Főoldal Blog Page 796

Református felekezet 2018. június 3-i adása

The Hungarian Reformed Church of Lorain OH

Igét hirdet Nt. Tóth Péter a Lorain-i Református Templom lelkipásztora.

The Hungarian Reformed Church of Lorain OH
Reklám
Tas J Nadas, Esq

Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet

Wass Albert
Wass Albert
YouTube player

Urak, akik a világ dolgait igazítjátok: adjátok vissza a hegyeimet!
Bevallom őszintén: nem érdekel sem a politikátok, sem a világnézeti kérdéseitek, sem nagyszabású elgondolásaitok, melyekkel az embermilliók sorsát rendezni kívánjátok. Nem érdekelnek az embermilliók sem. Egy érdekel csupán: adjátok vissza a hegyeimet!
Mert bármit is mondjanak a tudósok, a fiskálisok és a katonák: azok a hegyek az enyimek. Mint ahogy én is hozzájok tartozom attól a perctől kezdve, hogy megszülettem a lábok alatt, abban a kis házban, s ők benéztek hozzám az ablakon. Nem a telekkönyv szerint voltak az enyimek, az igaz. De enyimek voltak Isten rendelése szerint, azáltal, hogy ott születtem s ott lettem emberré. Adjátok vissza a hegyeimet!
Nézzétek urak: idestova ötven esztendeje már, hogy belerángattatok ebbe a játékba. Játszottatok az én bőrömön háborút és országosztást, ideoda ajándékozgattatok engem s a hegyeimet, mint ahogy gyermekek ajándékozzák a játékszereket egymásnak. S én ötven esztendeig engedelmesen játszottam nektek mindent, amit csak parancsoltatok: kisebbségi sorsot, megaláztatást és elnyomatást, üldöztetést nyelvem és fajtám miatt, fölszabadulást és katonásdit. Játszottam háborút. Lelkesedést és halálfélelmet, rámenős bátorságot és fejvesztett menekülést, játszottam kétségbeesést, fájdalmat, dühöt, elvesztett háborút. Játszottam elvesztett otthont és elvesztett családot, csikorgó fogú bosszúvágyat és hadifogságot, játszottam hontalan bujdosást, magányos, kóborló farkassorsot az emberi rengetegben… urak, nekem elég volt. Én nem játszom tovább. Adjátok vissza a hegyeimet!
Ne mondjátok, hogy keressek magamnak máshol helyet a világban, mert nincsen ennek a világnak helye, ami az enyém volna azon az egyen kívül. Ne mondjátok, hogy befogadtok ebbe vagy abba az országba, mert nincsen nekem azokban az országokban semmi keresnivalóm. Ne mondjátok, hogy lelek magamnak hegyet a Kordillerrákban, vagy a Sierra Nevadán: mert a más hegyei azok, nem az enyimek. Az én számomra nincs szépségük és nincs békességük azoknak a hegyeknek. Adjátok vissza az én negyeimet!
És azt se mondjátok, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek ez a sorsa, mert milliók váltak földönfutókká játékaitok során és én csak egy vagyok a milliók közül. Számomra nem vigasztalás, hogy millióknak fáj
ugyanaz, ami nekem. Magamnak fáj, ami bennem fáj. Adjátok vissza a hegyeimet!
Ne mondjátok azt sem, hogy van, aki többet vesztett, senki sem vesztett annyit, mint én. Nekem nem volt Palotám, amit fölépíthetnétek valahol a föld másik oldalán. Nekem nem volt vagyonom, amit bankjaitok visszafizethetnének, ha megszállná őket a jótékonyság láza. Állásom sem volt, hivatalom sem, ami helyett újat adhatnátok. Nekem semmim sem volt, csak a hegyeim s egy asszony, akit szerettem. S ez a kettő együtt többet ért, mint a világ valamennyi palotája, vagyona és hivatala. Senki sem vesztett ebben a játékban annyit, mint én. Adjátok vissza a hegyeimet!
Urak, én alázatosan elhiszem, hogy nagyok vagytok és hatalmasok. Hogy kisujjatok egyetlen mozdulatára milliók halnak meg, országok cserélnek gazdát és földrészek süllyednek el a tengerek mélységeibe. De mindezeken túl hinni szeretném azt is, hogy tisztelitek az igazságot és a törvényt, amit Isten a világnak adott, és hogy a szívetekben jószándék szűri át még a kisujjatok mozdulatát is. De ezt csak akkor hihetem el, ha eltörlitek a rontást, ami játékaitok nyomán erre a világra rászabadult, és visszaadjátok a hegyeimet.
…Urak, elmondom nektek az életemet. A játékot, amit játszanom kellett, mert így írtátok meg számomra a szerepet. Nem egyik, vagy másik közületek, nem ez vagy amaz. Ennek a szerepnek a megírásában nincsen közöttetek bűnösebb és bűntelenebb. Mind együtt vagytok felelősek ezért a rettenetes játékért. Valamennyien, kik a világ dolgait intéztétek, határokon és drótsövényeken, és világrészeken innen és túl.
Elvettétek a hegyeimet. S az életemet elrontottátok, mint ahogy a vásott gyermek elrontja a játékszert, amit már megunt, s aztán szemétre löki.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Hogyan locsoljunk helyesen kertünkben?

Talán kicsit furcsának hangzik a cím, hiszen egy növény locsolásához, tényleg nem kell egyetemet végezni. De talán akad egy-két jó tanács a kezdő kertbarátok számára, amelyeket érdemes betartani és megfontolni a növények locsolása során.

Azt, hogy a növényeknek vízre van szükségük a növekedéshez, mindenki tudja, de azt hogy a vízből mikor és mennyit juttassunk ki a talajra, azt már kevesebben. Szerencsére a növények többsége beéri a sima vezetékes csapvízzel is, bár jól tudjuk, hogy ez erősen tisztított és klórozott, így vannak olyan érzékeny kis mimózák, amelyek ezt nem tűrik olyan jól, ilyen pl. az azálea.

Nekik és a legtöbb növénynek a legjobb a locsoláshoz a természetes esővíz.

Egy 100 nm-es kert öntözéséhez kb. 200 db tízliteres vödör vizet kell kilocsolnunk ahhoz, hogy a növények szépen fejlődjenek. Mivel az időjárásunk is igen változékony lett, májusban nagy esőzések vannak, majd nyáron hetekig egy csepp eső sem esik, így a locsolást csak esővízből megoldani elég nehéz feladat. A növényeket mindig csak kora reggel vagy késő este locsoljuk meg, mert ha napközben a melegben locsoljuk meg őket, ráadásul hideg vízzel könnyen kiégethetjük a leveleket, és a növény sokkot kaphat. Ha a legmelegebb órákban kezdünk el locsolni, a víz nagy részre elpárolog, és nem jut le a gyökerekig.

Ha van rá lehetőségünk, a legjobb megoldás, ha kertünkben furatunk egy kutat, de ha erre nincs lehetőségünk, a kerti csapra kérjünk a vízműtől egy kedvezményes elszámolást, ebben az esetben egy külön vízórát kell felszerelni a kerti csapra, és a vízműtől egy szakembert kell kihívni aki ezt hitelesíti. Ha kerti fúrt kutat szeretnénk, ebben az esetben is hatósági engedélyre lesz szükségünk, ezt a helyi önkormányzattól tudjuk beszerezni.

Az esővizet érdemes összegyűjteni, főleg a mostani időjárási viszonyok miatt, erre a célra megfelel egy üres nagy méretű műanyag hordó, de szaküzletekben többféle méretben kapható esővízgyűjtő tartály, amelyek árai igen széles skálán mozognak.

Ha nem szeretnénk túl sokat költeni a locsolásra, de a virágos vagy a zöldséges kertről sem szeretnénk lemondani, alkalmazzunk talajtakarást, amely meggátolja a talaj kiszáradását. Erre a célra használhatunk mulcsot, szalmát, fűnyesedéket, vagy talajtakaró növényeket is ültethetünk. A növényeket érdemes rendszeres időközönként jó alaposan megöntözni, mert ha túl kevés vizet locsolunk ki, az a gyökerekig el sem jut. A zöldségeknél a túl kevés víz is okozhat gondot, a paradicsom héja pl. felreped, ha nem kap egyenletesen vizet. Az erkélyre ültetett egynyári és évelő növények még érzékenyebbek a locsolásra, hiszen itt a kis cserép méret miatt a föld akár egy nap alatt is kiszáradhat. Így ezeket a növényeket, nyáron érdemes naponta kétszer is meglocsolni, kora reggel és késő este.

Ha nem tudjuk meddig érdemes egy cserepes növényt locsolni, engedjünk egy vödörbe vizet, majd merítsük bele a cserepet a vízbe, addig, amíg buborékok szállnak fel. Így a földet jó alaposan át tudjuk nedvesíteni, és ezt hetente többször is megtehetjük.

A locsolás mennyiségét mindig igazítsuk hozzá az időjáráshoz, ha a hőmérséklet kissé lehűlt kevesebb vízre lesz szükségük a növényeknek, míg a melegebb napokon akár többször is kell locsolni. Nagy kerttel rendelkezőknek érdemes egy öntöző rendszert kiépíteni, főleg ha a kert nagy részén zöldségeket termesztünk, vagy zöld gyep felület található. Ha az erkélyen vagy teraszon sok kis cserepes növényünk van, de épp szeretnénk elutazni pár napra, itt is érdemes házilag barkácsolni egy öntöző berendezést, vagy ma már készen is vásárolhatunk ilyen kis ügyes szerkezetet a szaküzletekben.

Már a kert beültetésénél gondoljunk arra, hogy a locsolás bizony pénzbe kerül, ha nem szeretnénk magas vízszámlákat fizetni, de szeretnénk szép kertet, válasszunk örökzöldeket, vagy szárazság tűrő növényeket, pl. levendula, rozmaring, kövirózsa, amelyeket elég csak ritkán locsolni.

Forrás: news.kertvarazsmagazin.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Hős Judit

“Sz.-Mihálylyal szemben a Szépviz balparti magaslatán fekszik Sz.-Miklós, mely 1332-ben e néven már mint önálló egyházközség jön elő, az 1567-ik évi regestumban 22 kapuval szerepel. Temploma magaslatot koronáz, hanem hiába kerestük azon Gyarmathi állitólagos hun feliratát, fájdalom, nyomtalanul eltünt az. De fennmaradt emléke még a nép között is azon hős Judithnak, ki az 1694-ki tatárjáráskor a történelemben páratlan hősiességgel harczolt a tatárok ellen; Cserey Farkas* felemliti az esetet, melyet hallgatással mellőzni véteknek tartatnám. Az episodszerü eset ez: A tatárok 1694-ben bőjtelő havában beütvén Felcsíkba, Szt.-Miklóson egy nemes lófő házára rohantak, s azt feleségével együtt elfogták; de Judith nevü igen szép hajadon leányuk nem akarta magát ez undok emberrablók kezeibe adni, hanem leragadván atyja ős szablyáját, hősies önvédelemben kilencz tatárt sujtott le; azonban a támadók ezzel nem fogytak, sőt ezek vészkiáltására csak szaporodtak, mit látva rabszijra füzött szülői, kérve kérték, hogy adja meg magát s ne áldozza fel szép életét sikertelen küzdelemben, de ő sem a szülői kérésnek, sem az ellen iszonyu fenyegetéseinek nem engedve, oltalmazta magát, midőn végre a sok csapástól és csapásfelfogástól lankadt jobb karját leszelték, balkezébe kapva át a szablyát, azzal oszta halálos csapásokat, midőn ezt is használhatatlanná tették, akkor hóna alá szoritott szablyával rohant elleneinek, mig nem átdöfetve holtan rogyott össze. Tud-e a történelem ily amazonszerü hősiességet másutt felmutatni; csak ezen egy hadjáratban (az 1694-ki tatár beütéskor) mennyi nagyszerü hősies önfeláldozás, mennyi magasztos jelenet, mennyi dicső, hős jellem merült fel, s csudálnom kell, hogy mindeddig nem találkozott egy költői toll, mely ezen eposzra érdemes tárgyakat feldolgozta volna; költő, ki ezen Székely Judithot, Nizetet, e székely Kapistránt és Csomortányit, e székely H. Coclest megénekelte volna, dalnok, ki ezeknek dicsőség fénykörébe burkolt emlékét méltó alakban adná át az utókornak. Én, kire a költészet muzsája nem mosolygott, legfelebb átmenetileg, felemlitem ezen eseményeket, kiemelem e hősies jellemeket s néhány buzditó szóval adom át a történelemnek és az azok megörökitésére hivatott költészetnek. Szt.-Miklós és Delne közt fekszik Borsova*, a mely falucskáról legfelebb azt mondhatjuk, hogy borvizzel (savanyuviz) bővelkedik; de az elvégre is Csíkban nem nevezetesség, mert alig van falu itten, melynek határán több-kevesebb ásványos forrás ne buzogna fel; a tudomány azokat észlelni és vegybontani nem érkezett még, nagyrészüknek üdvös gyógyhatása jelöli csak, hogy azok között sok jeles és kitünő lehet.”

Orbán Balázs: A Székelyföld leírása

A mese meghallgatható a legendarium.ro weboldalon.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Rakott cukkini

Hozzávalók:

  • 1 font krumpli
  • 1 font cukkini
  • rengeteg füstölt kolbász (amennyit csak a fentiek közé el tudsz rejteni)
  • tejföl
  • sajt

Elkészítés:

Először is pucolunk és vagdosunk: a cukkinit és a krumplit megtisztítjuk, előbbit centis cikkekre, utóbbit feleakkorára szeleteljük. A kolbásznak is ez a sorsa, itt méretet direkt nem írok – aki férfi, az pontosan tudja, milyen hosszú és vastag kolbász a mérete.
Apropó, alig van pár cucc ebben a kajában, az a kevés alapanyag viszont legyen igazi – a filléres bolti kolbász ide nem jó, rendes jó magyaros kolbászt próbáljatok beszerezni, ne a zsugorfóliás, állományjavítós álkolbásszal dolgozzatok!
Egy tepsi alját bőven beborítjuk kolbászdarabkákkal (nem finomkodó, vékonyka karikák, hanem rusztikus darabok, nagyvonalúan vagdosva), itt lesz elrejtve a legnagyobb adag a koleszterinbombából, itt fog sercegni a belőle kisülő zsír. Betakarjuk cukkinivel és krumplival, sózzuk és borsozzuk meg kicsit, ha úgy tetszik. Ekkor jön megint egy rend kolbász, majd megint krumpli és cukkini, váltakozva, míg el nem fogynak a cuccok.
Összekeverünk egy doboz tejfölt a reszelt sajt háromnegyedével (itt sincsenek egzakt mértékegységek, tegyél bele annyit, amennyit gondolsz). Ez megy a rétegzett tepsis cucc tetejére, majd lefedjük az egészet alufóliával, és előmelegített sütőbe rakjuk, ahol kábé 4ooF fokon sütjük.

Negyven perc után levesszük az alufóliát, megszórjuk a maradék sajttal, majd még jó húsz percre visszatesszük sülni. Akkor jó, ha a szélén kicsit odakapta a kolbászt, a krumpli omlik, a cukkini pedig engedelmes, puha, édes. Ha maradt egy kis tejföl (elfelejtettem az elején szólni, hogy maradjon), akkor a forró, gőzölgő, fűszeres halomra tegyünk egy kis hűvös, krémes teljföldombot!

Nagyon egyszerű, nagyon finom, nagyon egészségtelen – de a tájékozatlanabb fitneszgurukat bármikor megvezeted a „rakott cukkini” névvel: azt hiszik, hogy valami nyúlkaja. És tudjátok, mi a legjobb? Hogy ugyanígy készül a szintén ártatlan nevű rakott patisszon is. Csak a cukkinit kell lecserélni.

 

Jó étvágyat kívánunk!

Forrás www.nlcafe.hu

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

570. honismereti rejtvényjáték – 2018.06.03.

A BOCSKAI RÁDIÓ
570. honismereti rejtvényjátéka – 2018. június 3.

 

A kérdéseket Veress Sándor állította össze.

Minden helyes megfejtést beküldő személy a Clevelandi Magyar Múzeum felajánlásából:

  1. Hetente egy könyv ajándékhoz jogosult.
  2. A könyvet saját maga választhatja ki az erre felajánlott könyvek közül.
  3. Ajándékát 30 napon belül fel kell vegye a Magyar Múzeumban.

Cím:
Magyar Múzeum, Galéria
1301 East 9th Street
(földszint)
Cleveland, Ohio 44114

Telefon:
(216) 523-3900

Nyitvatartási idők:
Keddtől Péntekig de. 11-től du. 3 ig.
Szombaton csak rendezvények alkalmával.

Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig

Reklám
Tas J Nadas, Esq

569. honismereti rejtvényjáték – 2018.05.27.

A BOCSKAI RÁDIÓ
569. honismereti rejtvényjátéka – 2018. május 27.

 

A kérdéseket Veress Sándor állította össze.
Helyes megfejtők: Jakab Márta, Kaczvinszky Borbála.

Minden helyes megfejtést beküldő személy a Clevelandi Magyar Múzeum felajánlásából:

  1. Hetente egy könyv ajándékhoz jogosult.
  2. A könyvet saját maga választhatja ki az erre felajánlott könyvek közül.
  3. Ajándékát 30 napon belül fel kell vegye a Magyar Múzeumban.

Cím:
Magyar Múzeum, Galéria
1301 East 9th Street
(földszint)
Cleveland, Ohio 44114

Telefon:
(216) 523-3900

Nyitvatartási idők:
Keddtől Péntekig de. 11-től du. 3 ig.
Szombaton csak rendezvények alkalmával.

Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Szijjártó Péter a V4-konferencián: Itt az ideje Európa jövőjéről beszélni

Budapest, 2018. május 23. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nyitóelõadást tart az Európa jövõje címmel megrendezett kétnapos nemzetközi konferencián a Várkert Bazárban 2018. május 23-án. A tanácskozást a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány és a Századvég Alapítvány szervezte. MTI Fotó: Soós Lajos

Európa akkor tud erős lenni, hogyha vissza tudjuk adni az európai emberek biztonságát – erről a külgazdasági és külügyminiszter beszélt az “Európa jövője” nemzetközi konferencia megnyitó ünnepségén. Szijjártó Péter szerint, meg kell védeni az országot és egész Európát, ugyanis a brüsszeli migrációs politika és a nyugat-európai integrációs törekvések egy része is kudarcot vallott. Az eseményen felszólalt Frank Füredi szociológus is, aki szerint nem érdemes magyarnak lenni, ha nem merünk harcolni.

Budapest, 2018. május 23.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nyitóelõadást tart az Európa jövõje címmel megrendezett kétnapos nemzetközi konferencián a Várkert Bazárban 2018. május 23-án. A tanácskozást a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány és a Századvég Alapítvány szervezte.
MTI Fotó: Soós Lajos

Közép-Európa amint lehetőséget kapott kinyilvánította az európai családhoz való tartozását – fogalmazott köszöntő beszédében Varju Krisztina. A miniszteri biztos hozzátette: 1991 februárjában Václav Havel csehszlovák államfő, Antall József magyar miniszterelnök és Lech Wałęsa lengyel államfő a visegrádi csoport alapító nyilatkozatában hitet tett az Európa politikai, gazdasági, biztonsági és jogi rendszerébe való teljes körű bekapcsolódás mellett. Ezen alapvető célkitűzések mentén a visegrádi csoport eddigi 27 éves története során sikerrel járult hozzá Európa újraegyesítéséhez – mondta.

Szijjártó Péter: Itt az ideje Európa jövőjéről beszélni!

Történelmi jelentőségű kihívások sorozata előtt áll Európa – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a V4-ek Európa jövője című nemzetközi konferencia nyitó előadásán. Kiemelte: a hidegháború óta nem volt ilyen labilis Európa helyzete, ezért épp itt az ideje, hogy Európa jövőjéről beszéljünk. Természetes, hogy viták zajlanak Európa jövőjéről, baj azzal van, hogy ez a vita nem a józan ész talaján zajlik – tette hozzá. Magyarország érdeke, hogy Európa erős legyen, ezért a vita lényege az kell, hogy legyen, hogy kitaláljuk milyen út vezet ehhez az erős Európához – fűzte hozzá Szijjártó Péter.

A tárcavezető kifejtette: az erős Európához szükséges a szabad versenyt engedni Európán belül is, vissza kell adni az európai emberek biztonságát, meg kell őrizni Európa keresztény identitását, a következő hétéves költségvetésről tisztességes vitát kell folytatni, nem szabad tovább erodálni az európai demokráciát, továbbá szükség van az EU gyors bővítésére.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a parlamenti választáson az emberek egyértelmű döntést hoztak, azt a pártcsaládot választották, amely világossá tette, hogy számára a magyar emberek biztonsága az első. Az emberek azt szeretnék, hogy Magyarország magyar ország maradjon, és a kormány ezt szem előtt tartva áll bele az európai vitákba – jelentette ki.

YouTube player

Frank Füredi: Harcolni kell!

Frank Füredi brit író magyarul kezdte beszédét. Azt mondta nagyon büszke arra, hogy itt lehet a konferencián. Nem érdemes magyarnak lenni, ha nem mersz harcolni – jelentette ki a szociológus A célkeresztben: Magyarország című előadásában. Ha Magyarország önálló ország akar lenni, akkor mindig készen kell állni a harcra – tette hozzá. 1956-hoz hasonlóan, jelenleg is folyik egy harc. Ez most arról szól, hogy miben hiszünk – fogalmazott Füredi. Arról szól, hogy lehetünk egy önálló ország, mely képes eldönteni, milyen jövő akar magának, hogyan, milyen értékrendek mentén szeretné felnevelni a következő generációkat. Ezt nekünk kell meghatároznunk, és nem valaki másnak – szögezte le.
YouTube player

Forrás: echotv.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Douglas Murray: Angela Merkel jól tenné, ha felismerné mit akar a többség

Budapesten tartott előadást Douglas Murray, az Európa furcsa halála című bestseller szerzője. Az újságíró az európai migrációs válságról, valamint a nyugat-európai vezetők felelősségéről is beszélt az ECHO TV Napi aktuális című műsorában.

Mindenkitől azt kérik, hogy állja a cechet, azaz Angela Merkel, illetve az Európai Bizottság fogyasztását – így foglalta össze a népszerű író a 2015 óta zajló sorozatos sikertelen egyeztetéseket, amiket a migránspolitikáról folytatott az Európai Unió. Murray nem tartja hihetőnek Angela Merkel és Jean-Claude Juncker pálfordulását a migránskérdéssel kapcsolatban, hiszen ezek a politikusok már régen elvesztették a hitelességüket.

Kiemelte: az európai vezetők részben elismerték a felelősségüket a 2015-ös migrációs válsággal kapcsolatban, de semmivel nem tudják garantálni, hogy az nem fog ismét bekövetkezni. Hibásnak nevezte azt a kommunikációt, miszerint a kelet és közép-európai országoknak nincs joguk a határaik megvédéséhez, illetve nem dönthetik el, hogy kik tartózkodhatnak a határokon belül.

Én nem hiszek abban, amikor a politikusok azt mondják semmit nem tehetnek a migráció ellen. Nem arról van szó hogy a határvédelem lehetetlen feladat, egyszerűen nem akarják megvalósítani

– jelentette ki.

Úgy látja, hogy egyes vezetők saját népszerűségük, megítélésük javítására használják fel a migrációs válságot. Nyugat-Európában elterjedt gondolat, hogy hátrányos az erős határok mellett érvelni – tette hozzá.

Douglas Murray elmondta: a nyugat-európai média kezdi elveszíteni a hitelét az emberek szemében. Az író aggodalmát fejezte ki ezzel kapcsolatban:

Ha az ember általánosan elveszíti a bizalmát a médiában, akkor mindenféle vad összeesküvéselméletek kezdik el behálózni az agyát.

Az elmúlt évek választási eredményei szerinte komoly fenyegetést jelentenek Jean-Claude Junecker és Angela Merkel számára, akik a liberális világrend mellett foglaltak állást. Példaként említette a Brexitet, Donald Trump elnökké választását, valamint a magyar országgyűlési választás eredményét. Szerinte Angela Merkel jól tenné ha felismerné, ha a többség mond valamit, akkor sokkal jobb megérteni, mint leteremteni a közvéleményt.

A teljes beszélgetés:

Forrás: echotv.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

AZ ÉLET VÉDELMÉNEK A MINDENEK FÖLÖTTISÉGÉRŐL BESZÉLT A LENGYEL SZÓNOK CSÍKSOMLYÓN

Csíksomlyó, 2018. május 19. Marian Adam Waligóra pálos szerzetes, a czestochowai Jasna Góra-i pálos kolostor házfõnöke szentmisét celebrál a csíksomlyói búcsún, a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti hegynyergen 2018. május 19-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

Az élet védelmének a mindenek fölöttiségéről beszélt a szombati csíksomlyói búcsú szónoka, Marian Adam Waligóra lengyel szerzetes, a czestochowai Jasna Góra-i pálos kolostor házfőnöke

A szerzetes a több százezres tömeggel is elismételte Mária akkor mondott szavait, amikor megtudta, hogy Isten fiát hordozza: „Istenem legyen nekem a te igéd a te szavad szerint”. Az idézett kijelentés az idei búcsú jelmondata is volt.

Mária megmutatta, hogy szereti az életet. Nyitott szívvel fogadta a hírt, hogy az isten fiának az anyja lesz. Elfogadta hivatását, azonosult vele, és amikor kellett harcolt a gyermeke életéért. Nem akart megszabadulni Jézustól, mint szükségtelen dologtól – hangoztatta.

Marian Adam Waligóra (képünkön) arra figyelmeztetett, hogy a fejlett világ embere nem mindig cselekszik az isten akarata szerint. Példaként egy Alfie nevű kisfiú esetét hozta fel, akit áprilisban egy bírósági ítélet nyomán hagytak meghalni egy liverpooli kórházban. Mint felidézte: Ferenc pápa is próbált közbenjárni ügyében, és világszerte milliók tiltakoztak Alfie halála miatt.

Csíksomlyó, 2018. május 19.
Marian Adam Waligóra pálos szerzetes, a czestochowai Jasna Góra-i pálos kolostor házfõnöke szentmisét celebrál a csíksomlyói búcsún, a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti hegynyergen 2018. május 19-én.
MTI Fotó: Mohai Balázs

„Látjuk, hogyan lehet megölni egy gyermeket, miközben ez a világ a kozmosz legutolsó sarkát is kutatja, feltárja a tenger mélységét, mesterséges intelligenciát alkot, diagnosztizálja a legcsodálatosabb eszközökkel a legritkább betegségeket. Ugyanakkor nem kifizetődő számára megtartani egy kisfiú életét, akinek csak oxigénre, vízre, és élelemre lett volna szüksége” – fogalmazott a szónok.

A történet kontrasztjaként említette, hogy miközben lemondtak Alfie életéről, az egész világ csodálta a királyi családban született trónörököst.

A pálos szerzetes Szent Bernát szavait idézve jelentette ki: „Máriára gondolva nem hibázol, vele kitartva nem veszel el, amikor ő védelmez, nem aggódsz, ahol ő vezet nem fáradsz el, amikor az ő kegyelme veled van, célba érsz”.

Csíksomlyóra zarándokolva „istenanya tekintetének az ajándékát” kapja mindenki. A mai búcsús nap megmutatja hogy a magyar hívők hol keresnek igazi segítséget, védelmet és oltalmat – fogalmazott a lengyel szónok, aki a himnusz szövegével kérte: „Isten, áldd meg a magyart”.

A mise kezdetén Jakubinyi György gyulafehérvári érsek emlékeztetett arra, hogy az idei a 451. fogadalmi zarándoklati búcsú. Felidézte: egykor a székely ősök azt fogadták, hogy ha a szűzanya megsegíti őket őseik hite megőrzésében, akkor pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak Csíksomlyóra. A búcsú céljának nevezte, hogy a zarándokok megerősítést kapjanak őseik hitében.

A liturgia végére eleredt eső, a tömegből esernyők tízezrei emelkedtek a magasba.

Forrás: magyaridok.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Márfi érsek pünkösdi üzenete: a Szentlélek világosítsa meg az európai vezetők elméjét, akik sötétségben járnak

Márfi Gyula veszprémi érsek a PestiSrácok.hu-n keresztül osztotta meg a nagy nyilvánosság előtt idei pünkösdi üzenetét. A római katolikus egyházi vezető arra hívta fel a figyelmet, a Szentlélek képes arra, hogy világosságot hozzon a sötétségbe, megvilágítsa az elménket, megtisztítson és az erények, jócselekedetek útjára vezessen bennünket. Márfi érsek úgy tapasztalja, hogy hazánk egyfajta lelki megújulás részese, a felemelkedés, lelki gyarapodás időszakát éljük meg. Egyre többen keresik fel a templomokat, látogatnak el szentmisére, tartják és élik meg az olyan egyházi ünnepeket, mint a Pünkösd. Európa, az európai vezetők ugyanakkor sötétségben járnak, elméjükre sötétség borult, ezért bélyegzik, támadják igaztalanul éppen Magyarországot. Azért imádkozzunk, hogy az európai vezetőink elméjét világosítsa meg a Szentlélek – fogalmazott portálunknak Márfi Gyula. 

Egy görög filozófus, Empedoklész szerint a föld, a víz, a levegő és a tűz maga az élet. Ha mindegyik elem áldásos hatásait vesszük figyelembe, meglátjuk, hogy mindegyikben jelen van a Szentlélek. Amikor azt mondjuk, hogy Pünkösdkor a Szentlélek eljövetelét ünnepeljük, akkor az azt is jelenti, hogy a Szentlélek életünkre gyakorolt pozitív hatásairól, gyümölcseiről: erényeinkre, az emberi jó cselekedetekre fordítjuk a figyelmünket – emlékeztetett pünkösdi üzenetében a veszprémi érsek, hangsúlyozva, hogy a levegő, a víz és a tűz a Szentlélek szimbólumai a keresztény hitvallásban.

A levegő és a víz éltet minden élőlényt. Sőt levegőre még az élettelen tárgyaknak is szükségük van. Az élet körforgásának is a levegő és a víz az alapfeltétele. A levegő – szél formájában – termékenyíti meg a gabonatáblákat, a gyümölcsfákat. De víz nélkül nem sarjad élet. Lelki értelemben a megtermékenyítés gyümölcsei az erényeink – fogalmazott a püspök. A víz nem csak éltet – folytatta – hanem meg is tisztít. Míg a tűz világít, megvilágít és meleget ad:

Európában az emberek egy részének elméjére most sötétség borult. Vannak dolgok, amiket egyszerűen nem látnak. Magyarországot most éppen azzal vádolják, hogy itt sérül a demokrácia, vagy nincs demokrácia, sérülnek a nők jogai. Az, hogy mi van az Iszlámban, a Sharia Törvényben az nem érdekli őket. Imádkoznunk kell azért, hogy a Szentlélek világosítsa meg őket, azokat az amerikai, európai vezetőket, akik sötétségben élnek

– mondta az ünnep aktualitásaként Márfi Gyula, aki szerint a Pünkösd másik fő üzenete a szeretet, az igazi szeretetre való képesség:

a szeretet kapcsán a szentlélek arra figyelmeztet, hogy ne azért szeressünk, mert jó nekünk. Ne csak azért szeressünk, mert rá vagyunk szorulva valakire. Tudjuk a kapott szeretetet viszonozni, és tudjunk szeretni akkor is, hogy ha abból közvetlen hasznunk nincsen – fogalmazott az érsek. 

Emlékeztetett, hogy a görög nyelvben három szó van a szeretetre. Az “eros” azt jelenti, szeretlek, mert jól érzem magam veled. A “filia” azt jelenti, szeretlek, mert te is szeretsz. A harmadik az “agapé”, azt jelenti, szeretlek minden feltétel, minden megkötöttség nélkül, akár kész vagyok meghalni is érted. Erre már csak a Szentlélek képes.

Márfi Gyula a szombati napon három Veszprém megyei helyszínen tartott szentmisét. Elsőként a veszprémi börtönben. Mint mondta, szemmel látható volt, hogy a fogvatartottak is átszellemültek, hatása alá kerültek az igének. Volt olyan női fogvatartott, aki sírva ment ki áldozni. Ez a Szentlélek ereje: mondta az érsek. Nagy létszámban voltak jelen hívek a Rab Mária-forrásnál, ahol egy korábban leomlott hidat építettek újjá és most szentelt fel a püspök. Végül délután a veszprémi Margit templomban bérmálta meg az egyházi vezető a Padányi Biró Márton Római Katolikus Gimnázium nyolcadikos diákjait, összesen 36 fiatalt.

A gyermekek is egészen más szellemben vesznek részt egy misén ma, mint évekkel korábban, az érsek szerint.

Márfi Gyula hangsúlyozta, hogy mi magyarok egyfajta lelki megújulás részesei vagyunk. Ennek észrevehető jelei mutatkoznak. Az utóbbi három évben emelkedett az egyházi házasságkötések és a keresztelések száma is.

Bízzunk benne, hogy emelkedő szakasz, időszak következik hazánk életében

– zárta pünkösdi üzenetét a veszprémi érsek.

Forrás: pestisracok.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

A magyar kormány új NATO-politika elindítását kezdeményezi Ukrajnával

Budapest, 2018. május 23. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Wess Mitchell, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekben illetékes helyettes államtitkára megbeszélésük után a Külgazdasági és Külügyminisztérium teraszán 2018. május 23-án. MTI Fotó: Illyés Tibor
A kárpátaljai magyar kisebbség megvédése érdekében a magyar kormány memorandumban kezdeményezi új NATO-politika elindítását Ukrajna esetében.
Budapest, 2018. május 23.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Wess Mitchell, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekben illetékes helyettes államtitkára megbeszélésük után a Külgazdasági és Külügyminisztérium teraszán 2018. május 23-án.
MTI Fotó: Illyés Tibor

A dokumentum szerint a NATO, az EU, az IMF, a Világbank és számos állam által nyújtott soha nem látott politikai és pénzügyi támogatás ellenére az ukrán kormányból hiányzik politikai akarata és kapacitása a nemzetközi adományozók által megkövetelt alapvető, az ország gazdasági, politikai és társadalmi rendszerének átalakítását célzó reformprogramok végrehajtásához.

A kormány úgy látja, a fejlődés hiánya kulcsfontosságú reformterületeken és az állam kisebbségi jogokkal kapcsolatos folyamatos támadása az instabilitás veszélyes szintjéhez vezetett.

A hiteles korszerűsítési terv bevezetésének elmulasztása, összhangban a nemzetközi kötelezettségvállalásokkal és kritériumokkal, amelyeket Ukrajna már korábban elfogadott, azt jelenti, hogy a már így is “törékeny ország egyre sebezhetőbbé válik a hazai és a külső nyomás miatt”.

Ezért – mint kiemelték – “Ukrajna biztonsági kihívást jelentett szomszédai számára, beleértve Magyarországot is”.

Ukrajna ismét nem teljesíti számos nemzetközi kötelezettségét és vállalását. Folyamatosan a kisebbségi jogok korlátozását célzó jogszabályokat vezet be. “Kijev elindult egy a kisebbségek már meglévő jogainak megsértése felé vezető úton” – fogalmazott a magyar kormány. Példaként kiemelték az ukrán oktatási törvényt, amely – mint kifejtették – sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét, a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, az Európa Tanács Keretegyezményét a nemzeti kisebbségek védelméről, az EU-Ukrajna társulási megállapodást és a NATO 2017-es éves Nemzeti Programját.

Kitértek arra is: a magyar kormány következetesen jelezte aggodalmait az ukrán oktatási törvény 7. cikkelyére vonatkozóan, amely súlyosan korlátozza a kisebbségi nyelvhasználatot az oktatás és tanulás terén. Ukrajna viszont mostanáig sem folytatta le a szükséges konzultációkat a nemzetiségi kisebbségek képviselőivel, emellett az ukrán kormány nem volt nyitott Magyarország megoldási javaslatára. “Az ígéretek ellenére, az Ukrán kormány azonnali hatállyal megkezdte a diszkriminatív szabályozás végrehajtását” – szögezték le.

Az ukrán állam annyira meggyengült, hogy olyan alapvető kötelességeit sem képes ellátni, mint a jogállamiság védelme és a gazdasági, szociális és politikai vezetés – vélekedtek.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a NATO jelenlegi Ukrajna-politikája sem hozta meg az elvárt eredményeket. Ennek kapcsán felidézték Kijev azon döntését, hogy katonai csapatokat vezényelt a NATO határhoz, azután, hogy évekkel ezelőtt kivonult a területről. Mindez azt jelzi: “Ukrajna nem képes teljesíteni kötelezettségeit a különböző nemzetközi szervezetekben” – fogalmaztak.

A magyar kormány szerint a NATO integrációs folyamatának fenntartása érdekében elengedhetetlen, hogy Ukrajna teljesítse az éves nemzeti programban vállalt kötelezettségeit, köztük a kisebbségi jogok védelmét. Az ukrán törvényhozó által elfogadott vagy elfogadandó törvények ellentétesek az Ukrajnának a NATO felé tett kötelezettségvállalásaival – fejtették ki, megjegyezve: ezek a törvények közvetlenül sértik a NATO tagországaihoz tartozó polgárok és kisebbségi csoportok jogait és érdekeit.

Ezért a NATO integrációs folyamatának fenntartása érdekében a magyar kormány azt javasolja: az ukrán kormány biztosítsa, hogy a NATO tagországaihoz tartozó kisebbségi csoportok mentesüljenek a nemzeti kisebbségek jogainak korlátozására vonatkozó törvények végrehajtása alól. Bár – mint megjegyezték – ez a megoldás nem felel meg a megkülönböztetésmentesség követelményének, ugyanakkor lehetőséget nyújt arra, hogy Ukrajna a NATO integráció útján maradjon. Másfelől Ukrajna integrációs folyamatának hitelessége rendkívül megkérdőjelezhetővé válik – tették hozzá.

“A közvetlen keleti szomszédságunk stabilitásának megőrzése érdekében a NATO-nak ezekhez az új körülményekhez kell igazítania Ukrajna politikáját” – zárta memorandumát a magyar kormány.

Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével múlt pénteken tartotta meg alakuló ülését Magyarország új kormánya. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke már akkor tájékoztatott: az első ülésén a kabinet megalkotta a kormány tagjai feladat- és hatásköréről szóló rendeletet, emellett elfogadta a kárpátaljai magyarság védelme érdekében készült memorandumot, amelyet minden NATO-tagország miniszterelnöke és a szervezet főtitkára számára is eljuttatnak.

Forrás: infostart.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,432FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe