Az azonos nemű pároknak lehetővé kell tenni a bejegyzett élettársi kapcsolatot jogaik biztosítása érdekében – jelentette ki Ferenc pápa a róla szóló, szerdán bemutatott dokumentumfilmben.

– mondta az egyházfő a Evgeni Afineevsky rendezőnek adott interjújában.

A pápa korábban, még Buenos Aires érsekeként ellenezte a melegházasság engedélyezését, és helyette az azonos neműek regisztrált élettársi kapcsolatának elismerését szorgalmazta. Szakértők szerint azonban azóta nem foglalt állást ennyire világosan a kérdésben nyilvánosan, mint most.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


A Római Filmfesztiválon mutatták be a Francesco című filmet, amely olyan kivételes vezetőként szól az egyházfőről, aki képes lehet az emberiség egyesítésére. Az amerikai állampolgárságú, orosz zsidó származású Afineevsky kétórás dokumentumfilmje olyan fontos témákat feszeget, mint a gazdagok és szegények között növekvő szakadék, a rasszizmus, a klímaváltozás, a szexuális zaklatás, a migráció, az emberkereskedelem, a politikai polarizáció, valamint a keresztények, muzulmánok és zsidók közötti viszony. A néző a pápa közleményeiből, írásaiból, Twitter-üzeneteiből, utazásain mondott beszédeiből ismerheti meg az ezekről a kérdésekről vallott nézeteit. A dokumentumfilmben ugyanakkor azok az interjúk is megjelennek, amelyeket Afineevsky készített a pápával.

A rendező kiemelte, hogy Ferenc pápa, aki először rosszul mérte fel a katolikus egyház felelősségét a szexuális zaklatási válságban, később nyilvánosan elismerte hibáját és bocsánatot kért.

Nagyon szép látni egy vezetőt ilyen pozícióban, aki ilyen szerény, és képes azt mondani, hogy „sajnálom, tévedtem”

– hangoztatta.

(Magyar Nemzet / MTI)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.