A tegnap, 2015. április 11-én, délután 3 órakor a Clevelandi Magyar Múzeum újranyitási ünnepségén vettünk részt a belvárosi Galéria épületének földszintjén. A Bocskai Rádió  munkatársai, mint az Egyesült Magyar Egyletek tagja, meghívottként vett részt, kb. 250 lelkes clevelandi és több messzebbről érkezett vendég társaságában.

A legmesszebbről talán maga a New Yorkba kihelyezett Dr. Szakács Imre érkezett, aki főkonzul helyettes és nemzeti összetartozás tanácsosa a New York-i Főkonzulátuson. De a vendégek között voltak más nevezetességek is, ilyenek mint George Voinovich volt ohioi republikánus szenátor és kedves felesége Janet asszony, Böjtös László clevelandi tiszteletbeli főkonzul úr és kedves felesége Györgyi. Ott volt még jó egészségben Friedrich Otto úr is, aki a múzeum egyik alapító tagja, Werner Minshall a Minshall Stewart Properties vezérigazgatója, Rátonyi-Nagy Valéria az Egyesült Magyar Egyletek elnöke és még sokan mások.

A rövid ünnepséget Mészáros Elemér, a múzeum volt elnöke nyitotta meg, köszönetét kifejezve a magyar kormánynak az anyagi támogatásért és mindazoknak, akik fáradtságos munkájukkal részt vettek ebben a felelősségteljes feladatban. Egyenként minden meghívottat bemutatott, akik mindannyian néhány mondatban elmondták gondolataikat, valamennyien  kiemelve a múzeum fontos szerepét a clevelandi magyarság közösségi életében. Ez a magyar múzeum 1985-ben alakult és első kiállító terme a Szent Erzsébet római katolikus templom alagsorába kapott helyet. A következő évek során, több helyszínen  is megfordult a kiállításaival, majd 2003-ban Cleveland belvárosába a Galéria épülete első emeletére költözött. Innen kellett most leköltözniük a földszinti, szépen fölújított kiállítási terembe.

Következett az avatószalag elvágása amelyet  a díszvendégek tettek meg egyszerre, majd egy rövid fotózkodás után hivatalosan is megnyílt újra a clevelandi magyar múzeum a látogatók számára. Beléphettünk egy teljesen új, modern felszerelésekkel ellátott múzeumba, amelyet szívesen ajánlok meglátogatásra mindenkinek, legyen az clevelandi magyar vagy bárki más.
Bővebb információt és fotókat találhatnak a múzeum weboldalán, a www.clevelandhungarianmuseum.org címen.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Dr. Szakács Imre kérésünknek eleget téve készségesen válaszolt néhány rövid kérdésünkre. Ezt a kis villáminterjút hallgassuk meg a következő percekben.

További képek megtekinthetők a Bocskai Rádió facebook oldalán. A képeket Molnár Zsolt készítette.



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.