Bejelentette lemondását néhány órával a hétfői kormányülést követően Nicolae Ciucă miniszterelnök, ezzel az általa vezetett kormány mandátuma is megszűnik.

A kabinet így az új kormány beiktatásáig – amit a hét végéig szeretnének megejteni – ügyvivőként tevékenykedik. Az ügyvivő miniszterelnök Lucian Bode belügyminiszter lehet. A kormányülésen azt a sürgősségi rendeletet fogadták el, amely a negyedik hete béremelésért sztrájkoló, a munkabeszüntetést hétfőn felfüggesztő pedagógusok fizetésemelését rögzíti.

A kormányfő lemondását eredetileg közvetlenül a kormányülés utánra várták, azonban ő kivárt mindaddig, amíg a béremelésről szóló sürgősségi rendelet megjelent a Hivatalos Közlönyben.

Délután négy órakor aztán a kormánypalotában rövid sajtónyilatkozatot tett, amelyben emlékeztetett: két hete a koalíciós partnerekkel együtt abban állapodtak meg, hogy a május végére tervezett miniszterelnök-cserét a pedagógussztrájk jelentette konfliktus megoldásáig elhalasztják. Mivel hétfőre sikerült tető alá hozni egy olyan sürgősségi kormányrendeletet, amely teljesíti a pedagógusok igényeit, eljött az idő, hogy befejezze miniszterelnöki ténykedését.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Így lemondása hivatalossá válását követően elindul a miniszterelnök-cserét célzó eljárás, amelynek lezárultáig az ország élén ügyvivő kormány áll majd.

Közölte, a tervek szerint az új kormány csütörtökön lépne hivatalba.

Miután köszönetet mondott munkatársainak, megjegyezte: vannak dolgok, amiket sikerült úgy megvalósítani, ahogy kellett, de olyanok is, amelyeket nem sikerült megoldani.

„Szerénytelenség nélkül mondhatom: sikerült szavatolnunk az ország stabilitását”

– zárta nyilatkozatát, amely végén a jelenlevők egy része megtapsolta a leköszönő kormányfőt. Nicolae Ciucă ezt követően az elnöki palotába indult, hogy hivatalosan is átnyújtsa lemondó nyilatkozatát Klaus Iohannis államfőnek.

Ciucă a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) között 2021-ben aláírt koalíciós megállapodás értelmében mondott le, abban ugyanis azt rögzítették, hogy a PNL, a PSD és az RMDSZ alkotta koalíció mandátumának felénél a PNL átadja a kormányfői tisztséget a szociáldemokratáknak, és néhány kulcsfontosságú tárca is gazdát cserél a két román párt között.

Az új kormány megalakítása ennek alapján csupán formaság lenne – azonban a PSD már hónapokkal ezelőtt jelezte, hogy módosítani kívánja a megállapodásban foglaltakat, megtartaná a Sorin Grindeanu vezette közlekedési tárcát, mivel álláspontja szerint a miniszter jó munkát végez.

Ennek nyomán a PSD és a PNL az RMDSZ vezette tárcákra is szemet vetett,

Marcel Ciolacu, a PSD elnöke, a miniszterelnöki tisztség várományosa vasárnap már be is jelentette, hogy a jelenleg birtokolt fejlesztési és környezetvédelmi minisztérium helyett az európai forrásokért felelős és az energiaügyi minisztériumot ajánlják fel az RMDSZ-nek. A fejlesztési tárcát az értesülések szerint a liberálisok kaphatják meg.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök viszont leszögezte: ragaszkodnak a fejlesztési tárcához, így ha a román pártok mégis el akarják venni, akkor előfordulhat, hogy a magyar szervezet kiszorul a kormányból.

Kelemen hétfőn kijelentette, ha a fejlesztési tárcát nem hagyják RMDSZ-nél, nincs miről tárgyalni, anélkül az RMDSZ nem folytatja a közös kormányzást, ezért várják, hogy Ciolacu közölje a végső döntést.

A PSD-nek és a PNL-nek az RMDSZ nélkül is megvan a parlamenti többsége, két évvel ezelőtt hivatalosan a stabilitás érdekében vették be a koalícióba a magyar szervezetet, amely a miniszterelnök-helyettesi tisztség mellett a fejlesztési, a környezetvédelmi és a sportért felelős tárcát kapta meg – utóbbitól már biztosan búcsúznia kell, hiszen a minisztériumok számának csökkentése jegyében beolvasztják a családügyi minisztériumba.

A tervek szerint egyébként a kormány lemondása után már ma elkezdődnek az egyeztetések a pártok és Klaus Iohannis államfő között, aki várhatóan már holnap kormányalakítási megbízatást ad Ciolacunak.

Ezt követően egy-két nap alatt lefolyhat a miniszterjelöltek meghallgatása a parlamenti szakbizottságokban, és az új kormány akár már csütörtökön le is teheti az esküt. A kérdés csak az, hogy az RMDSZ tagja marad-e, vagy a továbbiakban kívülről támogatja a kabinetet – az értesülések szerint ugyanis arra az esetre, ha tényleg kilépne a kormányból, a PSD szeretne megállapodást kötni vele arról, hogy bizonyos alacsonyabb szintű vezetői tisztségek megtartása fejében továbbra is támogassa a parlamentben az immár kétpárti kabinetet.

(Krónika)

 



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.