A clevelandi 1956-os forradalom 60. évfordulójával kapcsolatos rendezvények margójára

Hosszú hetek óta érlelődtek bennünk a következő gondolatok, amelyek a 2016-os év magyar szempontból legfontosabb eseménye körül, azaz az 1956-os forradalom és szabadságharcunk megemlékezési eseményei körül felmerülő szervezési érthetetlenségekre vonatkoztak. Igazából nem azon gondolkodtunk, hogy elmondjuk-e észrevételeinket, beszéljünk-e róla, hanem hogy mikor a legjobb erről beszélni. Tiszteletbe tartva az 56-os hősök emlékét csupán most láttuk elérkezettnek ezt a pillanatot. Ahhoz, hogy megértsék a mondanivalónkat, engedjék meg, hogy egy kicsit visszatekintsünk az elmúlt négy évre,  az elmúlt négy év Bocskai Rádió adásainak készítése körül és alatt kialakult tapasztalatainkra.

Adott a clevelandi Egyesült Magyar Egyletek, ugyebár ernyőszervezetként működik itt a clevelandi magyar társaságokkal karöltve, felelős többek közt két fontos esemény megszervezéséért: Március 15 és Október 23-ért; vagyis mindkét nemzeti ünnepünk körüli ünnepségek, megemlékezések szervezéséért. Négy éve először hívtak meg minket is az éves gyűlésükre, akkor csak hallgattunk és ismerkedtünk, majd saját kérésünkre tagokká is váltunk, mint Bocskai Rádió. Majd telt múlt az idő és mi is elkezdtünk különböző összejöveteleket szervezni, innen tovább ismerik a történetet azok, akik figyelemmel kísérik munkánkat.

Amit sokan bizonyára nem tudnak, az a háttérmunka, amit egy ilyen szervezés igényel. Nem egyszerű, de a kellő akarat és több éves jártasság nem árt. Általában kiválasztanak néhány személyt, különböző feladatok elvégzésére felkérik őket, majd azokat egyeztetve, közeledve az eseményhez körvonalazódik, hogy minden  rendben lesz-e?  És általában ez rendben is van.

Nos, hogy végre elérjünk a mondanivalónk lényegéhez, az idei év a diaszpórában élő magyarok életének legfontosabb eseményének, az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója kapcsán szervezett megemlékezés sorozatának megszervezéséhez.

Reklám

Ez is az EME feladata volt. Hogy ki mit szervezett, kinek mi volt a részfeladata abban nekünk semmi beleszólásunk nem lehetett, maximum ötletet adhattunk. Megjegyzem, hogy a Bocskai Rádió már az év elejétől teljes erőbedobással, erőt, ötletet és technológiát igénybe véve támogatta az 1956-os megemlékezési ünnepségek népszerűsítését, hogy minél szélesebb körbe eljuthasson a hír az ezzel kapcsolatos rendezvényekről. A következőkben az EME által szervezett eseménysorozatok keretében két fontos mozzanatról szeretnénk beszélni. Előrebocsátom nagy tisztelettel, hogy csupán ezt a két rendezvényt szeretnénk kritikával illetni ebben a cikkben. Az egyik a “The Spirit of Hungary” című előadás, amelyet a Magyar Nemzeti Néptáncegyüttes külön erre az eseményre állított össze és amely a magyar kormány támogatásával járta körbe Észak-Amerika magyar közösségeit. Micsoda szégyen ért minket, amikor Toledóba, még egyszer mondom Toledóba, clevelandieknek – akik szép számban voltunk jelen – nekünk szegezték a kérdést a művészek, hogy: “miért nem mehettünk Clevelandbe ezzel az előadással, mikor mindenki tudja, hogy milyen sokan vagytok ott magyarok; nem kell nektek a magyar kultúra, a néptánc?  Nincsenek ott ‘56-os magyarok? Nekik készültünk, az ő nagyságuk előtt tisztelgünk a szívünk legőszintébb melegével.”

Oda is mentünk rögtön id. Magyar Kálmánhoz a szervezőhöz és kérdeztük: “Kálmán bácsi, mi vagy ki volt az oka, hogy ez az előadás nem jöhetett Clevelandbe?” Elmondta, ő már egy héttel azelőtt élő telefonos interjú keretében a rádiónkban, hogy az  itteni, vagyis a clevelandi sűrű programra hivatkozva nem engedték, hogy ide jöjjenek. Mert azért ugye ez a feladat az EME felelőssége. Tehát ha valaki más szeretne szervezni valami más programot nem lehet, mert akkor harag lesz, mert rájuk szerveznek, de kértük nagy tisztelettel Kálmán bácsit, hogy mondja meg személy szerint ki volt az aki elutasította. Azt mondta szó szerint: “Nem akarok haragot, amúgy meg nem is haragszom az egyénre, aki tisztelettel elutasította ez irányú kérésemet a fent említett okok miatt.” Az együttes Cleveland körül turnézott, nagyobb városokba, ilyenek mint: Buffalo, Toledo, Dayton, Pittsburg, sőt a távolabbi Chicagóban is jártak. Amúgy halkan megjegyezzük, Torontóban 800-an voltak kíváncsiak erre az előadásra.  Sok városunk beli vette a fáradtságot és elment őket megnézni ezekbe a környező városokba. A “The Spirit of Hungary” előadás mindenkinek maradandó, nagyszerű élményt nyújtott. Kérdezzük a megfelelő tisztelettel: – Miért is nem jöhettek ide; kinek vagy kiknek állt szándékukban megfosztani a clevelandieket egy ilyen nagyszerű előadástól? Nem tudott volna elbírni városunk egy ilyen nagyszerű előadást a többi mellett? Félő volt talán, hogy nem lesz elég jelentkező az egyetlen fizetős előadásra, amelyre vasárnap került sor? Pedig id. Magyar Kálmán szerint nem is tervezték egyáltalán vasárnapra, bármelyik hétköznap megfelelt volna nekik. A kérdés természetesen költői… Akik erről döntöttek, azok számoljanak el magukkal és a lelkiismeretükkel. Mindenkinek a saját, önnön lelkiismerete legyen a bírája!

Tudomásunk szerint még két hasonló, magyarországi megkeresés történt az EME felé, amelyet ugyanezekre az  okokra hivatkozva szintén elutasítottak.

Most pedig térjünk át a másik, kényesebb témára. Történt ugyanis, hogy amikor az EME egyik vezetőségi tagja, összeállította a kezdeti vázlatot az ‘56-os megemlékezés sorozatra, akkor  megkérte kollégánkat Hargitai Istvánt – aki szintén ‘56-os bajtársa, akihez ötven éves szoros családi barátság is fűzi -, hogy mondjon pár szót, körülbelül 3 percet a polgármesteri hivatal ünnepségén angolul, amelyre minden clevelandi 1956-os magyart nagy szeretettel és tisztelettel meghívtak és vártak. Ez a beszéd elolvasható a weboldalunkon. Úgyszintén készüljön egy verssel is a vasárnapi záróünnepségre, amelyet a Szent Imre Római Katolikus templomban mondhat el.

Hargitai István kollégánk – mint, aki amit elvállal, azt mindig a tudásához mérten, a legjobban felkészül rá és el is végzi – nagy megtiszteltetésnek vette ezt a felkérést és vállalta is. Megírta a szöveget és átismételte a verset, amelyet kiválasztott.

Na és innen kezd érdekessé válni a történet.

Csütörtökön volt a polgármesteri hivatalban a fogadás és szerdán közölték Istvánnal, hogy idő szűke miatt nem mondhatja el a beszédét, amivel készült a másnapi ünnepségre. Arra az ünnepségre, ahol neki is kiérdemelt helye volt, nemcsak a forradalomhoz szorosan kapcsolódó múltja által, hanem az egész példamutató clevelandi élete által. De ki vagy kik is döntöttek erről? Ez itt a kérdés! Úgy érezzük, hogy az utolsó percben megtagadni Istvánnak azt a jogát, hogy a köszönetét ki tudja fejezni az őt befogadó ország iránt, mondvacsinált okokra hivatkozva ez több mint felháborító. 1956 hatvanadik évfordulója, egy olyan fontos megemlékezés volt, ahol a fiatalabb nemzedéknek példaképként kellene tekinteniük ezekre a nagyszerű emberekre. Természetesen úgy is tekintenek rájuk, de akkor felteszem újra kötelező tisztelettel a kérdést; miért sértenek meg egy olyan bajtársat a tisztelt döntéshozók, aki az itteni magyar közösségnek oszlopos, ismert tagja, aki egészséges, szíve mélyéről fakadó magyarságtudatát a legnagyobb odafigyeléssel, feleségével karöltve átadták mindkét fiúknak, illetve unokáik is gyönyörűen beszélnek magyarul, élete minden cselekedetével a magyarság tisztességes, igazságos érdekeit szolgálja. Aki nem tudná esetleg Hargitai István volt a clevelandi cserkészetnél a fenntartó testületi elnök hosszú évekig, kedves felesége, Mónika 12 évig tanított a magyar iskolában, István a Magyar Baráti Közösségben 25 évet aktívan tevékenykedett, a Paprika bál szervezésében is  hosszú évekig részt vett és a Development Panelben is többek közt még elnök is volt. Ezek csak igazából néhány fontosabb feladatkörök a gazdag és termékeny clevelandi magyar közösségen belül végzett önkéntes munkájából. Nyugdíjas korára is aktív maradt és nagy lelkesedéssel és odaadással vállalt egy újabb kihívást, azaz a Bocskai Rádió néhány rovatának az összeállítását; minden, ami a rádió körül fontos  és az alapítványunk pénzügyeinek kezelése is az ő feladata.

Neki is ott lett volna a helye! Senki ne mondja nekem, hogy nem lett volna 3 perc idő arra, hogy István elmondhassa köszönetét Amerikának, Cleveland városának és annak lakóinak, hogy befogadták annak idején őt és családját és hogy ő ezért mennyire hálás. Ezt annak fényében mondom, hogy ott voltunk és láttuk, hogy mi történt. Nem volt ott semmiféle szűk időkeret, mondhat akárki akármit nekem! Istvánnak ott lett volna a helye! – azon a közös fotón, azon a közös kézfogással, közös emlékek felelevenítésével átitatott megemlékezésen!

Erre kérnénk igen nagy tisztelettel egy elfogadható magyarázatot, mert mi akármennyit is gondolkodtunk, még mindig értetlenül állunk e negatív döntéssel szemben. Dacára mindennek… Igaz, hogy nem ment el a polgármesteri hivatalba,  mélyen megbántva érezte magát, de felülkerekedett benne az összetartozás, a baráti hűség köteléke és elment a vasárnapi záró ünnepségre a verset elmondani. Megtehette volna, hogy nem megy oda, senki nem szólhatta volna meg érte, de nem tette. És milyen jól tette! Ezt azok is bizonyíthatják, akik részt vettek a záróünnepségen és hallották Istvánt szavalni a “Piros a vér a pesti utcán” című verset. Számomra ez volt az  est fénypontja, mondjon bárki amit akar!

Mi a Bocskai Rádió munkatársai lehetőségeinkhez mérten elmegyünk minden olyan magyar egyesület által megrendezett rendezvényre, ahova meghívnak és amiről úgy érezzük, hogy ott kell lennünk. Támogatunk mindenkit, legyen az reklám, fizikai erő, szellemi munka – bármivel, ami az erőnkből telik.

Egy nagyon fontos és a jövőre nézve tanulságos következtetést vonhattunk le az események alakulásából ez alkalommal: azt, hogy nagyon különbözőek vagyunk és, hogy az együttműködés, az összetartás, összetartozás szavak csak olcsó lózungok pufogtatása a levegőbe bizonyos emberek szájából… Számunkra hiteltelenek azok, aki egyet mondanak a szemünkbe és mást a hátunk mögött. Akik rosszindulatból megkérdőjelezik a magyar nemzethez való hűségünket, azoknál nagyon kificamodott a magyarságtudat. De még nincs veszve semmi. Kellő alázattal és sok türelemmel el kell magyarázni ezeknek az embereknek az igazságot, mert csak így lesz egészséges a magyar nemzeti öntudat. Erre van segítségünkre minden olyan magyar ember, aki szintén ezt az utat vallja magáénak és megerősít minket ebbéli szándékunkban. Mindannyiunknak ez a felelőssége, erre kötöttünk önkéntes alapon szerződést saját magunkkal, akkor amikor minden vasárnap a mikrofonok mögül a magyarokhoz szólunk.

A Bocskai Rádió munkatársai:

Csibi Lóránd
Hargitai István
Molnár Zsolt
Simon-Benedek Zsuzsánna
Stróber László