A „szeretet ajándéka” lesz az újévet köszöntő kristálygömb témája a New York-i Times Squaren. A Waterford-kristályokból álló gömböt mintegy 200 új kristályháromszöggel szerelték fel.

A New York-i kristálygömb összesen 2688 elemét 1999 óta az ír Waterford cégnél kézzel készítik. A gömb témája minden évben egy olyan érték, amit az egész világon nagy becsben tartanak mint a kedvesség, a harmónia, a jószándék, a boldogság és legutóbb a bölcsesség.

Tom Brennan, a Waterford kézműves mestere úgy fogalmazott: a pandémia két éve nagyon megviselte az embereket, de „átvészeltük, megerősödve jöttünk ki belőle, és szeretettel vesszük körbe magunkat”.

Ezért lett az újévi gömb témája a szeretet – tette hozzá az egymásba fonódó szívekkel megjelenített idei tematikáról szólva.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


A Manhattan központjában megtartandó szilveszteri ünnepség fő látványossága, amikor éjfélkor leereszkedik a hattonnás, csaknem négy méter átmérőjű krisztálygömböt a magasból, majd konfetti hull az ünneplőkre. Száz évvel ezelőtt a gömb még fából és vasból készült, illetve 100 darab 25 wattos izzóval szerelték fel. A most használt, Waterford-kristállyal borított gömbben sok ezer fénydióda világít, és kaleidoszkóp módjára ezerféle színben pompázik.

A Times Square-en minden évben több tízezer ember ünnepli az újévet, az elmúlt két évben azonban a pandémia miatt csak korlátozott számú résztvevő lehetett a téren. Idén azonban már minden korlátozást feloldottak.

Borítókép: Az új év beköszöntét ünneplők a New York-i Times Square-en  (Fotó: MTI/EPA/Angel Colmenares)

(Magyar Nemzet / MTI)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.