A szegedi ELI-ALPS kutatóközpontban járt csütörtökön az államfő, ahol fiatal kutatókkal és a létesítmény vezetőivel találkozott. A kutatóközpont látogatásán Sulyok Tamás hangsúlyozta, hogy a lézertechnológia fejlődése Magyarország egyik legfontosabb tudományos beruházásává vált.

A szegedi ELI-ALPS kutatóközpontba látogatott Sulyok Tamás, aki a Kutató Diákok Mozgalmával érkező fiatalok előtt arról beszélt: a létesítmény a lézertechnológia fejlődésének motorja. Az államfő szerint Magyarország büszke lehet arra, hogy a világ számos országából érkeznek ide tudósok, kutatók és doktori hallgatók.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Sulyok Tamás szerint az ELI-ALPS kulcsszerepet játszik Európa tudományos jövőjében

A köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy minden nemzetközi fórumon népszerűsíteni fogja az itt elérhető kutatási lehetőségeket, és szorgalmazza, hogy a visegrádi országok mind csatlakozzanak az ELI ERIC konzorciumhoz.

Allen Weeks főigazgató szerint a lézertechnológia mára alapvető szerepet játszik az iparban, a gyógyászatban, a kommunikációban és a kvantum-számítástechnikában. Hozzátette: Európa világvezető pozícióra törekszik ebben az iparágban, és a Draghi-jelentés is kiemeli a tudományos nagyberuházások stratégiai jelentőségét — a szegedi beruházás pedig pontosan ilyen.

A világ élvonalába tartozó lézerek működnek Szegeden

A központban jelenleg tíz különböző lézerberendezés működik, amelyek közül több is a legmodernebb a világon. Ezeket többek között:

anyagszerkezet-vizsgálatokhozfúziós technológiai kutatásokhozcsillagászati folyamatok szimulálásáhozelemi részecskék gyorsítására használják.

Az ELI-ALPS egyik különleges területe az attoszekundumos lézertechnológia, amely lehetővé teszi az elektronok mozgásának megfigyelését — ilyen berendezésből nagyon kevés működik a világon.

Nemzetközi kutatók és tehetséggondozás: ingyenes hozzáférés a legmodernebb technológiához

A központba a világ minden tájáról érkeznek kutatók, akik ingyen végezhetik kísérleteiket, ha terveiket a tudományos bizottság jóváhagyja. A szegedi és prágai központ megnyitása óta 41 ország több mint 1500 kutatója érkezett az ELI létesítményeibe.

A kutatóintézet külön figyelmet fordít a fiatal tehetségekre: már tíz éve szervez nyári egyetemet doktoranduszoknak és mesterszakos hallgatóknak, aktív kapcsolatot tart fenn a magyar egyetemekkel, és ösztönzi a külföldön sikereket elérő magyar kutatók hazatérését.

Emellett az ELI ERIC egyre szélesebb ipari együttműködéseket alakít ki, hogy a tudományos eredmények minél gyorsabban hasznosulhassanak a gazdaságban.

(Origo)

Borítókép: Sulyok Tamás a szegedi ELI-ALPS lézerkutató központban 2025 november 13-án . Fotó: MTI/Máthé Zoltán



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.