Archívum | A hét verse

kanyadisandor

Kányádi Sándor: Két nyárfa

Én sem volnék, ha nem volnál, ha te hozzám nem hajolnál, te sem volnál, ha nem volnék, ha én hozzád nem hajolnék. Osztódom én, osztódol te: só vagy az én kenyeremben, mosoly vagy a bajszomon, könny vagyok a két szemedben. Köt a vére, köt a vérem: szeretőm vagy és testvérem. köt a vérem, köt a […]

Olvasdd tovább 0
Forrás: Wikipédia

Mécs László: A királyfi három bánata

Amikor születtem, nem jeleztek nagyot Messiás-mutató különös csillagok, csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok. A többiek láttak egy síró porontyot, de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot, mintha babusgatná a napkorongot. Maga adta nékem édessége teljét, úgy ajándékozta anyasága tejét, hogy egyszer a földnek bennem kedve teljék. Isten tudja honnan, palástot kerített, aranyos palástot […]

Olvasdd tovább 0
jozsef-attila

József Attila: Ime, hát megleltem hazámat

Ime, hát megleltem hazámat, a földet, ahol nevemet hibátlanul irják fölébem, ha eltemet, ki eltemet. E föld befogad, mint a persely. Mert nem kell (mily sajnálatos!) a háborúból visszamaradt húszfillléres, a vashatos. Sem a vasgyűrű, melybe vésve a szép szó áll, hogy uj világ, jog, föld. – Törvényünk háborús még s szebbek az arany karikák. […]

Olvasdd tovább 0
Babits Mihály

Babits Mihály: Esti kérdés

Midőn az est, e lágyan takaró fekete, síma bársonytakaró, melyet terít egy óriási dajka, a féltett földet lassan eltakarja s oly óvatossan, hogy minden füszál lágy leple alatt egyenessen áll és nem kap a virágok szirma ráncot s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán nem veszti a szivárványos zománcot és úgy pihennek e lepelnek árnyán, […]

Olvasdd tovább 0
Wass

Wass Albert: A patkányok honfoglalása

Az ember háza ott állt a dombon és uralkodott. Uralkodott a kerten, fákon, bokrokon és veteményeken. Uralkodott a szántóföldeken, réteken és legelőkön, és uralkodott az erdőn is, amelyik a domb mögött kezdődött és felnyúlt egészen a hegyekig. A fák gyümölcsöt teremtek, a gyümölcsöt leszedte az ember, aki a házban élt, és eltette télire. Összegyűjtötte a […]

Olvasdd tovább
József Attila portréja 1927-ből

József Attila: Óda

1 Itt ülök csillámló sziklafalon. Az ifju nyár könnyű szellője, mint egy kedves vacsora melege, száll. Szoktatom szívemet a csendhez. Nem oly nehéz – idesereglik, ami tovatűnt, a fej lehajlik és lecsüng a kéz. Nézem a hegyek sörényét – homlokod fényét villantja minden levél. Az úton senki, senki, látom, hogy meglebbenti szoknyád a szél. És […]

Olvasdd tovább
Tavasz

Juhász Gyula: Tavaszvárás

A déli szélben lehunyom szemem És gyöngyvirágok szagát érezem. Az esti égen violás a szín És kikeletben járnak álmaim. A hó alól már dobban boldogan A föld nagy szíve s csöndesen fogan A csíra, melyből új élet terem S bimbók bomolnak majd szűz réteken. Az örök nap még bágyadtan ragyog, De tavaszosok már a csillagok […]

Olvasdd tovább
Dsida Jenő

Dsida Jenő: Húsvéti ének az üres sziklasír mellett

Előadja Hargitai István:   Sírod szélén szinte félve, iszonyattal üldögélve, ó – mekkora vád gyötör, mardos, majdnem összetör: mily látás a kétkedőnek, törvény ellen vétkezőnek, hogy üres a sírgödör. Nyitott sírod szája szélén sóhajok közt üldögélvén szemlélem bús, elvetélt életemnek rút felét s jaj, – most olyan bánat vert át, mily Jacopo és Szent Bernát […]

Olvasdd tovább
Vilagnap

Reményik Sándor: Írjad poéta

Ha csügged a lelked, Nehezül a szárnyad, Ha rajtad a kétely Zsibbasztón elárad: Írjad csakazértis! Ne kérdezd; mi célból? Ne kérdezd: mi végre? Nem tudod te, hol vár, Épen terád hol vár, Egy lélek ínsége. Egy lélek éhsége, Egy szív szomjúsága: Megenyhül a lelked Egy rebbenésére, Egy színes szavára. Írjad poéta, Írjad csakazértis! Nem tudod […]

Olvasdd tovább
Barabás_Petőfi

Petőfi Sándor: A magyar nemzet

Oh ne mondjátok nekem, hogy Hajnallik hazánk felett ! Látom én: az ő számára sző a sors szemfödelet. S kérni istent nem merem, hogy Nemzetem gyógyítsa fel, Mert e nemzet, elhigyétek, Életet nem érdemel. Figyelemmel átforgattam A történet lapjait, S fontolóra vette lelkem, Amit e hon végbevitt. S mit találtam ott fölírva Századok bötűivel ? […]

Olvasdd tovább
Áprily_Lajos

Áprily Lajos: Március

A nap tüze, látod, a fürge diákot a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt. Csengve, nevetve kibuggyan a kedve s egy ős evoét a fénybe kiált. Régi, kiszáradt tó vize árad, néma kutakban a víz kibuzog. Zeng a picinyke szénfejű cinke víg dithyrambusa: dactilusok. Selymit a barka már kitakarta, sárga virágját bontja a som. Fut, fut […]

Olvasdd tovább
Szabó_Lőrinc

Szabó Lőrinc: Nyitnikék

Alszik a hóban a hegy, a völgy; hallgat az erdő, hallgat a föld. Mikor legutóbb jártam itt, nyár nyitogatta pipacsait, a nyár nyitogatta, temette az ősz; és volt, aki vesztett, és nincs, aki győz. Lombnak, virágnak nyoma sehol, fekete csontváz a fa, a bokor, s halotti csipke a díszük is, az a törékeny tündéri dísz, […]

Olvasdd tovább
Reményik Sándor egy festményen

Reményik Sándor: Mi mindíg búcsuzunk

Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk. Az éjtől reggel, a nappaltól este, A színektől, ha szürke por belepte, A csöndtől, mikor hang zavarta fel, A hangtól, mikor csendbe halkul el, Minden szótól, amit kimond a szánk, Minden mosolytól, mely sugárzott ránk, Minden sebtől, mely fájt és égetett, Minden képtől, mely belénk mélyedett, Az álmainktól, mik nem […]

Olvasdd tovább
Tóth Árpád

Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú

Előttünk már hamvassá vált az út, És árnyak teste zuhant át a parkon, De még finom, halk sugárkoszorút Font hajad sötét lombjába az alkony: Halvány, szelíd és komoly ragyogást, Mely már alig volt fények földi mása, S félig illattá s csenddé szűrte át A dolgok esti lélekvándorlása. Illattá s csenddé. Titkok illata Fénylett hajadban s […]

Olvasdd tovább