Szombattól ismét látogatható Székelyföld egyik legkedveltebb fürdőkomplexuma. A parajdi wellnessközpont két hónapig volt zárva a bányakatasztrófa következtében, de most újra várja a gyógyulni és kikapcsolódni érkező vendégeket.

Újra megnyitották a látogatók előtt szombaton a parajdi bányakatasztrófa miatt két hónapja bezárt wellnessközpontot – közölte a Maszol.ro hírportál az MTI tudósítása szerint. A fürdő bezárását június 2-án rendelték el, miután a sóbánya teljesen víz alá került, a környékről kitelepítették a lakosságot és forgalomkorlátozásokat vezettek be.

ReklámTas J Nadas, Esq

A parajdi wellnessközpont jelentősége

A rekreációs központ egy Facebook-bejegyzésben köszönetet mondott a helyiek támogatásáért, és örömét fejezte ki, hogy a bezárást szükségessé tevő körülmények megszűntek, így ismét érkezhetnek vendégek. A Maszol emlékeztetett: augusztus 13-án a kitelepítettek visszatérhettek otthonaikba, a hatóságok pedig feloldották a forgalomkorlátozásokat. Egyedül a régi sóbánya fölötti beomlások, valamint a Korond-patak völgyében lévő munkaterület maradt lezárva.

A lap kiemelte, hogy a parajdi wellnessközpont a sóbánya után a község legnagyobb látogatottságú létesítménye. Az ezerméteres mélységből feltörő, magas ásványianyag-tartalmú sós termálvíz sok gyógyulni vágyót vonz. A Sószoros mellett fekvő, 1900 négyzetméteres fürdő és a hozzá tartozó 7500 négyzetméteres zárt udvar az iskolai szünetekben naponta 10 és 21 óra között tart nyitva.

A sóbánya és a település sorsa

A román állami tulajdonban lévő parajdi sóbányába májusban ismét betört a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya minden részét.

A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai helyszíne volt, amelyet évente százezrek kerestek fel.

Az ott dolgozó bányászok mellett a településen és a környékén működő több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak megélhetése is nagymértékben függött tőle.

(Magyar Nemzet)

Borítókép: A parajdi sóbánya 2025. június 18-án. Fotó: MTI/Kiss Gábor

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.