Először megjelent a hungarianconservative.com portálon angol nyelven.
November 7-én este a szegedi Szent-Györgyi Albert Agórában került sor a Bakos Réka és dr. Fenyvesi Anna által szerkesztett Óhazából az Újvilágba könyvsorozat Személyes történelem és helyszínek nyomában címet viselő második kötetének bemutatójára, ahol a szerzők és Balogh Balázs előadását követően négy szerző osztotta meg saját családja történetét, majd egy kerekasztal beszélgetés keretében hallhattunk a következő öt tervezett kötetről.
Az eseményt Dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikai helyettes államtitkár köszöntő beszéde nyitotta meg, amely a könyvsorozatot méltatta. Kiemelte, a könyvbe szerkesztett írások közös pontja, hogy a bennük megörökített kivándorlók külső tényezők miatt hagyták el Magyarországot. Mint említette, a kevesebb mint 10 millió lélekszámú anyaországon kívül kb. 2,5 millió magyar él a Kárpát-medencében és további 2,5 millió a diaszpórában, ami egy nagyon különleges, a magyarságot világnemzetté formáló helyzet. Ennek egyik következménye, hogy egyre több magyart, köztük sok fiatalt érdekel a családfa-, illetve eredetkutatás. E könyvek elsősorban Észak-Amerikáról szólnak, az ottani magyar diaszpóra „szép és minőségi lenyomatát” adják, amelyet az államtitkár szerint el kell juttatni minden magyar közösséghez, illetve e munkát folytatva más kontinenseken élő magyarokat is be lehetne mutatni. Kedvenc történeteként említette a Pennsylvania államból a Georgia állambeli Balaton, Tokaj és Nyitra nevű, ma már nem létező településekre telepített magyarokat, akik létrehoztak egy közös temetőt, amelyet nemrég egy helyi magyar civil szervezet megvásárolt és a magyar állam támogatásával az elmúlt években felújított, hogy a kivándorolt magyar ősök méltó helyen nyugodjanak a Budapest Temetőben.
A lelkes köszöntő beszédet követően a szerkesztők ismertették személyes kapcsolódásaikat a témához és a könyvek születéséhez. Bakos Réka elárulta: családfakutatás közben ismerte fel, hogy felmenői születési és halálozási adataihoz nem tud életutakat társítani. Amikor rátalált az interneten dédanyja hajós utaslistájára, szeretett volna több információt szerezni arról, hogyan éltek, hol laktak és mivel foglalkoztak dédszülei a Pennsylvania állambeli Pittsburgh-ben. Róluk írt az egyik kötetben, s mivel a rokonság egy része Amerikában maradt, igyekszik velük is szorosabbra fűzni a családi kapcsolatokat. A történetek tehát nem érnek véget a leírásukkal, sőt, az élet tovább írja őket – hangsúlyozta. dr. Fenyvesi Anna történész elmesélte: neki nincs kivándorolt családtagja, viszont a ‘90-es években PhD-t írt Pittsburghben, ahol megismerkedett a helyi közösségekkel is. Tavaly Fulbright-ösztöndíjjal a Nyugat Virginia állambeli Morgantownban tanult, ahonnan eljutott a Kentucky állam keleti részén fekvő Himlerville-be, az egykori egyetlen kizárólag magyar bányásztelepülésre; egy ottani család történetét írta meg e kötetbe.
Balogh Balázs, az ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontjának főigazgatója és a HTK Néprajztudományi Kulturális Intézetének igazgatója először szintén személyes érintettségéről mesélt – apai nagyszüleinek testvérei vándoroltak ki Amerikába –, majd az első világháborút megelőző öt évtizedben kivándorolt magyarokról tartott képekkel színesített izgalmas előadást. Megtudhattuk, hogy akkoriban jellemzően főleg Magyarország északkeleti részéről, a legszegényebb, azaz földnélküli vagy kisbirtokos paraszti rétegekből vándoroltak ki néhány évre nagyobb létszámban. 90%-uk az USA észak-keleti partján dolgozott, kb. egyharmaduk hazatért, de sokan Amerikában ragadtak az I. világháború kitörésekor. Életterük háromféle településtípus volt: az 1880-as években érkezők a szénbánya övezetekben hoztak létre magyar telepeket, a 1890-es években már a kisebb iparvárosokban, az 1900-as években pedig a nehézipar nagyvárosaiban hoztak létre Little Hungary nevű negyedeket.
A borzalmas munkakörülmények és a gyakori bányaszerencsétlenségek miatt ezekben az évtizedekben az USA-ban több mint 50 ezer bányász, köztük több ezer magyar vesztette életét, csak a legnagyobb bányaszerencsétlenségben, 1907-ben 134-en haltak meg. 1886-ban létrejött az önszerveződés első és legfontosabb színtere, a William Penn Association elődje, a Verhovay Segítő Egyesület (Verhovay Aid Association). 1922-ben alapították Ligonier-ben a Bethlen Otthont, amely először árvaházként, majd hosszú időn át magyar irányítású idősotthonként működött. Jelenleg egészségügyi központ, s bár néhány éve mára elveszítette ugyan magyar tulajdonosait és jellegét, de egy ott létrehozott múzeum ma is őrzi a helyi és környékbeli magyar tárgyi emlékeket. A különböző magyar telepekről szóló, korabeli képekkel illusztrált történetek (Dayton, Ohio; Buckeye, Cleveland; Birmingham negyed, Toledo; Delray negyed, Detroit, illetve Pittsburgh), az acélgyárak és vasöntödék apokaliptikus látványt nyújtó helyszínei, és az itt-ott még ma is létező „burdosházak” (a boarding house magyarosított elnevezése) ismertetése után – utóbbi egyikének berendezését sikerült a Szentendrei Skanzenben is felállítani – az előadó arról is beszélt, hogy a munkalehetőségek megszűnése és a magyar negyedekbe beköltöző más bevándorlók miatt kiköltöző és szétszóródó magyarok leszármazottai közül ma már csak kevesen és csak nagy áldozattal tudják magyarságukat fenntartani az angol nyelvi környezetben.
Az előadást követően Bakos Réka ismertette: a könyvsorozat kiindulópontja egy Óhazából az Újvilágba – Hungarian Roots and American Dreams nevű közösségi média csoport volt, amelyet Szabon János családfakutatóval hozott létre, és amely immár több száz tagot számlál a világ különböző pontjáról. Mint mondta, elsődleges céljuk az emlékek megőrzése volt, de hamarosan rengeteg tárgyi emlék került elő és a csoporttagok segítőkészségének köszönhetően közös családfakutatások is indultak – ezekből álltak végül össze dr. Fenyvesi Anna javaslatára azok a családi krónikák, amelyekből 106 került be a könyvsorozat első két kötetébe. Míg az első kötet időrendben mutatta be a történelmi hullámokat, a második kötet földrajzi térben helyezi kontextusba a magyar bevándorlók sorsát: mintegy 30 jelentős amerikai magyar helyszín kerül bemutatásra az 58 személyes történet mellett, így a második kötet történeteiben mélyebb, színesebb és földrajzilag is változatosabb képet rajzol az amerikai magyarságról.
Dr. Fenyvesi Anna felsorolta az utóbbi évek hasonló témájú más munkáit – így Lauer Rice Andrea és Pigniczky Réka immár tíz éve készített, videóinterjúkból álló Memory Projektjét, Antal-Ferencz Ildikó Magyarnak lenni Amerikában című interjúkötet-sorozatát és a Gyuricza Péter által írt Visszidensek című interjúkötet-sorozatot –, majd kihangsúlyozta a különbségeket is: nekik nemcsak magyar, hanem amerikai szerzőik is vannak, ami kétféle rálátást is ad a történetekre; könyveik a teljes magyar kivándorlás-történelmet lefedik, szakemberek helyett családtagok írják azokat, nagyon egyszerű emberekről szólnak, illetve végleges kivándorlók és visszatérők is szerepelnek a kötetekben. A második kötet amerikai könyvbemutatójára 2025. október 15-én került sor a New York-i Magyar Házban, ahol négy szerző is bemutatkozott, október 17-én pedig a Washington DC-beli Magyar Nagykövetségen három szerzőt is megismerhettek az érdeklődők.
A könyvbemutató következő részeként négy szerző osztotta meg saját családi történeteit. Szabóné Rácz Éva elmesélte, hogy maga is több évig élt külföldön (Angliában), ahonnan 10 éve hazatelepült, és azután kezdte el feldolgozni a detroiti szénbányákba kétszer is kikerült, majd a világháború után ottragadt, és végül hazatért ükapja családi és közösségi történetét. Ugyanis a hasonló körülmények között Amerikában dolgozó, majd hazatérő 17 férfi családja egy közösen megvásárolt korábban bárói birtokon egy „mesefalut” alapítottak, ahol mezőgazdasággal foglalkoztak, gyermekeiknek pedig iskolát és könyvtárat hoztak létre. A II. világháborút követő kommunista rendszer államosítása az ún. Dollártanyát is tönkretette, az államosításkor ott élő kb. 200 fő döntő többsége elvándorolt, köztük dédszülei is.
Bakti Mária arról mesélt, hogy az 1911-ben Amerikába kivándorolt, ott jól kereső tolmácsként dolgozó, 1913-ban hazatért, majd feleségei és kisfia nélkül újból Amerikába vándorolt, és ott immár új családot alapító ükapja levelezések révén tartotta a kapcsolatot itteni családjával, míg 1963-ban, 50 év után az itteniek nagy meglepetésére hazalátogatott. A ‘70-’80-as években az amerikai unoka igyekezett szorosra fűzni a kapcsolatot a magyar rokonokkal.
László-Herbert Márk erdélyi szász és magyar szülők gyermekeként a család anyai ági amerikás történetét mutatta be: dédszülei 1912-ben friss házasként vándoroltak Amerikába, ahol a férfi a világ legnagyobb élesztőgyárában dolgozott kutatóként, majd vezetőként. 1920-ban költöztek vissza Magyarországra. A II. világháború után a nagypapát szovjet kényszermunkára vitték, a nagymama pedig elvesztette amerikai állampolgárságát egy 1941-es amerikai törvény miatt, mivel az ő édesapja 1924-ben felvette a román állampolgárságot. Márk tervezi felvenni a kapcsolatot az amerikai rokonokkal.
Az 1989-ban Magyarországra visszavándorolt Thomas Williams a Washington DC-ben töltött amerikai magyar gyermekkoráról, ‘56-os menekült édesanyjáról, s amerikai édesapjáról mesélt, és arról, hogy édesanyja minden igyekezete ellenére sem tanult meg magyarul gyermekkorában, bár azóta felnőttként bepótolta ezt a hiányosságát és már folyékonyan beszél magyarul. Szintén szót ejtett a Márai Sándorral levelező, halálraítélt, véletlen folytán megmenekült, majd Németországba toloncolt, a nürnbergi perben tanúként kihallgatott, majd a washingtoni Georgetown University-n egyetemi professzor nagyapjáról is.
Az eseményt záró kerekasztal beszélgetésen felvázolták a következő öt kötet tervét is. Pócsai Zsuzsa nagyapja naplóját gépelte le, ebből készül egy könyv; Gyuricza Gábor és Kóbori Sarolta pedig a Sao Paolo-i egyetem támogatásával szerkesztőként elkészítik az Óhazából Brazíliába című kötetet. Don Peckham, Rékával és Annával jegyzik majd a soproni erdészeti egyetem 1956-ban menekült 50 diákjának legendás történetét feldolgozó, 2026-ra tervezett harmadik kötetet. Török Sándor Ibolya a homoródalmási (Erdély) származású ükapjának, és a vele együtt az 1900-as évek elején kivándorolt 130 másik, 17-40 év közötti környékbeli férfi elérhető családi történetét gyűjti össze, Szabóné Rácz Éva pedig a Dollártanya közösség további családjainak történeteit dolgozza fel szintén egy 2027-re tervezett kötetben.
Zárszóként Bakos Réka megemlítette, hosszabb távú terveik között szerepel továbblépni az USA-ból a világ más magyar diaszpóra-közösségeinek bemutatása felé, szorosabban együttműködni a különböző kapcsolódó tudományterületeken dolgozókkal és megszólítani a fiatalabb generációkat is.
Antal-Ferencz Ildikó
Először megjelent a hungarianconservative.com portálon angol nyelven.
