Ausztráliai terrortámadás: Az egyik magyar áldozat unokáját védve vesztette életét.

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Ausztrália eddigi legsúlyosabb terrortámadásában 15 embert ölt meg két fegyveres Sydneyben, a Bondi Beach strandon. A támadás a „Hanukkah by the Sea” zsidó ünnepséget célozta, az áldozatok között is zsidók voltak és Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök antiszemita incidensként nevezte meg a történteket.

A Neokohn a szlovákiai Komáromi Zsidó Hitközség beszámolja alapján arról írt, hogy a 82 éves Pogány Marika is életét vesztette a támadásban. A holokauszt-túlélő évtizedek óta önkénteskedett a Meals on Wheels szervezetnél, és még díjat is nyert a közösségének nyújtott szolgálatáért, miután több mint 12 ezer kóser ételt szállított ki.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Az ausztrál 9news szerint idős hölgy a hanukai rendezvény első sorában ült, amikor halálos lövés érte.

Családtagját védve halt meg a másik magyar áldozat

A lap hozzátette, hogy a másik magyar származású áldozat a 78 éves Weitzen Tibor volt. A 9News szerint az idős férfi vasárnap feleségével és unokáival együtt ment a rendezvényre, hogy megünnepelje hanuka első napját, és

egy családtagját védve halt meg, aki szintén életét vesztette.

„Egyszerűen lesújtó. Őszintén szólva, nincsenek szavaim” – mondta az unoka.

„Tegnap még kávéztunk vele a Bondi Junctionben, nem tudtam, hogy ez lesz vele az utolsó nap” – idézte az ausztrál lap.

(Mandiner)

Borítókép: Gyertyafényes virrasztás Tel-Avivban néhány órával az ausztrál Bondi Beach-i halálos terrortámadás után, amely a zsidó közösséget vette célba a hanuka első napján. Fotó: AFP/John Wessels



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.