Átadtak egy magyar kormányzati támogatással újjáépített iskolát Horvátországban, miután az a 2020. decemberi földrengés következtében jelentősen megrongálódott – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a helyszínen, Topolovacban.

A tárcavezető a Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével, 60 millió forint kormányzati támogatásból felújított általános iskola megnyitásán leszögezte, hogy Magyarország barátként tekint Horvátországra, és ezért a még Budapesten is érezhető földrengés okozta pusztítást látva egyértelmű volt, hogy hazánk segíteni fog.

Ha egy ilyen testvéri nemzet bajba kerül, akkor az minket aggodalommal és félelemmel tölt el

– húzta alá, rámutatva, hogy a földrengés a „leggonoszabb” a természeti katasztrófák között, mivel felkészülni nem lehet rá, szélvészgyorsasággal jön és tragikus következményeket hagy maga után.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Az is egyértelmű volt, hogy meg kell akadályozni, hogy egy ilyen tragédia fő vesztesei a gyerekek vagy a családok legyenek

– jelentette ki. Majd úgy vélekedett, hogy az ilyen helyzetekben a legfontosabb a megszokott élet jelentette stabilitás és biztonság visszaadása a gyerekek és a családok számára.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy ennek egyik fő tartóoszlopa pedig az iskola, a kiszámítható hozzáférés az oktatáshoz, ráadásul nagy bajjal járhat, ha a gyerekek elvesztik a nyugalmat, a stabilitást, a megszokott körülményeket, s ennek különös jelentősége van, ha nagyobb odafigyelést igénylő gyerekekről van szó. Elmondta, hogy a most újranyitott iskola olyan károkat szenvedett, hogy életveszélyessé, teljesen alkalmatlanná vált arra, hogy ott diákok tanuljanak.

Így örömmel mondtunk igent a Máltai Szeretetszolgálat kérésére, és biztosítottunk 60 millió forintos támogatást ennek az iskolának a helyreállítására, újjáépítésére, biztonságossá tételére

– mondta.

(Magyar Nemzet / MTI)

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a horvátországi Topolovacban, a magyar kormány segítségével újjáépített helyi iskola újranyitásán 2023. május 4-én (Forrás: facebook.com/szijjarto.peter.official)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.