A magyar válogatott 25-24-re legyőzte vasárnap a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság bécsi bronzmérkőzésén.

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese remekül kezdett, védekezésben és támadásban is méltó ellenfele volt esélyesebb riválisának, a szünetben így egy találattal vezetett. A második félidőben is harcosan és jól játszott a magyar csapat, s kiélezett végjátékban egy góllal nyert.

A magyar válogatott ötödször volt érintett a harmadik helyért rendezett helyosztón és 1998, 2004 és 2012 után története negyedik bronzérmét szerezte kontinensviadalon.

ReklámTas J Nadas, Esq

A Himnusz alatt a szurkolói mag szektora nemzeti zászlót, majd címert formázott,

hogy aztán folyamatos buzdításba kezdjen a Bécsig utazó magyar közönség a zsúfolásig telt Stadthalléban.

Öt nappal korábban ideges kezdéssel, sok hibával engedett 4-0-s előnyt riválisának a magyar válogatott, ezúttal határozottabb rajttal tartotta a lépést esélyesebb ellenfelével, Szemerey pedig már korán fontos ziccervédést mutatott be. Golovin Vlagyimir tíz perc elteltével, 5-3-as francia vezetésnél kért időt – ekkor volt először két gól a különbség -, Szemerey hárításaira és a határozott védekezésre alapozva sikerült is fordítani (6-5).

A francia kapuban a ferencvárosi Laura Glauser szintén jó formában védett, ennek ellenére a 22. percben a jelentős szurkolótábor előtt szinte hazai környezetben játszó magyar együttes 9-7-re vezetett.

A publikum Szemereyt éltette, miközben a válogatott 10-7-re alakította az állást.

A világbajnok innen egy találatra zárkózott fel, de a szünetre is előnnyel vonulhatott az öltözőbe a magyar csapat, amely épp egy góllal állt jobban, mint kedden.

A második félidőre is harcosan érkezett a nemzeti együttes, jól játszott, de 41 perc elteltével így is beérte Franciaország (16-16). A magyar játékosok minden labdáért, minden lehetőségért megküzdöttek, a közönség „itthon vagyunk!” és „veletek vagyunk, győzni akarunk!” skandálással buzdította a csapatot.

Az utolsó negyedórához közeledve nőtt a hibák száma, több volt az eredménytelenül befejezett támadás, a visszaszerzett vezetését viszont körömszakadtáig őrizte a magyar válogatott, Szemerey például hétméterest védett. A záró tíz perc 20-20-ról indult, majd mindkét fél előnybe tudott kerülni.

Az utolsó öt percen belül,

23-22-es magyar vezetésnél létszámfölényben játszhattak a franciák, Klujber azonban egy sikertelen támadás után visszafutva az üres kapu elől ütötte ki a labdát,

majd a túloldalon hétméterest értékesített. A bronzérem sorsa az utolsó percben dőlt el, Győri-Lukács Viktória góljára már nem érkezett válasz.

Szemerey 13 francia lövést hatástalanított, Janurik Kinga védés nélkül zárt.

A franciáknál a Győrben játszó Estelle Nze Minko négy, a ferencvárosi Orlane Kanor egy gólt szerzett, Glauser 11 védéssel végzett, a győri hálóőr Hatadou Sako nem fogott labdát.

Ez volt a két együttes 58. egymás elleni mérkőzése, magyar szempontból immár 32 győzelem, két döntetlen és 24 vereség a mérleg.

A góllövőlistát 60 találatával vezető, a meccs legjobbjának választott Klujbernek jó esélye van a gólkirálynői címre,

mivel hozzá legközelebb a még pályára lépők közül a norvég csapattal döntőt játszó, tavalyi az év legjobb játékosának választott Henny Reistad áll 42 találattal.

A mérkőzés legjobbjának Klujber Katrint választották a mérkőzés végén.

Női kézilabda Eb – Franciaország-Magyarország Bécs, 2024. december 15. A mérkőzés legjobbjának megválasztott Klujber Katrin (j2) a női kézilabda Európa-bajnokság harmadik helyéért játszott Franciaország – Magyarország mérkőzés végén a Wiener Stadthalléban 2024. december 15-én. A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a bronzmérkőzésen. MTI/Tóth Zsombor

(Híradó / MTI)

A miniszterelnök is gratulált

„A jövő elkezdődött!” – írta közösségi média oldalán Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a mieink győzelme után, s hozzátette, óriási bravúrnak tartja a harmadik helyet, egyúttal meg is köszönte a csapatnak „ezt a fantasztikus két hetet!”

(Nemzeti Sport / Facebook)

Borítókép: A magyar csapat ünnepli a mérkőzés legjobbjának választott Klujber Katrint (és természetesen a csapat győzelmét) a női kézilabda Európa-bajnokság harmadik helyéért játszott Franciaország – Magyarország mérkőzés végén a Wiener Stadthalléban 2024. december 15-én. A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a bronzmérkőzésen. MTI/Czeglédi Zsolt

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.