December 4-re tűzték ki Donald Trump volt amerikai elnök következő meghallgatásának időpontját – közölte a CNN amerikai hírcsatorna magyar idő szerint kedd este, nem sokkal azután, hogy a manhattani ügyészség ismertette a republikánus politikussal az ellene felhozott 34 vádpontot.
A tárgyalás lezárását követően a vádakat tartalmazó dokumentumot is nyilvánosságra hozták.
A meghallgatáson Donald Trump nem vallotta magát bűnösnek, erről a Reuters hírügynökség számolt be. Az eseményre történelmi pillanatként tekintenek az amerikaiak, ugyanis ez volt az első alkalom, hogy az Egyesült Államok történetében, hogy egy volt elnök ellen büntetőeljárás indult.
BREAKING: Donald Trump leaves Trump Tower for the courthouse to be arraigned
— ALX 🇺🇸 (@alx) April 4, 2023
A volt amerikai elnök meghallgatása magyar idő szerint este negyed 9-kor kezdődött a manhattani ügyészségen, ahova a republikánus politikus rendőri felvezetéssel érkezett meg. A várakozásokkal ellentétben mielőtt Trump belépett volna a tárgyalóterembe nem nyilatkozott. Az ellene felhozott 34 vádpontot zárt ajtók mögött ismertették. Noha az előzetes jelentések arról számoltak be, gyors és rutinszerű – mindössze 15-30 perces – eljárásra lehet számítani, némileg tovább tartott a meghallgatás.
Magyar idő szerint este fél 10-kor hagyta el Trump a manhattani ügyészséget, a meghallgatást követően az exelnök nem nyilatkozott a sajtónak.
Mint lapunk korábban beszámolt róla, bármely New York-i vádlott számára, legyen az szegény vagy befolyásos, a büntetőjogi vádakra való válaszadás azt jelenti, hogy ujjlenyomatot vesznek tőle, fényképet készítenek róla, alapvető kérdéseket tesznek fel – megkérdezik például a nevét és születési dátumát –, és vádat emelnek ellene. Ugyanez történt Trump esetében is.
BREAKING: Donald Trump is now under arrest in New York City ahead of his arraignment in court https://t.co/0NxzuxZt8I pic.twitter.com/9sdFFunjcM
— CNN (@CNN) April 4, 2023
Tömeg fogadta Trumpot
Fotók és videófelvételek árasztották el a közösségi oldalakat, sokan várják ugyanis Donald Trump volt amerikai elnököt a manhattani ügyészség székháza elé.
Az amerikai sajtó közlései szerint Trump integetett támogatóinak megérkezését követően, ezután a volt elnököt egy hátsó folyosón keresztül vezetik be a tárgyalóterembe.
Útban a manhattani ügyészségre az exelnök azt írta közösségi oldalára,
Lower Manhattan felé, a bíróságra tartok. Hihetetlennek tűnik, de le fognak tartóztatni. Nem hiszem el, hogy ez megtörténhet Amerikában
BREAKING: Donald Trump arrives at Manhattan court for NYC arraignment https://t.co/JCz2OI7NLU pic.twitter.com/dO9e47ezDG
— New York Post (@nypost) April 4, 2023
Borítókép: Donald Trump korábbi amerikai elnök (b) indul a New York-i Trump Toronyból a bírósági meghallgatására 2023. április 4-én. (Fotó: MTI/EPA/C. J. Gunther)
























