A Mandiner összegyűjtötte a legfontosabb reakciókat a pénteki Orbán Viktor által tett bejelentésekkel kapcsolatban.
Így látták az Orbán-kormány tagjai
A pénteki washingtoni csúcs óta folyamatosan érkeznek az értékelések. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is történelminek nevezte a megállapodást.
Orbán Balázs, a kormányfő politikai igazagtója többek között azt írta, Trump világossá tette, hogy támogatja Orbán Viktort, és elismeri a magyar kormány eredményeit. A két vezető ezzel új aranykort nyitott az amerikai–magyar kapcsolatokban.
Úgy megyünk haza, hogy minden magyar embernek tudtunk segíteni – összegzett Lázár János közlekedési miniszter.
A rezsicsökkentés megvédését nevezte az egyik legfontosabb eredménynek Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a „tiszás pupákoknak” üzent.
Nagy sikerről írnak a véleményvezérek
Miután hatalmas sikert aratott a magyar delegáció Washingtonban, nagy taps fogadta Orbán Viktort a magyar nagykövetségen! – írta Deák Dániel.
Bohár Dániel megtudta, hogy miért ültette Donald Trump Orbán Viktor maga mellé.
A kormánypártisággal nehezen vádolható Jászberényi Sándor arról írt, példátlan a magyar újkori történelemben, amit Orbán az Egyesült Államokban villantott.
Az EU-s országok kezdjenek el felnézni Orbánra, sok mindenben igaza volt – idézett a sajtótájékoztatóról Kacsoh Dániel, a Mandiner főszerkesztő-helyettese.
Magyarországot „rendesen vezetik“, más európai országok pedig hibáznak – idézett szintén a tájékoztatóról Kohán Mátyás kollégánk.
Gulyás Virág kollégánk is azt tartja a legnagyobb eredménynek, hogy nem vonatkoznak az amerikai szankciók Magyarországra.
Lentulai Krisztián pedig azt emelte ki, hogy Trump nem ismeri Orbán Viktor ellenfelét.
(Mandiner)
Borítókép: Illusztráció. Történelmi megállapodást kötött Orbán Viktor Amerikában. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda





















