A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul a Batthyáneum ügyében – áll az érsekség honlapján hétfőn közzétett állásfoglalásban.

Az érsekség igazságtalannak és elfogadhatatlannak tartja, hogy a bukaresti legfelsőbb bíróság a múlt héten jogerősen elutasította a Batthyáneum könyvtár visszaszolgáltatását. A bírósági döntést azért tartotta elfogadhatatlannak, mert ebben az esetben sem született a döntést alátámasztó indoklás. Az érsekség jogosnak nevezte a Batthyány Ignác római katolikus püspök által alapított könyvtár és tudományos gyűjtemény visszaigénylését.

Az elutasítást így ebben a formában nem fogadhatjuk el, és a jó ügyért folytatjuk a küzdelmet az Emberi Jogok Európai Bíróságán”

– idézi az MTI az érsekség állásfoglalását.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Mint arról beszámoltunk, a múlt hét végén a Magyar Unitárius Egyház is értetlenségének és felháborodásának adott hangot a Batthyáneum visszaszolgáltatásának elutasítása miatt. „A kommunista diktatúrában államosított épület és az abban található felbecsülhetetlen értékű gyűjtemény visszaszolgáltatásának jogerős megtagadása az egykori törvénytelen elkobzás legitimálását jelenti. Ez a döntés nem csak a római katolikus testvéregyházunkkal szemben jogtipró ítélet, hanem a többi erdélyi magyar felekezet számára is aggasztó üzenet” – közölte a Magyar Unitárius Egyház. Hozzátették: a testvéregyházakkal közösen kíván fellépni minden lehetséges igazságszolgáltatási fórumon a közösségi tulajdonjogok maradéktalan érvényesítéséért.

Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) ugyanakkor azt tartja lehetséges megoldásnak, hogy kormányrendelettel kerüljön vissza a Batthyáneum jogos tulajdonosához. A politikai alakulat úgy véli, a gyulafehérvári könyvtár ügyében kézenfekvő megoldást jelent az RMDSZ jelenléte Románia kormányában, így az EMSZ szorgalmazza, hogy a hatalomban lévő magyar döntéshozók érjék el: a Batthyáneum kerüljön vissza – kormányrendelet útján – jogos tulajdonosához, a római katolikus érsekséghez.

„Itt az idő, hogy a magyar kormányzati szerepvállalásnak történelmi egyházaink elrabolt javai kapcsán is kézzel fogható eredménye legyen!”

– szerepel az EMNP és az MPP alkotta pártszövetség Országos Bizottságának a témában kibocsátott állásfoglalásában.

A gyulafehérvári Batthyáneum a legnagyobb értékű államosított ingatlan és gyűjtemény, amelyet az erdélyi magyar egyházak visszakértek a román államtól. A 65 ezer kötetes, 1650 középkori kéziratot magában foglaló könyvtárban őrzik a Romániában fellelhető kódexek és ősnyomtatványok háromnegyed részét. A kódexek egyikét, a 810-ből származó Codex Aureust – amelyet borjúbőrből készült pergamenre írtak, arany tintával – 25 millió dollárra biztosították, amikor 2002-ben rövid időre Németországba szállították.

A könyvtárat a román kommunista állam vette el a római katolikus egyháztól, és a rendszerváltozás utáni kormányok Batthyány Ignác püspök végrendeletére hivatkozva nem szolgáltatták vissza. A püspök az 1798-as végrendeletében a katolikus egyházra és Erdély provinciára hagyta a gyűjteményt. A román politikai elit úgy értékeli, hogy Erdély provincia jogutódjaként a román állam is jogosult a gyűjtemény tulajdonjogára. A római katolikus egyház értelmezése szerint a vitatott megnevezés az erdélyi római katolikus egyházmegyét jelöli.

(Krónika)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.