Az utolsó pillanatban érkezett meg az amerikaiaktól a válasz. A Molnak szombaton lejárt az engedélye, hogy tárgyaljon a túlzás nélkül évszázados olajfelvásárlásról. Ahhoz, hogy folytatni tudja és ne essen kútba az üzlet, az Egyesült Államoktól kellett engedélyt kérni.
Református felekezet 2026. június 7-i adása
„Addig tegyünk jót, amíg lehet” – Nt. Tóth Péter László igehirdetése a gazdag ember és Lázár történetéről
A Bocskai Rádió református félórájában Nt. Tóth Péter László református lelkipásztor Lukács evangéliumának ismert történetét, a gazdag ember és Lázár példázatát magyarázta. Az igehirdetés középpontjában az együttérzés, a felelősség és az egymás iránti figyelem állt. A lelkipásztor rámutatott: a gazdagság önmagában nem jelent jóságot, ahogyan a szegénység sem tesz automatikusan igazabbá valakit, de az ember valódi lelki állapotát az mutatja meg, hogyan viszonyul a rábízottakhoz és a szenvedőkhöz.
Összetartozás – a lélek ereje határok nélkül (Gondolatok a Nemzeti Összetartozás Napján)
Június 4-e a Nemzeti Összetartozás Napja. Ezen a napon nem csupán a történelem egy fájdalmas fejezetére emlékezünk, hanem arra is, hogy a magyarság összetartozása erősebb minden országhatárnál.
József Attila: Indiában, hol éjjel a vadak
Indiában, hol éjjel a vadak
zöld szeme cikkan át a dzsungelen, –
mikor dédapa is kicsi volt még,![]()
élt egy nagy fejedelem.
Parancsot adott, büszkét, szigorút:
“Fogjon mindenki szerszámot! Oda,
hol a lombzenére táncot lejt a hold,
épüljön hétszáz ékes palota!”
Hétszáz ékes palota közé
kincstárat vasból rakatott
s a napot akarta ráveretni,
mint óriás, tüzes lakatot.
Hiába szörnyedt el a nép
s kérlelték vének és papok:
“Ami égi, ne hozd a földre!”
A kapu pántja kérte a napot.
Feszült létra a felhő szélihez.
Megbillent az; a létra leszakadt.
Fogtak sasokat könnyü szekérbe.
A hámot szétszedték dalos madarak.
S míg sürgött irtózva, serénykedett
a dolgos népek megdöbbent zöme,
kisült a vetés, kigyult a város;
kicsordult a nap lángos özöne.
Mint a zuhatag, hullt alá a tűz.
Állva száradt el a fejedelem.
S a hétszáz palota helyét elfoglalta
az őserdő egy hűvös éjjelen.
Sütőben sült túrógombóc
Az édes gombócok nyertese a gyerekek körében inkább a túrógombóc, nem a szilvás, persze akadnak kivételek. A hagyományos túrógombóc kicsit átdolgozva: sütőben készült, puha, tejfölös mártással összesütött gombóccsodák. Ha szeretitek a túrógombócot, egyszer muszáj így is kipróbálnotok, mert mennyei!
Félmillió embert vár a pápa Spanyolországba
Harangzúgás jelezte szombaton, hogy Spanyolországba érkezett XIV. Leó pápa, aki egyhetes apostoli körutat tesz a dél-európai országban, ahol utoljára 15 év járt katolikus egyházfő.
Különleges művészbabák a Babamúzeumban
Már 1500 darabos gyűjteménnyel, köztük igazi világritkaságokkal és új tematikus tárlattal várja a látogatókat a kézdivásárhelyi Babamúzeum.
Nicușor Dan: Tomac a legjobb opció
Nicuşor Dan pénteken kijelentette, hogy első lehetőségként politikai kormány megalakítására gondolt, de egyik párt sem állt elő egy egyértelmű többséggel, és Eugen Tomac a „legjobb” opció jelenleg, tekintve, hogy politikusként képes tárgyalni, ugyanakkor független a parlamenti csoportoktól.
Az EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozó után tartott sajtóértekezletén megkérdezték tőle, hogy miért esett Tomacra a választása, és miért nem egy technokratát bízott meg egy technokrata kormány alakításával – számolt be az Agerpres.
„A látszattal ellentétben a politika egy mesterség.
a jelenlegi politikai spektrumból, tekintettel a parlamenti pártoktól való függetlenségére, Eugen Tomac a legjobb opció”
– válaszolta az államelnök.
Hangsúlyozta: az első opciója természetesen egy politikai kormány lett volna, de emlékeztetett, hogy az elnöki konzultációkon egyik párt sem állt elő egy egyértelmű parlamenti többséggel, sőt egy sor ellentmondás volt aközött, amit a pártok akartak. Az egyetlen logikus megoldás egy parlamenti pártoktól független miniszterelnök volt – magyarázta Nicuşor Dan.
Az államelnök, mint írtuk, csütörtök este jelentette be, hogy Eugen Tomac európai parlamenti képviselőt bízta meg kormányalakítással.
Sajtótájékoztatóján Nicușor Dan hangsúlyozta azt is, hogy a döntés előtt
mindenről egyeztetett a pártokkal,
megfogalmazása szerint minden „lépésénél” tájékoztatta őket, kikérte a véleményüket. „Úgy vélem, hogy jelen pillanatban, ismerve a pártok véleményét a leendő kormányról, ez az egyetlen megoldás, és pontosan ezért várok felelősségtudatot” – mondta.
Hozzátette: a kijelölt miniszterelnök már elkezdte a megbeszéléseket a politikai pártokkal.
Arra a kérdésre, hogy elnöki tanácsadói közül hány lesz tagja a Tomac vezette kabinetnek, Dan így válaszolt: „ez olyan megbeszélés, amely szigorúan Eugen Tomacra és az általa választott emberekre tartozik. Érdekes emberek vannak a tanácsadóim között. Meglátjuk. Ez Tomac döntése.”
(Maszol)
Borítókép: Nicușor Dan román államfő szerint Eugen Tomac a legjobb opció új kormáynfőként. Fotó: presidency.ro
Kiszáll a béketárgyalásokból az USA
Az amerikai elnök szerint az ukrán és az orosz vezetőnek egymás között kell rendeznie a konfliktust.
Trump megerősíti az amerikai szénipart
Donald Trump 700 millió dolláros programot jelentett be az amerikai szénipar támogatására, részben a Defense Production Act nevű, rendkívüli helyzetekre vonatkozó törvényre támaszkodva.
Szoboszlaié lett a szezon legszebb gólja
A magyar válogatott csapatkapitánya augusztusban, a harmadik fordulóban vette be mintegy 30 méterről a későbbi bajnok Ágyúsok kapuját az Anfielden, a találat 1-0-s győzelmet ért a Vörösöknek.
Legyőzték Szoboszlaiék a finneket
A budapesti felkészülési mérkőzésen Varga Barnabás először fejjel volt eredményes, majd lábbal is betalált.
Megjelent a sertéspestis Magyarországon
Az afrikai sertéspestis (ASP) vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei házisertés-állományban. Az országos főállatorvos azonnali hatósági intézkedéseket rendelt el a betegség további terjedésének megakadályozása érdekében.

















