Jó ütemben folynak a helyreállítási munkálatok az árvíz sújtotta területeken, és már alig néhány közút olyan közút akad, amelyet nem használhatnak az autósok. A vasúti közlekedésben is csak Komárom térségében vannak fennakadások.

Az ártól érintett északi megyékben – Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom -, illetve Fejér és Baranya megyében, valamint Budapesten nincs már árvíz miatt lezárt útszakasz – közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főizgatóság (OKF) hétfőn. A hétfő délelőtti összesített jelentése szerint jó ütemben halad a dunai árvíz utáni helyreállítás, a vonatközlekedésben azonban még fennakadások vannak.

Közölték, hogy az állami tulajdonú fővédműveken végzett megerősítések negyven százalékát már visszabontották vasárnap estig, és folyamatos a vízzel elárasztott területek fertőtlenítése. Ez negyvenöt településen megtörtént, és az érintett hatvanegy közintézményből tizenkettőnél szintén végeztek a fertőtlenítéssel. Az árvíz miatt kitelepített 1570 emberből 898-en térhettek vissza otthonukba.

Az OKF tájékoztatása szerint az árvíztől érintett területeken a szolgáltatók folyamatosan vizsgálják a vízminőséget. Komárom-Esztergom megye két településén, Pilismaróton és Dömösön lajtos kocsiból kap vizet a lakosság. A helyi vízmű megkezdte a rendszer tisztítását, hétfőn valószínűleg megindulhat a vízszolgáltatás. Mohácsnál a szennyvíz tisztítatlanul kerül a Dunába, mert az iszap károsította a szennyvíztelep berendezéseit, a magas vízállás miatt pedig egyelőre nem lehet hozzáfogni a javításhoz.

A vasúti közlekedésben még mindig fennakadások vannak, a tájékoztatás szerint június 25-én indulhat meg a vonatforgalom a Budapest-Hegyeshalom vasúti fővonal Komárom és Almásfüzitő között szakaszán, valamint Komárom és Esztergom között. Komárom és Almásfüzitő között előbb a Dunától távolabbi vágányon, negyven kilométeres sebességkorlátozással kezdenek majd járni a vonatok. A másik, Duna felé eső vágányon előreláthatóan két nappal később, június 27-től indul majd a forgalom, húsz kilométeres sebességgel.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Az Almásfüzitő-Dunaalmás szakaszon mintegy negyven méteren mosta el a Duna az ágyazatot a sínek alól. A károk pontos felmérése és a helyreállítás az árvíz visszahúzódása után kezdhető meg. A helyreállítás befejezéséig vonatpótló buszok szállítják az utasokat Komárom és Esztergom között. A vasúttársaság felhívja az utazni szándékozók figyelmét, hogy a fentiekben megadott újraindítási időpontok csak a kedvező időjárási viszonyok esetén tarthatók.

A hétvégén összesen 708 kilométer folyószakaszon volt még árvízvédelmi készültség, rendkívüli védekezést 539 kilométeren – a Dunán Rajkától a déli országhatárig az állami védvonalakon – folytatnak. Tényleges védekezés viszont már csak négy megye tíz településén folyt. Így Baranyában Mohácson, Báron és Dunaszekcsőnél, Bács-Kiskun megyében Bajánál és Kalocsánál, bár Baján már elkezdték kiüríteni a homokzsákokat. Tolna megyében Bátánál védekeznek, míg Pest megyében kisebb védekezési munkálatok Százhalombattánál, Szigetmonostornál, Szigetszentmiklósnál, Tahitótfalunál vannak.

Az OKF tájékoztatása szerint a mezőgazdaságban is okozott károkat az áradás, a vidékfejlesztési tárca felmérése szerint 6932 hektár mezőgazdasági területet öntött el az áradó Duna. Az árvízzel összefüggő egyéb jelenségek miatt – fakadóvíz, talajvíz – 3408 hektár került víz alá. A védekezés során károsodott 370 hektár, és az összes kárt szenvedő mezőgazdasági terület eléri a 10.710 hektárt.

A Szigetközben csaknem 12 ezer hektáron végezték el vasárnapra a szúnyogirtást, ez körülbelül a nyolcada azon területeknek, ahol erre szükség van.

Szerdától részlegesen látogatható lesz a Margitsziget

Valószínűleg szerdán megnyitják a Margitsziget egy részét – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hétfőn. A szigeten még folynak a helyreállítási munkálatok, de vélhetően szerdán az ideiglenes védmű utolsó homokzsákjait is elszállítják. A fővárosi katasztrófavédelem ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a Margitsziget ezután sem lesz biztonságos, mert a fellazult talaj miatt a fák kidőlhetnek, ezért szerdán is csak részlegesen nyitják meg a szigetet.

Több budapesti helyszínen már befejeződött a fertőtlenítés, de van, ahol még folynak a munkálatok. A III. kerületben a Római-parton hétfő reggelre távolították el a vizet azokról a telkekről és házakból, amelyeket elöntött a Duna. A tájékoztatás szerint fontos a víz eltávolítása, mert a lappangó vizek fertőzésveszélyt jelentenek, és a szúnyogok szaporodása “melegágyának” számítanak.

A Királyok útján is megkezdődött az ideiglenes védmű elbontása. A bontás és a takarítás után ismét használni lehet ezt a közlekedési útvonalat. 
A fővárosi Népszigeten is folyik a helyreállítás, tizenkét helyszínen távolítják el a lappangó vizeket a katasztrófavédelem dolgozói.

Budapest területén mintegy másfél millió homokzsákot és 12 ezer köbméter homokot építettek be a védekezés során. Eddig több mint 900 ezer homokzsákot bontottak el – olvasható a katasztrófavédelem közleményében.

Nincs már lezárt főút Pest megyében

A hétvégi intenzív munkának köszönhetően hétfő reggelig megnyitották a forgalom előtt azokat a Pest megyei főutakat, melyeket néhány napja nagyrészt még víz borított, csupán néhány alsóbbrendű szakaszon folyik még a helyreállítás – tájékoztatta a megyei kormányhivatal és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője az MTI-t.

Tarnai Richárd megyei kormánymegbízott közlése szerint minden fontosabb útszakasz járható: átadták a 2-es főút Dunakeszitől Budapestig tartó szakaszát, ismét lehet közlekedni a 11-es főúton Visegrád és Budapest között, illetve a 12-es főút szinte teljes Pest megyei szakaszán.

Megnyitották a 1201-es utat Ipolydamásd és Letkés között, feloldották a korábbi zárást 2-es főúton Sződligetnél, s már Vácon is zavartalan a forgalom – tette hozzá a megyei védelmi bizottság elnöke.

Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút szóvivője elmondta, hogy a 12-es főút nagymarosi szakaszán még tisztítják, takarítják a burkolatot, de várhatóan délután végeznek a munkával. Addig csak a helyiek hajthatnak be, kerülni Kóspallag – Márianosztra – Zebegény felé lehet. Az 51305-ös úton Szigetújfalunál is tart még a helyreállítás, itt szintén délután várható a teljes zárás feloldása – fűzte hozzá a szóvivő.

A Tahitótfaluból Kisorosziba vezető út egy szakasza még víz alatt áll, noha levonult az ár. A közútkezelő szakemberei az árkok szélesítésével, illetve más módszerekkel próbálják elérni, hogy lefolyjon a víz. egyelőre nem tudni, hogy mikor nyithatják meg a Kisorosziba vezető egyetlen utat – közölte Pécsi Norbert Sándor.

nol.hu



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.