A háborúnak vége Afganisztánban, az uralom típusa és a rendszer formája hamarosan tisztázódik – jelentette ki a tálibok politikai irodájának szóvivője vasárnap az al-Dzsazíra katari székhelyű tévének nyilatkozva.

Mohammed Naim szóvivő elmondta, hogy egyetlen diplomáciai testület vagy annak bármelyik központja sem volt célpont. Hozzátette, szervezete mindenkit biztosít arról, hogy gondoskodik az állampolgárok és a diplomáciai képviseletek biztonságáról.

Készek vagyunk párbeszédet folytatni minden afgán személlyel, és garantálni fogjuk számukra a szükséges védelmet

– hangoztatta. Kijelentette, szervezete minden lépést felelősségteljesen tesz, és mindenkivel békét akar.

A tálib lázadók vasárnap vonultak be az afgán fővárosba, Kabulba. Ezzel egy időben Asraf Gáni elnök elhagyta az országot, mondván, el akarja kerülni a vérontást, mivel az iszlamista fegyveresek közel kerültek ahhoz, hogy átvegyék az ország irányítását.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Naim az afgán elnök meneküléséről azt mondta, nem számoltak vele, és még a politikushoz közel állók sem számítottak rá.

Hangsúlyozta, hogy szervezete most látja húsz éve tartó erőfeszítéseinek és áldozatainak eredményét. “Elértük, amire vágytunk, vagyis országunk szabadságát és népünk függetlenségét”. Kifejtette: “Nem engedjük, bárki is arra használja a földjeinket, hogy bárkit célba vegyen, és nem akarunk ártani másoknak.”

Szerinte szervezete nem fog beavatkozni mások ügyeibe, és cserébe nem engedi, hogy beavatkozzanak az ő ügyeikbe.

“Nem hisszük, hogy a külföldi erők megismételnék afganisztáni kudarcos tapasztalataikat” – mondta. Végezetül arról beszélt, hogy a tálibok készek párbeszéd útján kezelni a nemzetközi közösség aggodalmait.

Borítókép: Az afgán kormányerők ellen küzdő tálib harcosok imádkoznak, miközben felvonják zászlajukat a délkelet-afganisztáni Gázni tartomány kormányzójának háza előtt a tartomány azonos nevű székhelyén 2021. augusztus 15-én. Forrás: MTI/AP/Gulabuddin Amiri

(Origo / MTI)

 



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.