Ady Endre “Farsang a Duna-tájon” című verse egy szimbolikus, ironikus költemény, amely a korabeli (1900-as évek eleji) magyar társadalmi életet csúfolja. A vers a karnevál allegóriáján keresztül mutatja be a céltalanságot, a pogány mámort, és a nemzeti megújulás hiányát, ahol még a “külön magyar Teremtő” is pojácának öltözik.
Brahma, Jézus, Allah, Mózes
S az egész szentséges holmi
Lepotyogtak a Sionról
És eljöttek Hunniába farsangolni.
A Tátra is csörgősapkát
Csapott, íme, vén fejére
S a külön magyar Teremtő
Pojácának kiöltözve áll az élre.
Minden móka. S egye fene,
Kit búsítnak csalfa gondok.
Így van ez jól. Hunniában
Farsangolnak az istenek s a bolondok.
Hunniának fáj a tréfa?
Kedves ország, sohse fájjon,
Éljen, éljen a bolondság.
Farsang van most, nagy farsang a Duna-tájon.
