A magyar női kézilabda-válogatott 34-29-re legyőzte Romániát a világbajnokság középdöntőjének első fordulójában. Golovin Vlagyimir csapata 4, a rivális 2 ponttal érkezett Rotterdamba, ahol a két szurkolótábor nagy hangpárbajt vívott.
A mieink remekül kezdtek, 9-5-re, majd 13-8-ra vezettek, de a román kapuscsere és védekezésváltás után a félidőre két gólosra olvadt az előnyünk (18-16). A második félidőben elszalasztották egyenlítési esélyeiket Grozavék, Vámos és Tóvizi Petra, valamint a remeklő cserekapus, Janurik Kinga vezérletével átvészelte a nehéz időszakot Magyarország. A magyar női kézilabda-válogatott nagy győzelmet aratott, s máris nagyon közel került a negyeddöntőbe jutáshoz.
A magyar női kézilabda-válogatottat maroknyi tábor buzdította, de a HU-szektor mellett is számos meggypiros mezes honfitársunk szorított a helyszínen a lányoknak. Összességében fél ház sem volt a rotterdami Ahoy Arénában, s a román drukkerek sem hagyták magukra a csapatukat.

Jól kezdett a magyar női kézilabda-válogatott
Az első támadásunknál még védte Falusi-Udvardi Laura szélről eleresztett lövését Yuliya Dumanska, de Kuczora Csenge a szaggatottról akkor gólt ragasztott a jobb felső sarokba, hogy a román kapus csak ámult.
Büntetőből egyenlített a vb-n már 25-ödször beköszönő Sorina Grozav, Klubjber Katrin azonban ugyancsak nem hibázott hétméteresből, majd Kuczora egy cundert is megengedett magának, s be is helyezte.
Egyéni betörésekből lőtt találatokkal igyekeztek tartani lépést a románok, nálunk Falusi-Udvardi duplázott (5-3). A kapunkban Szemerey Zsófi fontos védésekkel segítette a csapatot, Kuczora háromnál járt, amikor Vámos Petra is beköszönt először vezettünk hárommal (8-5). Nem sokáig, Márton Gréta utolérte magát: a 19-es mezszámmal játszó balszélsőnk a románok elleni első, összességében ezen a világbajnokságon a 19. gólját szerezte.
Időt kértek a románok 9-5-ös magyar vezetésnél, ám a magyar lányok lendületét nem tudták megtörni!

Ötgólosra növelték a különbséget a mieink, akik fizikálisan és szellemileg is rendkívül koncentráltan, frissen játszottak (13-8). Az ellenfél kapuscseréje viszont bejött, Bianca-Tomina Curmentet sokszor naggyá is tettük. Feljöttek 13-11-re Elena Rusuék. Sajnos a keretbe otthonról hétfőn behívott Kovács Anett első helyzete is kimaradt.
A szerb bírópáros nem nekünk fújt, négy magyarral szemben két román kiállítást ítéltek…
A rohanós első félidő után Grozav 6-5-re vezetett Klujberrel szemben, de a táblán az állt: Magyarország-Románia 18-16.
Nem tudtak egyenlíteni a románok
Feszült hangulatban zajlott a második játékrész, öt percig nem tudtunk gól lőni. Szerencsére Roșuék is csupán egyet (18-17). Mi is kapust cseréltünk, Janurik Kinga 20-19-nél ziccert fogott. Vámos Petra állt a magyar sereg élére, három gólt szerzett ebben a periódusban, akihez később a beállós, Tóvizi Petra is csatlakozott.
Románia minden egyenlítési esélyt elszalasztott, 24-21-nél sem nyugodhatott meg Magyarország.
Az utolsó tíz perchez érkezve Albek Anna bombagóljával 28-24-re módosult az állás a javunkra. Jelképes volt, ahogy Maryia Skrobicnak beszorult a levegő, miután kapott egy akaratlan gyomrost. A remeklő Janurik újra nagyot védett, tombolt is mögötte a magyar tábor! Albek pattintásával öttel álltunk jobban, 3,5 perccel a lefújás előtt már csak kettővel (30-28). Kuczora villant elöl, Janurik Kinga parádézott a kapuban, nem maradtak izgalmak a végére. Klujber Katrin és Grozav viadala 7-7-re végződött, ellenben csapatként a Magyarország nyert.
A magyar női kézilabda-válogatott 34-29-re legyőzte Romániát, s NAGy VALÓSZÍNŰSÉGGEL MÁR bejutott a negyeddöntőbe. Azért MÉG a középdöntőben pénteken Japán, vasárnap Dánia ellen újabb kemény ütközetek várnak a csapatra.
Borítókép: A magyar női kézilabda-válogatott 34-29-re legyőzte Romániát a világbajnokság középdöntőjének első fordulójában. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI Fotószerkesztőség
























