A Regős tánccsoport pénzgyűjtő akciót rendezett a hétvégén, november 21-én a Szent Imre templom épületében. Az együttes 2016 nyarán háromhetes körutazást tervez, amely során meglátogatja Palócföldet, Vajdaságot és Erdélyt. A körutazáshoz anyagi támogatást próbálnak szerezni, ezért sütöttek lángost és főztek gyulyást, hogy ezek bevétele is az utazásukat segítse.  
Néhány pár már délelőtt beöltözött viseletbe, s a piacon énekeltek és táncoltak, hogy felhivják a figyelmet az akcióra, s becsalogassák a vendégeket egy finom gyulyás és lángos evésre. Ahhoz hogy időben elkészüljön a Gyulyás, már hajnal 4 órakor feltette a levest a konyhán a főzőcsapat, s 9 -től elkezdték a lángost is sütni.

Ügyesen kivitelezték a szervezők,  hogy helyben is elfogyaszthatták az ebédet a vásárlók, illetve elvitelre is adtak adagokat.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


A 2016-os körutazás már a 3. körútja lesz a Regős tánccsoportnak, először 2001-ben, majd 2011-ben látogatták meg a felvidéki, kárpátaljai, erdélyi tájegységeket, abból a célből hogy személyesen tapasztalhassák az ottani hagyományokat, s frissítsék tánctudásukat.

Kívánjuk nekik,hogy minél több támogatást szerezzenek a 2016-os körút megszervezéséhez.

 



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.