Nemrég mutatták be a 2Rule elnevezésű magyar sportruházati márkát, de már több NB1-es futballcsapat is leszerződött a gyártóval. Azonban továbbra is kérdés, hogy nemzetközi piacon lehet-e sportszergyártó multit csinálni Kelet-Európában. Perlaky-Papp József, a Budapesti Metropolitan Egyetem docense az ECHO TV Napi aktuális című műsorában elmondta: a sikernek egy feltétele van, hogy próbálkozni kell.

YouTube player
Perlaky-Papp József kifejtette, hogy aki itthon Góliát, az a nemzetközi piacon Dávidnak néz ki. Ott kell majd bizonyítani, hogy valóban képes-e azt az innovációt és specialitást hozni, amire igény van a piacon.
Én azt gondolom, hogy ha az országon belül a klubokat el tudják látni, az már annyi megrendelést adhat, hogy egyfajta inkubátor hatásként megerősödhet egy ilyen koncepció

– fogalmazott.

Hozzátette: megnézte a mezeket, amik nagyon szépek, ötletesek, van tehetség a tervezésben és speciális szimbolikánkat és stílusunkat is meg tudjuk mutatni.

Ez a feltétele annak, hogy egy picit a magyar zsenialitást meg tudjuk mutatni, ha hiszünk benne.

Tóth Kriszta azon felvetésére, hogy a kritikusok szerint politikai háttér nélkül a 2Rule nem érhetett volna el ilyen rövid idő alatt ilyen nagy sikereket elmondta: örül annak, hogy valaki eljut idáig. Kiemelte, hogy az Adidassal és a Nikeval kell versenyezni, amit nagyon nehéz lenne politikai háttér nélkül.

Számomra örömteli, ha magyar üzletemberek vagy politikusok úgy gondolják, hogy ez számukra fontos. Ez a köz számára fog értéket teremteni. Mi magunkat, mint magyarokat tudjuk megmutatni. Úgy gondolom ez egy pozitív példa.



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.