Joe Biden amerikai elnök élesen támadta elődjét, Donald Trumpot a 2021. január 6-i zavargások idején tanúsított magatartása miatt az események harmadik évfordulójának előestéjén pénteken. A hivatalban lévő államfő első 2024-es kampánybeszédét a Pennsylvania állambeli Blue Bellben tartotta az amerikai függetlenségi háború egyik fontos helyszíne, Valley Forge közelében.

Beszédében Joe Biden azt hangoztatta, hogy Donald Trump kész lenne feláldozni a demokráciát saját hatalomra kerülése érdekében. Azzal vádolta elődjét, hogy nem ítélte el a politikai erőszakot a január 6-i események után. Azokat a tüntetőket, akik három éve Washingtonban megrohanták a Capitolium épületét, Joe Biden lázadóknak nevezte, az eseményeket pedig erőszakos támadásnak. Úgy fogalmazott, hogy

Donald Trump „megpróbálja újraírni a tényeket, ellopni a történelmet, ahogy a választásokat is próbálta ellopni”.

Beszédének egy pontján az elnök elődjének és legesélyesebb választási ellenfelének egyes kijelentéseit Adolf Hitler mondataihoz hasonlította, és azt hangoztatta, hogy a novemberi elnökválasztás tétje a demokrácia, amelynek ellentéte a diktatúra.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Donald Trump a vádakra azzal válaszolt, hogy Joe Biden jelenti az „igazi fenyegetést a demokráciára”. A korábbi elnök a Fox News Digitalnak adott interjúban reagált, és megismételte sokszor hangoztatott véleményét:

a demokraták elcsalták az előző választást, és most is erre készülnek, ami nem fog sikerülni, mert megmutatták, hogy mennyire rosszak és inkompetensek.

Hivatali utódját Donald Trump az Egyesült Államok történelme legrosszabb elnökének nevezte, aki „lerombolja országunkat, ahogy korábban senki más nem tette”. Az Egyesült Államok déli határán kialakult válsághelyzetről beszélve úgy fogalmazott, hogy „milliók inváziójáról van szó”, akik közül sokan börtönökből szabadultak.

(Pesti Srácok / MTI)

Borítókép: Joe Biden amerikai elnök a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tartott megbeszélését követő közös sajtóértekezleten a washingtoni elnöki hivatalban 2023. december 12-én. Biden bejelentette, hogy az Egyesült Államok újabb 200 millió dollár (69 milliárd forint) katonai támogatást juttat el Ukrajnába.
MTI/EPA/Michael Reynolds. Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.