Amerikai republikánus párti szenátorok egy csoportja törvényjavaslatot nyújtott be az orosz uránimport betiltására, válaszul az Ukrajna elleni orosz intervencióra. A Kommerszant című lap beszámolója szerint a törvénytervezetet négy szenátor készítette elő. Egyikük, John Barrasso azt mondta, hogy eljött az idő az orosz energiaforrások végleges eltávolítására az amerikai piacról.

Szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök „ezt a pénzt arra használja fel, hogy finanszírozza brutális ukrajnai háborúját”.

A szenátor szerint az uránimport tilalma tovább gyengíti az orosz hadigépezetet, elősegíti az amerikai urántermelés újjáélesztését, és megerősíti nemzetbiztonságukat. A törvénytervezet másik előkészítője, Roger Marshall pedig azt fejtegette, hogy az Egyesült Államok által importált urán közel fele Oroszországból, Kazahsztánból és Üzbegisztánból származik.

A külföldi urántól való nagyfokú függés már azelőtt is veszélyeztette nemzeti érdekeinket és nemzetbiztonságunkat, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, most pedig egyszerűen elfogadhatatlan

– mondta a szenátor.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Az amerikai Nemzeti Bányászati Szövetség (NMA) támogatja a kezdeményezést. A szervezet elnök-vezérigazgatója, Rich Nolan a szenátorok javaslatával kapcsolatban egyebek között megjegyezte, hogy az Egyesült Államokban található a világ legnagyobb atomerőműparkja, és jelentős az ország urántartaléka, de gyakorlatilag az összes uránt importálja az ország. Az ágazati szövetség vezetője sürgette, hogy ismét induljanak meg a befektetések az uránbányászatban, amely annyira elsorvadt, hogy mára az komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Az NMA több mint 250 a bányászati céget és szervezetet fog össze.

(Magyar Nemzet)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.