A kormány 2010 óta következetesen azt az adófilozófiát képviseli, hogy nem emelni kell az adókat, hanem beszedni – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden, Budapesten, a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége (VJASZSZ) ünnepi közgyűlése után tartott rendezvényen.

A tárcavezető kiemelte, hogy az OECD és az EU felmérései szerint Magyarország tudta a legnagyobb arányban fehéríteni gazdaságát: a beszedhető és ténylegesen beszedett áfa különbözete (áfa-rés) 21–22 százalékról 5–6 százalékra csökkent az elmúlt években.

Ez az arány 2010-ben még 30–35 százalék volt, vagyis a költségvetés áfa-bevételeinek közel harmadáról mondott le

– emelte ki.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


A hatékonyság növelése, a gazdaság fehérítése a VJASZSZ és más szakmai partnerek nélkül nem valósult volna meg

– fogalmazott a pénzügyminiszter.

Az adók hatékonyabb beszedése, a gazdaság fehéredése teszi lehetővé az adók csökkentését és azt, hogy a gazdaság emelkedő pályán maradjon. Ezek az intézkedések adják a kormány gazdaságpolitikai mozgásterének legfontosabb kereteit

– mutatott rá.

A Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége az idén ünnepli alapításának 30. évfordulóját. Ebből az alkalomból a szervezet főtitkára Berényi János és Varga Mihály átadta a szervezet által alapított Szent Máté-díjakat.

(Pesti Srácok / MTI)

Borítókép: Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége fennállásának 30. évfordulóján rendezett ünnepségen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pest Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságán 2023. május 9-én. MTI/Kovács Tamás



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.