Életének 91. évében Kassán hunyt el Bartusz György szobrász, képzőművész, egyetemi tanár, aki több tucat hazai és külföldi kiállításon képviselte Szlovákiát. A hírt a TASR hírügynökségnek Vladimíra Büngerová, a Szlovák Nemzeti Galéria (SNG) modern és kortárs művészeti gyűjteményének kurátora erősítette meg.

Bartusz György szobrász-, festő-, grafikus- és akcióművész 1933-ban, az Érsekújvár melletti Kéménden született. A Magyar Művészeti Akadémia honlapján fellelhető életrajza szerint a közép-európai avantgárd művészet meghatározó egyénisége. „A magyar, szlovák és cseh kultúra mély ismerete meghatározza egész életét és alkotóművészetét” – olvasható róla.

Képzőművészeti tanulmányait 1950–1954 között a prágai Iparművészeti Középiskolában, majd 1954–1958-ig a prágai Iparművészeti Főiskolán, Josef Wagner és Jan Kavan tanároknál végezte. Ezt követően (1958–1961) a Prágai Képzőművészeti Akadémia hallgatója volt. Mesterei: Karel Pokorný és Karel Hladík. Tanulmányai befejezése után (1962–1989) főként Kassán élt és alkotott. A 60-as évek elején a csehszlovákiai ellenzéki képzőművészek által létrehozott konkretista mozgalom meghatározó tagja és aktív résztvevője volt az 1968-as forradalom utáni megtorló korszak politikájával szembeni megnyilvánulásoknak.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


A modern figurális és emlékműszobrászat kiemelkedő művészének köztéri alkotásai megtalálhatóak Komáromban, Kassán, Korompán és Mezőlaborcban. Komáromban sajnos épp egy éve ismeretlen tettesek ledöntötték III. Béla magyar királyt ábrázoló szobrát. Ugyanitt, szintén az Európa-udvarban még megtalálható Bartusz György másik alkotása, amely szintén bronzból készült és II. András magyar királyt ábrázolja.

Műveit a budapesti Szépművészeti Múzeum és a Kassák Lajos Múzeum gyűjteménye is őrzi.

2009-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Állami díjai és kitüntetései:1985 – Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze (a díjat 1989-ben visszaadta), 2003 – a Szlovák Köztársaság Kormányának Ezüstplakettje, 2004 – Munkácsy Mihály-díj, 2009 – Szlovák Nemzeti Tanács Elnökének Díja, 2024 – Ľudovít Štúr Érdemrend II. fokozat.

Tavaly ősszel a Kelet-szlovákiai Képtár összefogva Magyarország Főkonzulátusával és a Magyar Művészeti Akadémiával (MMA) – melynek ünnepelt tagja volt – együtt szervezték meg Bartusz György 90. életévének megünneplését. Erről bővebben a Felvidék ITT tudósított, a művészt bemutató Szabó Lilla BARTUSZ című könyvéről pedig ITT írt.

(Felvidék)

Borítókép: Életének 91. évében Kassán hunyt el Bartusz György szobrász, képzőművész, egyetemi tanár. Fotó: Felvidek.ma



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.