Augusztus 13.-a és 20-a között volt megtartva 40. alkalommal az ohiói Reménység tónál a Magyar Baráti Közösség egyhetes ITT-OTT találkozója. Egy nap késéssel én is tudtam kapcsolódni a táborhoz és újból találkozni azokkal a barátokkal, akikkel az elmúlt három évben is együtt lehettem.
A tábor a színvonalas, magyar identitást ápoló előadásokon kívül alkalmat ad festői tájak mellett pihenni, baráti beszélgetéseket folyatni és magyar néphagyományokat őrizni.
A találkozónak négy vendég előadója volt, akikkel készítettem interjúkat, amelyeket a következő heti adásainkban fogunk meghallgatni. Ma Böjte Csaba atyával készült interjút és az MBK leköszönő gondnokával Kovalszki Péterrel és az új gondnokkal Minger Hajnallal készült interjút tűztem műsorra.
Saját beszámolómat nem is nyújtom, tovább inkább olvassuk el Minger Hajnal táborzáró beszédét.
Kedves Egybegyűltek, kedves MBK-ás Barátaim
Mi, itt Amerikába szakadt magyarok, újra egy élmény teli, sikeres egy hetes együttlétet zárhatunk le, közös megemlékezéssel, ünnepléssel. És tehetjük ezt, énnél a csodálatos kilátónál, ahonnan a Reménység tavára elődeink 40 évvel ezelőtt néztek le először.
Ez a búcsú ünnepségünk, nagyon sok szempontból egyedi ma. Kihívásaink mellett, nagyon sok ünnepelni valónk van, és nagyon sok mindenért lehetünk hálásak. Ezt a sok mindent, egyfajta mérföldkő időspirálba fogom tenni, hogy jobb rálátásunk legyen.
Augusztus huszadikán, éppen ma, a Magyar Állam megteremtését, és a kereszténységhez, a keresztény Európához való tartozást, ünnepelhetjük. Sőt, megemlékezhetünk arról is, hogy majdnem ötszáz (pontosabban 499) évvel ezelőtt, Luther Márton reformációja, a protestáns vallási alapok megteremtését tette lehetővé. Az a lépés már az Unitárius valláshoz vezető utat is elindítja, aminek keretein belül alakult a Magyar Baráti Közösség.
További mérföldkő, a mi időspirálunkban a Bőjte Csaba atya által is említett, a 120 évvel ezelőtt született, Márton Áron. Áron püspök munkássága a Kárpát-medencébe kalauzol bennünket
Ha ehhez a számhoz, vagyis a 120 évhez egy hármas osztót használunk, akkor el is értünk a Magyar Baráti Közösség Reménység tavi Itt-Ott osszejöveteleinek kezdeteihez is. Negyven évvel ezelőtt ez egy korszakalkotó, bátor lépés volt az amerikai magyarság életében. Erre az alkalomra is gondolunk vissza a mai napon, amikor hálánkat fejezhetjük ki egyrészt az alapítóknak.
Másrészt, hálásak lehetünk azért is, hogy egy olyan lelkes csapat tudott összeverődni az MBK és ITT-OTT tábor kezdeti időszakában, hogy a lendületük immár negyven éve görgeti kerekeinket.
Tudom, hogy alapító tagjaink magukénak vallották Szent István hitét, amikor messze a hazától egy magyar közösség kialakítását álmodták meg. Egy olyan közösségét, amelynek tagjai, ha valamilyen kényszerűségből el is kellett hagyják a magyar haza területét, lélekben megmaradtak magyaroknak. Sőt, nemcsak megmaradtak, de képesek voltak, és képesek másoknak is segíteni azokkal a kihívásokkal, ami a Magyar kultúra fenntartását megnehezíti idegenben. Ezért is igencsak hálásak lehetünk.
Mivel nem véletlen, hogy az Itt-Ott találkozónk időpontjának meghatározásában is az augusztus 20-ra való megemlékezés lehetőségének volt az alapja. Ezért most búcsúzó szavaimban erre a megemlékezésre szeretnék nagyobb hangsúlyt fektetni.
Augusztus 20.-ára való emlékezésre készülve, Áder János köztársasági elnök, 2012-ben elhangzott ünnepi beszéde jutott eszembe. Amikor újra elolvastam, mintha még jobban hozzám, és hozzánk szólónak éreztem volna, ezért gondolataimat az ő gondolat menete alapján összegezném.
Áder János, már az első mondataiban kijelenti, hogy “Az ünnep az ünnepeltről és az ünneplőkről szól. Az augusztus 20-a államalapítónkról és rólunk, magyarokról.”
Igen, ez az ünnep, ahogyan mi itt és most ünnepelünk, nagyon is szólhat rólunk is! Azokról, akik itt vagyunk, a magyarság zászlóját magasba tartva, hazánktól több ezer kilométerre is. Köszönettel adózok ennek a biztatásnak.
Áder János azt is mondja, hogy (idézem) “Az államalapítás olyan, mint a családalapítás” Azt tudjuk, hogy a család csak közös erővel, szeretettel, együttműködéssel, megértéssel, előlegezett bizalommal és sorolhatnám még… hogy mi mindennel, tud harmonikusan működni. Ez nemcsak a harmonikus családi életre vonatkozik, hanem érvényes minden közösségre, tehát az Magyar Baráti Közösségre is. Az üzenet számomra az, hogy erre kell nekünk továbbra is törekednünk szüntelenül! Ha ezt tesszük, akkor a Magyar Baráti Közösség nagy családja negyven év után is megmaradhat! Továbbra is lehet egy olyan erő, ami segít abban, hogy tagjai, és mindenki, aki vonzókörébe kerül, megmaradhasson magyarnak.
Továbbá, Áder János azt mondja, hogy: “a család, akkor képes megmaradni, ha a nyomába lépő nemzedékek újraalapítják azt.” Ezt a tényt mi is régen felismertük, tudjuk, és ezt a folyamatot továbbra is segítenünk is kell.
Ezután, a Szent István-i intelmekből idéz, amit én is úgy érzem, hogy újra ismételnem kell, még ha rengetegszer hallottuk is már.
„Légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz. Azután légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson. Légy alázatos is, hogy Isten felmagasztaljon most és a jövőben. Légy majd mértékletes, hogy mértéken túl senkit se büntess vagy kárhoztass. Légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen. Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess.”
Tehát: türelmes, erős, alázatos, mértékletes, szelíd, és becsületes. Nem kis kihívás, de a jutalma minden ami érték és ami maradandó. Ezekkel a kihívásokkal kell nekünk is megbirkóznunk, magyarságunk és emberségünk érdekében. Magyar emberként, mindannyian része vagyunk a magyarság történelmének, ezért a Magyar Baráti Közösségnek kiemelt szerep jutott ebben is.
Együttlétünknek nemcsak történelme, de hagyományai is vannak. Ha az elmúlt negyven évre gondolunk, hagyományainknak már biblikus mérete van. Erre figyelmeztet bennünket Keszeg Vilmos barátunk, tavalyi előadónk is. Azt írja nekünk, hogy az igazi hagyomány: (idézem) “az egyének, a családtagok, a rokonság, a szomszédság, a kortársak és a generációk közötti kapcsolatokat, a szolidaritást és a felelősségtudatot erősítette…” Buzdít is bennünket, hogy: “Vissza tehát a családhoz, a barátokhoz, a szomszédokhoz: minél többet kell egymástól tanulni: átvenni és átadni. Ez a hagyomány: amit egymástól átveszünk, amit egymásnak áthagyunk. Egymás kalandjai és történetei, a szólások, az imádságok, a képek, a levelek és a naplók… Ha nem családban, közvetlen baráti kapcsolatokon keresztül vesszük át a hagyományokat, akkor idegen emberek hagyományai szerint élünk.”
Ez az utolsó mondata, ami újra és újra tudatosította bennem az MBK rendkívülien fontos szerepét. Ha csak egy hétre is, de lehetőséget teremt az előbb felsoroltakra: magyar szomszédokra, szólásokra, irodalomra, vacsorákra, zenére, viseletre, magyar színházra, és még sorolhatnám… Ezek segítségével könnyebben elérhető számunkra, hogy ne idegen emberek hagyományai szerint kelljen éljünk.
Közös jövőnkre gondolva, a hármas szám ugrik elém, a három legfontosabb gondolattal, ami: a hit, a remény és a szeretet. Ugyanakkor hármas számot szorzóként is szeretném használni, hogy megháromszorozzuk erőnket. Ha nemcsak egy barátot vagy családtagot tudunk egyenként meggyőzni, munkánk fontosságáról, de kettőt is, akkor újra olyan erősek lehetnénk, mint valaha a kezdetekkor.
Most pedig a költő szavait idézve szeretném megerősíteni hitünket abban, hogy amíg együtt vagyunk, és Bőjte Csaba atya áldását bírva, nem engedhetjük meg magunknak, hogy összeroskadjunk, mert itt a Reménység tavánál, közös Magyar múltunk templomában vagyunk.
Reményik Sándor: Üres templomban
Így szoktam ezt: ha száll az alkonyat,
az üres templomba besurranok.
Egy lélek, aki Istent látogat.
A szentek komoly arca rámragyog.
Ha násznép járt ma itt: feledve rég,
és mise sincs, se karinges papok,
az oltáron két öröklámpa ég,
az Istenemmel egyedül vagyok.
A templom üres, a lelkem tele.
Megértjük egymást, pedig nincs szavunk,
itt állok, szemben állok Ő vele
s nem látja senki, hogy együtt vagyunk.Állok, térdre nem hajt a vágy hatalma
csak fürkészem a nagy Akaratot;
úgyis addig állok, míg Ő akarja
s ha nem akarja: összeroskadok.Olyan végtelen áhitat fog el,
mintha erdőben néznék csillagot,
ahol az örök, ős csend ünnepel,
pedig – csupán egy templomban vagyok.
Higgyünk, reménykedjünk és tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a Magyar Állam továbbra is odafigyeljen ránk. Továbbra is segítsen bennünket, hogy “ne legyünk újra a leszakított haldokló virág… Mint pórba hullott mag, mi többé nem ered… Mert mi egy vérből valók vagyunk.”
Ezekkel a gondolatokkal és kihívásokkal induljunk innen útra ma.
Kívánom, hogy jövőben újra együtt lehessünk, folytathassuk hagyományainkat, írjuk tovább a magyarság történelmét és maradjunk meg, az óceánon túl is, Szent István királyunk polgárainak.
Köszönöm, hogy meghallgattatok.
Minger Hajnal
A következőkben meghallgathatják Minger Hajnallal és Kovalszki Péterrel készített interjúmat:
Nagyon tartalmas szép és bizakodó búcsuszavak voltak Hajni beszéde. A Reményik vers kiválasztása is nagyon idevaló volt.
Köszönjük:
Bőjtös László