Gazdasági megállapodás, egymilliárd dolláros befektetés ösztönzés és az ukrajnai helyzet – ezekről tárgyalt az olasz miniszterelnök az orosz államfővel Moszkvában. Az orosz-olasz találkozó tanulságairól Orbán Viktor miniszterelnök is beszélt a hétfő délelőtti rendkívüli nagyköveti értekezleten. 

Matteo Renzi
Matteo Renzi

Matteo Renzi olasz kormányfő 2014. februári hivatalba lépése óta most először látogatott Moszkvába. A beszámolók szerint a megbeszélések középpontjában az ukrán helyzet volt. Vlagyimir Putyin az olasz miniszterelnökkel közös sajtótájékoztatóján arról beszélt, egyetértettek abban, hogy az érintetteknek tiszteletben kell tartaniuk a február 12-i minszki megállapodást.

Az orosz államfő úgy fogalmazott: “biztos vagyok benne, hogy ez lehetőséget nyit a széles körű békés rendezés előtt, és természetesen lehetővé teszi a közvetlen párbeszédhez vezető út megnyílását Kijev, Donyeck és Luhanszk között.” Matteo Renzi pedig arról beszélt, hogy a probléma megoldásának részeként Ukrajnában meg kell kezdeni a reformokat az autonómia és a decentralizáció felé. Az olasz miniszterelnök szavai szerint, “van lehetőség az együttműködésre még a mindenki által ismert nehézségek, köztük az európai szankciók és az orosz ellenszankciók dacára is”.

Vlagyimir Putyin bejelentette, hogy az Orosz Közvetlen Befektetési Alap és olasz partnere 1 milliárd dolláros, nagyjából 280 milliárd forintos orosz-olasz alapot hoz létre a befektetések ösztönzésére egymás országaiban. Vlagyimir Putyin kiemelte az orosz-olasz energetikai együttműködést, és arról is beszélt, hogy a Szuhoj orosz repülőgépgyár és olasz partnerei együtt fogják a nemzetközi piacon népszerűsíteni a Szuhoj-Superjet 100-as típust.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten a rendkívüli nagyköveti értekezleten hétfőn reggel említést tett a “szokatlan történésekről”, köztük az olasz-orosz megállapodásról is.

A kormányfő úgy fogalmazott: “van nekünk magyaroknak egy hátrányunk, a magyar hajlamos arra, hogy magát nagyon dörzsöltnek gondolja és közben ő a legutolsó balek”. Az olasz miniszterelnök moszkvai útjából az is kiderült, “sokkal nagyobb a mozgástér, mint korábban gondoltuk.”

A miniszterelnök szavai szerint, “nem a professzoros, folyamatok átlátásának képességével kell kitűnni a mezőnyből, hanem amikor a gazdasági következtetéseket kell levonni, ott van szükség a dörzsöltségre, tudásra, felkészültségre.”

Matteo Renzi olasz miniszterelnök Moszkvában a megbeszélések előtt elment arra a helyre, ahol a minap lelőtték Borisz Nyemcov ellenzéki politikust, és egy csokor virágot helyezett el a rögtönzött emlékhelyen.

Forrás: inforadio.hu



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.