Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 2019. január 26., szombat (MTI) – Helyi idő szerint pénteken este az amerikai törvényhozás mindkét háza megszavazta a kormányzat átmeneti működését biztosító kétpárti törvényjavaslatot.

A törvényjavaslatot a szenátus már délután – nem sokkal Donald Trump bejelentését követően – megszavazta, este pedig a képviselőház is elfogadta.
A kétpárti törvényjavaslat a demokraták csütörtöki kompromisszumos javaslatát tükrözi: átmeneti időre, három hétre biztosítja a teljes kormányzat működéséhez szükséges összeget, és ezalatt a republikánusok és a demokraták tovább tárgyalnak az amerikai-mexikói határon építendő fal költségeiről. A pénteken megszavazott törvényjavaslat nem tartalmazza a falépítés azonnali finanszírozását.
A szavazás gyorsan és könnyen ment, miután az elnök pénteken beleegyezett a kompromisszumos javaslatba.
A péntek délután a Fehér Ház Rózsakertjében – Mike Pence alelnök és kormánytagok jelenlétében – tartott beszédében Donald Trump azt is bejelentette, hogy egy kétpárti bizottság megkezdi a tanácskozást a határbiztonság erősítéséről. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy nem mond le a határfal megépítéséről, mert szerinte – ahogyan fogalmazott – “tényleg nincs más lehetőségünk, mint megépíteni egy hatékony falat, vagy acélkerítést”. Közölte azt is, hogy amennyiben nem sikerül erről korrekt megállapodásra jutni a kongresszussal, akkor február 15-én vagy ismét részlegesen leáll a kormányzati munka, vagy élni fog a törvények és az Egyesült Államok alkotmánya biztosította hatalmával és rendkívüli állapotot hirdet ki.
A kongresszusban megszavazott törvényjavaslatot még pénteken este átküldték a Fehér Házba aláírásra.

MTI



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.