Ismersz-e, mondd? A bundám barna volt, fehér sáv volt a homlokomon, mint a lámpás a pejlovakén és mint az égen a Hold. Mozgott a fülem, amikor rászállt a légy. Mozgott az orrom, amikor szaglásztam a légy után. Emlékszel? Te még siró-baba voltál. Én ott bóklásztam a bölcsőd körül… elkergettem a kotlóst, hogyha feléd közelített. Később […]
Hontalan vagyok, Mert vallom, hogy a gondolat szabad, Mert hazám ott van a Kárpátok alatt És népem a magyar. Hontalan vagyok, Mert hirdetem, hogy testvér minden ember, S hogy egymásra kell, leljen végre egyszer Mindenki, aki jót akar. Hontalan vagyok, Mert hiszek jóban , igazban, szépben. Minden vallásban és minden népben És Istenben, kié a […]
Csak megalázó helyzetekben alakul ki a szív a jellem és így majd egyszer összefog a magyar és a magyarok talán majd összeesküszik ha a bajokban áll szügyig addig dalol – jól szól a nóta – dalol dalol az idióta Kossuthokért Széchenyikért és ki tudja hogy még kikért ellengősen és fellengősen dalolja hogy magyar erősen Egyszer […]
Van-e még hátra valami esély? Kemény játék, felnőtt bújócska vagy álarcosbál a halottasházak közelében? Nap süt arcomba s az elhagyott juhászkunyhó előtt huszonhét lepke szárítkozik. Van-e még hátra valami csoda, mely igazolását keresi bennem, hogy porral s lepkékkel együtt még fölszárnyalhassak én is? Elnehezültem a téltől, a téli szobasarkak és tanácstermek csilláros közönyétől. A székek, […]
Szólt a fiú: „Kettő, vagy semmi!” És kártya perdül, kártya mén; Bedobta… késő visszavenni: Ez az utolsó tétemény: „Egy fiatal élet-remény.” A kártya nem „fest”, – a fiúnak Vérgyöngy izzad ki homlokán. Tét elveszett!… ő vándorútnak – Most már remény nélkül, magán – Indúl a késő éjtszakán. Előtte a folyam, az új hid, Még rajta […]
Oh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok S azt meg kell védened. Hallgass reám. Egy láthatatlan lángolás Teremté meg e nagy világot s benned az lobog. Mert néked is van lángod: Szent e nyelv! S több kincsed nincs neked! Oly csodás nyelv a magyar. Révület fog el, ha rágondolok is. Ne hagyd […]
Egy lélek állt az Isten közelébe S az örök napsugárban reszketett És fázva félt, Mert érezte, hogy vonzza már a föld, És keserűn kelt ajkán a „miért”, Mikor az Isten intett neki: „Készülj! Valaki ott lenn meg akar születni, Neked szőtték e színes porhüvelyt: Pici kezeket, pici lábakat, És most hiába, le kell szállanod, Öröktől […]
A tölgyek alatt Szeretek pihenni, Hova el nem hat Város zaja semmi. Zöld lomb közein „Áttörve” az égbolt S a rét mezein Vegyül árny- és fényfolt. A tölgyek alatt Oly otthonos itten! Évem leapadt: Ime, gyermek lettem, Mint mikor a tölgy Sudarát megmásztam, Hol seregély költ – S vígan madarásztam. A tölgyek alatt Több egykoru […]
…ó jaj jaj hozzám szakálasan és vakolatlan érnek el a csodák 2×2=4 csipkebokor nyilik ki mindenütt de a modern lovaknak vasból vannak a fogaik s aki reggel elindul nem bizonyos hogy estére hazaérkezik az a legboldogabb akinek kiforditható a bőre mert ki is nézhetne tul önmagán amit fölállitunk az föl van állitva de amit fölállitunk […]
A végtelen falban legyek egy tégla, Lépcső, min felhalad valaki más, Ekevas, mely mélyen a földbe ás, Ám a kalász nem az ő érdeme. Legyek a szél, mely hordja a magot, De szirmát ki nem bontja a virágnak, S az emberek, mikor a mezőn járnak, A virágban hadd gyönyörködjenek. Legyek a kendő, mely könnyet töröl, […]
Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós, Az emberiségnek elhányt rongyain Komor betűkkel, mint a téli éj, Leírva áll a rettentő tanulság: “Hogy míg nyomorra milliók születnek, Néhány ezernek jutna üdv a földön, Ha istenésszel, angyal érzelemmel Használni tudnák éltök napjait.” Miért e lom? hogy mint juh a gyepen Legeljünk rajta? s léha tudománytól Zabáltan […]
Midőn az est, e lágyan takaró fekete, síma bársonytakaró, melyet terít egy óriási dajka, a féltett földet lassan eltakarja s oly óvatossan, hogy minden fűszál lágy leple alatt egyenessen áll és nem kap a virágok szirma ráncot s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán nem veszti a szivárványos zománcot és úgy pihennek e lepelnek árnyán, […]
József Attila: Óda 1 Itt ülök csillámló sziklafalon. Az ifju nyár könnyű szellője, mint egy kedves vacsora melege, száll. Szoktatom szívemet a csendhez. Nem oly nehéz – idesereglik, ami tovatűnt, a fej lehajlik és lecsüng a kéz. Nézem a hegyek sörényét – homlokod fényét villantja minden levél. Az úton senki, senki, látom, hogy meglebbenti szoknyád […]
Kik csak az uccán járnak-kelnek szépséget rajta nem igen lelnek, kiváncsi szemmel rá nem tapadnak: csak egy karika, szürke karika, ólomkarika, vén templomablak. Rácsa rozsdás, kerete málló, emitt moh lepi, amott pókháló, – sütheti napfény, sötét örökre, mint világtalan, bús világtalan, agg világtalan húnyt szeme-gödre. De ki belép a tág, iromba, boltozatos, hűvös templomba s […]
