A tehetséges és felkészült fiatalok garanciát jelentenek arra, hogy Magyarországnak lesz jövője – hangsúlyozta Simicskó István a Honvédelmi Sportszövetség elnöke a Bátrak Ligája tapolcai versenyének díjátadóján. A KDNP frakcióvezetője szerint a fejlett digitális kompetenciák ismerete mellett ugyanúgy szükség van a fizikai aktivitásra, a sportolásra is.

A Honvédelmi Sportszövetségnél pedig olyan programokat indítottak, amelyek lehetőséget adnak a fiataloknak arra, hogy megmérettessék magukat.

Simicskó István tájékoztatása szerint a 2017-ben indított Honvéd kadét programban már 110 iskolával van szerződése a Magyar Honvédségnek, a Bátrak Ligája tapolcai versenye pedig már sorban a 35. volt. A katonai jellegű akadályversenyre a térség tíz általános iskolájából – Tapolca mellett Ajkáról, Monostorapátiból, Szigligetről, Zalahalápról, Sümegről, Nagyvázsonyból, valamint Badacsonytomajról – érkeztek diákok.

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője köszöntőjében Tapolca katonai múltjáról beszélt. Mint mondta, a Veszprém vármegyei városnak korábban két laktanyája is volt, és

Reklám
Tas J Nadas, Esq


a honvéd hagyományokat mind a mai napig őrzik Tapolcán.

(Magyar Nemzet / MTI)

Borítókép: Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke átadja a Nemzetközi Kadét Kupa negyedik helyezettjének, Ausztria 2. számú csapatának a díjat a záróünnepségen Balatonakarattyán 2022. április 13-án  (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

 



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.