Korábban túlzsúfoltság miatt egyszer már le kellett a rendezvény bejáratait zárni.

Többórás lezárást követően szerdán este folytatódhat a világ legismertebb sörfesztiválja, a müncheni Oktoberfest, amelyet a nap folyamán bombafenyegetés miatt ki kellett üríteni – jelentette be Dieter Reiter, a bajor főváros polgármestere.

A Theresienwiese területét – ahol az Oktoberfestet minden évben megrendezik – több mint ötszáz rendőr és mintegy harminc bombakereső kutya vizsgálta át.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


A kiürítésre azért volt szükség, mert a rendőrséghez írásos fenyegetés érkezett a fesztivállal kapcsolatban.

A levelet az az 57 éves starnbergi férfi küldte, aki szerda hajnalban tüzet okozott egy müncheni épületben, és robbanószerkezeteket helyezett el a házban, amelyeket a tűzszerészek később hatástalanítottak.

A gyanúsított, akire súlyos sérülésekkel találtak rá egy közeli tónál, később belehalt sérüléseibe. A hatóságok nem erősítették meg azokat a sajtóhíreket, hogy az 57 éves férfi apja is életét vesztette volna.

Nem az elő incidens történt az idei fesztivál alatt

Az Oktoberfest helyszínén a délutáni átvizsgálás után közölték, hogy a fenyegetés nem jelent veszélyt, így a fesztivál 17:30-kor folytatódott.

A bombafenyegetés már a második biztonsági incidens az idei rendezvényen:

szombaton túlzsúfoltság miatt ideiglenesen lezárták a bejáratokat.

Az Oktoberfest idén szeptember 20. és október 5. között zajlik.

(Mandiner / MTI)

Borítókép: Illusztráció. Bombafenyegetés után újra nyílt a müncheni Oktoberfest. Fotó: AFP/Alexandra Beier



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.