Főoldal Blog Page 788

Csikós tokány

Hozzávalók:

  • 1 kg sertéscomb
  • 15 dkg szalonna
  • 2 fej vöröshagyma
  • 2 paprika
  • 1 paradicsom
  • 1 ek pirospaprika
  • 1 mk őrölt kömény
  • 0.5 dl konyak
  • 1 dl száraz fehérbor
  • 2 dl tejföl
  • 1 ek keményítő
  • 1 ízlés szerint só
  • 1 ízlés szerint őrölt bors

Elkészítése:

A kockára vágott szalonnából kiolvasztjuk a zsírt, majd rádobjuk a felaprított vöröshagymát és megdinszteljük.

Ezután megszórjuk pirospaprikával, hozzáadjuk a felaprított paprikát és paradicsomot, majd a csíkokra vágott húst. Megsózzuk, borsozzuk, ráöntjük konyakot és a hús kifehéredéséig erős tűzön pirítjuk, ekkor aláöntjük a bort, elkeverjük és a hús teljes puhulásáig főzzük. Ha elfőne a leve, akkor pótoljuk vízzel.

A keményítőt és tejfölt elkeverjük egy tálban, szedjünk rá a forró pörköltléből. Keverjük simára és öntük a húshoz. Keverjük el,  még egyet forraljunk rajta és tálalhatjuk is.

Kínáljunk mellé kifőtt tésztát (laskát).

Jó étvágyat!

Forrás: receptneked.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

578. honismereti rejtvényjáték – 2018.07.29.

A BOCSKAI RÁDIÓ
578. honismereti rejtvényjátéka – 2018. július 29.

 

A kérdéseket Veress Sándor állította össze.

Minden helyes megfejtést beküldő személy a Clevelandi Magyar Múzeum felajánlásából:

  1. Hetente egy könyv ajándékhoz jogosult.
  2. A könyvet saját maga választhatja ki az erre felajánlott könyvek közül.
  3. Ajándékát 30 napon belül fel kell vegye a Magyar Múzeumban.

Cím:
Magyar Múzeum, Galéria
1301 East 9th Street
(földszint)
Cleveland, Ohio 44114

Telefon:
(216) 523-3900

Nyitvatartási idők:
Keddtől Péntekig de. 11-től du. 3 ig.
Szombaton csak rendezvények alkalmával.

Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Magyarország és Indiana felsőoktatási megállapodást írt alá

YouTube player

2018. július 25-én Magyarország és az Indianai állam felsőoktatási megállapodást írt alá, amelynek nyomán egy újabb amerikai egyetem indíthatja el képzési programját Budapesten – nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Bocskai Rádiónak.

A felsőoktatási megállapodást tavaly egy gazdasági megállapodás előzte meg így a két állam között még szorosabb kapcsolat alakult ki. Egy év alatt 96%-al nőtt a kereskedelmi forgalom a két állam között így ez is bizonyítja, hogy mind két fél komolyan gondolja az együttműködést.

A miniszter úr továbbiakban a tanügyi megállapodás fontosságaként megemlítette, hogy Magyarország versenyképességét úgy tudja megőrizni, ha a felsőoktatásban is tartani tudja a lépést a világszínvonalat képviselő egyetemekkel így ilyen egyetemekkel igyekeznek kapcsolatokat kialakítani.

Szijjártó Péter méltatta az Indiana államban működő Notre Dame Egyetemet, mely 176 éves történelemre tekint vissza és 150. helyen van a világranglistán. A Notre Dame Egyetem műszaki karokat indít Budapesten, mely kifejezetten fontos szakok a magyar gazdaság és annak stratégiái szempontjából. Ugyanakkor a Pázmány Péter Katolikus Egyetem a Vatikán által akkreditált fenntartható fejlődéssel foglalkozó szakot indít Indianában.

A tárcavezető kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy nem véletlen az, hogy Magyarország egyik katolikus egyeteme karöltve egy indianai katolikus szellemű egyetemmel szeretnék a keresztény hagyományokat még élőbbé és világosabbá tenni a világ előtt, tudva azt, hogy ma a legüldözöttebb vallás a kereszténység.

A miniszter úr az interjúban elmondja, hogy úgy a jogi, mint a politikai feltételek adottak, hogy a mai megállapodáshoz hasonlóan más egyetemekkel is alakítsanak ki új kapcsolatokat.

Szijjártó Péter a továbbiakban értékelte a Chicagói Főkonzulátus munkájának a jelentőségét, ugyanis az indianai gazdasági és felsőoktatási megállapodások létrejöttében főszerepet vállaltak, ugyanakkor a chicagói magyarsággal nagyon jó kapcsolatokat ápolnak. Megerősítette korábbi döntésüket, hogy a továbbiakban, Amerikában másik két alkonzulátust is nyitnak, Floridában és Texasban követve a chicagói sikeres külképviseletet.

Kérdésünkre a miniszter úr elmondta, hogy nagyon szerencsések azért, mert Amerika elnöke egy kiváló nagykövetet küldött Budapestre, David B. Cornsteint személyében, aki a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésében érdekelt és „nem megleckéztetni akarja” a magyarokat. Ugyanakkor említette, hogy újjászülettek az amerikai – magyar kapcsolatok ugyanis 6 éves szünet után ismét magas szintű politikai találkozók jöttek létre, és ha szükséges lenne, akkor Amerika elnöke és Magyarország miniszterelnöke között is létrejöhetne egy találkozó.

Az interjú végén Szijjártó Péter megköszönte az amerikai magyarságnak, hogy figyelmet fordítanak az anyaországi történésekre, ugyanakkor kéri, hogy tartsák meg magyarságukat és vegyenek részt továbbiakban is, Magyarország jövőjéről szóló döntésekben.

YouTube player
Reklám
Tas J Nadas, Esq

Pogány-vár

“A néprege óriások által épitteti e várat; mindenesetre egyiránt óriási volt az eszme és a kivitel is, mert figyelemmel vizsgálva e romtöredékeket, ha gondolatban egykori épségükbe visszaépitjük, bámulnunk kell az ott volt épitkezés cyclopsi nagyszerüségét, fel kell ismernünk azon épitészeti képzettséget s hadtani fejlettséget, mely ily megközelithetlen és bevehetetlen hely hadászati fontosságát felfogni, átérteni s a megfogamzott eszmét létesiteni tudta. Midőn pedig egy ily rom korának nagyságáról regél, egyszersmind tanuskodik e kor műveltségi fejlettségéről is, mert a mely nép ily nagyszerü művet létesite, annak bizonnyal már e távol korban is nagy értelmi fejlettséggel s hadtani ismeretekkel kell birnia.

A nép itt is, mint csaknem minden régi romnál, kincscsel tölt pinczét hiszen; e hit alapján itt is vannak a rabonbánok elrejtve hitt kincse után ásogatók. Egy pásztor egykor e pinczékbe bevetődött – mond a néprege – nagy ezüstasztalon arany kereszt állott, mit midőn érinte, a belső ajtó is felpattant, ott volt kádakba, bivalbőrökbe halmozva, emberszem soha nem látta temérdek kincs, meg is rakodott jó terüvel a pásztor, de az ajtó közeledtével becsapódott, s szózat hallatszott, mely mondá: Rakd le, mert addig ki nem mehetsz, és az ajtó csak is akkor nyilt fel, midőn felpakolt kincsét mind lerakta; sőt még azt is hozzáteszi a néprege, hogy ezen országot érő kincset csak is a rákos templomban elrejtett vasfű segélyével lehetne onnan kihozni.”

Orbán Balázs: A Székelyföld leírása

A mese meghallgatható a legendarium.ro weboldalon

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Gyógyító növények


Gyógyitó növények című négy részből álló előadás sorozat ért véget a Nyugat oldali evangélikus egyház rendezésében szombaton este július 21.-én. Az ötletgazdák Nt. Tamásy Éva és Leitgeb Edina voltak, látván a mai társadalom s különösképpen az idősebb egyháztagoknál is észrevehető és egyre növekvő érdeklődést a gyógynövények és a nem konvencionális gyógymódok iránt. Ezenkívül a gyülekezet összetartása is nyílván szem előtt állt a sorozatra méretezett esemény megrendezésében.

Az ember történetében már a régi időkből tárgyi bizonyitékok igazolják, hogy a növényekben találtuk meg gyógszereinket. Egy régi mondásunk is azt állítja, hogy fűben-fában van az orvosság. Szerény személyem három alkalommal volt jelen ezeken az előadásokon, amiken Leitgeb Edina ismertette úgy szóban mint képekkel a magyar földön megtermő gyógyító hatású növényeket, füszereket és azok preparálását, alakalmazását  különféle terápiákban. Ezen gyógynövények neveinek a lajstroma magában is több oldalra terjedő anyag. Az átlag 12-14 főnyi résztvevő nagy érdeklődéssel figyelt az előadásra, alkalom adtán meg-meg szakítva az előadót egy személyes tapasztalat megosztásával. Persze sokunknak, kik már itt Amerikában ismerkedtünk meg ezen nővények néhányával, a magyar nevük hallatán többször elmosolyogtunk. Arra is felfigyeltek egyesek, hogy jó néhágy gyógynövényt sok mindenre alkalmaznak s talán egy szerény házipatikában elég ha csak 5-6 félét  tartunk. Ezek például a cickfark tea, a mérges csalán, kamilla, kakukkfű, zsálya, bodza, stb. Az előadások során nyílván szó esett az alkaloidokról, a glikozidokról, úgymint az illó olajokról és zsírokról is. A szombati programon az ősindiai Védákra alapozott ayurvédikus gyógykezelés is részletes ismertetést kapott.

Habár az anyag nagy terjedelmű volt, azaz négy előadást igényelt, a hallgatók lelkessége, humorérzéke és az előadó szaktudása élénk miliőt varázsolt a kis terembe. Hozzásegített ebben a házigazda szíves vendéglátása és a tagok hozzájárulása különböző finomságokkal.
Köszönetet érdemel Nt. Tamásy Éva lelkész és Leitgeb Edina az informatív tájékoztatásért.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Füst Milán:Öregség

Füst Milán
Füst Milán

Hol vagytok ó szemeim, kik oly áldottnak véltetek egy arcot?
S hol vagy ó csodálatos fülem is, amely oly hegyes lett, mint a szamáré valamely édes-bús nevetéstől?
S hol vagytok fogaim, ti vérengzők, kiktől felserkent nemcsak a szamóca, de az annál duzzadtabb és pirosabb ajak is?
S hol vagy te mellemnek oly irtózatos dalolása?
S hol a kín és hol az áldás, amelyet most hiába keresek eszelős utaimon, görbe bottal a kezemben?
Loholni bolondúl? Kergetni az őzet, az őzlábút s utána ledőlni, susogni, nem is neki, de a holdnak…
Holmi rejtelmekről, amelyeket senki sem érthet egészen s amelyeknek zaklatott boldogság mindenkor a neve…
Hol vagytok ti mozgalmak és fekete átkok? Örök sietés? Hol a mohó száj s hol a nevetésem?
Úristen, hol a nevetésem s a tárgytalan zokogás is:
Mikor döngő hajnalodások vértelen messziségei! Hányszor
Leborúltam a sötétben elétek!
Hallgass rám oh ifjuság. Volt egy öreg görög egykor,
Ki felemelte két kezét, mint a szobor s az ifjuságát visszakövetelvén
Mondott aiszchyloszi átkot arra, aki tette, hogy így meg kell az embernek öregedni
Félig vakon állt a hegyen, csupa sugárzásba merülve, – ősz haját verte a szél is
S pisla szeméből könnyei hulltak az Istenség magasztos lába elé
S mégis szava dörgött, szavától megállt a malom, megrendültek a dombok
S az ötéves kos is felemelte rá a fejét. –Ámde az Istenség
Nem nézett rá, nem felelt akkor az öregnek.
Sírt az Istenség. Mert, mintha dobokat vernének a fülébe, tompa dobot
S erre felelne a hegyomlás s e hegyomlásnak felelne a tenger…
Oly naggyá nőtt meg előtte s oly szentté az öregség ősi nyomora.
Mert hisz ott állt ő már önnön sírja előtt s még mindig pörölve a széllel
S még egyszer hangoztatni akarván igazát, mielőtt elomolna.
S aztán hát elment persze, – csend lett végül is e vidéken.
De a szivében is csupa csend volt már akkor, el ne feledjük s egy másik, még nagyobb figyelem…
S a feje körül tompa derengés

Reklám
Tas J Nadas, Esq

577. honismereti rejtvényjáték – 2018.07.22.

A BOCSKAI RÁDIÓ
577. honismereti rejtvényjátéka – 2018. július 22.

 

A kérdéseket Veress Sándor állította össze.

Minden helyes megfejtést beküldő személy a Clevelandi Magyar Múzeum felajánlásából:

  1. Hetente egy könyv ajándékhoz jogosult.
  2. A könyvet saját maga választhatja ki az erre felajánlott könyvek közül.
  3. Ajándékát 30 napon belül fel kell vegye a Magyar Múzeumban.

Cím:
Magyar Múzeum, Galéria
1301 East 9th Street
(földszint)
Cleveland, Ohio 44114

Telefon:
(216) 523-3900

Nyitvatartási idők:
Keddtől Péntekig de. 11-től du. 3 ig.
Szombaton csak rendezvények alkalmával.

Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Mécs László : Fényt hagyni magunk után!

Forrás: Wikipédia

Az élet örök búcsúzás.
Ó bár csak tudnánk távozáskor
fényt hagyni, mint a Messiás,
belészeretni az szívekbe,
apostolokba, mártírokba,
hogy átadják a századoknak,
a századok az ezredeknek!
Fényt hagyni, mint a Messiás!
Vagy legalább, mint az anyák,
kik egyre jobban megragyognak,
minél sötétebb lesz az éj,
és minél jobban porlanak
a bánat-barna hant alatt.
Fényt hagyni, mint a jó anyák.
Vagy legalább is, mint a Nyár,
amely almákba és diókba
szerette édes álmait,
és édességével világít
a hosszú, hosszú tél alatt.
Fényt hagyni, mint a drága Nyár.
Vagy legalább is, mint a Nap,
melyet elnyelt az alkonyat,
de a legbúsabb éjben is
világít még a gyöngyvirágban,
a liliomban, mécsvirágban.
Az életünk olyan tünékeny.
Ó szent fényt hagyni volna jó!

Fehéren és kéken, 1937

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Egész nap a képernyőt bámulod? Pislogj!

Ahhoz képest, hogy az irodai dolgozók életük egyharmadát képernyők előtt töltik, elég keveset törődnek azzal, hogy eközben mi történik a szemükkel. Tudtad, hogy ilyenkor a normális percenkénti 12-15 helyett csak 0-4 alkalommal pislogunk? Emiatt nincs a szemünknek kenése és könnyfilmvédelme, ráadásul ha nagyon közel ülünk a monitorhoz, akkor elgyengülnek a szemizmok, ami rövidlátáshoz vezet. Szemorvost kérdeztünk arról, hogy hogyan előzhetjük meg a bajt.

Azok, akik ülőmunkát végeznek, munkaidejüknek mintegy nyolcvan százalékát monitor előtt töltik, ez pedig azt jelenti, akár negyven éven keresztül naponta legalább 6 és fél órát képernyőt néznek – és ehhez még hozzájön a tévézés meg a mobilozás is. Aztán csodálkoznak, hogy ég a szemük, fáj a fejük és elcsigázottnak érzik magukat. Szakember mondja el, mit tehetünk a mindennapokban azért, hogy minél kevesebbet ártsunk szemünknek.

ÜLŐMUNKÁT VÉGZEL? EZEKRE FIGYELJ AZ EGÉSZSÉGEDÉRT!

Monitor, billentyűzet, szék, asztal, testtartás – 4 tipp szakorvosoktól az irodai kényelemért.

Tovább »

Mi történik, ha elfelejtünk pislogni?

A szem felszínét borító folyadékréteg, a könnyfilm a pislogások révén oszlik el és fedi be a szemfelszínt, ha azonban a pislogás elmarad, a könnyfilm néhány másodpercen belül felszakad és a szem felszínén foltokban száraz területek alakulnak ki.

“A számítógép használata közben, a monitoron megjelenő nagy mennyiségű, gyorsan változó információ figyelése során sokkal kevesebbet pislogunk, mint általában, a normális 12-15 helyett akár 0-4-re is lecsökkenhet a percenkénti pislogások száma. A hosszú pislogás nélküli másodpercek alatt pedig még az egészséges, jó minőségű könnyfilm mellett is foltokban kiszárad a szemfelszín, ami égő, szúró érzéssel jár és hosszú távon is rontja a látás- és életminőséget” – figyelmeztet dr. Argay Amanda, a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Országos Traumatológiai Intézet Szemészeti Osztályának orvosa.

A hosszan tartó számítógép előtti munkavégzés során, jellemzően a munkaidő végére a látás homályosabbá, gyengébbé válik és szemszárazság, szemfájdalom, fejfájás, kimerültség jelentkezhet. Ezeknek a tüneteknek az együttesét nevezik számítógépes látási szindrómának.

“A szem száradása következtében károsodhat a szemet borító hámfelszín is, ami által fogékonyabb az egyén a szemfelszíni fertőzésekre, ráadásul szemszárazság következtében akár szaruhártya- és kötőhártyagyulladás is kialakulhat” – fűzi hozzá.

Hogyan óvhatják szemük egészségét az irodai dolgozók?

A szakember szerint a számítógépes munkavégzés látást befolyásoló tényezőinek optimalizálásával enyhíthetünk a látásromlást előidéző káros hatásokon. Például azzal, hogy a monitort szemünktől kb. 50-70 cm távolságra, az egyenes nézővonaltól kb. 10-20 cm-rel lejjebb helyezzük el, elkerülhetjük a hunyorgást és a pislogások számának csökkenését is mérsékelhetjük.

“Érdemes modern folyadékkristályos monitorokat alkalmazni és a monitor fényerejénél gyengébb külső megvilágítás mellett dolgozni, mely érinti a billentyűzetet is, ugyanakkor kerülni kell a szem közvetlen megvilágítását és a tükröződéseket. Praktikus megoldás a szemüvegeken az úgynevezett antireflex bevonat és a műkönny cseppek használata is” – magyarázza dr. Argay Amanda.

A szem kiszáradása és elfáradása elsősorban a normális gyakoriságú (percenként 12-15) pislogással akadályozható meg, erre azonban nem könnyű tudatosan odafigyelni. Jó hír, hogy egy magyar startup vállalkozás nemrég előrukkolt egy olyan felhasználóbarát szoftverrel, amely a számítógépek kameráját használva figyeli, hogy egy dolgozó mennyit pislog, mennyi időt, milyen távolságról tartózkodik gép előtt, és figyelmeztetésekkel támogatja a szemfájdalom, a fejfájás, a szemszárazság és a homályos látás megelőzését.

Szemfüles nevű alkalmazás létrehozói most a Péterfy Sándor utcai kórház szemészeinek szakmai együttműködésével indítanak egy kutatást, melynek résztvevői négy héten át megszokott munkakörnyezetükben használják a szoftvert. A kutatás célja, hogy mindenki számára konkrét tényekkel szolgálhassanak, valamint az eredmények, tanulságok a további fejlesztésekhez is támpontokat adnak. Ha további hasznos tudnivalókat olvasnál a szemproblémákról és a lehetséges gyógymódokról, kattints ide.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Hiripné fiai

 

“A Vároldalának Békény és Várpatakára néző két (dél és északi) oldala csaknem függőleges; itt a természet erőditett s ekként csak keletről és nyugatról, honnan a hegytető megközelithető volt, emelt védmüveket az ember alakitó keze. Nyugatról egyes, keletről kettős – még most is 4 öl széles, 2 öl mély – sáncz metszette át a keskeny hegyhátat. A nyugati sáncztól 100, a keleti belső sáncztól 60 lépésnyire, egy köridomu 100 lépés kerülettel biró felső vár van, mely a kétoldali szárnyerődök csaknem középpontján a középkori váraknál szokásos belső balliumot képezte. Ezen belső körerőd keleti és nyugati részén két hatalmas zömtorony (donjon) állott, melyek halomra vannak most omolva; de csak csekély ásásra is falomladványokra, nagymennyiségü ragacs (cement) töredékre és kőre lehet akadni, mi e donjonok egykori lételét kétségtelenné teszi. Az ezeket összekötött köridomu várfalak az északi oldalon még 1–2 láb magasságban ma is állanak, a déli oldalon csak gátonya vehető ki.

E csekély nyomok elégségesek arra, hogy e vár egykori lételét biztosan megállithassuk. A hagyomány azt mondja, hogy az Hiripné vára volt. Ennek a Hiripnének pedig két fia volt, Ábrahám és Damokos, mindkettő vitéz levente, de mind kettő zsarnok, kik a vidéket e bevehetetlen sziklavárukból nyomorgatták, s főként kedvtelve rabolták el a vidék legszebb szüzeit. E boszura hivta fel a sértett szeretőket, miért azok egyremásra (gyakran) jelentek meg a vár alatt, elégtételt követelni a leányrablóktól.

Van a Várpatak és Holyvás patak közt egy hegyfok, melyet most is Damokosnak neveznek, itt vivott az ily merész kihivókkal Damokos, tul a Békényen, a ma is Ábrahámnak nevezett helyen pedig, másik testvére; ily párbajaikról többnyire győzelmesen tértek vissza babérkoszoruval váró, s csatáikban a vár tornyából gyönyörködő anyjukhoz.

De elvégre is emberükre találtak, mert egy napon két gyászos vitéz hivta viadalra a két leventét, kik legyőzetve vérzettek el a küzdtéren. Hiripné kezeiben elfonnyadott a babérkoszoru, s fájdalmában nem sokára fiai után halt el. A nép pedig lerombolta a bünfészket.

Ez a vároldali romoknak regevilága, mi e várnak régi épitését látszik jelölni. A romokat ugy látszik, később kiigazitották, mert a XVII. század végén azt a Both-család birtokában látjuk, lakja pedig azon Both királybiró, ki a Rákóczi-forradalom alatt Gyergyó hős népét a nemzet ügye mellett vezérelte, kit hősiessége, s gyászos vége a gyergyóiak emlékében szent vértanuvá tett”

Orbán Balázs: A Székelyföld leírása

A mese meghallgatható a legendarium.ro weboldalon.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Kapros egres- vagy meggyleves, vagy mindkettő egyszerre

Hozzávalók:

  • 1 font egres
  • 1 font érett meggy (vagy kompót)
  • 4-5 szál kapor
  • fél citrom
  • 1 kisujjnyi fahéj
  • 5-6 szegfűszeg
  • 15 dkg cukor
  • 1 dl muskotálybor
  • 1 evőkanál étkezési keményítő
  • 2 dl tejszín
  • 1 cl cseresznyepálinka

Elkészítés: A gyümölcsöket megmossuk, a meggyet kimagozzuk, az egresek szárvégét-szakállkáját eltávolítjuk. A kaprot leöblítjük, jól lerázzuk róla a vizet, lecsipkedjük a szárakról, néhányat félreteszünk a díszítéshez, a többit finomra vágjuk. A citromot megmossuk, a felét vékony szeletekre felkarikázzuk. A fahéjat eltördeljük, és a szegfűszeggel együtt egy teatojásba zárjuk.

A gyümölcsöket kisebb fazékba tesszük, felöntjük 1.5 liter vízzel, felforraljuk. Hozzáadjuk a cukrot, 1 csipet sót, a kaprot, a citromkarikákat, a  fahéjjal és szegfűszeggel töltött teatojást majd 5 percig főzzük. Kiemelünk a levesből 4 evőkanálnyi gyümölcsöt a díszítéshez, a többit puhára főzzük. Elkeverjük a borban az étkezési keményítőt, majd a tejszínt. Kivesszük a levesből a citromkarikákat és a teatojást, hozzáadjuk a boros-tejszínes habarást és összeforraljuk. Botmixerrel az egészet simára turmixoljuk, ízlés szerint sózzuk, esetleg citromlével savanyítjuk, utána édesítjük, végül visszatesszük bele a félretett darabos gyümölcsöt, és hagyjuk egészen kihűlni. Tálaláskor elkeverjük benne a cseresznyepálinkát, és a félretett kaporszálakkal díszítjük. Forró nyári napokon jól behűtve kellemesen üdítő leves.

Jó étvágyat!

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Erről szólt Putyin és Trump találkozója

Lezajlott a nagy találkozás Donald Trump és Vlagyimir Putyin között Helsinkiben. Több mint két órán át tartott a találkozó, ahol a két elnök rengeteg témát körbejárt.

A helsinki találkozó némi késéssel kezdődött, mert Putyin repülőgépe a tervezettnél később szállt le a finn fővárosban – írja az MTI. Trumpot délelőtt fogadta Sauli Niinistö finn köztársasági elnök is. Donald Trump az AirForce One-ból kilépve nem volt hajlandó az újságírók bekiabálva feltett kérdéseire válaszolni. Az elnök a találkozó előtt még azt mondta, nem vár sokat az eseménytől, de reményét fejezte ki, hogy valami talán kisülhet belőle.

Az oroszokkal jól kijönni jó dolog, nem pedig rossz”

– ezzel a mondattal és egy kézfogással indította a Trump-Putyin találkozót az amerikai elnök, aki az után ült le az orosz elnökkel négyszemközt tárgyalni, hogy néhány nappal ezelőtt katonai szövetségeseivel tárgyalt a NATO-csúcs keretein belül.

Az amerikai elnök gratulált Putyinnak az orosz világbajnokság megrendezéséért.

Fotó: AFP

A két elnök kétórás négyszemközti egyeztetése után munkaebéd keretében folytatódott a megbeszélés, majd közös sajtótájékoztatón számoltak be az elért eredményről.

Beszédében Putyin elmondta, hasznos volt a beszélgetés és mindenre kitértek, ami igazán fontos. Az orosz elnök kifejtette, hogy a hidegháborúnak már rég vége, és az ideológiai konfliktust is maguk mögött hagyták, a világ pedig megváltozott, így az USA és Oroszország teljesen új kihívásokkal néz szembe. Ilyenek a globális biztonság, a növekvő bűnözés, a gazdasági helyzet, a környezetvédelem és ezeket csak akkor tudják legyőzni, ha együtt dolgoznak. Egyetértettek abban, hogy az atomfegyverek terjedésének továbbra is gátat kell szabni.

Putyin elmondta, továbbra is harcolni fognak a terrorizmus ellen, és a kiberbiztonság érdekében is közösen kell fellépnie a két országnak. Ami a regionális kríziseket illet, az orosz elnök szerint nem mindenben értenek egyet, de rengeteg közös érdek van, ami motiválja  feleket, hogy működjenek együtt. Ilyen például Szíria kérdése. Megegyeztek, hogy békét kell teremteniük közösen a régióban, és véget kell vetniük a káosznak. Putyin elmondta, helyre kell állítani a tűzszünetet is Szíria és Izrael között, biztosítva utóbbi biztonságát.

Hozzátette, a koreai félsziget helyzete is javul, ebben pedig nagy szerepet játszott, hogy Donald Trump személyesen tárgyalt Kim Dzsongunnal.

Nyitott produktív beszélgetésünk volt, ami nagyon jól zajlott”

– vette át a szót Trump. Az amerikai elnök kifejtette, hogy az együttműködés a két ország között nem lehetetlen. Erre példaként a második világháborút hozta fel.

Trump elismerte, hogy a szíriai ügy nagyon komplex, viszont az Iszlám Állam visszaszorítását a két ország közös eredményének nevezte.

Fotó: AFP

Az amerikai elnök kicsit odaszólt a demokrata politikusoknak is, amiért hátráltatták abban, hogy javítsa a két ország kapcsolatát, de reményét fejezte ki, hogy a jövőben gyakran fognak találkozni és megoldanak minden felmerülő problémát.

Amikor a sajtó munkatársai szóba hozták az elnökválasztást és az orosz beavatkozást, az amerikai elnök megjegyezte, ez egyszerűen abból fakadt, hogy a demokraták nem tudtak belenyugodni a vereségbe. Putyin ezzel kapcsolatban hozzátette, hogy mindenkinek megvan a saját érdeke, vagyis  természetes, hogy az orosz társadalom Trump irányába pozitív várakozást mutatott.

Az orosz állami lap, a Russia Today beszámolója szerint Vlagyimir Putyin kijelentette, hogy amennyiben az oroszok amerikai választásokba történt beavatkozását vizsgáló különleges ügyész, Robert S. Mueller hivatalosan kéri Oroszországtól, akkor a hatóságok kihallgatják a gyanúsítottakat. Ismeretes, az ügyész 3 napja megnevezett mintegy 12 olyan orosz állampolgárt, főként valószínűsíthetően hírszerzőket, akiket az amerikai választásokba való beavatkozással vádolt meg. A két ország között nincs kiadatási egyezmény, ám így eljutna az amerikaiakhoz a vádlottak vallomása. Az orosz elnök azt is felajánlotta, hogy Mueller hivatalának munkatársai is részt vehetnek a kihallgatáson. Ezért cserébe azt várná el Putyin, hogy oroszok is kikérdezhessenek olyan amerikai tiszteket, akik a gyanújuk szerint “illegális tevékenységet” végeztek orosz területen. Putyin főként a Hermitage Capital volt vezetőjének ügyére lenne kíváncsi: William Browder vezérigazgatót távollétében 9 évnyi börtönre ítélték Oroszországban, amelyet mintegy 1,5 milliárd dollárral károsított meg a vádak szerint.

S hogy miért volt a találkozó történelmi jellegű?

Nos a nyilvánvaló válasz az, hogy a két ország kapcsolata az elmúlt években nagyon megromlott, különösen az amerikai elnökválasztással kapcsolatos állítólag orosz beavatkozás miatt. A találkozó előtt közvetlenül Donald Trump a Twitteren közölte, az orosz-amerikai kapcsolatok soha nem voltak még ennyire rosszak, hála az elmúlt évek amerikai “bénázásának”. Trump már a 2016-os megválasztása óta hangoztatta, hogy szeretne jobb kapcsolatokat ápolni Moszkvával, és a jelen körülményeket figyelembe véve a hétfői találkozó nagy sikerként könyvelhető el.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,432FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe