Először megjelent a hungarianconservative.com portálon angol nyelven.
Az 1984-ben alapított Washingtoni Magyar Amerikai Szövetség (WMASz) non-profit ernyőszervezet kulturális, oktató és társasági programokat kínál az Egyesült Államok északnyugati partján élő magyar származásúak és a magyar kultúra iránt érdeklődők számára. Kensell Zsuzsanna kommunikációs vezető hat éve költözött Seattle-be (Washington állam) amerikai férjével és két kislányukkal, két év portlandi (Oregon állam) tartózkodás után. Hálából azért, amit ő és családja a helyi magyar közösségtől kaptak az évek során, két évvel ezelőtt lelkesen vállalt tisztséget az új szövetségi elnök, Görög Borbála felkérésére, idén pedig terveik szerint átvenné az elnökséget tőle, mert Borbála családi okok miatt nem tudja folytatni a vezetői munkát.
Mikor kerültél Amerikába, és hogyhogy a nyugati partra?
Amerikai férjem, Scott, miután cserediákként egy évet töltött Magyarországon, azt tervezte, hogy visszamegy tanulni, ezért a magyar nyelvtudását szerette volna továbbfejleszteni. Én magyar szakos bölcsészként végeztem, voltak külföldi barátaim és tanítványaim, akiknek magyar, mint idegen nyelvet tanítottam, de közben az angol nyelvtudásomat is szerettem volna erősíteni. Amikor elkezdtünk levelezni, én Finnországban éltem, ő pedig még az Egyesült Államokban. Egy idő után személyesen is találkoztunk Magyarországon, ahova ő tanulni jött, én pedig visszaköltöztem, és beleszerettünk egymásba. Amikor megszületett első kislányunk és gyesen voltam, Scott éppen távmunkában dolgozott – ami 10 évvel ezelőtt még nem volt annyira elterjedt, mint a Covid járvány óta –, és rájöttünk: mivel egyikünk sincs helyhez kötve a munkája miatt, tulajdonképpen bárhová mehetnénk. Mivel családként még nem éltünk az Egyesült Államokban, úgy döntöttük, kipróbáljuk. Annak ellenére, hogy házasok voltunk, a bevándorlási folyamat nem volt egyszerű, majdnem egy évet kellett várnunk, és még így is szerencsénk volt, mert gyorsabban elrendeződött, ahogy általában szokott. Az oregoni Portlandet választottuk, ahol próbaképpen egy hónapot töltöttünk. Nagyon tetszett, így miután felszámoltuk budaoesti életünket, illetve megérkezett a zöldkártyám, 2017 júniusában odaköltöztünk. Két év után, 2019. novemberében költöztünk át a washingtoni Seattle-be.
Miért éppen Oregon, illetve Portland? A férjednek vannak ott kötődései?
Nincsenek. Scott Tennessee-ben nőtt fel, testvérei szétszóródva élnek Amerikán belül, szülei pedig tizenvalahány éve Floridában laknak. Volt egy listánk mindkettőnk szempontjaival; például olyan nagyobb városba szerettünk volna költözni, ami nem olyan hatalmas, mint például New York. Oregonba a nyugati parti mentalitás, az időjárás és a természet közelsége vonzott, illetve tudtuk, hogy Portlandban van egy kisebb magyar közösség. Szóba jött a texasi Austin is, de az ottani nagy meleg elriasztott minket. Kalifornia is nagyon jól hangzott volna, ott lakik a sógorom, de rendkívül drága. Igaz, azóta már mindenhol drága az élet, de akkoriban, amikor a költözést tervezgettük, nem akartuk magunkat olyan helyzetbe hozni, hogy Magyarországról – ahol egyébként mindkettőnknek jó állása volt és elég kényelmesen éltünk –, egy olyan helyre kerüljünk, ahol küzdenünk kell a megélhetésért. Portland végül nagyon bejött nekünk; csak azért költöztünk Seattle-be két év után, mert a férjem kapott ott egy nagyon jó állásajánlatot. Szerintem a legtöbb magyar család úgy kerül a nyugati part északi részére, hogy a férj vagy a feleség kap egy jó munkalehetőséget, mert alapvetően a magyar emberek kis százaléka gondolkodik az Egyesült Államok ezen részében. A keleti part jóval közelebb van Magyarországhoz, a nyugati partról pedig általában mindenkinek Kalifornia jut először eszébe.
Te tudtál dolgozni a gyerekek mellett?
Bölcsész diplomám van. Portlandben csak egy rövid ideig, 3-4 hónapig dolgoztam egy szoftvercégnél, szoftvertámogatói munkakörben, mert nagyon szerettem volna, ha a biztonság kedvéért amerikai munkatapasztalat is van az önéletrajzomon. Egy kicsit talán túl is aggódtam ezt a kérdést; lehet, hogy inkább a költözésre és az új életünkre kellett volna koncentrálom… Utána otthon voltam a gyerekekkel jó pár évig. Amikor átjöttünk Seattle-be, az volt a terv, hogy a gyerekek oviba mennek, én pedig dolgozni fogok, és visszazökkenek a társadalmi életbe. Bár rengeteg pozitívuma volt az anyaságnak, eléggé izoláló élményt is jelentett, ezért nagyon örültem, hogy a gyerekek már akkorák, hogy szívesen elengedem őket oviba. De akkor jött a Covid, és itt rendkívül szigorú szabályozások léptek életbe. Így a 2020 év nekünk is csak a túlélésről szólt, és arról, hogy mindenki mentálisan egészséges maradjon. 2021 elejétől egy osztrák szoftvercégnek dolgoztam távmunkában három és fél évig. Most megint munkát keresek, és közben az önkénteskedésre fókuszálok. Ernyőszervezetünk, a Washingtoni Magyar Amerikai Szövetség (WMASz) jelenlegi elnöke, Görög Bori harmadik babáját várja, és engem kért fel, hogy vegyem át az elnökséget, amit ő majd alelnökként a háttérből tervez segíteni, ha a tagok megválasztanak.
Mielőtt a szövetségről beszélünk, mesélj nekünk a portlandi magyarokról.
Oregonban kisebb a magyar közösség, mint Washingtonban, kb. pár száz fős, de annak ellenére, hogy másik államban élünk, elég szoros a kapcsolat köztünk, mert Seattle és Portland csak három órányira van egymástól, amit itt nem számít hatalmas távolságnak. Ezért például a cserkészcsapatok is nagyon összetartanak, sőt, nemcsak északon, hanem az egész nyugati parton, beleértve Kaliforniát is. Ezért nagyon hálásak vagyunk a 45. számú Fekete István cserkészcsapat parancsnokának, Orbán Csabának, aki 2024-ben Magyar Érdemkeresztet is kapott önfeláldozó munkájáért. A cserkészet nagyon jól összeköti az amerikai magyar gyerekeket és felnőtteket. A diaszpórában élők számára sem egyformán fontos a magyarságuk, de az iskola, a cserkészet és a néptánc nagyon fontos összetartó közös élményt jelentenek. Éppen ezért a WMASz-nk is ezek az alapcsoportjai. Amikor Portlandben éltünk, hétvégi magyar óvoda és iskola is működött, de egy idő után megszűnt, mert a gyerekek nagyobbak lettek és átkerültek a cserkészetbe, viszont úgy tudom, most igyekeznek újraindítani. Az elmúlt 5-6 évben hozzájuk is mindig került egy-egy KCSP (Kőrösi Csoma Sándor Program) ösztöndíjas. Oregonban nincs néptánccsoport, Seattle-ben viszont van. Magyar templomok egyik helyen sincsenek, de húsvétkor és karácsonykor, esetleg pünkösdkor szokott lenni egy-egy magyar nyelvű istentisztelet, meghívott magyarországi vagy amerikai magyar lelkészekkel. Mi nem járunk templomba, de azért követem ezeket az eseményeket is, mert általában utána közösségi összejövetelek szoktak lenni, és kommunikációs felelősként én is szeretném, hogy minél több érdeklődő részt tudjon venni.
Mi a helyzet seattle-i magyarokkal?
A hírlevelünket kb. 500 embernek küldöm ki, de nem mindenki iratkozik fel, vannak ún. rejtett magyarok, akik csak néha felbukkannak itt-ott; szerintem olyan ezer körül lehet a Washington államban élő magyarok száma. Amikor Seattle-be költöztünk, lányaink négy és két évesek voltak, ezért az egyik első dolgunk volt felkeresni a helyi hétvégi magyar iskolát és a cserkészetet. Ez egyébként a legkönnyebb módja annak, hogy az ember egy teljesen új helyen ismeretségeket, barátokat szerezzen, főleg akkor, ha például, mint én, nem jár be egy munkahelyre, amin keresztül kapcsolódhat másokhoz. Ugyanakkor a 2020-as év alatt mi még nem vettünk részt a cserkészfoglalkozásokon, mert még nagyon új volt számunkra minden és a gyerekek még picik voltak. A létszám megcsappant, de nem hagyták abba, ügyesen és lelkesen vitték tovább, online vagy szabadtéren folytatták. Sokan csak 2021-től, kezdtek el újra járni, amikor már úgy érezték, hogy biztonságosabb a helyzet; mi is akkor csatlakoztunk. Még sokáig kellett maszkot viselni, de akkor már a lányaink kicsit nagyobbak voltak, és el tudták viselni magukon. A csapatban jelenleg 48 cserkész van, ebből hét aktív felnőtt vezető, a foglalkozásokra pedig átlagosan 35-en járnak.
A hétvégi magyar iskolában, amit jelenleg Barabás Anett vezet, 30-35 gyerek jár, 5-7 tanárral; van Bóbita foglalkozás kisbabáknak, egy ovis foglalkozás és két iskolai osztály, egyik a 6-7-8 éveseknek, a másik az idősebbeknek. Én néhány év után kezdtem tanítani a 6-7-8 éveseket, akikkel az írást és olvasást gyakoroljuk. Izgalmas kihívás, mert a gyerek magyar nyelvtudása nagyon változó – vannak, akik otthon nem is beszélnek magyarul, mert az egyik szülő nem ismeri a nyelvet, vannak, akik tudnak magyarul, de nem szívesen szólalnak meg, és vannak, akik akcentus nélkül beszélnek, írnak és olvasnak magyarul –, mégis nagyon szeretem, mert a gyerekek így is kapcsolódnak egymáshoz. Az idei utolsó foglalkozáson megkérdeztem tőlük, mit gondolnak az elmúlt évről, miért szeretnek iskolába járni. A legtöbben azt válaszolták, hogy az a legjobb az iskolában, hogy együtt lehetnek – ez számomra nagyon megható volt, mert szerintem is ez a legfőbb értelme. Természetesen fontos, hogy megünnepeljük a magyar hagyományokat – húsvétkor tojásfestést és locsolkodást szervezzünk, anyák napján elénekeljük az Orgona ágát, stb –, fontos, hogy megtanuljanak magyarul írni és olvasni, de legfontosabb ezekben a magyar közösségekben, hogy egymáshoz kapcsolódjanak, és olyan alapélményt kapjanak, amire felnőttként is szívesen emlékeznek vissza – mert így később nagyobb eséllyel hozzák el a saját gyermekeiket is a hétvégi magyar iskolába.
Egy diaszpórabeli hétvégi magyar iskola teljesen más körülmények között működik, ezért más hozzáállásra van szükség, mint egy magyarországi iskolában, ahol a tudásátadás fontosabb, mint az, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, és nem is lehet az otthoni színvonalat számon kérni.
Pontosan, ezt nagyon jól látod. Kéthetente két óra alatt nem lehet megvalósítani azt a fajta tudásátadást, mint Magyarországon; időben sem fér bele és egyébként sem reális elvárás. Ha valaki azt szeretné, hogy a gyereke folyékonyan beszéljen, írjon és olvasson magyarul, ismerje a magyar történelmet, irodalmat és nyelvtant olyan szinten, mint az otthoni iskolások, ahhoz a szülőknek rengeteg időt kell külön befektetniük, ezt nem várhatják el az iskolától.
És ha már olvasásról van szó, megemlíteném, hogy van egy több, mint ezer kötetes magyar könyvtárunk, ahonnan online és személyesen is lehet könyvet kölcsönözni. Nagyon sok gyerekes család használja, mivel a kéthetente tartott iskola és cserkészet tökéletes alkalom arra, hogy amíg a gyerekek bent vannak a foglalkozásokon, a szülők a könyvtárban egymással beszélgessenek, illetve kikölcsönözzenek könyveket maguknak vagy a gyerekeknek, akik egyébként szintén szívesen válogatnak az elérhető gyerek- vagy ifjúsági könyvekből. Könyvtárosaink, Dósa Bernadett vezetésével nemrég könyvklubot indítottak. Megvolt az első sikeres találkozó, júniusban lesz a második, ősszel folytatódik.
Hozzátok tartozik a Forgatós Táncegyüttes. Mit érdemes tudnunk róluk?
Az együttes vezetője Horváth Tibor – édesanyja, Horváth Márta szövetségünk egyik alapító tagja volt –, és Carlile-Kovács Flóra, a gyerekeket pedig Ringbloom Bea tanítja. A tanév ideje alatt minden szombat délelőtt táncpróbát tartanak a felnőtteknek, a gyermekcsoport pedig kéthetente találkozik, hogy ne ütközzön a magyar iskolával és a cserkészettel. A tagok kitartóan, rendszeresen járnak próbákra a nagy távolságok ellenére. 2017-ben alakultak, minimális ruhatárral, de azóta minden évben jelentős összeget fordítanak viseleteik bővítésére és eredeti magyar népviseletek beszerzésére. Számos varródélutánt is szerveznek, hogy tájegységekhez illő öltözékben léphessenek színpadra. Ruhatáruk az évek során annyit gyarapodott, hogy 2024-ben Záborski András táncos emeletes tárolórendszert épített a bérelt raktárhelyiségükben. Hálaadáskor háromnapos edzőtábort szerveznek a Vashon szigeten, amelyre bárkit szeretettel várnak. Évente több táncházat is rendeznek, ahol az élőzenét a nyugati part zenekara a Forrás Banda szolgáltatja, amelynek tagjai Seattle és Vancouver környékén élnek. A tanévet nyár eleji kempingezéssel zárják, ami jó alkalom a közösségük további erősítésére. Ők szervezik az éves nyári Ti-Ti Tábort is, a kevés amerikai magyar néptánc táborok egyikét. Rendszeresen képviselik a magyar kultúrát különböző rendezvényeken, a szövetség eseményei mellett például a zsűrizett Northwest Folklife Fesztiválon és a Nemzetközi Gyerekfesztiválon, szerepelnek a Hungarian Heritage Fesztiválon San Franciscóban, a louisianai Albany-ban és a kanadai Vancouverben is.
A szövetségnek van egy saját telke is, MagyarFöld néven. Milyen céllal?
A szövetség alapítása óta a tagok nagy álma és vágya volt, hogy egyszer saját „otthonunk” lehessen, ezért az ingatlanvásárlásra előrelátóan elkülönítettek pénzt, és 2020-ban – egy soron kívül megtartott közgyűlésen, a szövetségi tagok szavazatai alapján – megvettek Cle Elumban, Seattle-től 70 percre egy 7,85 holdas (31.768 m²-es) telket. Ahhoz, hogy az valóban „otthonná” váljon, még sok elkötelezett önkéntes munka szükséges, de a vágyott célhoz, a Magyar Házhoz vezető első lépés megtörtént, és azóta tulajdonosai vagyunk egy hatalmas, fákkal és bokrokkal borított gyönyörű teleknek, ahol nyugodtan élvezhetjük a természet csendjét és a környező hegygerincek csodás látványát. Egyelőre egy kisebb tároló épült meg, kézzel faragott szép motívumokkal és van egy nagyobb trailer is, ahol aludni lehet. Az áramot is bevezették már, most szennyvízelvezetéssel foglalkoznak. Cserkészfoglalkozásokra már használható, például ott tartják a június 15-i portyát és az augusztus végi, szokásos nyári táborukat is. Mint minden alszervezetünkben, így a telekkel foglalkozó csoportban is négyen-öten hoznak döntéseket; vezetőjük szintén Orbán Csaba, ő szervezi az ún. közmunka-partikat is. A pénzügyekkel kapcsolatos döntéseket azonban a szövetség vezetőinek is meg kell szavazni. Igyekszünk támogatni az összes csoport tevékenységét, illetve koordinálni a rendezvényeket és a pályázatokat. Csaba nagyon fontos személy, amolyan “kőszikla” az egész szövetségben, de ha már többször megemlítettem őt, most hozzáteszem, hogy a felesége, Enikő is mindenben ott van mellette, ugyanolyan sok munkát és időt tesz bele, például a cserkészetben felnőtt vezetőként vesz részt.
Te hogyan lettél kommunikációs vezető?
Szövetségünk vezetősége teljesen lecserélődött 2023-ban. A korábbi vezetőség egy némileg idősebb generációból állt, akiknek gyerekei időközben felnőttek, és mivel sokáig vezették a szövetséget és rengeteg munkát tettek bele, szerették volna átadni. Görög Bori jelentkezett elnöknek. Ő 2016-ban költözött az Egyesült Államokba családjával. Öt New York-i év után, ahol szintén aktív tagjai voltak a magyar közösségnek – Bori két évig tanított az Arany János Magyar Óvodában és Iskolában, emellett az iskola vezetőségi tagja volt –, 2021-ben Seattle környékére költöztek. Két gyermekük van, akik szintén tagjai a magyar iskolának és a cserkészcsapatnak és büszkék magyar származásukra.
Borinak nagyon jó személyisége van az elnöki feladatok megfelelő ellátásához. Például rendkívül jól tud kapcsolatokat építeni és megtalálja a közös hangot mindegyik generációval. Mivel itt több magyar él, mint például Oregonban, de sokkal kevesebben, mint például New York környékén, ezért a vezetőségnek minden generációval tartani kell a kapcsolatot, és elfogadni, hogy mindenki más módon kapcsolódik a magyarságához és a közösséghez. Bori nagyon nyitott mindenki ötleteire és konstruktív visszajelzéseire. Amikor két éve átvette az elnökséget, nagyon jól megugrotta azt a nehézséget, hogy mindenki új volt a vezetőségben, s bár a lemondott vezetőségi tagok ott maradtak a háttérben és lehetett tőlük segítséget kérni, de a szövetség továbbvitele már nem az ő felelősségük volt, miközben a közösségnek voltak elvárásaik az újak felé. Minden nehézség ellenére az összes rendezvényünket sikerült megtartanunk, jól túléltük az első évet, sokat tanultunk belőle, Borit pedig újra megválasztották.
Mi nagyon jóban vagyunk és sokat beszélgettünk, miközben igyekeztem én is minél többet önkénteskedni. Amikor elnök lett, azt mondta nekem, szüksége lenne egy kommunikációs vezetőre, aki a hírlevéllel és a honlappal foglalkozik. Számomra ebben a tisztségben a legfontosabb, hogy tagjaink, a tágabb magyar közösség tagjai és minden érdeklődő mindig kapjon tájékoztatást arról, hogy épp mi történik a közösségünkben és vegyenek részt a rendezvényeinken. Mivel nem mindenki tud mindenhova eljönni, félévente küldök egy visszatekintést, amelyben minden csoport összefoglalja, mi történt náluk abban a félévben.
Milyen eseményeitek vannak és hol tartjátok őket?
Egy amerikai templom alagsori termeit béreljük a rendszeres foglalkozásainkra, a felső részt pedig esetenként a nagyobb összejöveteleinkre. A nemzeti ünnepek megszervezése elsősorban a szövetség feladata. Jó esetben van egy felkért rendezvényfelelősünk, de nem minden évben van, aki vállalja, például most sincs; ilyenkor a vezetőség készen áll arra, hogy megszervezze amit kell.
Augusztus 20-án pikniket szervezünk, ahol az aktuális elnök megvágja az új kenyeret. Szeptemberben van az évnyitó, amit szeretetvendégség követ, ahol az emberek örülnek, hogy a nyár után újra találkozhatnak egymással. Októberben van az ‘56-os megemlékezés, amelybe igyekszünk bevonni az itt élő ‘56-os menekültet is; például amikor az egyik önkéntesünk készített velük interjút, azt meghallgattuk, majd kérdéseket tettünk fel közülük azoknak, akik személyesen is eljöttek. Novemberben van a Diaszpóra Tábor, amit Szirbik Andi szervez, a cserkészek és a KCSP-s segítségével. Ő is élt New Yorkban, két nagyobb gyereke van, mindketten cserkészek. Spokane-ben lakik, három órára innen, ennek ellenére rettentően aktív tagja a szervezetünknek; sőt Oregonban is szokott segíteni, mert az ottani magyarokkal is nagyon jóban van. A tábor mindig a Hálaadás hétvégéjére esik, ezért mi sajnos nem tudunk részt venni, mivel amerikai férjem családja számára az ünnep majdnem olyan fontossággal bír, mint a karácsony a magyarok számára, így az ő családjával töltjük. Viszont nagyon sok magyar családnak nincsenek amerikai kötődései, ők részt tudnak venni, kb. 25 gyerek és 8 felnőtt szokott elmenni rá. Mivel általában ugyanekkor szervezik a néptáncosok is maguk táborát, a Diaszpóra tábor résztvevői át szoktak menni hozzájuk, és közösen tartanak egy egész napos néptáncműhelyt.
Decemberben a karácsonyi vacsorán is fel szoktak lépni a néptáncosok és az iskolás gyerekek és a cserkészek, versekkel, zenével stb., van egy csendes aukció, ahol licitálni lehet bizonyos magyarsághoz kapcsolódó tárgyakra, és amelynek bevétele a szövetséget támogatja. És ilyenkor szokott jönni a Mikulás. Januárban legutóbb egy leveskóstolás zajlott; ez nem a mi eseményünk volt, csak részt vettünk rajta. Seattle testvérvárosa Pécs, így kapcsolódunk a Sister Cities szervezethez, amely kitalálta és megszervezte ezt az eseményt, ahol mindenki a saját kultúrájából főzött leveseket kínált. Februárban van a farsangi mulatság és a kiszebáb égetés. Több olyan hagyományőrző tevékenységünk van, amelyekre nem lehet egy teljes rendezvényt ráépíteni; ezeket általában az iskola és cserkészet után tartjuk, meghosszabbítva az aznapi együttlétet.
Idén márciusban a cserkészvacsora és a március 15-i megemlékezés egy napra esett, így napközben volt koszorúzás, de este a vacsoránál is megemlékeztünk. Áprilisban volt húsvéti locsolkodás és utána szeretetvendégség, illetve egy másik nemzetközi városi esemény, amin részt vettünk: a Nemzetközi Gyerekbarátság Fesztivál, ahol minden résztvevő nemzetnek volt egy információs asztala, jellemző érdekességekkel, tárgyakkal. A miénket a Lugosi család készítette, emellett nagy sikerrel léptek fel a gyerektáncosaink. Májusban van az iskolai évzáró és egy piknik. Júniusban a cserkészek portyája és az éves választási rendezvény, amelyet általában ebéddel szoktunk összekötni, de például tavaly online zajlott. Emellett vannak egyszeri eseményeink, például idén egy nagyon aktív közösségi tagunk 50. születésnapját ünnepeljük meg egy nagy létszámú zártkörű esemény keretében, tavaly pedig nagy sikerrel ünnepeltük szervezetünk 40 éves fennállását, ahol bemutattuk a szövetség történetét és beszédet mondtak a korábbi elnökök. Kb. 150-en vettek részt.
Ezek mind olyan ingyenes események, amelyeket önkéntesen szerveztek?
Eseményeink a szövetség tagjai számára többnyire ingyenesek, a nem tagok számára van egy minimális belépő, amit úgy számolunk ki, hogy érdemesebb legyen kifizetni az éves tagságot, ami egyébként szintén nem egy hatalmas összeg, évi 80 dollár. A tagság egyben motivációs eszköz arra, hogy az emberek igyekezzenek anyagilag is támogatni a szövetséget, ahol mindenki önkéntes munkát végez azért, hogy vissza tudjon adni valamit abból, amit a közösségtől kapott. Én legalábbis ezért teszem, mert nagyon sokat köszönhetek ennek a közösségnek – jobban itthon érzem magam nagyon távol Magyarországtól. Olyan barátokra tettem itt szert, akikről tudom, hogy egész életemben számíthatok rájuk; és gyerekeimnek is olyan szoros kapcsolati hálója alakult itt ki, ami lehet, hogy még Magyarországon sem történt volna meg. Annak ellenére, hogy nem egy iskolába járnak, nem egymás mellett laknak, de a rendszeres események révén rengeteg olyan közös élmény éri őket, amelyek nagyon összekovácsolják őket. Számomra ez az egyik legfontosabb dolog az életünkben, mert én nagyon szeretek közösségben lenni, szeretem a közösséget teremtő értékeket és azt, amikor olyan más emberekhez tudok kapcsolódni, akiknek teljesen más élettapasztalaik és élményeik vannak, ami által tágítják az én perspektívámat is, és ez számomra nagyon fontos. Azért vállalok önkéntes munkát, hogy más is megtapasztalhassa ezeket – most vagy majd a jövőben. Az eseményeink sikeresek, hiszen általában mindenki azzal az érzéssel tér haza, hogy milyen jó volt, de a legtöbben nem látják át, hogy a háttérben mindez mennyi ötletelést és önkéntes munkaidőt jelent – ami egyébként jó esetben szórakoztató, hiszen az ember jól érzi magát olyan emberekkel együttdolgozva, akikkel szívesen tölti az idejét. Sok emberrel, akikkel együtt önkénteskedek, nemcsak ismerősök, hanem barátok is vagyunk. Az ember akkor tudja igazán szívét-lelkét beletenni valamibe, ha szoros szálak fűzik azokhoz, akikkel azon együtt dolgozik, hiszen azt általában a munkájuk és a családjuk mellett teszik.
Számos helyen és szervezetben a diaszpórában a vezetőváltásról kényes és nehéz ügy, több okból is. Nálatok tényleg ennyire minden simán ment?
Igen, az átadás-átvétel összességében nagyon pozitív volt. A leköszönő vezetők továbbra is a szívén viselték a szövetség sorsát. Ha mondtak is kritikát, azért tették, hogy figyeljünk oda rá, és így nem lett belőle személyeskedés. Másrészt nálunk a korábbi vezetők mind jól tudják, hogy mindenki saját szabadidejéből végzi a munkát. Nyilván mindenhol vannak összezördülések, ezek minden változásnál elkerülhetetlenek, de ami szerintem nagyon fontos, hogy nálunk egymás megbántása nélkül tudták közölni, mit (nem) szeretnének, és így akkor sem volt vagdalkozás, amikor nem értettek egyet. Akikkel mi kapcsolatban voltunk, mind nagyon kedvesek és segítőkészek voltak.
Amin még sokszor félremehetnek a dolgok, az írás, főleg generációs különbségek esetén, ezt érdemes kerülni. És végül a legfontosabb: a közös cél, a szövetség működése. Akik most a vezetőségben vannak, azoknak főleg kisebb, általános iskolás korú gyerekei vannak; nyilván számunkra a legfontosabb az, hogy sok olyan esemény legyen, ahol a gyerekeket tudjuk támogatni. De vannak az idősebb korosztályok is, akik szintén szükségük van arra, hogy számukra is legyen valamilyen tér vagy lehetőség arra, hogy össze tudjanak jönni. És vannak olyanok, akiknek nincs gyerekük, nekik is szükségük van olyan lehetőségekre, ahol kapcsolódni tudnak egymáshoz. Azt tapasztaltam – nemcsak a magyarokkal, hanem alapvetően az emberekkel kapcsolatban – , hogy az igény mindenkiben megvan arra, hogy találkozzanak, de ritkán jutnak el oda, hogy azt meg is szervezzék. Félnek kezdeményezni vagy tartanak attól, hogy esetleg nem jön el senki, ezért inkább kivárnak – ami nem a legjobb hozzáállás. Borival mindig mindenkinek mondjuk: ha van bármi ötlete, valamit szeretne szervezni, de nem tudja, hogyan fogjon hozzá, szóljon és segítünk. Nem kell arra várni, hogy sokan legyenek, először elég, ha 5-10 ember elmegy. Jó példa ahogy elkezdték a könyvklubot, de például vannak, akik túrázásokat szoktak szervezni.
Visszatérve a családodra, milyen nyelven beszéltek otthon, hogyan tartjátok a kapcsolatot az otthoniakkal, és mik a hosszabb távú terveitek?
Minden év júliusában hazalátogatunk három hétre, együtt lenni a szüleimmel és a húgom családjával, illetve barátokkal találkozni. Székesfehérvár környékén, Csókakőn szállunk meg. Lányaink imádják, ami nem csoda, mert ilyenkor a legjobb dolgokat élik meg, mint például a meleg vizű strandokat. A csak magyarul beszélő nagyszülőkkel évközben online tartják a kapcsolatot, ami szerencsére nagyon aktív és élő. Scott is folyékonyan beszél magyarul, ezért otthon én magyarul szoktam a lányokhoz szólni, férjem angolul, a gyerekek pedig váltogatják a nyelvet aszerint, hogy éppen kivel beszélnek. A nagyobbik teljesen jól beszél és olvas magyarul, szerencsére nagyon szeret olvasni; a kisebbik viszont előnyben részesíti az angolt, a magyart pedig akcentussal beszéli, de ő is egyre jobban érdeklődik a magyar könyvek iránt; igaz, inkább angolul olvas, ha maga választ, de néha leülünk közösen is magyarul olvasni.
Tervünk az, hogy Seattle-ben maradunk, ahol eléggé jól kialakult az életünk. Úgy érzem, végre a helyünkön vagyunk mind, megvannak a rutinjaink, az idén 8 és 10 éves lányaink iskolába és sportfoglalkozásokra járnak, hétvégén magyar iskolába és cserkészetre, és a férjem is szereti a munkáját. Én folytatni tervezem az önkénteskedést, de mellette szeretnék dolgozni is, ami nem lesz könnyű, mert Seattle rendkívül kompetitív város, és mostanában mindenhol több ezer embert bocsátanak el. Meglátjuk, hogyan alakul az életünk, de most nehezen tudnám elképzelni, hogy visszaköltözünk Magyarországra, legfeljebb olyan családi ok miatt, ha például a szüleimmel történik valami. De erre inkább nem gondolok.
Antal-Ferencz Ildikó
Először megjelent a hungarianconservative.com portálon angol nyelven.
