Az ó esztendő végén, új év küszöbén, a Bocskai Rádió szerkesztői úgy gondolták, felkeresik azokat az egyházközösségeket, akikkel egész évben együtt dolgoztak.
Lehetőséget kívántunk adni arra, hogy átadják újévi köszöntésüket a hallgatóknak.
Felszólaltattuk a következő egyházi vezetőket:
Nt. Biró Tamás lp. – Clevelandi Nyugat-oldali Református Templom
Tamásy Éva lp. és Zoltán lp. – Clevelandi Magyar Evangélikus Gyülekezet
Siklódi Sándor plébános – Nyugat-oldali Szent Imre Templom
Hangyás László lp. – Clevelandi Hetednapi Adventista Gyülekezet
Pintér Zoltán lp. – Clevelandi Bethánia Magyar Baptista Gyülekezet
Antal András plébános – Kelet- oldali Szent Erzsébet Templom
Ft. Dr. Krasznai Csaba lp. – Kelet-oldali Első Magyar Református Templom
Köszönjük egyházaink vezetőinek a buzdító szavakat az új esztendőre.
Idő hiány miatt nem tudtuk felkeresni most az év végén a következő lelkipásztorokat, de velük is szorosan összedolgoztunk az elmúlt év folyamán:
Nt. Orosz Csaba lp. – Akroni Református Templom
Nt. Tóth Péter lp. – Loraini Református Templom
Nt. Medgyesi Lajos lp. – Fairport Harbori Református Templom
A Bocskai Rádió szerkesztősége kíván mind a vezetőknek, mind a kedves hallgatóknak sikerekben gazdag új esztendőt! BÚÉK!

A riportokat készítette :
Csibi Lóránd
Molnár Zsolt
Vágó: Molnár Zsolt















![Adományok 2026-ra [ RADIOTHON ONLINE FORM ]](https://www.bocskairadio.org/wp-content/uploads/2026/02/adas-2026-25-5-218x150.jpg)







