A székely aláírásgyűjtés, amelynek 2020. február eleje óta kampányfőnöke vagyok, nagyszerű lehetőség arra, hogy úgy Erdélyben, mint az Európai Unió más országaiban, megnyisson egyfajta párbeszédet a többségi és kisebbségi közösségek között – jelentette ki alig tíz nappal a székely petíció végső határidejének lejárta előtt Pesty László.

A kampányfőnök kiemelte: természetesen a kontinens őshonos, nemzeti kisebbségeire gondol.

Szerinte az a gondolat, hogy az Európai Unió kezelje kiemelt figyelemmel ezeket a kisebbségeket, illetve az ezen kisebbségek által lakott úgynevezett nemzeti régiókat, és a kohéziós alapok elosztásánál plusz pénzekkel segítse az ő életüket, nemcsak nekik jó.

– Előnyös a többségi nemzeteknek is, mivel összességében az adott nemzetgazdaság, az adott ország jut ezáltal plusz forrásokhoz. Így a többségi társadalom is szedheti ennek az akciónak a gyümölcseit. Az adott nemzetgazdaság egésze jutna így eddig nem tapasztalt támogatáshoz – hangsúlyozta.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Pesty László szerint óriási erők mozdulnak meg a székelyek kezdeményezése ellen
Fotó: MTI/Rosta Tibor

Pesty László sajnálatosnak tartja azonban, hogy mint minden uniós országban, úgy Romániában is vannak erők, amelyek fittyet hánynak a többségi és kisebbségi érdekekre. – És nemcsak semmibe veszik azt, de megpróbálják tettleg aláásni annak érvényesülését. Már sok éve dolgoznak a mi kezdeményezésünk ellen is, pereskednek, lobbiznak, rossz hírét keltik, de szerencsére kevés sikerrel teszik.

Emlékeztetett, hogy

a székely kezdeményezés nemcsak a pert nyerte meg annak idején Brüsszellel szemben, de eredményes az aláírásgyűjtésben is.

– Most jóval több mint egymillió online aláírásunk van, és hét helyett pillanatnyilag tíz országot pipáltunk ki. Ez annyit jelent, hogy az Európai Unióban eddig indult 76 hasonló kezdeményezés közül a harmadik legsikeresebbek vagyunk. És a Gerilla.hu munkatársai erre nagyon büszkék – fogalmazott a kampányfőnök. Kiemelte, még van tíz napunk a május 7-i végső határidőig, és ha lehet, meglepetést okoznának. Szavai szerint ígérni felelőtlenség lenne bármit is, de annyit azért elmondott, hogy a Gerilla.hu csapata május 7. éjfélig folytatja a harcot, az utolsó pillanatig küzdenek. Úgy véli, vannak, akik ezt küzdelmet a lokalitás harcának tekintik a globalizmus ellen.

– Megkoronázhatnánk ezt a 15 hónapos munkát azzal, ha Brüsszel asztalára Brüsszelt tennénk le az utolsó pillanatban.

A véghajrában már hetek óta Belgium a célországunk, de nagyon nehéz terep. Egy barátom a minap úgy fogalmazott: a fenevadat a saját barlangjában meglepni látványos gesztus lenne – mutatott rá. Emlékeztetett arra, hogy csütörtökön, amikor az Európai Bíróság az ügyüket tárgyalni fogja, ő Brüsszelben lesz. – Figyeljünk oda, tartsuk rajta kezünket az események ütőerén, és ne hagyjuk magunkat elásni – kérte Pesty László.

(Magyar Nemzet)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.