Bill Clinton volt amerikai elnök azt mondta a pénteki parlamenti bizottsági meghallgatás előtt közzétett nyilatkozatában, hogy „fogalma sem volt” a volt barátja, Jeffrey Epstein által elkövetett szexuális bűncselekményekről.
„Semmit sem láttam és nem tettem semmi rosszat”
– szögezte le a volt demokrata párti elnök az X közösségi oldalon a zárt ajtók mögötti meghallgatás előtt közzétett nyilatkozatában.
„Ilyen távlatból sem látok olyat, amely miatt meg kellett volna szólalnia bennem a riasztócsengőnek”
– hangsúlyozta, megerősítve, hogy Jeffrey Epsteinnel több mint egy évtizeddel annak 2019-es halála előtt szakította meg a kapcsolatot. James Comer, a republikánus többségű parlamenti bizottság elnöke a meghallgatás előtt kijelentette, hogy „számos kérdése van” a volt elnökhöz, aki „legkevesebb huszonhét alkalommal” utazott Jeffrey Epstein magángépén, aki viszont „tizenhétszer” járt a Fehér Házban Clinton elnöksége alatt. A demokrata párti képviselők ismét közölték, hogy meg kívánják hallgatni Donald Trump jelenlegi elnököt. „Legyünk őszinték, rossz elnökhöz fordulunk most” – jelentette ki Suhas Subramanyam, a bizottság másik tagja.
„Trump elnök akadályozza a vizsgálatunkat. Trump elnök akarja eltussolni az ügyet”
– tette hozzá. Akárcsak a jelenlegi 79 éves republikánus elnöké, az 1993 és 2001 között hivatalban lévő Bill Clinton neve is számos alkalommal megjelenik az Epstein-aktában, anélkül azonban, hogy bármilyen büntethető cselekedettel vádolnák. Clinton korábban is többször hangoztatta, hogy semmit sem tudott az üzletember bűntetteiről, aki bűnösnek vallotta magát 2008-ban kiskorúak prostituálásában és tizennyolc hónapot töltött börtönben. Akárcsak a feleségét előző nap, a volt elnököt is a New York állam északi részében fekvő Chappaquában – ahol a házaspárnak háza van -, a városháza egyik termében hallgatták meg. Hillary Clinton csütörtökön megismételte, hogy sohasem találkozott személyesen Epsteinnel. Kijelentette: ha a bizottság komolyan az igazság feltárására törekedne Epstein szexuális bűncselekményei kapcsán, „közvetlenül a jelenlegi elnököt kérné meg, hogy valljon eskü alatt arról a több tízezer alkalomról, amikor az aktában szerepel”.
A meghallgatást eredetileg októberre tervezték, de Bill és Hillary Clinton nem volt hajlandó megjelenni a bizottság előtt. A bizottság azzal fenyegette meg őket, hogy a kongresszus munkájának akadályoztatása miatt eljárást indítanak ellenük, végül január végében állapodtak meg. Mindketten – mindhiába – nyilvános meghallgatást akartak, állításuk szerint így akarták elkerülni, hogy a republikánusok politikai célra használják fel a kijelentéseiket.
Borítókép: Bill Clinton volt amerikai elnök beszél a Csehország NATO-csatlakozásának 25. évfordulója alkalmából rendezett biztonsági konferencián Prágában 2024. március 12-én. Fotó: EPA/Martin Divisek

























