„Soha nem az a kérdés, hányszor buksz el, hanem mindig az, hogy lábra tudsz-e állni – különösen kisebbségi létben.” Ezzel a gondolattal foglalja össze politikai tapasztalatait Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a KözTér közéleti csatorna KözBeszéd című műsorában.


Gyermekkorát Székelyföld színmagyar részének védettségében töltötte. Mint meséli, szülőföldjén nemhogy magyarellenességgel, de még román szóval is alig találkozott.

Karcfalván csak magyar könyveket olvastak, tévét nem néztek, a Kossuth- és a Szabad kezdett tanulni.

A kisebbségi lét: tapasztalat és felismerés

Bár már az iskolában is érzékelte a magyar és a román diákok közötti különbségtételt, a diktatúrában él. Innen vezetett útja a közélet iránti érdeklődéshez.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Mi, Erdélyben túlélő típusok vagyunk

– mondja.

Mégis kész csodának tartja, hogy az fennmaradt.

Forradalom és fekete március

A temesvári forradalmat az állatorvosi egyetem hallgatójaként élte meg, a marosvásárhelyi „fekete március” eseményeit már újságíróként követte. Úgy véli, a román állam máig adós azzal, hogy megmondja, pontosan mi történt akkor.

Szerinte a legvalószínűbb magyarázat az, hogy a mesterségesen szított konfliktus –miszerint a magyarok el akarják szakítani Erdélyt – ürügyül szolgált a Securitate román–magyar megbékélésbe vetett hitet. Sokan ezért hagyták el az országot.

A magyarellenesség továbbra is veszély

Kelemen Hunor részletesen beszél a román belpolitikai helyzetről, elmagyarázza az Az RMDSZ elnöke a társadalom demokratizálódását több évtizedes folyamatnak tartja.

Amennyi idő alatt elrontotta a kommunizmus a társadalmat, legalább annyi kell, hogy helyreálljon. Jó esetben.

Kérdésre válaszolva elmondja, most is ki lehetne alakítani a marosvásárhelyi pogromhoz magyarok a legalkalmasabbak.

Magyarból nem lesz román elnök

Bár több alkalommal is indult államfőjelöltként, Kelemen Hunor reálisan látja: ma egy valaki, a szimpátia nem konvertálható szavazatra. Amikor a választó bemegy a fülkébe, „úgyis egy román emberre fog pecsételni.(…) A román többség ebben nem változott.”

„Az autonómiáról nem szabad lemondani”

A székelyföldi autonómia kérdését a román közvélemény máig félreérti – gyakran a célról nem szabad lemondani, még ha a megvalósítás időben távoli is.

„Mindig ott kell legyen előtted, és mindig kell keresni a konjunktúrát, a partnereket. Hogy az 50 év, 10 év, 20 év – nem tudom. De nem szabad feladni.”

A „tihanyi beszéd” fogadtatása

A magyar miniszterelnök tihanyi beszédét övező találgatásokat Kelemen Hunor erdélyi romániai politikában.”

A beszéd körül keltett vihar miatt a határon túl nem csökkent a magyar miniszterelnök tisztelték, amióta miniszterelnök, hanem már sokkal korábban.”

Meddig marad?

Kelemen Hunor csak addig kíván aktív politikai szerepet vállalni, amíg hiteles marad, és boldogulni.

„Ameddig az ember meg tudja őrizni a hitelességét. Amikor már nem tudja, azt kell hogy te magadban még mennyi erőt érzel.”

(Index)

Borítókép: Illusztráció. „Soha nem az a kérdés, hányszor buksz el, hanem mindig az, hogy lábra tudsz-e állni – különösen kisebbségi létben.” Ezzel a gondolattal foglalja össze politikai tapasztalatait Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a KözTér közéleti csatorna KözBeszéd című műsorában. . Fotó:



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.