Balázs Géza nyelvész és néprajkutató, aki egyben az ELTE tanszékvezető tanára is és Tóth Etelka, számtalan magyar helyesírási kiadvány szerkesztője, főiskolai docens vehették át a díjakat hétfőn Budapesten.

nyelv1Hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal adományozták a díjat, amelyet olyanok kaphatnak meg, akik a legtöbbet tették a magyar nyelv ápolásáért az elmúlt évben határon innen és túl – nyilatkozta a díjátadó ünnepségen Kiss Róbert Richard, a Magyar Nyelvőr Alapítvány társadalmi tanácsadó testületének az elnöke.

A díjazottakat a kuratórium három testület képviselői közül választja ki: a határon túliak és a Magyarországon élők köréből, és azok közül, akik a legtöbbet tették azért, hogy az alapítvány céljai megvalósulhassanak. A kitüntetés 300 ezer forint pénzjutalommal jár.

Az alapítvány célkitűzése, hogy támogassa a magyar nyelv megőrzését, kutatását, ápolását szolgáló rendezvényeket,  kiadványokat az 1872-ben elindult Magyar Nyelvőr című folyóirat szellemiségének megfelelően. Az alapítvány Marosvásárhelyen ezer könyvet osztott szét középiskolás diákoknak és olyan tanárokat díjaztak, akik sokat tesznek Erdélyben a magyar nyelv ápolásáért, megőrzéséért.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Az ünnepségen bemutatásra került Kiss Róbert Richard A fantasztikus nyelv című műve is. A kötetben találhatunk a leggyakoribb családnevekkel és híres sportklubokkal foglalkozó fejezeteket is. Érdekességképpen még olvashatunk a nyelvekről és nyelvváltozatokról, ezen belül a határon túli magyarok szavairól, a csángók eredetéről és a diáknyelvről.

Forrás: hirado.hu

Kép: shrinemont.com



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.