakat, kolbászt és töpörtyűt!

Lényeges, hogy ne csak ennivalót, hanem vizet is tegyünk a madaraknak. Különösen fontos ez a tartós fagyok idején, amikor természetes forrásból nehezen jutnak vízhez. A legegyszerűbb, ha egy nagyobb méretű virág alátétbe öntünk naponta egyszer friss, langyos vizet, és teszünk bele egy ülőágat, hogy a tál ne billenjen le a madár súlyától

Miért fontos folyamatosan etetni?

A madarak gyorsan megszokják és számítanak az etetőhelyek táplálékkínálatára, évről-évre akár messziről is visszatérnek. Ezért ha váratlanul abbahagyjuk az eleség pótlását, a madarak nehéz helyzetbe kerülhetnek. Az etetőre járó kistestű madarak számára -10 Celsius alatti hőmérsékleten a túlélés gyakran arról szól, tartalékaik csak arra elegendőek, hogy át tudják vészelni a fagyos éjszakát. lyenkor, ha van néhány napunk az átállásra, naponta csökkentsük a kihelyezett eleség mennyiségét. A madarak, érzékelve a táplálék megfogyatkozását, egyre nagyobb körben keresgélnek, majd továbbállnak a környékről.

Mit tehetünk, ha csak ablakpárkányunk van?

Kisebb méretben ott is minden elfér. Fogjunk egy üres virágládát, ebbe állítsuk bele az etetőt, és ide tegyünk egy kisebb virágalátétet itatónak. A ládáról lelógatva pedig a cinkegolyó is elfér. Ha virágalátétbe helyezzük a magokat, ne felejtsünk el lyukat fúrni rá, hogy az eső- és hólé ki tudjon belőle folyni.

A madáretetés egy kicsit rólunk, emberekről is szól, így ugyanis egy kis természetet csempészhetünk magunk köré, és megfigyelhetjük, tanulmányozhatjuk a madarakat.

Meddig etessünk?

Ahogy enyhül az idő, a rovarevő madarak elszoknak az etetőről, míg a magevők száma  növekedhet. Április első felében abbahagyhatjuk az etetést, mert ekkor már minden madár talál magának megfelelő táplálékot. Nyáron semmi esetre se etessünk, mert az elkényelmesítheti a madarakat, és hatással lehet a fiókanevelési szokásaikra is.

Ohio állam hivatalos madara, a vörös kardinális

Milyen madarakkal találkozhatunk?

Ha erdő mellett vagy kertvárosban lakunk, akkor gazdagabb madárvilággal találkozunk, mint a belvárosban. A verebek, cinkék, harkályok a leggyakoribb látogatók, de számíthatunk galambokra, rigókra, fürjekre és sok más fajra is.

Télen nemcsak azokat a madarakat etetjük, amelyek nem költöztek el melegebb tájakra a hideg elől, de azokat is, amelyek északról érkeznek telelni hozzánk. A Nagy-tavak környékén ilyenek például a kanadai ludak, vadpulykák, a különféle kacsák, héják, darvak, varjak, sirályok, illetve a sarkvidékről ide vándorló sólymok, sasok, hattyúk, baglyok. Vízimadarakat azonban soha ne etessünk!

Egy kis “helyi” ráadás

Amikor készültem erre az adásra, eszembe jutott, hogy rádiónk munkatársa, Veres Sándor, aki a rejtvény rovatunkat készíti, fürjtenyésztő és könyveket gyűjt. Kértem tőle egy kis segítséget madár ügyben, s tőle tudom, hogy rengeteg fürjfajta él Amerikában. A legszebbek egyike a bóbitás fürj, amelynek a fő lakóhelye Kalifornia, de Oregonban és Nevadában is sok van belőle. Az ohiói Bob White fürjek vadon élnek, ezekből tart Sándor is 20 darabot. Állítólag reggel és este nagyon szép füttykoncertet adnak.

Ohio állam madarát, a kardinálist említette még, amelyekből több fajta létezik, az állam hivatalos madara azonban a vörös kardinális. A pintyfélék családjába tartozik, és szintén nagyon szépen énekel. A hím kardinális egész testét piros tollazat fedi, csőre vörös, feje pedig fekete. Úgy udvarol, hogy csőrével magokat adogat a tojó csőrébe. Télen is kitart eredeti élőhelyén, és karácsonyi képeslapokon gyakran ábrázolják.

Kaliforniai fürj

De visszatérve a fürjekhez, amikor elfogadtam az ösztöndíjat Clevelandbe, nem ismertem a környéket, viszont egyetlen referenciám volt: Oravecz Imre,kortárs magyar író-költő regénye, a Kaliforniai fürj. A 19. század végén Toledóba kivándorolt nagyszüleinek családtörténetét írta meg benne, amely Ohio után Kaliforniában folytatódott, majd az ötvenes években hazatéréssel végződött. A fürjek motívuma a vándorlást és a szülőföld utáni honvágyat jelképezi a könyvben. Érdekes és élvezetes olvasmány, szeretettel ajánlom a figyelmükbe. 

Forrás: https://www.mme.hu/teli_madaretetes

A szerző rádiónk Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Fehérbab krém

Hozzávalók:

2 db 40 dekás (1 font) fehérbab vagy pinto-bab konzerv
2 csokor újhagyma vagy zöldhagyma
6 evőkanál oliva- vagy avokádóolaj
1 leveskocka
1 kávéskanál kakukkfű
só, bors

Elkészítése:

Felkarikázzuk a zöldhagymát, de csak a zsenge, fehér szárát használjuk fel. Egy közepes serpenyőben kevés olajon megpároljuk a hagymát a kakukkfűvel és egy kis sóval. Közben hozzáadjuk a lecsepegtetett fehérbabot. Egy rövid ideig együtt pároljuk fedő alatt, majd felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje a babot. Hozzámorzsolunk egy zöldségleves-kockát, de vigyázzunk, ha nagyon sós, elég belőle kevesebb is. Ha felforrt, lejjebb vesszük a lángot, s addig főzzük, míg el nem forrja a levét. Ha egy kicsit meghűlt, hozzáadunk 6 evőkanál olajat, és turmixgépben vagy bot-turmix segítségével krémes masszává keverjük. Ízesíthetjük frissen őrölt borssal, s ha még szükséges, sóval. Hűtőbe tesszük, hogy összeérjenek az ízek. Friss kenyérrel, pirítóssal, crostinivel tálaljuk.

Megjegyzés: Ha pinto-babból készítjük, olyan színe lesz, mint a májkrémnek, úgy is nagyon finom.

Jó étvágyat kívánunk!

Forrás: www.stahl.hu

A receptet Miklós Melánia, KCSP-ösztöndíjasunk választotta.

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

„Itt egy kis Magyarország van” – interjú Papné Bús Enikő egyetemi oktatóval [VIDEÓVAL]

Papné Bús Enikő a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar szakon, majd ugyanitt szerzett PhD doktori fokozatot pedagógia szakterületen. A Cleveland State University által kiírt oktatói pályázat Fulbright ösztöndíjának elnyerése után férjével júliusban érkezett Clevelandbe. Amellett, hogy Enikő két kurzust is tart az egyetemen – magyar nyelvet, illetve magyar történelmet és kultúrát oktat –, mindketten bekapcsolódtak a magyar közösség életébe is. A november 18-i adásunkban Miklós Melánia, rádiónk KCSP-ösztöndíjasa beszélgetett vele.

Enikő egy kollégájának köszönhetően szerzett tudomást a Fulbright ösztöndíjról, pontosabban arról, hogy a CSU oktatót keres a magyar kurzusainak megtartásához. Általában a kutatók keresnek meg a témájukkal kapcsolatban egy intézményt, ahová a szakmai tapasztalatok elmélyítése céljából pályáznak, s ehhez kapnak ösztöndíj-támogatást. Ebben az esetben azonban fordítva történt, az egyetem tett közzé felhívást, amelyre Enikő – mivel alap szakterülete a magyar mint idegen nyelv oktatás – örömmel jelentkezett. Elmondása szerint régóta szeretett volna e téren külföldi tapasztalatokat is szerezni, ám a tanulmányai miatt eddig nem volt rá lehetősége.

Amint elolvasta a kiírást, utánanézett a város történetének, mivel nem sokat tudott róla. Meglepődött a sok cikken, amelyek arról adtak hírt, hogy Clevelandben és környékén milyen sok magyar él, és milyen aktív a közösségi élet. Ezt aztán a valóságban is megtapasztalták, pedig nem gondolták, hogy majd Amerikában egy magyar családnál magyarul fognak beszélni és magyaros ételeket esznek, mintha otthon lennének. “Itt egy kis Magyarország van!” – mondja.

Interjú Papné Bús Enikő, Fulbright-ösztöndíjas oktatóval

Hogyan került Clevelandbe, mivel foglalkozik, milyen szakmai tapasztalatokat szerzett az elmúlt hónapokban, s hogyan éli meg az amerikai (magyar) életet?Papné Bús Enikővel a november 18-i adásunkban Miklós Melánia, a Bocskai Rádió KCSP-ösztöndíjasa beszélgetett.Összefoglaló cikkünk: https://www.bocskairadio.org/itt-egy-kis-magyarorszag-van-interju-papne-bus-eniko-fulbright-osztondijas-oktatoval-videoval/

Posted by Bocskai Rádió the Voice of Hungary at WJCU on Monday, November 19, 2018

Az egyetemi kurzusain azonban külföldieket tanít. Olyan diákokat, akiknek van magyar kapcsolódása: valamelyik felmenőjük, családtagjuk vagy barátjuk magyar, ezért szeretnék megismerni a nyelvet és a kultúrát. A tanítás heti két nap elfoglaltságot jelent neki az egyetemen, ám az órákra nagyon sokat készül. Míg a nyelvi kurzust részben angolul, részben magyarul tartja, a kultúrtörténeti ismereteket angolul adja elő, ám a kulcsszavakat magyarul is megtanítja. Végigveszik a magyar történelmet, az irodalmi és művészettörténeti korszakokat, a népszokásokat és a politikatörténetet. Sok szemléltető anyagot visz be az órákra, hiszen ha a hallgatók nem is értenek magyarul egy verset Latinovits Zoltán előadásában, a nyelv dallamát, hangulatát érzik, ezáltal közelebb kerülhetnek a magyarság megismeréséhez.

Sok kulturális különbséggel kellett megbarátkoznia az új, amerikai közegben. Elsőre például meglepte, hogy a hallgatók az óra végén köszönés nélkül kimennek a teremből, aztán néhány alkalom után elmagyarázta nekik, hogy Magyarországon más a szokás. Pozitív élmény viszont számára, hogy a diákok itt kérdeznek, mindent szeretnének tudni, így színesebbek az órák, és hatékonyabban lehet haladni. Szintén pozitívum számára, hogy az egyetem intézményi szinten is több (ön)képzési lehetőséget kínál mind a hallgatóknak, mind az oktatóknak, amelyekkel Enikő igyekszik is élni. Bejelentkezett például a Writing Centerbe, ahol segítséget nyújtanak az angol nyelvű tanulmányírás formai és stiláris követelményeinek elsajátításához, amit a pedagógiai kutatásaihoz szükséges publikációkban tud hasznosítani. S igénybe veszi a könyvtárosok segítségét, akik kikeresik a kutatási témához illő szakirodalmat, illetve tanácsot adnak, hogy az adott cikket hol érdemes publikálni.

Arra a kérdésre, hogy szerinte mit kellene tenni Clevelandben a Fulbright keretein belüli magyar oktatás jobb működése érdekében, a hosszútávú terv és a marketing hiányát említi. Úgy látja, a hallgatók többsége nem szerez tudomást a felvehető magyar kurzusokról, s ezen is segítene az, ha lenne egy egységes program, amelyet az évről évre ideérkező oktatók tovább vihetnének, s felépítenék a képzést.

Miklós Melánia és Papné Bús Enikő

Az egyetemi oktatás mellett Enikő és férje, Imre hétfő esténként a Szent Imre templomban működő magyar iskolában is vállaltak önkéntes munkát. Enikő egy felnőtt csoportot tanít, amely annak ellenére, hogy jellemzően másod- és harmadgenerációs magyarokból áll, nyelvtudás szempontjából inkább kezdőnek tekinthető. Mivel azonban a diákok kulturális ismeretek tekintetében tájékozottabbak, ezen a tanfolyamon inkább a verbális készségek fejlesztésére, a beszélt nyelv gyakorlására és a hangzó szöveg értésére helyezik a hangsúlyt. Meglátása szerint ennek a csoportnak a legfőbb nehézséget az okozza, hogy az angolon kívül nem beszélnek más idegen nyelvet. Az, hogy éppen a magyarral találkoznak először, amely nem hasonlít semmilyen más nyelvhez, sokuk számára még jobban megnehezíti az elsajátítását. Az igeragozás, az ékezetek használata és a kiejtés jelentik számukra a legnagyobb kihívást.

Noha Enikő az egyetemi évei alatt egy évet élt Londonban, ennyire messze még nem voltak Magyarországtól. Ezért sokat jelent nekik az itteni magyarok közelsége, s hogy mindig van kivel magyarul beszélni. Szeretnek utazni, Enikő blogot is ír az élményeiről (amely ide kattintva elérhető), s három dolgot említ, amit mindenképp szeretnének megnézni Amerikában: New York-ot, Floridát és a Grand Canyont.

Zárásként a clevelandiek nevében megköszöntük Enikőék munkáját, illetve hogy eljött hozzánk a rádióba, majd sok sikert és szép élményeket kívántunk a következő hét hónapra is. A beszélgetés végéről lemaradt, hogy a dalt, ByeAlex Az én rózsám című számát Enikő választotta, s az ő kérésére játszottuk le.

A szerző rádiónk Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Orbán Viktor: nemzetibb, jobboldalibb politika jöhet az EP-választás után

2030-ra Magyarország tartozzon az Európai Unió öt legjobb országa közé, ahol a legjobb élni, lakni, dolgozni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Magyar Diaszpóra Tanács VIII. plenáris ülésén.
  • Magyarország tartozzon az EU öt legjobb és legversenyképesebb országa közé! – mondta a miniszterelnök
  • A kormányfő reméli, hogy az Európai Bizottság visszatér semleges, a szerződés őrének szerepéhez
  • A diaszpóra magyarságának meghirdetett programok pénzügyi alapjai a következő években is rendelkezésre állnak

2030-ra Magyarország tartozzon az Európai Unió öt legjobb országa közé, ahol a legjobb élni, lakni, dolgozni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Magyar Diaszpóra Tanács VIII. plenáris ülésén.

Szintén a 2030-ig tartó célkitűzések közé sorolta a kormányfő, hogy Magyarország tartozzon az EU öt legversenyképesebb országa közé.

Emellett ugyancsak a 2030-ig elérendő célok között említette a népesedési hanyatlás megállítását – majd azután a népesedés növekedési pályára állását -; a Kárpát-medence újraépítését, azaz a gyorsforgalmi, gyorsvasúti összeköttetések megteremtését; Közép-Európa egységes politikai és gazdasági térségként való felépítését és az ország energiafüggetlenségének megvalósítását.

Utóbbiról azt mondta: több lépésben meg kell szüntetni az orosz energiától való egyoldalú függést, el kell érni, hogy Magyarországnak legyen belső kapacitása és többcsatornás hozzáférése országhatáron kívüli energia-erőforrásokhoz is. Ebből a szempontból a paksi atomerőmű-beruházást a magyar szuverenitás lényegéhez tartózó beruházásnak nevezte.

Orbán Viktor ismertetett 2022-ig megvalósítandó terveket is, köztük a hazaszeretet kultúrájának megerősítését és az öngyűlölet kultúrájának visszaszorítását – mert „a nemzeti mivoltunk a büszkeségünk forrása” -, aminek kulcseleme szerinte a nemzeti alaptanterv megalkotása.

A kormányfő a további elérendő célokat is ismertette

Célként jelölte meg továbbá, hogy Magyarország gazdasági versenyképességét érzékelhetően javítsák fel 2022-ig. Ennek érdekében már a szerdai kormányülésen is hoztak döntéseket, és hamarosan további átfogó nagy döntések várhatóak – jelezte a kormányfő. Kitért arra is, nincs illúzió a fejükben, nem fog a fizikai munka eltűnni a magyar gazdaságból, de fontos, hogy amikor nemzetközi értékláncok előállításába kapcsolódik be Magyarország, akkor az minél magasabb szinten történjen. Ebből következik, hogy amikor befektetéseket támogat, akkor az a szempont, hogy a technológiai szint megőrzése vagy emelése szerepel-e a terv mögött – mondta.

Fontosnak nevezte új demográfiai eszközök elindítását is. Kiemelte, hogy szeretnék, ha ezen szempontokat mindenhol, ahol lehet, érvényesíteni tudnák, az állami juttatások elérésének szempontjává tudnák tenni. Utalt a most zajló nemzeti konzultációra, amely azt a célt szolgálja, hogy a vitákat előzetesen rendezzék, jöjjenek létre egyetértési pontok és a demográfia ügyében legyen közmegegyezés.

Szólt még az önálló magyar hadsereg felépítéséről, mint mondta, Magyarország egy erős ország, de ebben hátrányban van a régiós versenytársakhoz képest.

Nincs erős ország erős, saját maga megvédésére képes hadsereg nélkül, ennek megteremtése elkezdődött

– jelentette ki.

A miniszterelnök az elmúlt egy év legfontosabb történésének azt nevezte, hogy az áprilisi országgyűlési választás garantálta Magyarországnak a következő négy évre is a belpolitikai stabilitást. Szerinte ugyanis

Magyarországon stabil kormány nélkül nincs sem stabil gazdaság, sem stabil szellemi élet.

Ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy Magyarország az egyetlen európai állam, ahol 1990 óta nem volt előrehozott választás. A kétharmados eredményt parádésnak minősítette, amellyel – emelte ki – akár alkotmánymódosítást is be tudnak vetni, amellyel éltek és élni is fognak, ha a stabilitás érdekében szükséges.

Nemzetközi kitekintésében Orbán Viktor elmondta, arra számít, hogy a jövő májusi európai parlamenti (EP) választás után az európai intézmények erőteljesebben kötődnek majd a kontinens hagyományos értékeihez és gyökereihez. Ez kedvezőbb közeg lesz Magyarországnak – mondta a kormányfő.

A változás várható irányát úgy fogalmazta meg: egy nemzetibb, jobboldalibb, keresztényibb, polgári kultúrájú európai politikai élet alakulhat ki 2019 májusa után.

Orbán Viktor reményét fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy a magára most politikai szereplőként tekintő – és Magyarországgal ezért vitatkozó – Európai Bizottság visszatér semleges, a szerződés őrének szerepéhez.

Szólt a szomszédos országokkal való együttműködésről is, rámutatva: az elmúlt években a szlovákokkal, a horvátokkal, a szlovénekkel és a szerbekkel is sikerült olyan viszonyt kialakítani, amelynek az alapja a bizalom.

Mindenki látja, hogy az együttműködés mindig többet hoz a konyhára, mint az ellenségeskedés – fogalmazott Orbán Viktor, aki hangsúlyozta: a meghatározó momentum a környező országokkal való kapcsolatokban az együttműködés fejlesztése. Mindenki látja, hogy aki a magyarokkal együttműködik, az jól jár, Magyarország pedig készen áll arra, hogy mindenkivel együttműködjön –

rögzítette.

Egy új százéves korszak első éveit látjuk

Szavai szerint az a korszak, amit úgy neveznek, száz év magyar magány, véget ért. Mint mondta,

legyünk optimisták, higgyünk abban, hogy nem egyszerűen két-három jó évünk van, hanem egy korszakot zártunk le, és új százéves korszak első éveit látjuk.

A miniszterelnök kitért az ukrán helyzetre is, és azt mondta: Ukrajna egy olyan ország, amelynek nincs hihető időhorizontja sem a NATO-, sem az EU-csatlakozást illetően. Kijelentette: a mostani ukrán politikai vezetéssel semmilyen megállapodásra nem látnak esélyt. Utalt arra, hogy hamarosan elnökválasztás lesz, és ha addig a helyzet nem rosszabbodik, az már nagy eredmény. Ezután kiderül, hogy a mostani magyarellenes kurzus folytatódik-e vagy egy Magyarországgal együttműködni akaró elnöki adminisztráció jön létre – mondta.

Jelezte: minden potenciális győztessel kapcsolatban állnak, és már most megpróbálják lefolytatni az ahhoz szükséges tárgyalásokat, hogy egy kedvező politikai változás után ez a Magyarországnak és Ukrajnának is rossz állapot megváltozzon, s Ukrajna vissza tudjon térni arra az ösvényre, amelyet magyar barátságnak vagy stratégiai szövetségnek lehet nevezni. Szerinte ez az egyetlen út Ukrajnának, ha be akar kerülni a NATO-ba vagy az EU-ba.

„Nekünk jogaink, lehetőségeink vannak, elvárjuk Ukrajnától, hogy velünk szövetséges, baráti viszonyt folytasson, ne sanyargassa, ne szorongassa és ne üldözze azokat a magyarokat, akik ma Ukrajna állampolgárai.

Adja meg, ami nekik jár, és használja ki a lehetőséget, hogy Magyarország készen áll Kárpátalja és az azon túli térségek fejlesztésében részt venni, és hozzájárulni Ukrajna stabilizálódásához és felemelkedéséhez” – fejtette ki.

A magyar-amerikai viszonyt úgy jellemezte: a mostani egyesült államokbeli adminisztráció nem érzi úgy, hogy neki kellene megírni a magyar alkotmányt. Az új adminisztrációval nemcsak a katonai és a gazdasági kapcsolatok vannak rendben, hanem a politikaiak is – jelentette ki.

Egy másik országcsoporttal, Törökországgal, Egyiptommal és Izraellel kapcsolatban a miniszterelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a migráció miatt ezek stabilitása elsőrendű magyar érdek. Ha ugyanis ezek instabillá válnának, akkor a Magyarországon keresztül Európa felé irányuló migrációs hullámok nagyságrendekkel növekednének – emelte ki. Izraelről külön is beszélt, örömét fejezve ki, hogy kifejezetten jó időszakban vannak a magyar-izraeli kapcsolatok.

A magyar kormány Ázsiával kapcsolatos politikájáról Orbán Viktor azt mondta: nem ideológiai megfontolások vezetik őket, amikor kiépítik a kapcsolatrendszerüket például Kínával, Indiával, Vietnammal és Indonéziával. „Politikai előfeltételek nélkül tisztán üzleti kapcsolatokra törekszünk, és el akarunk érni egy minél erősebb exporteredményt” – jelentette ki.

Beszéde végén

a diaszpóra magyarságának azt mondta: a nekik meghirdetett programok pénzügyi alapjai a következő években is rendelkezésre állnak.

Ezzel kapcsolatban rámutatott az 5 százalékos magyar gazdasági növekedésre, bár megjegyezte, hogy egyes elemzések kisebbfajta világgazdasági válság bekövetkezését valószínűsítik 2019-2023 között, de – mondta – éppen szombaton tartanak egy olyan megbeszélést, amelyen ennek az esetleg bekövetkező helyzetnek az elhárításához, kezeléséhez szükséges magyar gazdaságpolitikai akciótervet állítanak össze.

Forrás: magyaridok.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,432FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe