A mai ember identitáskrízisben van: nem találja önmagát, nincs önbizalma. Sokan ezért vesznek el az úton, pedig minden egyes ember egy csoda. Minden gyermek Isten ajándéka, aki selejtet nem teremt. Ha megbélyegezzük egymást, akkor a mennyei atyát kritizáljuk. Ezért sem szabad egymást leértékelnünk – mondta Böjte Csaba ferences szerzetes Dunaszerdahelyen, a fél éve működő Felvidéki Mathias Corvinus Collegium rendezvényén. A gyermekmentő erdélyi szerzetest az MCC a tehetséggondozó programja keretében hívta meg, amelynek célja, hogy olyan tudást adjon a legtehetségesebb fiataloknak, amihez máshol, az iskola kereteken belül nem jutnak hozzá. Böjte Csaba azt üzente a felvidéki fiataloknak: ismerjék fel magukban, hogy Isten remekművei, és szeressék ki egymásból a jót.
A Mathias Corvinus Collegium ősz óta van jelen Felvidéken is. A dunaszerdahelyi központtal már összesen 29 képzési helyszínen van
jelen a Kárpát-medence legnagyobb tehetséggondozó intézménye.
A hálózat célja, hogy segítse a helyi és környékbeli magyar fiatalok tehetséggondozását, képességeik kibontakoztatását
– mondta köszöntőbeszédében Pomichal Krisztián, az MCC felvidéki igazgatója. Domján Máté Sándor a Fiatal Tehetség Programot
mutatta be, amely által a Felvidék legtehetségesebb fiataljai számára nyújtanak olyan tudást, amit máshol nem tudnának
megszerezni, amit az iskolai rendszer nem tud megadni. Képzéseik előadói olyan emberek, akik Kárpát-medencei szinten különleges
tudással rendelkeznek.
Apad a felvidéki magyarság szellemi szinten, de itt valami olyannak gazdagíthatjuk a fiatalokat, amivel többek lesznek. A felvidéki értelmiségi fiatalok emellett egymással is kapcsolatba kerülnek
– mutatott rá a Fiatal Tehetség Program felvidéki vezetője. Az MCC vendégelőadója ezen az estén Böjte Csaba ferencesrendi szerzetes
volt, aki több száz fő érdeklődővel töltötte meg a dunaszerdahelyi művelődési házat. Csaba testvér előadásában arról beszélt, hogy
minden ember Isten remekműve, egyedi csodája, amit mindenkinek fel kell ismernie magában és a másikban is.
Ha itt, Dunaszerdahelyen találnának egy eredeti Rembrandt-festményt egy poros padláson, nem számítana, mennyi piszok,
pókháló van rajta. A világ minden pontjáról jönnének ide csodálattal a szakemberek, akik restaurálni akarnák. Mind azon
ámulnának, hogy lám, egy eredeti Rembrandt – fogalmazott az atya.
Arra szólított fel, hogy szeressük a másik emberben a jót.
Felidézte, hogy ifjúsági lelkészként kezdett fiatalokkal, gyerekekkel foglalkozni, közvetlenül azután, hogy összedőlt a kommunizmus
Romániában. Mesélt arról, hogyan ébredt rá, hogyan tudja jól nevelni a rábízott gyermekeket. Hasonlatként említette az akácfát,
amelyből csak a türelem és a tavasz tudja előcsalogatni a mézet.
Rájöttem, hogy áldott napfény, meleg tavaszi eső kell legyek, hogy kiszeressem a gyerekekből a jót. Erőszakkal, erővel nem fogok elérni semmit
– jegyezte meg Böjte Csaba. A szerzetes beszélt a most dúló háborúkról és azok tanulságáról. Ahogy fogalmazott: háborútól,
fegyverektől nem lesz jobb a világ.
Vagy jobbá lehet bombázni egymást?
– tette fel a kérdést. A szerzetes szerint az a dolgunk, hogy másikból a jót, az értéket felszínre hozzuk. Mint mondta, az a kulcs, hogy
merjük egymást, családtagjainkat, szeretteinket jócselekedetekre rávenni, megtanítani a szeretet útján járni, mert jónak lenni jó.
Forduljunk egymáshoz szeretettel, jósággal, higgyünk magunkban és egymásban
– hangsúlyozta. Böjte atya megjegyezte, gyakran kérdezik tőle, miért, mitől ilyen optimista.
Erre vissza szoktam kérdezni, hogy Jézus Krisztus miért jött közénk karácsony éjszaka? Mert bízott bennünk. Meg kell tanítsuk az embereknek a szeretet parancsát. Azt gondolom, ez ilyen egyszerű – érvelt az atya. Majd egy újabb példával is szemléltette, hogy mindig szabad választásunk van, és
rajtunk áll, mit választunk, és a választásunkkal mit nyerünk, vagy épp veszítünk.
Ha az utcán járva odajön hozzád egy kóborkutya, mit tehetsz? Vagy elkergeted, vagy lehajolsz, esetleg a nálad lévő karéj
kenyérrel megkínálod. Akkor ő hozzád dörgölőzik, hazakísér. Lesz eggyel több barátod. Ha ráripakodsz, morog, vicsorog,
lehet, hogy meg is támad. Kihozhatod belőle a vicsorgó vadállatot, vagy az éppen önzetlen jóbarátot. Rajtad áll – fogalmazott.
Hozzátette: lehet, hogy éppen az bánt bennünket, akit a legjobban szeretünk, mert átdöfte a szívünket egy szóval, egy gesztussal. A
kérdés az, hogy Jézushoz hasonlóan fel tudunk-e támadni, tudunk-e úgy fordulni ahhoz a másik emberhez, hogy az ő szívében újra
kivirágozzon a remény. A gonosz léleknek nincs nyelve, keze, nem tud csúnyát mondani, nem tud megütni, fájdalmat okozni.
Csak általunk tud másnak ártani. Amikor egymást bántjuk, a gonosz lélek nyelve, keze vagyunk
– vélekedett Csaba testvér, aki szerint abban kell, abban érdemes hinnünk, hogy a szeretetnek világformáló ereje van. Végül felidézett
egy játékot, amit annak idején minden gyermekközösségben, óvodában, iskolában, táborokban eljátszottak: minden játékos a saját habitusa, szerepe szerint mozgott, majd amikor megérintették, szoborrá dermedt. Újabb érintéssel kezdett újra élni, mozogni az illető.
A gonosz lélek érintése az, ami megdermeszt, és a jó az, ami újra élettel tölt meg. Legyünk ilyen jó érintés, életre keltő, feltöltő, erőt adó érintés a másik ember számára
– mondta előadásában a ferences szerzetes.
