Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök csütörtök esti televíziós beszédében bejelentette lemondását, amit azzal indokolt, hogy utat akar engedni az előre hozott választásoknak. Kifejezte reményét, hogy e választások eredményei megerősítik majd helyzetét a törvényhozó testületben.

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök televíziós beszéde közben Athénban 2015. augusztus 20-án, ahol bejelenti lemondását. Ciprasz a döntésével indoklása szerint utat akar engedni az elõre hozott választásoknak. (MTI/AP/Pétrosz Jannakurisz)
A januárban megválasztott Ciprasz gyakorlatilag elvesztette parlamenti többségét, így sokak szerint várható volt, hogy benyújtja lemondását. Július 15-én és július 22-én pártja, a Sziriza baloldali radikálisai nem támogatták őt, a párt 149 képviselője közül több mint harmincan tagadták meg azoknak a törvényjavaslatoknak megszavazását, amelyek elfogadása volt a feltétele annak, hogy a kormány elkezdhesse a tárgyalásokat az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel az euróövezeti mentőalap, az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) keretében indítandó új, 85 milliárd eurós programról. Ciprasz akkor csupán ellenzéki pártok segítségével tudta megszerezni a törvényjavaslatok elfogadásához szükséges szavazatokat.
“Most a népnek kell állást foglalnia. Önök fogják szavazatukkal eldönteni, hogy jól tárgyaltunk-e vagy sem” – mondta a miniszterelnök, hozzátéve: a görög népnek kell megválasztania azt a politikai erőt, amely tovább vezeti az országot nehéz, de reményt keltő útján.
“Erős mandátumot kérek egy stabil kormánynak” – fűzte hozzá Ciprasz hangoztatva, hogy olyan társadalom számára szeretne dolgozni majd, amely haladó szellemű reformokra vágyik. Ígéretet tett arra, hogy a törlesztési program keretében megfelelő lépéseket fog tenni a hátrányos következmények csökkentése érdekében.
Eddigi tevékenységéről szólva a kormányfő úgy fogalmazott: “Nem olyan megállapodást sikerült tető alá hoznunk, amilyet szerettünk volna, de az adott helyzetben a lehető legjobbat sikerült megkötni”. Büszkének vallotta magát amiatt, ahogy kormánya a hitelezőkkel tárgyalt. “Tiszta a lelkiismeretem” – mondta, hozzátéve, hogy “az utóbbi hat hónap után Európa már nem ugyanaz, mint korábban volt”.
Ciprasz bejelentette, hogy benyújtja lemondását Prokopisz Pavlopulosz köztársasági elnöknek, és jelezte, hogy szeptember 20-át javasolja az előre hozott választások időpontjául.

























