A vendégéjszakák számát és a bevételt tekintve is jobb eredményt ért el a turisztikai ágazat 2012-ben, mint az előző évben – mondta a Kossuth Rádióban a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója. Az Utazás kiállítást az NGM államtitkára nyitotta meg.

Rekordévet zárt tavaly a magyar turizmus. Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta: az eredmények mind a vendégek és vendégéjszakák számát, mind pedig a bevételt tekintve a meghaladták a 2011-es szintet is. Korábban a 2007-es volt a válság előtti utolsó rekord év, amit négy év múlva sikerült utolérni, majd tavaly további növekedéssel 5 százalékot sikerült rátenni az előző évi eredményre – mondta a vezérigazgató. csütörtökön nyílik Budapesten az Utazás  2013 kiállítása HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.

Horváth Gergely hozzátette: jelentős átrendeződés figyelhető meg a piacon. Dinamikusan emelkedett a külföldi vendégforgalom, a kereskedelmi szálláshelyeken átlagban 8,9 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma, bizonyos régiókban pedig ennél is nagyobb arányú volt a bővülés – Budapesten például 11 százalékos.

A Magyar Turizmus Zrt., illetve a szolgáltatók által elvárt szint azonban még messze van. Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy például 2007-ben 22 százalékos volt az iparági infláció. Az ágazat szereplői elsősorban a második éve jellemző dinamikának és a növekedés ütemének örülnek, de további ilyen hasonló mértékű emelkedésekre van szükség – tette hozzá Horváth Gergely.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Fontos lenne, hogy a külföldiek minél több időt töltsenek Magyarországon, de tudomásul kell venni, hogy változóban vannak a szokások. Egyre több, de egyre rövidebb idejű kirándulásokra mennek az emberek, mert egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy évente két-három alkalommal egy-két hétre elutazzanak – tette hozzá Horváth Gergely a Kossuth Rádió műsorában, ahol ennek kapcsán az is elhangzott: csütörtökön nyílik Budapesten az Utazás 2013 kiállítás a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.

Az állami turisztikai marketingszervezet vezetője arról is beszélt a Kossuth Rádió műsorában, hogy az ágazat nagyon fontos része az üzleti turizmus. Ez különösen az Audi magyarországi üzemének otthont adó Győrben tölt be jelentős szerepet, ahol több mint 25 százalékos fejlődést mértek ebben a szegmensben.  Ez azért is örvendetes, mert erősödik az a tendencia, hogy a cégek visszavesznek az utazásokból, és helyette inkább a távolból kommunikálnak egymással a munkatársak, okostelefonnal vagy kihasználva a videokonferencia lehetőségét – tette hozzá Horváth Gergely.

A szakember szerint a Magyar Turizmus Zrt-nek marketingmunkája során azt a képet kívánja kialakítani Magyarországról, hogy itt a turisták minőségi szolgáltatásokat találhatnak minden kategóriában. A minőség nem egyenlő a luxussal, a vékonyabb pénztárcájú vendégek is nagyon jó ár-érték arányú ajánlatokkal élhetnek – magyarázta. Horváth Gergely hozzátette, van még tartalék a belföldi turizmusban is, hiszen a – külföldön egyébként másfélszer annyit költő – magyar kirándulók számára is rengeteg olyan hely van Magyarországon, amit érdemes még felfedezniük.

Megnyílt az Utazás kiállítás a Budapesti Vásárközpontban

Megnyílt az Utazás 2013 nemzetközi idegenforgalmi szakkiállítás csütörtökön a Budapesti Vásárközpontban. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a kiállító cégek képviselőit köszöntve elmondta: a 2012-es esztendő a magyar turizmus számára áttörést hozott, mert elérte a válság előtti szintet, és növekedett az új országokból érkezők száma is. A belföldi turizmusnak a 41 ezer elfogadóhellyel rendelkező Széchenyi Pihenőkártya (Szép-kártya) a motorja – tette hozzá Csizmadia Norbert. Az államtitkár kitért arra, hogy az Új Széchenyi-tervben jelentős turisztikai fejlesztések valósulnak meg, a következő európai uniós fejlesztési ciklusban pedig a források 60 százalékát a kormány gazdaságfejlesztésre, ezen belül a turizmusra kívánja fordítani.



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.