Mit adhatnék, amid ma még ne volna?
Mi az, mi hiányozhat teneked?
A szeretet, ami csak rólad szólna,
a mindent adó, őszinte szeretet?
Olyan kincs ez, mit szórhatsz két kezeddel,
és boldog fénye reád visszaszáll,
s örömöt élsz meg dobbanó szíveddel,
s kinyílik, mint egy élő rózsaszál.
Szíved tüzéből, úgy mint forrás árad,
ne fojtsd hát el, örülj, hogy adhatod!
A szív szeretni el sohasem fárad,
s fénylővé teszi minden új napod.
Mi legyen hát tüzednek tűzi fája,
mely fénybe vonja mások szép szívét?
Az életért, a jóért érzett hála,
mely megbocsát egyszerre mindenért!
Szeretnék fényt vinni az életedbe,
szívedben boldog lángot gyújtani!
Tanítani őszintén és szeretve,
s ha kell segítő kart is nyújtani!
Elmondom én, hogyan kellene élned,
ez nem szabály, csupán útmutatás,
a holnapodtól nem kellene félned,
lelkedben él még az ősi tudás.
Keresd a kincset mélyen, önmagadban,
s ha megleled, legyél hát boldogabb
Istenben élsz te minden pillanatban,
ne tagadd meg isten-mivoltodat.
Teremts itt lent egy boldogabb világot,
uralja fény, hála és szeretet.
Lásd meg a fényt, s higgy benne, hogyha látod!
Hisz látni kaptad fénylő szemedet!
Aranyosi Ervin © 2017-01-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva
Forrás: versek.aranyosiervin.com
