Bár az Egyesült Államokban 2009. szeptember 1-én betiltották a kéretlen robothívásokat, napi szinten kapunk hívásokat ismeretlen számokról, s nem csak a választási kampányban.
A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) 2009-es közleménye szerint azok, akik kéretlen, automatizált hívásokkal próbálják meg termékeiket reklámozni, hívásonként akár 16 ezer dolláros büntetést is fizethetnek. Nem esnek azonban a tiltás hatálya alá a más jellegű automatizált hívások: a politikai agitáció, a közérdekű tájékoztatás és egyéb, az előfizető számára fontos információkat közlő robothívások (például az a szolgáltatás, amikor a késéssel induló repülőgépről kap tájékoztatást a fogyasztó). Ugyancsak kivételt képeznek a bankok, a munkaközvetítők és a legtöbb jótékonysági szervezet. A tiltást figyelmen kívül hagyók bejelentésére az FTC egy weboldalt és egy telefonvonalat biztosít. A leghatékonyabbnak mégis az bizonyul, ha mind a vonalas, mind a mobil készüléken letiltjuk, blokkoljuk az ismeretlen számot. Semmiképp nem ajánlatos felvenni az ismeretlen számokat, hiszen akkor élő vonalként azonosít bennünket a rendszer és még több hívást kapunk.
A robot telemarketing volt 2017 legrosszabb technikai újítása
Az FTC-hez 2017-ben 4,5 millió panasz érkezett a robot callokra, és 2,5 millió az élő hívásokra. Azóta csak növekszik az arány, a világhálón ugyanis egyre gyorsabbak a spammerek, egyre ügyesebben jutnak telefonszámokhoz és a saját hívásuk helyét is könnyebben elrejtik. A legtöbb robocall hívás illegális, a telefonszámokat nem legális címlistából szedik, és vagy átverések, vagy eleve illegális dolgokat kínálnak. A reklám célú hívások között az alábbiak a leggyakoribbak: adóságkezelés és -átvállalás, üdülési jog ajánlata egy menő nyaralóban, vényköteles gyógyszereket megvásárlása.
Azt gondolnánk, hogy a roborcall eszközzel az idősebb korosztályt célozzák meg, azonban a legfrissebb adatok ezt megcáfolják.
Megdöbbentően sok pénzt kaszáltak tavaly a csaló robothívásokkal
Az ezredfordulós, azaz a legfiatalabb generáció válaszol a legnagyobb eséllyel a robothívásokra, ezért őket verik át a legtöbbet a csalók. Az Egyesült Államokban tavaly 905 millió dollárt veszítettek az áldozatok, akik többek között nem létező jótékonysági szervezeteknek adományoztak pénzt. Néhány esetben a csalók egészen elképesztő megoldásokkal rukkolnak elő. Gyakran híres emberek hangját használva hívják fel a gyanútlan embereket, és azt állítják, hogy jótékonysági célra gyűjtenek pénzt.
A piacon viszont több alkalmazás is megpróbálja felvenni a versenyt ellenük, köztük a Truecaller és a Youmail szolgáltatások. Ezek a programok a gyanúsnak tűnő számokat blokkolják, és elhitetik a hívóval, hogy a telefonszám, amelyet hívtak, már nem elérhető, hogy megakadályozzák a jövőbeli hívásokat.
Fotók: rawpixel.com from Pexels
A Youmail jelenleg 10 millió regisztrált felhasználóval rendelkezik, és nagyjából 8 milliárd robothívás futott át a rendszerükön. Júliusi jelentésük szerint az Egyesült Államokban 1591 robothívást hajtottak végre másodpercenként. Ez 137,5 millió hívást jelent naponta. Ráadásul folyamatosan növekszik a jelenség, 2017 óta összességében 63 százalékot nőtt a robothívások száma.
Az átverős szervezeteknek gyakran teljesen hihető nevük van, úgy mint a Help the Vets vagy a Veterans of America. A két említett csoport 435 ezer dollárt zsebelt be több millió robothívás lebonyolításával. Ami még inkább nehezíti a helyzetet, hogy a kamu jótékonysági szervezetek nevei gyakran nagyon hasonlítanak a valós segítő tevékenységet folytató szervezetek neveire.
A statisztikák szerint minden tizedik amerikai kapott már átverős telefonhívást. Az idősek mellett az ezredfordulós generáció is hajlamos felvenni a telefont. Ennek oka, hogy ez a két korcsoport már kevesebbet telefonál, így ha hívják őket, azt gondolják, hogy fontos lehet. Ne dőljenek be semmilyen ajánlatnak!
6 db kacsacomb só őrölt bors 4 db babérlevél 2 rozmaringág (ha nincs friss, jó a szárított rozmaring is) 5-6 gerezd fokhagyma
káposzta vöröshagyma olaj só, cukor őrölt kömény két babérlevél ecet
Elkészítés: A kacsacombokat a sütés előtti napon alaposan megtisztítjuk. A bőrös oldalát kicsit bevagdossuk, majd a rozmaringlevelekkel, összemorzsolt babérlevéllel, kakukkfűvel, sóval, borssal ízesítjük. A fűszerezett húst a hűtőben tároljuk a készítésig. Másnap a letörölgetett, a fűszerek nagy részétől megtisztított combokat egy lefedhető hőálló tálba vagy magasabb falú tepsibe rakjuk. (Az edény akkora legyen, hogy a kacsacombok éppen beleférjenek, ne maradjon sok üres hely.) A combokra frissen megtisztított fokhagymagerezdeket és a rozmaringágat teszünk, majd öntsük fel kb. 3 dl vízzel. Az edényt lefedjük a fedővel vagy alufóliával, és előmelegített sütőbe tesszük. 180 fokon (ami 360 Fahrenheitnak felel meg) 1,5-2 órát sütjük, egészen addig, míg a hús át nem sül és meg nem pirul a teteje. Sülés közben a combokat néha megforgathatjuk, hogy minden oldaluk alaposan átsüljön. Hogy ne száradjanak ki, időnként érdemes meglocsolni a sülő húsból lassan kiolvadó kacsazsírral, így a combok viszonylag alacsony hőmérsékleten a saját zsírjukban sülnek meg vajpuhára, zamatosra. A sütési idő végén a húst kivesszük az edényből. A visszamaradó kacsazsírt leszűrjük és hűtőszekrénybe tesszük, később felhasználhatjuk más ételekhez.
Párolt káposzta elkészítése: A káposztát legyaluljuk, vagy nagyon vékony csíkokra vágjuk. Egy fazékban olajat hevítünk (ízlés szerint üvegesre süthetünk egy kis hagymát is), hozzáadunk 2 evőkanál cukrot, és állandóan kevergetve 2-3 percig sütjük. Beleforgatjuk a káposztacsíkokat, lejjebb vesszük a lángot, megsózzuk a káposztát, két evőkanál ecetet adunk hozzá, beleteszünk két babérlevelet, 1 kiskanál őrölt köményt és aláöntünk kb. 1 dl vizet, aztán lefedjük és megpároljuk. Gyakran megkeverjük, és ha nem enged elég levet a káposzta, egy kevés vizet önthetünk rá. A káposzta alatt mindig legyen egy kis lé, aminek a főzés végére kell elfőnie. Amikor kész, ízesítjük sóval, cukorral vagy ecettel, ízlés szerint.
Krúdy Gyula, az egyik legínyencebb magyar író legendásan jó evő és ivó hírében állt, aki nem vetette meg az élet adta örömöket. A budai oldalon a századelőn virágzó Tabán neves fogadóinak törzsvendégeként nem csak élvezettel fogyasztotta a finom falatokat, hanem ínycsiklandóan írt is kulináris élményeiről a novelláiban, regényeiben. Úgy tartják: “nála érzékletesebben senki sem tudott megjeleníteni egy amolyan régi fajta, komótos étkezést, amikor szinte látjuk, ahogy rezeg a velő a velőscsontban”.
Krúdy a sült kacsacombokat párolt lilakáposztával és főtt hagymás krumplival szerette. S hogy mit ivott hozzá? Minden valószínűség szerint fröccsöt. Biztosan hallottak már önök is a Krúdy nevéhez köthető fröccsfajtáról, amely olyan tömény, hogy a fröccs elnevezés inkább a vicc kedvéért van ráaggatva. A Krúdy-fröccshöz ugyanis 9 deci bort kell 1 deci szódával keverni. Az író szerint ilyen arányban a víz „megnevetteti“ a bort.
Nagy várakozás előzte meg a Magyar Nemzeti Táncegyüttesoktóber 20-i fellépését Clevelandben, két évvel ezelőtt ugyanis sokak bánatára nem sikerült meghívni Magyarország legrégebben alapított, számos szakmai és közönségdíjjal kitüntetett professzionális néptánc együttesét, amely szerte a világon nagy sikert arat produkcióival. Zsuráfszky Zoltán, Kossuth-díjas koreográfus társulata 2016-ban az ’56-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának tiszteletére tett körutat az Egyesült Államokban a Spirit of Hungary (Magyar lélek) című előadásával, s most ennek a felújított, az 1848/49-es szabadságharc 170. évfordulójára hangolt változatával érkeztek 11 állomásos turnéra. Az október 23-i eseményekről megemlékező hétvégén észak-amerikai városokban mutatták be lendületes, mindenütt állótapsos tetszést kiváltó műsorukat, majd a Nyugati-parton folytatták, ahol november 4-én búcsúztak el a közönségtől.
Részlet az előadásból
Clevelandben a szombat délutáni előadásra megtelt a John Carroll Egyetem Kulas Auditóriuma, s a hirtelen jött esős, viharos időjárás ellenére is 650 néző kísérte lelkesen a produkciót. Az első részben egy rövidebb táncjátékot láthattunk A szabadság lelkülete (Spirit of Freedom) alcímmel, amely a ’48-as történelmi események emlékét elevenítette fel a folklórban őrzött motívumok alapján. Idealizált képet vizionált a huszárok harcba indulásáról, s olykor megmosolyogtatóan, mégis hitelesen adta vissza a nemzet szabadságvágyának tisztasága iránt érzett nosztalgiát. A stilizált narráció erősségét az ismerős zenei anyag, a szabadon kezelt autentikus táncok és a szimbolikus viseletek alapozták meg.
Az elmesélt történet a toborzótánccal indul, majd a kék mentés huszárok mellére, kalapjára elköteleződésük jeleként kokárdát tűznek a lányok. Az újoncokat komikus helyzetpróbákkal avatják fel, akik igazi néptánczsonglőr számot mutatnak be a piros huszársapkákkal (az ötletes szám koreográfusa, Sánta Gergő szólótáncos). A bodrogközi táncokkal mulatozó regruta bál után a férfiak elindulnak a csatába. Az egyik legszebb pillanat, amikor a párjuknak integető karjaikat tarkóra kulcsolják, fogolymenetté változtatva az ismeretlenbe távozókat. Siratják szerelmeiket a lányok, temetik bajtársaikat a harcmezőn a katonák. Közben ismerős nóták, népdalok csendülnek fel, végül a vidám, színpompás hangulat elkomorul, és a záró rész az elfojtott szabadságharc színpadiasan elemelt, fekete-fehér „fényképévé” változik. Az előadás leghatásosabb jelenete ez a záró rész, a Petőfi Nemzeti dalának Tolcsvay László által megzenésített változatára komponált esernyős tánc. A „tömeg” egyszerre korhű, mégis kortalan ünnepi viselete, a kalap és a kokárda, valamint a lányok fekete bekecse és a minta nélküli egyszínű szoknyák a gyászt és a hősökre való emlékezést jelenítik meg. A fekete esernyők a halál madarai, síró felhők, kivont kardok, óvóhelyek, puskák. A néptáncos koreográfia is modern elemekkel oldódik fel, s a küzdelem, a bukás pillanatait festi elénk lírai képekben.
Az esernyős tánc
A lélek ereje (Spirit if the Soul) című második részben aztán „hajnalig” tart a vigalom. A Kárpát-medence sokszínű népi kultúráját és gazdag folklórkincsét bemutatni hivatott összeállítás valódi „best of” válogatás a legvirtuózabb magyar táncokból. Koreográfusi és előadói bravúr, ahogyan a produkció fokozza a hangulatot és a lendületet, nem mellesleg szemkápráztató „divatbemutatót” tart a szebbnél szebb viseletekből. Ebben a részben is a kiváló zenekar húzza élőben a talpalávalót Papp István prímás vezetésével, s csak úgy pörögnek a szoknyák, csattannak a csizmaszárak és a papucsok a rábaközi, matyó, dél-alföldi és Küküllő-menti csárdásokra, verbunkosokra, illetve a kalotaszegi legényes, a mezőségi fogásolás és a Maros-menti cigánytáncok alatt. Végül a fináléban visszatérünk a Kossuth-variációkhoz.
Az Amerikában rendszeresen turnézó társulat szereplése most is óriási sikert aratott. Hosszú percekig ünnepelte a táncosokat a hálás clevelandi közönség. Rádiónknak adott interjújában Sánta Gergő vezető táncos megerősítette, hogy számukra is különleges élmény a diaszpóra közösségeiben fellépni, hiszen az itt élők magyarságszeretete rájuk is ösztönzően hat. Dr. Bencsik Zita chicagói főkonzul, aki a turnét szervező Magyar Kálmán felkonferálására beszéddel köszöntötte az előadás előtt az egybegyűlteket, a vendégjáték kultúrdiplomáciai jelentőségére hívta fel riportfilmünkben a figyelmet. Elmondása szerint Chicagóban nagy számban vettek részt az előadáson meghívott diplomaták és amerikai érdeklődők, akik a produkció meggyőző ereje által közelebb kerültek hazánkhoz, a clevelandi előadás viszont családiasabb volt a helyi magyarok részvételével.
Spirit of Hungary – riportfilm a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vendégjátékáról.Interjúalanyaink:- Zsuráfszky Zoltán koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője- Sánta Gergő, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncos szólistája- Tábor Mátyás, a Clevelandi Magyar Regös Csoport vezetője- Dömötörffy Zsolt, a Bocska Rádió munkatársa- Lauer Edit, a Hungary Initiatives Foundation elnökségi tagja- Dr. Bencsik Zita, chicagói főkonzulKészítette: Molnár Zsolt és Miklós Melánia, KCSP-ösztöndíjasVonatkozó cikkünk: https://www.bocskairadio.org/esernyos-tanc-a-vihar-ellen-oriasi-siker-volt-a-magyar-nemzeti-tancegyuttes-eloadasa-videoval/
Sokak számára tette szebbé a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szereplése az ünnepi hétvégét. Az előadás után hosszan álltak sorba a társulat pultjánál, hogy hazavigyenek egy-egy naptárt, könyvet, DVD-ét. Hiszen minden ilyen alkalom megerősíti a szórványban élők anyaországhoz, magyar nyelvhez és kultúrához való kötődését. Ezzel a tudattal pedig könnyebb megtalálni helyünket a világban, s küzdeni például a szabadság eszményéért, a mindennapok viharaiban.
A clevelandi vendégjátékot szervező Bocskai Rádió ezúttal mond köszönetet a cserkészeknek, a regösöknek, az egyetem munkatársainak és minden segítőnek az önkéntes munkáért. A turné nem jöhetett volna létre a Hungary Initiatives Foundation, a Centrum Management, Magyarország Chicagói Főkonzulátusa, az NKA és a Bethlen Gábor Alap támogatása nélkül.
A szerző rádiónk Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa.
Október 28-án, vasárnap a chicagói református templomnál került sor idén az 1956-os forradalom és szabadságharcról való, koszorúzással egybekötött rövid megemlékezésre. Az ünnepi istentisztelet után, amelyet Árus Csongor László erdélyi református lelkész tartott, az ünneplő gyülekezet meghallgatta a meghívott vendégek beszédeit. Dr. Bencsik Zita, Magyarország chicagói főkonzulja és Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, sportdiplomata osztotta meg gondolatait az 1956-os szabadságharcról. Főkonzul asszony ’56 emlékét “hitből fakadó összetartozásként” méltatta, a magyar futball és Puskás-ügyekért felelős nagykövet úr pedig a Székely Autonómia Napjára emlékeztetett, amelyet október utolsó vasárnapján tartanak, a világűrből is látszó őrtüzeket gyújtva Székelyföld-szerte az autonómiáért való küzdelem és az összetartás jeleként.
A beszédek után megkoszorúzták Kur Csaba szobrászművész 1956-os emlékművét, amelyet az Akroni Lorántffy Otthon kertjéből hoztak át és avattak fel tavaly a norridge-i templom udvarán a reformáció 500. jubileumának tiszteletére. A megemlékezést a Szózat nyitotta meg és a magyar, valamint a székely himnusz közös éneklése zárta.
Az összejövetel végén kaláccsal és innivalóval vendégelték meg az egybegyűlteket.
Október 28-án, vasárnap a chicagói református templomnál került sor az 1956-os forradalom és szabadságharcról való,…
2018. október 28-án negyedik alkalommal szervezett Magyar Közösségi Napot a Chicagói Magyar Klub és Magyarország Chicagói Főkonzulátusa a Chicago Fire – Washington DC United mérkőzés alkalmából. Előbbi csapatnál a huszonhétszeres válogatott magyar labdarúgó, Nemanja Nikolics játszik, utóbbinál a huszonhatszoros, szintén válogatott labdarúgó, Stieber Zoltán játszik kitűnő formában.
A hideg és ónos eső ellenére több mint 70 magyar szurkolt a lelátókról magyar zászlókat és szurkolói sálakat lengetve. A mérkőzés végén a két magyar játékos a pálya széléről kézfogással és rövid nyilatkozattal köszönte meg a bátorítást a lelkes és kitartó szurkolóknak. Nemanja Nikolics csapatának ez volt az alapszakasz utolsó játéka az idén, sajnos emiatt is tét nélküli volt a meccs, mivel az idei szezonban a Chicago Fire csapata nem jutott be a rájátszásokba. Ez természetesen nem tartotta vissza a szurkolókat attól, hogy a meccs végén gratuláljanak mindkét játékosnak.
1 of 13
Csoportkép az interjúk után
Lelátó a meccs elején
Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, Aradvári László ötletgazda és a chicagói konzulátus munkatársai
Zászlók és szurkolók
A magyar szektor
Meccs után, a magyar labdarúgókra várva
Molnár Zsolt, a Bocskai Rádió műsorvezetője Stieber Zoltánnal, a DC United labdarúgójával interjúzik
Aradvári László és Csibi Lóránd, rádiónk műsorvezetője
Szöllősi György és Csibi Lóránd
Dr. Bencsik Zita, chicagói főkonzul ad interjút
Bhuiya-Taksas Nóra, a chicagói magyar vonatkozású meccsek tudósítója
Nemanja Nikolics és Csibi Lóránd
Nemanja Nikolics, a Fire labdarúgója és Miklós Melánia, a Bocskai Rádió munkatársa - mindketten vajdasági származásúak
A mérkőzés másik magyar sztárját, Stieber Zoltánt, a DC United edzője pihentette a rájátszásokra, így a chicagói magyar közönség nem láthatta élőben rúgni a labdát, de ettől eltekintve nagy éljenzéssel fogadta őt is.
A szurkolói nap díszvendége Magyarországról érkezett. Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője és sportdiplomata nagy örömmel vette tudomásul, hogy a világ legnépszerűbb sportját mind Chicagóban, mind az Egyesült Államok területén egyre többen szeretik. Sokan a magyarok is, ezért egy ilyen Magyar Közösségi Nap megszervezése igazi közösségépítő esemény. Az amerikai labdarúgás fejlődéséről és annak várható eredményeiről a főszerkesztő úr pozitívan nyilatkozott, kiemelve a Kansas Cityben nem olyan rég megnyitott labdarúgó sportkomplexumot.
Aradvári László, az esemény ötletgazdája, két évvel ezelőtt Kőrösi Csoma Sándor-ösztöndíjasként erősítette a chicagói magyarságot. Most is éppen Chicagóban járt, így kihagyhatatlan volt számára a részvétel.
A chicagói Magyar Főkonzulátus az első alkalomtól kezdve kitűnő ötletnek tartotta és támogatta e nagyszerű esemény létrejöttét. Dr. Bencsik Zita főkonzul asszony megköszönte a Chicagói Magyar Klubnak a szervezést, és támogatásáról biztosította a szervezőket a jövőbeli alkalmak lebonyolításában is.
A chicagói magyarság szurkolói napjairól több önkéntes tudósításának köszönhetően világszerte értesülhettek a magyarok. Köszönet Megyeri Józsefnek a kiváló fotókért és Bhuiya-Taksas Nórának a korábbi írásaiért, aki a Nemzeti Sport chicagói tudósítójaként már több alkalommal is beszámolt az eseményről. Elmondása szerint Nóra felkérésre vállalta el a cikkek írását, és nagy öröme telik benne minden alkalommal.
Demeter András, a Chicagói Magyar Klub elnöke és a magyar nap főszervezője örömmel nyugtázta az alkalom sikerét és a labdarúgás közösséget összetartó erejét.
Mindenkinek maradandó élményben volt része ez alkalommal is, és a szurkolók a folytatás reményében búcsúztak el egymástól.
2018. október 28-án negyedik alkalommal szervezett Magyar Közösségi Napot a Chicagói Magyar Klub és a Magyar…
Itt fekszel, önmagad szobra, tizennégy évesen, géppisztolyod szivedre fagyva, emlékmű halálnak és feltámadásnak. Ott fekszel, a Szeplőtelen Fogantatás temploma mellett, szitává lőve, vérrel befröcskölve, becsapott ártatlanság. Magyar iskoláslányból harcossá lettél, társaiddal együtt lelket te leheltél a Forradalomba. Szabadságharcos, akiért senki se harcol. Kis testét nincs, ki eltemesse, beszórták mésszel, belepte a hó s az idő, nemlátó babaszemével mered, s ront szovjet tankra, zsarnokságra. Ott fekszel, ereklye a csontkupac tetején, torz geometriába dermeszt a fagy, egy nép bátorságának emlékműve vagy. Mit az emberi embertelenség maga után hagy.
Nem minden idős magányos, mégis talán az ő korosztályuk a legveszélyeztetettebb ebből a szempontból. Márpedig a krónikus magány ugyanúgy lehet a korai halál okozója, mint naponta tizenöt szál cigaretta elszívása, úgyhogy érdemes tenni ellene. De vajon mit tehet egy idős ember az elmagányosodás ellen?
A magányt sokszor összekapcsolják a társtalansággal • Fotó: 123RF
A magányosság kellemetlen érzése szubjektív. A kutatók azt tapasztalták, hogy a magányosság nem függ attól az időmennyiségtől, amit valaki másokkal vagy egyedül tölt. Inkább a kapcsolatok minősége, semmint a mennyisége a meghatározó. A magányos ember úgy érzi, hogy mások nem értik meg őt, és úgy gondolja, hogy nincsenek igazán jelentős kapcsolatai. Egyetért ezzel a Kopacz Imola pszichológus is, aki mondhatni a magányosok szakértője, miután 28 évvel ezelőtt életre hívta a Magányosok Klubját Marosvásárhelyen.
„Van, aki egyedül sem magányos, s van, aki családban, közösségben, saját társa mellett is küszködik a magány érzésével, sőt, napjaink nagy betegsége ez”
– állítja a szakember, aki szerint éppen ezért nem lehet egyenlőségjelet tenni az egyedüllét és a magányosság közé. Magányos lehet ugyanis olyan nagy csoportban élő ember is, aki akaratlanul a perifériára sodródik, elhatárolódik a többi csoporttársától, értve ezalatt egy munkaközösséget, egy családot, egy baráti társaságot akár. A pszichológus szerint ez az elidegenedés eddig a nyugati társadalmak betegsége volt, de egyre inkább az manapság nálunk is, amikor a napi hajszában az ember nem törődik családjával, barátaival, eltávolodik tőlük, miközben fut a minél jobb megélhetés után.
Korunk betegsége a társas magány
A szakember szerint általában a magányosság fogalmát a közbeszédben azzal szokták egyenlővé tenni, hogy társtalan, vagyis nem férjezett, nem nős, nincs élettársa, azért, mert elvált, mert megözvegyült vagy soha nem is élt ilyen kapcsolatban, de a valóság az, hogy egyre inkább létező fogalom a társas magány is.
Márpedig a magány lelki érzése egy idő után fizikailag is betegségekhez vezethet,
depresszióhoz, szorongáshoz, de magas vérnyomást, gyomorfekélyt is okoz a kóros egyedüllét, amelyet mostanság a korai halállal is összekapcsolnak.
Ne várjuk meg, míg valaki ránk nyitja az ajtót, hívjunk vendégségbe mi másokat • Fotó: 123RF
„A magányt néhány személy rendkívül jól tolerálja, szüksége van rá, hogy csak a legszűkebb körrel tartsa a kapcsolatot, másokban azonban akár pszichoszomatikus elváltozásokat is hozhat a depresszióig elmenően” – nyomatékosítja Kopacz Imola, aki annak idején saját praxisából merítette annak az ötletét, hogy összegyűjtse egy helyre azokat az embereket, akik magányosságuk miatt fordultak hozzá pszichológiai segítségért.
„Ennek a klubnak 1991-ben az volt a fő motivációja, hogy Romániában volt akkor egy sajátos élethelyzet, amikor tömegével jelentek meg a magukra hagyott felnőttek, idős szülők. A határok megnyíltak, a fiatalok eltávoztak, s itt maradtak a szülők, akiknek hirtelen nem volt mit kezdeniük magukkal, s orvoshoz fordultak különböző vélt vagy valós panaszokkal. Ez számomra egy felkiáltójel volt, és egyfajta segélykérés, s elhatároztam, hogy össze kell gyűjteni őket egy közösségbe”
– mondja az immár 28 éve működő Magányosok Klubjáról az alapító, akinek az ötlete hiánypótló volt annak idején, amikor megpróbálta szociálisan érdekeltté tenni a közösséghez tartozókat.
Valahová tartozni kell
„Az elmagányosodott személyeknek ez egyfajta segítségnyújtás volt, de tulajdonképpen a fő gondolata és motivációja az egésznek, hogy valahova mindenkinek tartozni kell, az embernek szüksége van rá, hogy őt valahol kövessék, megkérdezzék, hogy van, megjegyezzék, hogy ma jól néz ki. Erre manapság számtalan lehetőség van a nőszövetségtől elkezdve a kutyakedvelők klubjáig, a zöldekig. Valami közösséghez csatlakozni kell, nyilván mindenkinek az érdeklődési körének megfelelően” – hangsúlyozza a szakember, akinek az a tapasztalata, hogy inkább a nők hajlandók ilyen szervezett közösségekbe járni, a férfiaknak másfajta szocializációjuk létezik: kiülnek egy padra, sakkoznak, beülnek egy ivóba s egy sör mellett barátkoznak, s nem is akarják felvállalni azt, hogy igényük lehet egy nagyobb közösséghez való csatlakozáshoz.
Kopacz Imola szerint
a magány még eltelik a hétköznapokban, de a hétvégéken és az ünnepnapokon a legkínzóbb, a legfeltűnőbb,
amikor mások párjuk, családjuk, barátaik körében ünnepelnek, míg egyesek teljesen egyedül.
„Ilyenkor azt szoktam tanácsolni, hogy nem kell otthon azt várni, hogy valaki rám nyissa az ajtó, nyissam ki én az ajtómat, hívjak meg valakit egy sütire, egy ebédre, egy beszélgetésre, egy römipartira, kinek mi az érdeklődése. Egyszerűen nyitni kell, ami sok esetben nem könnyű, mert a kor előrehaladtával az új kapcsolatok kialakítása nehezebb és nehezebb. Fenntartásokkal vagyunk a másik felé, befele fordulóbbá válunk. Tudatosan kell tenni ez ellen” – véli a marosvásárhelyi pszichológus.
Olvassunk újságot! Amellett, hogy nagyszerű érzés témában lenni a környezetünkkel, az olvasottak jó alapot nyújthatnak egy beszélgetésre •Fotó: Beliczay László
S hogy mit tehetünk konkrétan? Erre igyekszünk most tíz tippet adni:
Keressünk közösséget, ahová tartozhatunk, ahová eljárhatunk! Legyen ez egy bibliacsoport, egy tornacsoport, egy kiránduló vagy gombásztársaság. Valahová tartozni kell!
Tájékozódjunk, például olvassunk újságot: napi- vagy hetilapot, igényes folyóiratot. Amellett, hogy nagyszerű érzés témában lenni a környezetünkkel, az olvasottak jó alapot nyújthatnak egy beszélgetésre.
Kezdjünk el nyelvet tanulni, számítógépes tanfolyamra járni! Ez amellett, hogy napi tevékenységet jelent, közösségben történik, ugyanakkor lehetőséget ad a jövőre nézve is, hogy például internetes programok segítségével.
Kezdeményezni kell találkozókat, menjünk színházba, közös vacsorákra!
Ne hanyagoljuk el a már meglévő kapcsolatainkat, a régi ismeretségeket könnyebb felújítani, mint újakat kötni. S ha ma felhívunk valakit, és megkérdezzük, hogy van, lehet, holnap ő hív fel minket.
Nyissuk ki az ajtónkat! Hívjunk meg magunkhoz másokat, családtagokat, ismerőst, szomszédot egy kávéra, egy beszélgetésre.
Keressünk nekünk való feladatokat! Segítsünk az unoka felvigyázásában, az őszi eltevésben, a főzésben.
Önkénteskedjünk valamilyen szervezetnél, legyünk hasznosak a társadalom számára is.
Az életben mindenre készülni kell, az iskolára, a házasságra, a munkára. Készüljünk arra is, hogy egy idő után már nem lesz szükség az unokákat óvodába, iskolába vinni, a betegségek alatt vigyázni rájuk. Készüljünk rá, hogy ne essen rosszul, amikor ez megtörténik.
Mozogjunk! Amellett, hogy a séta vagy társas mozgás lehetőség arra, hogy emberekkel találkozzunk, a fizikumunk karbantartása mellett a lelki egészségünkre is hatással van a mozgás.
“Zsőgőd határán sok ásványos viz buzog fel, ezek legnevezetesbike Vérkápolna vagy Sz.-Vérnek nevezett helyen van az Olt (jobb part) közelében. Borszék feltalálása előtt sokan járták és hordották is. …
… A vadregényes zsőgődi szoros – Al- és Fel-Csíknak ezen természetes válvonala – negyed mértföld hosszuságu, keskenyebb helyein alig 3–400 lépés széles, miért oly fontos hadállást nyujt, hol elszánt kis csapat hadserget tudna feltartóztatni; hogy e czélra volt is igénybe véve, fennebb látók, hol elmondók az 1694-ben a tatárok felett kivívott fényes győzelmét a csíkiaknak. – E szorosban a folyam jobb partján Vérkápolna nevü hely van, hol rom-maradványai látszanak egy hajdan ott állott imolának. A hagyomány azt mondja, hogy azon kápolna emléképülete volt az itten vérontással kivivott győzelemnek, miért neve Vérkápolna lett. Losteiner ezen, és egy másik, a szentkirályi határon levő, sz. Bertalannak szentelt kápolnáról tesz emlitést.”
“… E mellett Szentkirály nevével füződik egybe a székelyek hősiességének azon dicsősége is, melyet 1694-ben a Nizet által Somlyónál megszalasztott tatárok feletti győzelemmel arattak, mert a Szentkirály két részét elválasztó hidnál vettek hadállást az alcsíkiak, onnan szoritották vissza a megfutamitott tatárokat a zsőgődi szorosba, ott ejték el vezérüket, a kegyetlen Mirza Khán fiát, s ott verték szét a honduló csordát, kiszabaditván 8000 lánczra füzött keresztyén foglyot. …”
Sűrűn, tejfölösen a legfinomabb. A pirospaprika, a szalonna és a finom házikolbász az, amitől gyönyörű színe és jó íze lesz.
Hozzávalók 4 személyre:
1 kg burgonya
2 szál sárgarépa
2 szál fehérrépa (vagy egy csomó zsenge leveszöldség)
5 dkg szalonna
15 dkg kolbász (lehet persze több is)
2 szál virsli
kevés zsír
1 fej hagyma
1 kis doboz tejföl
só, pirospaprika, tárkony, borsikafű, babérlevél
friss zellerzöld
A zöldségeket megmosom, megtisztítom, feldarabolom. A fazékban felhevítem a kockákra vágott szalonnát és megpirítom. A hagymakockák következnek. Alaposan átforgatom, majd jöhet a sárgarépa és a fehérrépa. Néhány percig így egyben pirítom őket, aztán a burgonyakockákat dobom bele. Átkavarom, és máris öntöm a vizet. Annyi folyadék kell, hogy teljesen ellepje a hozzávalókat.
Jöhetnek a fűszerek, a só és a pirospaprika, és a kolbászkarikák is. Lefedem és közepes lángon 20-25 percig főzöm. Ennyi idő alatt a megpirított zöldségek biztosan megpuhulnak. Most habarom be, és néhány percig még forralom. Közben beledobom a virslikarikákat, ugyanis ez a néhány perc elég nekik a forró lében. Máris tálalhatom. Szórhatunk rá picire vágott zeller zöldet, és adjunk hozzá még tejfölt bőségesen. Máris egy laktató és fenséges ízű burgonyalevessel kínálhatjuk családunkat.
Budapest, 2018. október 31., szerda (MTI) – A Fidesz feljelentette Demeter Márta LMP-s képviselőt hivatali visszaélés és személyes adatokkal való visszaélés miatt. Böröcz László, a Fidesz országgyűlési képviselője szerdán, mielőtt benyújtotta a feljelentést az V. és XIII. kerületi ügyészségen, a Markó utcai épület előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, arra kérik a hatóságot, indítson nyomozást.
A kormánypárti politikus emlékeztetett arra, hogy Demeter Márta, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke szeptember 19-én iratbetekintésen járt a kecskeméti katonai légibázison, majd nem sokkal később “olcsó politikai haszonszerzés céljából ártatlanokat vádolt meg és hamis hírbe hozott”.
Demeter Márta egyebek mellett írásbeli kérdéseiben és Facebook-oldalán is azt állította, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kiskorú lányát katonai géppel hozták haza Ciprusról Budapestre, ám kiderült, hogy ez nem igaz. Az ellenzéki képviselő azóta sem kért bocsánatot – fűzte hozzá.
Böröcz László azt mondta, Demeter Márta olyan katonai adatokat hozott nyilvánosságra, melyek az ENSZ ciprusi missziójáról szólnak, és amelyek honvédelmi és nemzetbiztonsági érdekekből 30 évig nem nyilvánosak. Hozzátette: ezt a képviselőnek tudnia kellett, erről az iratbetekintésen is tájékoztatták.
Demeter Márta megszegte képviselői esküjét és bebizonyította, hogy alkalmatlan képviselői munkájára, mert nem tud érzékeny adatokkal a szabályoknak megfelelően bánni – mondta. Böröcz László közölte, a frakciójában értékelték a történteket és Kocsis Máté frakcióvezetővel, Németh Szilárd honvédelmi államtitkárral és Kósa Lajossal, a honvédelmi és rendészeti bizottság elnökével úgy döntöttek, feljelentést tesznek az ügyben.