Péntek déltől már utazni is lehet a 4-es metrón, ráadásul vasárnapig ingyen. Ezzel befejeződött Budapest egyik legnagyobb beruházása, mondta az átadáson Tarlós István főpolgármester. Már felvetődtek azzal kapcsolatban kérdések, hogy meglesz-e a tervezett utasszám? A felszíni közlekedés változásai szombaton lépnek életbe.
Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester adták át az új metróvonalat Kelenföldön. Az új vonal két végállomása a Keleti Pályaudvar és Kelenföld. Nyolc évig építették, de most lezárult az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb fővárosi beruházása.

Már az 50-es évek legelején felmerült, hogy szükség lenne egy metróvonalra, ami összeköti Zuglót és Dél-Budát. A különböző tervekben más-más végállomások és útvonalak szerepeltek. Több pályázat és pályázó jelentkezett az évtizedek folyamán, oroszok, franciák, németek és magyarok is.

1997-ben úgy tűnt indulhat az építkezés, 1998-ban megtörténik a hitelfelvétel is. Az első dátum mire a metró elkészül 2003 júliusa volt. Aztán Demszky Gábor főpolgármester ezt négyszer módosította, az utolsó dátum 2011 nyara volt.

2007-ben indultak el a fúrópajzsok az Etele térnél. Az évek során a költségek is növekedtek, 1998-ban még 130 milliárdra tervezték a költségeket, végül 452 milliárdból készült el.

A vonal hossza 7.4 km, menetideje 8 perccel lesz rövidebb, mint a 7-es buszé. Megállói sűrűn helyezkednek el, ami miatt sokan kritizálták is már az építés közben. Csúcsidőben 2,5 percenként fog járni, és várhatóan óránként 16 ezer ember használja majd. Ugyanakkor már vannak félelmek, hogy az utasszám kevesebb, akár fele, lehet a tervezettnek.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Az átadás 40 autóbusz-, 5 villamos- és 3 trolibusz- és 20 éjszakai buszvonalon jelent hálózati vagy jelentős menetrendváltozást. A ritkítások, egyes vonalak megszüntetésének terve már eddig is éles visszhangot váltott ki. A felszíni tömegközlekedési változások szombaton lépnek életbe.

M4 Metró útvonala
M4 Metró útvonala

Origo/Portfolio/Blikk/Inforadio.hu/BKK



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.