Pici vagyok, nem beszél a szám, De szemem üzen: vigyázz rám! Vigyázz rám apa, engem félts, Szavak nélkül is kell, hogy érts! Ölelj meg, ha sírok, ringass! Karjaiddal óvón csitítgass! Hatalmas minden, a zajok nagyok, Egyedül félek, még kicsi vagyok. Lassan nyílik a világra kis szemem, Fejecskémben ébred gyermek– értelem. Taníts engem, hogyan kell élni, […]
Ez az élet egy tivornya: Inni kell, ha rád jön sorja, Az örömbül, búbánatból, Karcos borbul, kéj-zamatból. Inni hosszut és körömre, Kedvet búra, bút örömre; Sok megissza vad-őszintén: Egy-kettő vigyázva, mint én. Kivel egykor én mulattam, Többnyire már pad alatt van: Én, ki a mámort kerűltem, Helyt maradék, hol leűltem. De, ha végignézek romján: Oly […]
Szomorúságom gyász palástját Lelkem vállaira övezvén: Fölfeszíttetem most magamat Elárult nemzetem keresztjén. Minden csapás testemre szálljon, Minden szög véres szívem fúrja, Haljak meg minden nap leszálltán, Támadjak minden reggel újra. Nem éltem át minden tusáját, Nem adtam érte minden órám, Magam kedvére dalolgattam Az ő halálos dáridóján. Mintha leszakadt ága volnék A fejszére megítélt […]
Veszekedtem a kisfiammal, mint törpével egy óriás: – Lóci ne kalapáld a bútort! Lóci, hova mégy, mit csinálsz? Jössz le rögtön a gázresóról? Ide az ollót! Nem szabad! Rettenetes, megint ledobta az erkélyről a mozsarat! Hiába szidtam, fenyegettem, nem is hederített reám; lépcsőnek használta a könyves polcokat egész délután, a kaktusz bimbait lenyírta és felboncolta […]
AZ ÉN MIATYÁNKOM Mikor a szíved már csordultig tele, Mikor nem csönget rád soha senkise, Mikor sötét felhő borul életedre, Mikor kiket szeretsz, nem jutsz eszükbe: Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele! Nézz fel a magasba – reményteljesen, S fohászkodj: MI ATYÁNK! KI VAGY A MENNYEKBEN… Mikor a magányod ijesztően rád szakad, […]
Köszönöm Istenem az édesanyámat! Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat! Körülvesz virrasztó áldó szeretettel. Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel. Áldott teste, lelke csak érettem fárad. Köszönöm, Istenem az édesanyámat. Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve. Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban – itt e földön senki sem […]
Te tünde fény! futó reménység vagy te, forgó századoknak ritka éke: zengő szavakkal s egyre lelkesebben szóltam hozzád könnyüléptü béke! Szólnék most ujra, merre vagy? hová tüntél e télből, mely rólad papol s acélt fen szívek ellen, – ellened! A szőllőszemben alszik így a bor ahogy te most mibennünk rejtezel. Pattanj ki hát! egy régesrégi […]
Az életet már megjártam. Többnyire csak gyalog jártam, Gyalog bizon’… Legfölebb ha omnibuszon. Láttam sok kevély fogatot, Fényes tengelyt, cifra bakot: S egy a lelkem! Soha meg se’ irigyeltem. Nem törõdtem bennülõvel, Hetyke úrral, cifra nõvel: Hogy’ áll orra Az út szélin baktatóra. Ha egy úri lócsiszárral Találkoztam s bevert sárral: Nem pöröltem, – Félreálltam, […]
Úgy írom néked, kisfiam, e verset, míg életemnek asszú fája korhad, minden nap egy sort, lassan és szelíden, hogy nemesítsen a rímes gyakorlat. Halkabbra vált már a szívem verése, a vérem néha pezsgett, de lehűlten, s ha futni kellett volna a futókkal, egy utcapadra csüggeteg leültem. Egy képet akarok tenéked adni, olyant, mely nékem kiskoromba […]
A pörnek vége. Elvégeztetett… Véres a kereszt tövében a fű. A helytartóban forr a néma düh S egy gondolat tépi a másikat. “Rongy csőcselék, én unlak titeket, Unom a vágyatok, a hitetek, A papjaitok ragyogó ruháját, A mellükverő messiásokat, A nap hevét ez átkos ég alatt, A zagyva szókat, buja színeket, És magamat és uramat […]
Valamikor labdatéren Hét fiúk ha összekaptunk sorshuzáson, Ki az az egy nem osztozó Labdaverő boldogságon, Ki az az egy, ki ne játsszon, Engem dobott ki a sors, Mindig engem, mindig engem. Kövér könnyel, sóvár vággyal Víg hat körül leskelődtem, ténferegtem. Most is, most is víg hat körül, Kik nem hatan: százan, ezren Labdát vernek víg-feledten, […]
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, akarsz-e mindíg, mindíg játszani, akarsz-e együtt a sötétbe menni, gyerekszívvel fontosnak látszani, nagykomolyan az asztalfõre ülni, borból-vízbõl mértékkel tölteni, gyöngyöt dobálni, semminek örülni, sóhajtva rossz ruhákat ölteni? Akarsz-e játszani, mindent, mi élet, havas telet és hosszú-hosszú õszt, lehet-e némán teát inni véled, rubinteát és sárga páragõzt? Akarsz-e teljes, tiszta szívvel […]
Apáczai Csere Jánosné, Aletta van der Maet emlékének A tavasz jött a parttalan időben s megállt a házsongárdi temetőben. Én tört kövön és porladó kereszten Aletta van der Maet nevét kerestem. Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom, s tudtam, elmúlt nevét már nem találom. De a vasárnap délutáni csendben nagyon dalolt a név zenéje […]
Szolgaságunk idejében Minden ember csak beszélt, Mi valánk a legelsők, kik Tenni mertünk a honért! Mi emeltük föl először A cselekvés zászlaját, Mi riasztók föl zajunkkal Nagy álmából a hazát! A földet, mely koporsó volt S benn egy nemzet a halott, Megillettük, és tizennégy Milljom szív földobogott. Egy szóvá s egy érzelemmé Olvadt össze a […]
